Tolna Megyei Népújság, 1969. szeptember (19. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-18 / 216. szám
Gyárlátogatás Sorsára marad-e? Legtöbben akkor háborodtak fel Simontomyán, amikor idén nyáron a csontsovány, öreg nő fürdőruhában jelent meg az üzletben vásárolni... Téma lett, szó szót követett, s a legutóbbi gyűlésen már az is szóba került, hogy az „eltartó” gyerekei levetkőztették és vízzel leöntötték volna, falu csúfjára így szórakoztak vele. „Most már ne csak nézegessék“ Tamásiba, a járási nőtitkárhoz is eljutott a híre, hogy Simontomyán „megállt a tudomány”, egy jottányit sem jutnak előre a gyengeelméjű simontornyai öregasszony, Havel Terézia sorsának jobbra - fordításában. A járási tanácselnökhöz Simontornyáról korábban küldött levél nyomán kijöttek ellenőrizni a járástól. Besúgták-e, vagy ki tudja, akkor tiszta lepedőt, tűrhető körülményeket találtak. Mostanára nagyra nőtt a háborgás, lépten-nyomon, úton-útfélen szólogatják az asszonyok Deli Györgynét, a községi nőtitkárt. — Deli néni, miért nem csinálnak semmit a Terivel? — Hát mindenki eltűri, hogy így éljen? A községi nőtitkár kezembe nyom egy levelet, amelyben a következőket olvashatom: ;,Most már nem bírjuk tovább nézni ezt a szegény Havel Terit. Koszos, koplal, rossz hallgatni a jajgatását. Csak így tudják védeni az öregeket? Nem lehet már tovább egy embert így kínozni! Deli néni! Most már ne csak nézegessék a Terit, hanem intézkedjenek is!” — szólít fel a levélíró, hangot adva a közvélemény jobbik felének. — öt évvel ezelőtt a szülő temetésén megbízta a két testvér Horváth Ferencékat, hogy a ház, meg a nagy kert fejében tartsák el a testvérüket. Azóta így megy. Ha nem is veszi jónéven Hor- váthné, én magam rendszeresen odajárok, nem sok eredménnyel, de követelem, hogy törődjenek vele. Amíg a Kovács doktor úr aktív volt, amikor arra járt, ránézett szegény Terire. Lám, kijöttek a járástól is, éppenséggel senkit nem lehet kimondottan hibáztatni. Mégis kibírhatatlanul szörnyű helyzetben él az a szerencsétlen. Ráadásul felheccelte az eltartója, hogy ne menjen sehova. Nincsen felügyelet, mindketten dolgoznak, ő meg kínlódik a szennyben. Mi már tanácstalanok vagyunk, nem tudjuk, hogy mit tegyünk. — tájékoztat Deli Györgyné, községi nőtitkár. „ Gyönyörködjenek benne“ Simontomyán a szépnevű Dzsindzsában, a Könyök utca 41-es számú házban él Havel Teréz. Szerencsénkre, vagy pechünkre, otthon találjuk a válófélben lévő négygyermekes „eltartót”, Horváth Ferencnét és a fiatalasszonynak a szomszédban lakó édesanyját. — Mi az, már megint itt van? — fogadják így, epés kérdéssel a nőtitkárt. A két asszony eleinte meglehetősen ellenséges érzülettel bír. Bemegyünk a ház hátsó traktusában lévő hajdani istállóba, ez Havel Teréz szobája, csak igaztalan túlzással lehet lakásnak nevezni. így él a tulajdonos, így él egy ember? Huzat nélküli, meghatározhatatlan színű ágyneműben fekszik egy sovány, mozdulatlan, idős nő. Legyek légiója, az éjjeli edényben állott folyadék. Az ablaktalan helyiség földjének színével egyezik a lepedő, az ágynemű, a gyatra ruházat és minden. Kilátni a tetőre, a falon sárga, függőlegesen lefolyt csíkok jelzik, be- csorog az eső. Áporodottság, hónapos kosz mindenütt. A déli órák ellenére fekvő asz- szonyt a háziak jelenlétében kérdezzük meg: — Beteg talán, Teréz néni? Mit evett ma reggelire? Válasz nincs, nehéz nyögést hallunk. Itt érti meg igazán az ember a közvélemény háborgását. Amikor kisvártatva — már az udvaron — szóvá teszem, látják-e ők maguk, hogy egy embert számára alkalmatlan körülmények között tartanak, csattogni kezdenek az asszonyok. — Vigyék? Gyönyörködjenek benne, ha annyira odavannak! — Mikor mosták utoljára a lepedőt? — kérdezzük a fiatalasszonyt. Elbizonytalanodik, majd rávágja, hogy egy hete, de „mit csináljak, rámegy mezítláb és piszkos lett”. Hiba van az őszinteséggel. Itt bizony nem lehet emberi méltóságról beszélni. Erre viszont azt felelik, először a házban elől tartották, de mivel gyengeelméjű, és odapisz- kított, kirakták ide. Az akaratlanul magamutogató fürdőruhás bolti jelenet említésekor még csöndesebbek lesznek, megtörténtét elismerik. — Mondtam lányom, híre terjed, szaga lesz ennek. — reflektál nyugtalanul az idősebb asszony, majd bizonygatja, másodszorra mór észrevette és nem engedte felöltöztetni a gyerekeknek. Azt mondja, nem igaz, hogy később levetkőztették és leöntötték volna. Mielőtt elköszönünk, azt magyarázzák, hogy arra vártak, „kié marad a Teri”, mert a válás után majd rendben lesz minden. Úgy látjuk, hogy a házat és a gyengeelméjű öregasszonyt mindkét házasfél magának akarná. Fekvőhelyén ekkor szólal meg Havel Teréz. Hevesen tiltakozik. — Megírom a testvéremnek, és majd az rendet tesz. Hagyjanak békében, nem megyek el sehova, velem ne törődjenek! — kiáltja, hozzánk intézve a szót. Sebtében előkeresik az 1964. március 4-én kelt, két tanú által is aláírt nyilatkozatot, melyben a két Havel testvér lemond saját örökségéről az eltartó javára. Más nincs, ezt a nyilatkozatot nem követte szerződés. A lélekháborító tapasztalatokkal tarsolyunkban és a látványtól megrendülve meglátogatjuk a simontornyai vb titkárát. Ütközhet-e a jog és a humánum? — Mit tudnak Havel Teréz életkörülményeiről? — kérdezzük Szántó József elvtársat, a simontornyai tanács vb-titkárát. — Ismeretes előttünk, hogyan él. Állandó bizottságunk látogatja, a községi nőtitkár többször jelzett, intézkedést kért — És mit tettek, titkár elvtárs? — Sajnos nem sokat. Jogi a’apón mi nem tudunk beleszólni, mivel a felek nem kötöttek eltartási szerződést. A hiedelmek ellenére való igaz, hogy nincs szerződés, ez tavasszal, és akkor derült ki, amikor bekérettem Horváthék- tóL — Járt-e a titkár elvtárs a* helyszínen? — Teljesen tétlenül azért nem maradtunk. A napokban szereztem meg Teréz ma már egyetlen élő testvérének, Havel Ferencnek piliscsabai címét. Most fogok neki hivatalosan írni, mivel az öt év rossz tapasztalatai miatt akkor sem lehetne jóváhagyni az eltartási szerződést, ha most Hor- váthék szabályosan megkötnék. Megpróbáljuk Havel Ferenccel együtt megnyugtatóan elrendezni Teréz helyzetét — fejezi be Szántó József vb-titkár. Alapelv a mi társadalmunkban a szocialista humánum, a tehetetlen ember védelme. Igazuk van azoknak, akik vallják, hogy nem szabad tovább tűrni az emberi A .Magyar Selyemipari Vállalat tolnai gyáregységében az üvegrács szövését végzi Sós Mária, öt hosszú esztendeje sínylődik Simontomyán egy öregasszony, aki nem ura akaratának és elhatározásának. Becsületükre válik a simontornyai asszonyoknak, a község lakóinak, hogy aggodalommal kísérik, nem szemlélik közömbösen Havel Teréz sorsának alakulását. A „Rowing” speciális szövőgépen cső, villamossági épületpa nel Szigetelésre alkalmas vágott rowing szövetet állít el< — Ebben az évben én még nem, de az állandó bizottság elnöke igen. Úgy értesültem, hogy Havel Teréz nem akar onnan elmenni, kényszerrel pedig nem lehet szociális otthonba vinni — feleik — Ha jól értettem, a szabadságjogok védelme miatt nem intézkedhetnek? Eszerint egy gyengeelméjű öregasszonynyal — aki nem ura akaratának —, azt lehet tenni, amit akarnak? Nem lehet elfogadni, mert nem ütközhet a jog és a humánum. Ajánlanám titkár elvtárs, nézze meg, hogyan él... méltóságon esett szörnyű csorbát Ki tegyen valamit ügyben? Szóljanak bátran.bele, egyeztessék a jogot és a humánumot a szocialista állam képviselői. Javasoljuk, a községi tanács vezetői konzultáljanak a jogászokkal, tanácskozzanak a szociális csoport segítőkész dolgozóival, biztosan előrébb fognak ezzel jutni. Mindenképpen keressék és találják meg a módját, hogy érjen véget az öt szűk esztendő, hogy valójában megnyugtatóan rendeződjön a szennyben, nélkülözésben vegetáló, páriasorban tengődő idős nő sorsa. SOMI BENJAMINNÉ Uj üzemrészként dolgozik a szintetikus fonalterjed 'Imesílő. Célja a fonalak karakterének megváltoztatása, a krepphatás elérése. Képünk iSallai Máriát és' Kovács Erzsébelet ábrá- ;■ zolja munka közben. ........................\ Fotó: Tóth Iván,
