Tolna Megyei Népújság, 1969. szeptember (19. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-25 / 222. szám
\ Hétköznapi apróságok Nősül a fiú Meg kell hagyni, időben kezdi, mert még csak néhány napja jár iskolába, ahonnan mindennap valami egetrengető szenzációval tér haza, no es ami merőben új, mind éhesebben. De nemcsak ilyen meglepetést tartogat. Most is, hosszan méregeti az anyját, majd így szól: — Anyu, én mégsem téged veszlek feleségül! Hát ez bizony megrendítő bejelentés, mert eleddig a fiú hódolatának egyetlen tárgya csak a mama — legfeljebb még a nagymama volt, — aki a tárgyhoz illő komolysággal érdeklődik: ( — És kit veszel akkor el? — A tanító nénit! Majd az indoklás következik bocsánatért esedező hangon. — Mert tudod, akkor nem kell megcsinálhi a leckét. Az ebugatta! Ez valamit igen korán megtanult — esetleg az apjától?! Ez is szempont! A látvány, megszokott évezredek óta: egy fiú és lány andalognak összekapaszkodva a napnak délre hajló szakában. ügy látszik, most érnek rá, most találkozhattak és nem titkolják, hogy nagyon örülnek egymásnak. Lassan lépegetnek a Széchenyi utca forgatagában, s mintha kívülük nem létezne senki és semmi, időnként csókot váltanak. — Nahát, hogy nem süly- lyednek el! — El kell veszni ennek a világnak, amilyen romlott a fiatalság! Ők — látszólag — nem vesznek tudomást a világról, a világ annál hangosabban véleményez. Kuncognak, s minél erőteljesebb a lépteiket kísérő szöveg, annál sűrűbben állnak meg csókolózni. Akkor is éppen ezt teszik, amikor melléjük lép egy középkorú, .tanáros tartású férfi. — Gyerekek, mire való ez a nyalakodás az utcán? A válasz csattanó: — Csak pukkasztá&ra! Meg kell hagyni, ez is szempont. Azonos szenzációk Majd minden nap ugyanabban órában jelentkeznek. Az újságárus néni az állomásról jövet végigsiet a Mártírok terén s már bent van a központban. — Criási szenzáció! Megjelent az Esti Hírlap! Szegény laptársunk, hát mit tehetett mást, mint azt, * A Tolna megyei Tanács „Balassa János” Kórháza közli, hogy AZ ÜJ KÓRHÁZ BÉRI BALOGH ÁDAM UTCAI FŐBEJÁRATÁT szeptember hó 22-től előreláthatólag október 6- ig a járműforgalom elől útépítés miatt lezárjuk. Közlekedés az Ybl Miklós utcai kapun keresztül történik. A kórház igazgatósága (281) * hogy ma is megjelent! Nade, ha ez üzleti szempontból szenzáció. hát legyen. — Ilyen még nem volt! Parcellázzák a Szaharát! Lúgkövet ivott az amerikai hadsereg! A kínaiak! Elfoglalták Pekinget! A közönség — akinek szól a napi portéka szenzációkat ígérő dicsérete, régóta tudja, hogy hiába keresné a parcellázás, vagy akár a lúgkőivás krónikáját — derül. Es megvásárolja az Estikét. Nevetve, a forintosból sem várja vissza a 20 fillért. Pedig a műsor nem változik. Minek változnék? Úgy látszik még sem kedveljük annyira a Földet sarkaiban megmozgató szenzát- ciókat, s az is elég ha megjelenik az Esti Hiríap! Ő aztán tudja! Jóval a hivatalos látogatási idő előtt zsibongó tömeg fe- ketéllik a kórház bejáratánál. Ma, látogatás van, s jaj a portásnak, ha nem percnyi pontossággal nyitja a kaput. Nem is kapu ez, zsilip, ha a beözönlés hevességét nézzük. S micsoda degesz táskák, szatyrok zúdulnak befelé! Hogy tilos, hogy nem ajánlatos? Hiába minden intelem, a rokonok, hozzátartozók mind attól félnek, hogy betegük éhen hal mire meggyógyul. Mintegy varázsütésre valóságos perzsavásár kerekedik valahány kórteremben. Ezt a bácsikát egyszerre hárman is körülugrálják. A veséje miatt került kórházba. Nem tudja, melyik kérdezőnek válaszoljon először is, megadóan tűri, hogy végigtapogassák, kezébe nyomják a rántott csirkecombot. s máris kínálják a jó vastag krémmel töltött tortát. Hogy van, mi van, elég rendesek-e hozzá? Záporoznak a kérdések. Bizonnyal férfitestvér lehet aki számon kérő szigorral szögezi mellének a kérdést: — Hát gyomormosást kaptál-e már? — Nem, nem kaptam én. — Azt pedig kérjed! Hallod, kérjed ám, mert jár neked! A bácsika szeme rémült forgásba kezd, a falat se le, se föl. Végül csak • kinyögi: — Ha jár, akkor jár. Te csak tudod! A tanácsadó kihúzza magát. Bizony! Nála aztán ezt senki sem tudja jobban... De az> tudott dolog, miért lélegzenek föl a betegek az olyannyira várt látogatási idő elteltével! A slmoutornyai községi tanács végrehajtó bizottsága legutóbbi ülésén a községi KISZ-bizottság beszámolója szerepelt, melyet Deli Sándor, a bizottság titkára terjesztett elő. A beszámoló sokoldalúan elemezte a fiatalok helyzetét, a közéletben betöltött szerepüket. Megállapította, hogy a KISZ-korúak megfelelő arányban vannak képviselve a községi tanácsban, a különböző vállalati és tömegszervezeti vezetésben. Előfordul azonban, hogy a KXSZ-fiatalok érdekeit nem minden esetben kezelik a kfvánt mértéknek megfelelően. Jgy többek között szólt a KlSZ-társas- házakcióval kapcsolatos problémákról, s végül is e téma lett a vita központja. A községi KISZ-bizottság évek óta szorgalmazza, hogy meginduljon a KISZ-társasházakció, azonban ez irányú igényükhöz nem kapják meg a szükséges segítséget, a közművesített telket. A bőrgyár ezt az akciót mintegy százezer forinttal segítené. Az OTP is előnyös föltételek mellett biztosítja az építési kölcsönt, s a fiatalok is rendelMagyar—délszláv baráti est Medinán Kedden este, a medinai községi művelődési házban nagy érdeklődés kísérte a Hazafias Népfront és a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetsége által közösen rendezett magyar— délszláv baráti estet. Az Ö6Z- szejövetelen megjelent Tóth József, az MSZMP Szekszárdi Járási Bizottságának első titkára is. Telt házban, mintegy másfélszáz főnyi közönség előtt került sor az országjáró körút keretében Harvátkimléről, távolról jött Baranya megyei Kátoly község délszláv együttesének élményt nyújtó műsorára. A baráti est kezdetén Gyúrok György, a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének főtitkár- helyettese horvát és magyar nyelven köszöntötte a medinai lakosságot. Ezt követően Tóth József járási első titkár méltatta a nemzetiségi esték jelentőségét, majd a népek barátságának erősítéséről, a béke megőrzéséinek közös ügyéről szólott. A nagy tetszéssel fogadott műsor keretében, a népviseletbe öltözött, fiatalokból álló, huszonnyolc tagú kátolyi együttes tagjai horvát és magyar nyelven népdalokat, majd népi táncokat adtak elő. Szólóénekesek Szlánics Katalin és Jaksics Mária. Az együttes vezetője. Gugán József a csoport köszönetét tolmácsolta a meleg fogadtatásért és viszontlátogatásra hívta meg vendéglátóikat. Nyomdakész a „Ml 68" írócsoport újabb kiadványa Tizenhét fiatal szerző — Arató Károly, Bebes i Károly, Bertók László, Bükköséi László, Galarrvbiosi László, Havas Gábor. Keresztes Ildikó, Kimpf László, Kincses Ernő, Makay Ida, Marafkó László és Szabó Tünde költők, Békés Sándor, Kampis Péter. Lombosi Jenő, Pál Rita és Varga László prózaírók — újabb kiadványt, egy antológiát bocsátanak útjára a jövő évben. Az őszi Szivárvány. amelyet nagy szeretettel fogadott a közönség, s amely az elmúlt évben MI 68 néven alakult pécsi fiatal írók és költők csoportjának első jelentkezése volt. a Tanács- köztársaság kikiáltásának 50 éves évfordulójára jelent meg. Az antológia hazánk felszabadulásának 25 éves ünneplése lesz. Előszavát Weöres Sándor írta, a szerzőket Tüskés Tibor mutatja be az olvasóknak. Az illusztrációk a siklósi Symposion képzőművészeinek munkái lesznek. A kiadványban szereplő fényképeket dr. Varga Gyula fotóművész készíti. keznek a szükséges alaptőkével. Mindezek ellenére ma sincsenek megfelelő kilátások, hogy telket kapjanak. A községi tanács álláspontja — határozott elvi támogatás, gyakorlati segítség nélkül. Részt vett és felszólalt az ülésen dr. Puskás Kálmán, a járási tanács igazgatási osztályának vezetője, aki példákkal igazolta, hogy ha a tanács telket biztosít erre a célra, akkor a fiatalok a többi problémát meg tudják oldani. Nagyon jó példaként említette a tamási KlSZ-társasház- akciót. Ez évben már a harmadik fi lakásos KISZ-lakást adták áá A KISZ községi bizottságának javaslataiban több olyan tervezet szerepel, mely megfelelő teikek biztosítását veti fel. Jó lenne azokat megvizsgálni és most már a KISZ-fiatalok érdekeit gyakorlatban is segíteni. A simotornyai fiatalokban rejlő lehetőségek nemcsak saját javukat, hanem a község érdekeit is messzemenően szolgálnák. Délczeg József Tamási Több támogatást Képek a Zománcipari Művek bonyhádi gyáregységéből A háztartásokban használatos edényféleségeket a zo- tnáncozóban látják el különböző színű folyékony zn- m án ebe vonatta 1. Az égetés befejezése után mint késztermék jut el a kereskedelmi vállalatokon keresztül a fogyasztókhoz; Foto: Tóth Ivón.