Tolna Megyei Népújság, 1969. szeptember (19. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-13 / 212. szám

V^VÓ'FBOL'ETAfliM^CYESÜLjeTCr*' NÉPÚJSÁG 1 A WACYAS* SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA fcS A MBQTO TJUfAC» LAPJA fc A msbolt botrány vége Tegnap délben hirdetett íté­letet a szekszárdi járásbíróság abban a hűnüevben, amely­nek tárgyalását e hó 6-i lap­számunkban jelentettük. A bíróság tényként állapította meg, hogy az ÁFÉSZ báta- széki, egyesített vas-műszaki boltjában Vass János Ferenc, Papp Imre és Vajda Sándor, továbbá a Baiai Építőipari Tsz- közi Vállalkozás anyagbeszer­zője, Gerhát János, különféle bűpcselekményekkel harminc­ezer forintot meghaladó kárt okozott a ' társadalmi tulaj­donban. A bíróság Vasst kétévi sza­badságvesztésre és a köz­ügyektől kétévi eltiltásra, Pap- pot egyévi és négyhónapi sza­badságvesztésre és a köz­ügyektől egyévi eltiltásra, Vajdát négy-, Gerhátot pedig kéthónapi szabadságvesztésre ítélte. A vádhatóság képvise­lője tudomásul vette az ítéle­tet. Vass enyhítésért fellebbe­zett, Papp és Vajda három­napi gondolkodási időt kért, Gerhát büntetése jogerős. Az ítélet indoklásában a tanács elnöke rámutatott arra, hogv bár Vass és PaDD csupán hall­gatólagosan egyezett meg elő­re, bűncselekmények elköve­tésében, a bűnszövetséget en­nek a tényállásnak alapján is meg kellett állapítania. A bí­róság elrendelte, hogy a le­foglalt bűnjeleket adják ki a károsultaknak; a meg nem térült kár vonatkozásában a sértettet külön perre utasítot­ta. Két halálos, egy szerencsés baleset Berta Ferenc pincehelyi lakos Kocsola határában mo­torkerékpárjával nekiütközött egy szabályosan közlekedő te­herautónak. Kórházba szállítását követően meghalt. A vizs­gálat során a rendőrség meg állapította, hogy Berta nem rendelkezett gépjárművezetői igazolvánnyal. A dombóvári Bethlen utcában Illés Zsolt hároméves gyermek az alá a lovas kocsi alá esett, amelyet szabályosan hajtott Mihály János helybeli lakos, A kisfiún a kerék oly súlyos sérülést okozott, hogy meghalt. Tegnap délben a szekszárdi Mártírok terén dr. Maczon Gábor főorvos személygépkocsijával egy szabályosan köz­lekedő autóbusz elé hajtott. A két jármű összeütközött. Sze­mélyi sérülés nem történt. Az anyagi kár háromezer forint­ra tehető. Emlékszik ? 10 éve, hogy 1959. szeptember 13-án este 10 óra két perc 34 má­sodperckor nagy jelentőségű pil­lanat következett be az emberiség történelmében. Földi eredetű, em­ber készítette eszköz, a szovjet Luna—2 űr láb oratórium elérte a Holdat. A csaknem négyszázezer kilométernyi utat megtett és vé­gül másik égitestre ért műbolygót a világ tudósai a világűr meghó­dításához vezető eddigi legna­gyobb lépésként üdvözölték kez­detét annak a korszaknak, ami­kor az ember megveti a lábát más égitesteken. Aknák között, mini tengeralattjáróban keresik Ribbentrop kincseit A Salzburg melletti Hint ersise vizét kincskeresők hada lepte el. Húsz-egynéhány búv ár ée egy kétszemélyes mini­tengeralattjáró kutat a tó fen ekén, amelyet a második vi­lágháborúból származó aknák, tömege borít. A merész vál­lalkozók a háború más mara dványait keresik: azt a 81 zsá­kot, amelyben a hitleri kü lügyminisztérium öttonnányi aranykészletét — állítólagos szakértők szerint — kevéssel a kapituláció előtt a tó mély éré süllyesztették. (Tény, hogy Ribbentrop náci külügyminis zter a tó környékén rendezte vadászatait —. minden egyéb azonban csak feltevés.) A búvárok megbízói közö tt egy nyugatnémet képeslap, valamint egy volt SS-tiszt sz erepel. Ez utóbbi tábornoká­tól hallott annak idején a ki ncsrőL Véradónapok Simontornyán Simontornyán szeptember 16- án 7—19 óráig a bőrgyárban és az ipari iskolában, 18-án 7—19 óráig pedig a községi tanács épü­letében lesz a véradás, melyre a munkahelyi szervező aktivisták­nál és a helyi Vöröskereszt ve­zetőségi tagjainál lehet előzetesen jelentkezni. A Vöröskereszt fel­kér minden 18—60 év közötti la­kost, hogy vegyenek részt az életmentő véradáson, melyre a helyszínen elvégzett, alapos or­vosi vizsgálat után kerül sor. Véradás után a véradók étke- zési'Jérítésben részesülnek. A lottó nyerőszómai: 3, 8, 26, 36, 65 Kedvezményes kocaakció A Mezőgazdasági és Élelme­zésügyi Minisztérium a ház­táji kocaállomány növelésének érdekében intézkedett, hogy vezessék be az úgynevezett törlesztéses kocaakciót. Az akciót ezúttal a megyei állatforgalmi és húsipari vál­lalatok bonyolítják le. A vál­lalatok ezekben a napokban a közös gazdaságokkal történt előzetes megállapodás alapján a tsz-eknél hizlalásra leszer­ződött állományból kiválogat­ják a továbbtenyésztésre al­kalmas egyedeket. Később a másfél—kéthónapos vemhes kocasüldőket helyezik majd ki a háztáji és az egyéni gazda­ságokba. A termelőszövetkezet az így átadott vemhes koca­süldőért — súlylevonás nélkül — kilónként 22 forintot kap. Az igénylő is ugyanilyen áron jut hozzá a kocasüldőhöz, amelynek az árát 1970. no­vember 30-ig tartozik termé­szetben megtéríteni. Az igénylőnek a megyei ál­latforgalmi és húsipari válla­lat kirendeltségéhez kell for­dulnia, amely községenként előjegyzi a szükségletet. TOLNA MEGYEI NEPOJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt , Tolna megyei Bizottsága és a Megyéi Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—n Telefon: 1—29—01, 1—23—81 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadő Vállalat, Szekszárd. Béla tér 1 Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Telefon: 1—20—11, 1—20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában, Széchenyi utca 16 * Telefon: 1—29—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési dij egy hónapra 20 Ft Index-szám: 25 069 Budapesti Őszi Vásár Petúnia, avagy a gyereknevelés Az Otthon 1969 kiállításon láttuk ezt az ügyes, praktikus dupla steppelt ágytakarót, am ely villámzárral szétválaszt^ hat,ó, és a másik oldalán paplanként használható. SZEPTEMBER 13 SZOMBAT Névnap: Kornél. A Nap kél 5.18, nyugszik 18.01 órakor. A Hold kél 6.57, nyugszik 18.28 órakor. — Negyvenhét tatabányai Szekszárdra tart. Nemcsak a szekszárdi szüreti napok fel­vonulásán óhajtanak részt venni, hanem a tényleges szü- retelési munkában is. VÁLASZTÁSOK Az időközi ’ választás idő­pontját ez év november máso­dikéra javasolta kitűzni az El­nöki Tanácshoz intézett fel- ‘ terjesztésében a Tolna megyei Tanács Végrehajtó Bizottsá­ga. A választás kitűzésére azért van szükség mert a me­gye területén 5 járási és 57 községi tanácstagi hely ürese­dett meg lemondás vagy el­halálozás következtében. — 293 családi lakóház építé­sére és 212 -használatba véte­lére kértek és adtak enge­délyt tavaly a szekszárdi já­rás területén. Éz év augusz­tus 30-áig pedig 232 a kiadott építkezési és 70 a használat­bavételi engedélyek száma. Kislakásépítéseknél idén csu­pán négy kérelmet kellett visszautasítani. — Ismét új gyermekszakor­vosi körzettel gazdagodik Bopyhád a negyedik negyed­évben. Ezt követően Nagy- mányok kan gyermeli6zakor- vost, aki ellátja majd telep­teenager fiatalság a parkból. Az asztalra dőlve aludtam el. Szőr- nyit álmom volt. Azt álmodtam, hogy a kisebbik csepnetém egy fát tépett ki gyöke­Tegnap megpofoztam házban lakunk —, nem petunia ágyás virít! színeket váltok. Ideges­az óvodás lányom, mert kifogás. Egymás után ötlenek kedek. A gyerek már „ellopta” a szomszédok Honnan vegyem azt fel bennem a gondola- unja a körben járást, kiscicáját. A szomszéd az egy szál árva petu- tok: ez tilos, ez bünte- Abba akarja hagyni, nagyon felháborodott, a niát?! Ha előrelátó va- tendő, talán még há- -Most, vagy soha, hatá• réstől egy parkban, s szeme láttára kellett gyök, néhány hónappal romszáz forint bírságot rozom el. hogy a rendőrnek azt megpofoznom a gyere- ezelőtt ültethettem vol- is fizethetek, ha elkap- __ Táviéi le ovorsan mondta: az anyukám k ét, hogy megtanulja: na cserépbe, s akkor nak. Ha engem elkap- szál virágot — sú- megengedte. Valóban ne nyúljon ahhoz, ami most lenne. De nemya- nak... m ne^j s nem nézek csődbe , jutott a nevelő ­a másé. Qyok ilyen, előrelátó. _ Gyere, kimegyünk semerre ’ ' sem. S ami a legbor­* Van szanzavérám, van jc|cssétálni _ inon- __ ’ zászlóbb: a lányom D e hiába minden, filodendronom, s akad dom az ávodás lányom- Kettőt tépett. Száráról, mégis gyökeres petunia mert petunia kell az is- aszparágusz is a lakás- nay fondorkodom. Kör- — De anyu! Gyöke- nélkül ment cl az is­kolás gyerekemnek, ban, de fájdalom, pe- járjuk az réstől kell! Többször is elmondta: turtia nincsen. ágyúst. Közben ideges VKyelfJu. értsem meg, kell. a ta- De hiaba. a petunia- kedem; az ördög vigye . aminek hn addin nitó néni jelentette ki, ra okvetlenül szükség a sok ráérő emberét! * - ’ 09 hogy kell! A kifogásom, van! Sokan vannak a parki — hogy nekünk nincsen Kinézek az ablgko- ban. Csak körözünk, petúniánk, mivel bér- mon, — a téren szép sárga, piros, meg zöld Gondoltam, végére já- igynek, ha addig élek is! Éjfélig bírtam fennmaradni. Addig les­tem, hogy eltűnik a kólába. Én vagyok lelkiisme­retlen szülő? Vagy ta­lán a feladat volna kép­telen? MÉRY ÉVA aaA a A AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAáAAAAAAAAÍAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA ‘AAA A4AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA helyén kívül a környező köz­ségek gyermekszakorvosi el­látását is. — Egy napig tartózkodott megyénkben az a négytagú küldöttség, amelyben a Mű­velődésügyi Minisztérium négy szakembere dr. Benczédi Jó­zseffel, az Országos Oktatási Tanács titkárával az élen a tan évii idulás problémáit, vala­mint a megye közművelődési helyzetét tanulmányozta. — A dunántúli népi fara­góművészek pályázatának ki­állítását az idén tizenharmad- szor rendezték meg Balaton- lellén. A pályázat III. díját a kurdi Eőri Szabó Dezső érde­kes megoldású faragott foga­saival nyerte. MEGHÍVÁS A SZOVJETUNIÓBA A Szovjetunió egyik minisz­terének meghívására tegnap Moszkvába utazott tanulmány­útra Böröczky Kornél, a gyu- laji vadrezervátum vezetője. A Tolna megyei vadgazdálkodási szakember tíz napot tölt a Szovjetunióban. — A szekszárdi gyáregysé­gek és központjaik kapcsola­tairól valamint a Fővárosi Óra- és Ékszeripari Vállalat városi üzeme bővítésének le­hetőségeiről tanácskozott teg­napi ülésén az MSZMP Szek­szárdi Városi Végrehajt, gi- zoittsága. VÍZÁLLÁSJELENTÉS: Szeptember 12-én. A Duna vízállása: Dunaföldvár- nál: 154 cm, Pákánál: 213 cm. Ba­jánál: 298 cm Bétánál: 180 cm^ Domborinál: 220 cm. A Sió vízállása: Palánknál: 50 cm, Bprjádnál: 26 cm, Simontor- ''2iy$nál: 123 cm, A Nádor vízállása: Sióagárdnál: 52 cm, Páliénál: 56 cm. A Kapos vízállása; Kurdnál; 69 cm, TALÁN NEM ESIK Várható időjárás ma estig: Változóan felhős, az évszak­hoz képest meleg idő.' valószí­nűleg eső nélkül, mérsékelt szél. Várható legmagasabb napnali hőmérséklet 25 fok körüL

Next

/
Thumbnails
Contents