Tolna Megyei Népújság, 1969. szeptember (19. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-30 / 226. szám
S zőkébb pátriánkból, Tolna megyéből Vat- tamáriy Miklós ifjúkommunista, a baromfiipari vállalat bátaszéki üzemegységének főagronómusa volt az egyetlen, aki az Ifjúsági Expressz első hivatalos turistacsoportjával Japánba utazott. Utazása előtt minden föl- lelhető magyar nyelvű ismeretterjesztő művet gondosan átnézett. — Nagyon nagy volt az érdeklődés a Japánba vivő turistaút iránt. Fővárosi ismerőseim kérdezgették, milyen kapcsolatokkal sikerült bekerülnöm a csoportba. Nálunk Tolnában nem kellett hozzá protekció. — mosolyogva, ezzel kezdi élménvbesz.ámolóját Vattamány Miklós. Abban, hogy Tolna megyéből ő lett az egyetlen, szerepe lehetett annak is, hogy mire sor került az utazásra, az előzetes tízezerből több mint 17 ezer forint lett. Utólag összeszámolták, hogy a három hetes út tizennégyezer kilométere, a színvonalas ellátás ..maszek módon” legalább 40 ezer forintba került volna. Ezért tekinti ma úgy, hogy ennyi pénzért aiándék Japánba utazni. Az if jú és nőtlen bátaszéki főagronómus nem Japánnal kezdte a turizmust. Szenvedélyes utazó és nem sajnálja a pénzt, arra gvűjt, hogy minél többet lásson. Csehszlovákia, Lenevelország, kétszer a Szovjetunió. Olaszország, Franciaország és Egvintom után idén benevezett az augusztus 16-tól szeptember 6-ig tartó nyolcadik túrára, ezúttal a távoli egzotikus hírben álló országgal akart ismerkedni. — Merre íáetak és milyen benyomásokat szereztek? — Tokióban, a fővárosban három nanot tartózkodtunk csupán, a nagv városhoz kénest ott nagyon keveset időztünk. Sokat utaztunk az országban. Jártunk Nikkóhan. Kvótában. Nagová- ban. aztán egy csodaszén, a felső tízezer által lakott Hakkone-he“vi városban, megmutatták a Tobát, ott megnéztük a látványos Gvöngv-szi- getet és még egyéb helyeken is jártunk. Jól tudnak szervezni a japánok, nemcsak hogy pontosan ismertük az útinrogramot, de percnyi pontossággal be is tartották, magasiskoláját adták a szervezni tudásnak. Lépten-nyomon arra törekedtek — mindenáron, túlzottan is —, hogv az idegen csak a szénét lássa. Elkápráztatni a turistát — ez a japánok fő elve. Ennek érdekében aztán mindent megtesznek, viszont tőlünk abban különböznek, hogv nerh hajbókolnak, alázkodnak meg az idegen előtt. — Szerzett-e politikai tapasztalatokat? Hirosima. Nagaszaki... — Óvtak itthon bennünket attól, hogy politizáljunk, de nem lehet azt elkerülni. Hakkoné- ba érkezésünk idején esett az eső. Egész délelőtt faggattuk az idegenvezetőt, mondja el, hogy mi a japán nép véleménye az amerikai csapatok ott-tartó zkodásáról, miért tűrik meg őket, miben látja ő belőle kárát az országnak? Barátságos mosollyal mindig kitért a válasz elől, s unszolásun kra inkább azt felelte, hogy tájékozatlan, a válaszadáshoz nem elég művelt. Ismereteinek gazdag tárházát mi sem jellemezte jobban, hogy sokkal többet tudott Magyarországról, mint mi Japánról. Az atombomba puszNyitott szemmel Japánban tításairól nem beszélnek. Egészen közel voltunk Hirosimához. Kyotóba érkeztünk, ahol nem sok a látnivaló, kértük, hogy mutassák meg Hirosimát. Nem sikerült megnéznünk, megszokott udvariasságuk ellenére elzárkóztak kérésünk teljesítésétől. Ne legyenek rá kíváncsiak! — felelték. Nehéz volt megértenünk. Nemcsak akkor, de később és másutt is tapasztaltuk, hogy sértőnek találják és nem tudják elviselni, hogy a második világháború végén a vesztesek között voltak. — válaszolja Vattamány Miklós, majd elmondja, az előkelő Ginzán láttak két-háromszáz főnyi tömeget, amely egy vietnami szolidaritásról 'szónokló férfit hallgatott. Értesültek az amerikai flotta ellen Tokióban tüntető munkástömegek-• ről, de arról is, hogy vidéken tapsolnak még a flotta megjelenésének, mert az elmaradott falunak pénzbevételt és fellendülést hoz. — Keveset tudunk mi e távoli országról. Milyennek látta a vendéglátókat, mit tart a japán emberekről? — Talán a zárkózottság a leginkább jellemző rájuk. Mire alapozóm? Nagyon sok náluk a kényes kérdés, amire egyszerűen nem felelnek. Mondták, hogy mély, sok éves barátság kell ahhoz, hogy ..megnyíljanak” és bizalmasabbak legyenek. A japán ember nagy önfegyelemmel bír, nyugodt, rendkívül szorgalmas, s ruházatára nézve nagyon- tiszta. Jártunk egy autószervizben, ahol vakító fehér overállban dolgoztak a munkások és meghökkentünk azon, hogy az utcaseprők is fehér ruházatban munkálkodnak. Mi magyarok hevesebb vérmérsékletűek és nyíltabb jelleműek vagyunk, mint ők. Csodálatra és irigylésre méltó viszont a japán ember nemzeti önbecsülése. Büszkék jelszavukra: menni, látni itthon megvalósítani. Ezzel együtt sohasem mulasztják el hangsúlyozni, hogy ők semmit sem vesznek át, ami sértené, vagy csökkentené nemzeti önérzetüket. Tiszteletre méltó ez a nemzeti tartós. — Szavai kissé tartalmazzák a honunkban itt-ott meglévő gyengeségek megrovását is. — Mint nőtlen és fiatal, mondjon valamit a japán nők helyzetéről... — Ók ugyan hangoztatják az emancipációt, de a nők háttérbe szorítását lépten-nyomon látni és tapasztalni. Tokióban, a belvárosban is há• tán viszi kicsiny gyermekét a japán anya Ezt ők a számunkra elképzelhetetlenül nagy forgalommal indokolják. Viszont véletlenül sem történt meg egyetlen egy esetben sem, hogy az asztalnál a nő kapott volna először ételt vagy italt a tálaláskor. Ha mi átadtuk a helyünket egy nőnek, vagy ha leejtett valamit, s felvettük, nők-férfiak egyaránt érthetetlennek találták. Csoportunknak női vezetője volt, velünk jött honfitársunk, Márkusné. Mikor intézkedett, ennek szokatlansága miatt mindenki megbámulta, feltűnt nekik és csodálkoztak. Ma ugyan már nem követi a japán nő három lépéssel a férjét, de náluk még nagyon sok az elemi kívánnivaló is az egyenjogúsítás terén. — Végül érdeklődöm, volt-e valami olyan élménye, ami sokáig emlékezetes lesz? Koldussal nem találkoztak, éhező, rongyos gyermeket sem láttak, ettől módszeresen megóvták a 30 tagú magyar csoportot. Hippiket láttak, akik „átvették a hatalmat a pályaudvaron”, de ők abban különböztek a párizsiaktól, hogy ruházatuk tiszta volt. Érdekesnek tartja, feltűnt, hogy a mintegy 200 hippi között viszonylag kevés, csak mintegy harminc lány volt. Elmondja a maradandóan lehangoló élményt. — Volt egy felháborító találkozásunk, Kyotó- ban, az Aranypalota parkjában magyarul szólított meg bennünket egy férfi. Először azon ál- mélkodott, hogy miből telik nekünk Magyarországról Japánba utazni, azután pedig elkezdte gyalázni nekünk az általa 1956-ban elhagyott- Magyarországot. Idegenben még érzékenyebb az ember és a gyalázatos, minősíthetetlen viselkedés egy „volt magyartól'’ mégjobban fokozza azt. Pimasz hangú, nagyképű gyalázkodását először vitatkozva, majd felháborodva fogadtuk, olyannyira, hogyha marad, összeütközésre is sor kerülhet. Az asszonya húzta el onnan, legalábbis mi a feleségének néztük. Sírt az asszony, amikor elmentek, lehet, hogy szégyenében, nem tudjuk miért. — mondja el az esetet. A „világot járt” ifjúkommunista turista kitér még a japán mezőgazdaságban futólag szerzett tapasztalatokra. — Régen túlhaladott nálunk már az ő mezőgazdaságuk, itthon nemigen hasznosítható semmi belőle. Egyéni gazdálkodás, kisüzemi módszerek, kicsiny gépek, más a termelési módjuk és termékeik, ők területük 90 százalékán rizst termesztenek. Egy dologban tanulhatunk azért tőlük. Ók a szó szoros értelmében minden talpalatnyi földet megművelnek — fejezi be érdekes élményeit. Az utazásnak hódoló fiatalembert egy évvel ezelőtt vették fel párttagnak. Propagandista, a gazdaságpolitikai kérdések ipari tagozatának vezetésére kapott pártmegbízatást. Vattamány Miklós főagronómust nem a kuriózum, a bizarr érdekli elsősorban. Nyitott szemmel jár, szívesen raktározza el az élményt és gondolkodva fogadja be. Űtiélményeinek és személyes tapasztalatainak bizonyára hasznát veszi pártmunkája során is. Szenvedélye az utazás. Várja, lesz-e jövőre új út az Ifjúsági Express szervezésében. Tervei szerint Indiába, Görögországba, a Szovjetunió déli részére, Taskentbe, Szamarkandba menne el. Szívesen gyűjt az utazásra, mert érdemesnek, hasznosnak tartja. SOMI BENJAMINNÉ üresen álló háztáji istállók A háztáji állattartás lehetőségei A termelőszövetkezeti törvény értelmében a közös és a háztáji gazdaság szervesen összekapcsolódik, egységes egészet képez. Akkor, amikor országosan a komplex állat- tenyésztési telepek kialakítása került előtérbe, foglalkozni kell a háztáji gazdálkodás fejlesztésének lehetőségeivel is. Ezt szolgálta a Kaposvári Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum végzett hallgatóin ri- szokásos, reprezentatív találkozójának témája is. Az elhangzott vitaindító előadás, és a hozzászólások számadatokon keresztül igazolták a téma jelentőségét, a tsz-törvény szellemének gyakorlati érvényesítését. A magyar mezőgazdaság igen jelentős tartalékkal rendelkezik: a háztáji gazdaságok épületivel, kihasználatlan férőhelvei- vel, amelyek méghaladják a közös gazdálkodás nagyüzemi férőhelyeit. Amíg egy-egv úi férőhely 8—40 ezer forintba kerül, addig a háztáji istállók átalakítása —. hogy megfeleljenek a korszerű tartási körülményeknek — sokkalta kisebb összegbe kerül. Ez érvényes az állattenyésztés minden fő ágazatában, de elsősorban a sertés- és baromfiférőhelyek korszerűsítésére, létesítésére ösztönöz. Az iskola irányítása mellett átalakított baksai, göllei kisparaszti istállók 15—49 sertésférőhelyet adnak, amelyekben a tsz-ta- gok a szövetkezettől kapott, fa! kásított malac-, illetve süldőállományban napi 65—67 dekás súlygyarapodást értek el, 3,15—3,75 kiló takarmány felhasználásával. Miben rejlik tehát a kezdeményezés jelentősége? Abban, hogy a technikai fejlesztés következtében felszabaduló, időszakonként feleslegessé váló munkaerőt — öreget, fiatalt egyaránt — köt le, és Kiztosítja azt a foglalkoztatási időt, amelyre szükség van a szociális juttatások szempontjából. De jelentősége van abban is, hogy a már említett elhelyezési lehetőségekben az egységes • technológia szerint biztosítiák az abrak- és zöld- tekarm^nvt, amellvni elérh”tők a fentebb említett eredmények. Ezenkívül hasznosítani lehet a háztáji hulladékot is. Az értékesítést is a szövetkezet végzi — a háztáji gazdaságok irányításával megbízott szakemberen keresztül — és a nagyüzemi feláron osztozik a gondozóval. A felszólalók között a sza- lontai szövetkezet elnöke a szarvasmarhá-hizlaló, á regö- lyi szövetkezet elnöke a baromfitenyésztő háztáji gazdaságok eredményeit ismertette. Megyénk — a szomszédos megyékhez viszonyítva — még több kihasználatlan férőhelv- lyel, istállóval rendelkezik, amelyek megfelelő átalakítással — a munkákhoz ho=sZú lejáratú kölcsön biztosítható — alkalmasak lennének hasonló bérhizlalásra. A somogvi és a baranyai példákon okulhatnának termelőszövetkezeteink vezetői, mert ez enyhítené a foglalkozási gondokat, azonkívül a t?<4sáff többletjövedelemhez is jutna. H"rrrHr'"ndor tanulmányi felügyelő JEGYZET Elsőként a Dunántúlon Gazdasági együttműködési szerződés{ kötött a. tengelici, Petőfi Tsz. a kajdacsi Arany-' kalász Tsz és a környék vadásztársasága, melynek Ten- gelici Petőfi Vadásztársaság a neve. A szerződés megkötése mindenképpen jelentős, mert a Dunántúlon elsőként történt ilyen eset. Dr. Koller Mihály, a MAVOSZ főtitkára örömmel beszélt erről a szerződés megvitatása és elfogadása alkalmával. Véleménye' szerint ez az egyik legnagyobb lépés megyénkben ahhoz, hogy a nagyvadak és az apróvadak aránya megváltozzék. Jelenleg éppen fordítottja az arány annak, ami kívánatos lenne: az volna jó, ha lényegesen növekednék az apróvadak száma és csökkenne a nagyvadaké. Az őzek. vaddisznók ugyanis sok kárt okoznak a mezőgazdasági terményekben, viszont még több lehetne a fogoly, a fácán, nem is beszélve a nyálról. A szárnyasok rovarpv.sztító szerepe, különösen a lucernásokon, igen jelentős. A két szövetkezet és a vadásztársaság precíz, jogi követelményeket figyelembe vevő szerződést kötött, melyhez a területi tsz-szövetség, és a MAVOSZ megyei titkára adott konkrét segítséget. Tolnai Ferenc, a megyei pártbizottság titkára, mint a MAVOSZ megyei intéző bizottságának elnöke. ugyancsak részt vett az együtt működés megvalósításában. Véleménye szerint az anyagi lehetőségek megnövekedése és az érdekek m-’-g jobb összehangolása előnyös lesz rr.ind a vadásztársaságnak, mind a vadászterület gazdáinak, a termelőszövetkezeteknek. Egyebek között a fácán- tenyésztést, a vadak téli etetését a dűvadirtást és a selejtezést akarják tovább javítani, illetve rendszeressé tenni. Jó lenne, ha megyénkben más vidékek is hasonló megállapodásra jutnának, hiszen a vadgazdálkodás javítása mindenütt fontos feladat. G. J.
