Tolna Megyei Népújság, 1969. augusztus (19. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-06 / 180. szám
’I» Tengerésxnek lenni ;o ... Bár nincs még 16 éves, mégis van személyi igazolványa. Ahogy kezemben forgatom a kis könyvecskét, feltárul az utolsó oldalon. Meglepetéssel olvasom a beütött, kék színű pecsétet: SZSZSZR, RENl. — Hogy kerültél Renibe? — Jó kéthetes hajókázás után. _ ? ? ? — Iskolánkból a legjobbak egyhónapos hajóutat tettek a Dunán. Kifogtam; én is köztük lehettem. Az eredeti tervek szerint úgy volt, hogy a Fekete-tengerre is kiruccanunk, s Odesszáig meg sem. állunk, de sajnos ez elmaradt. — Mivel foglalkoztatok e hosszú út alatt? — Egy percig sem unatkoztunk. A Buda — amelyen utaztunk —, iskolahajó, tehát nem sétaútra mentünk, hanem komolyan me/gdolgoztat- Lólc az embert. — A napirend? — Nem sokban különbözött egy úttörővezető-képző táborétól. Persze más dolgokat tanultunk itt, hajóépítést, hajógéptant , vonalismeretet, vízi KRESZ-t és más, nélkülözhetetlen hajózási alapfogalmakat. Ezenkívül bennünket is beosztottak szolgálatra, fedélzeti, gépházi és konyhai tennivalókat végeztünk. — Nagyon hivatalosan hangzik így. Lehetne kicsit bővebben erről hallani? — Hát..., a fedélzeti szolgálathoz nem valami kellemes dolgok tartoztak. Fedélzet- súrolás, takarítás, meg effélék. A gépházban érdekesebb volt; azt figyeltük, hogy az egyes manőverek alatt, hogyan viselkednek a gépek. A konyhában pedig mi mosogattunk, tálaltunk, krumplit hámoztunk, stb. Rövid szünet után, augusztusban ismét elkezdi a próbákat a szekszárdi gyermek- tánccsoport. Céljuk a néphagyományok megőrzése és bemutatása. A csoport tagjaival beszélgetve elmondották, hogy szeretnek a próbákra járni és szívesen szerepelnek, bár eddig csak egy igazi fellépésük volt: a sárközi napokon mutatták be, hogy mit tudnak. Sikerük volt! A fiatalember, Csuka László, igazi vízi ember. Matrózjárása, napbarnított bőre, dagadó karizmai tanúskodnak erről. A múlt évben végezte az általános iskolát, s szülei és rokonai minden „rábeszélőképessége” dacára a hajózási szakközépiskolába jelentkezett. Amikor kérdezem, miért volt ez a jó értelemben vett makacsság, sőt kitartás, néhány könyvre hivatkozik. Dékány András és Hegedűs Hubert könyveire. Különösen tetszett neki az utóbbi szerző „Matrózéveim” című regénye. A kemény állhatatosságot ebből merítette, no, és a tengerészélet szere- tetét is. Az egyhónapos útra sikeres év után került sor, persze nemcsak szerencse kellett a részvételhez, hanem megfelelő magatartás és előmenetel is. Beszélgetésünk alatt lelkesen mesél a táj ezernyi látnivalójáról, az idegen népekről, szokásokról. Munkájuk körülbelül azonos volt a hajóinasok sokszor hallott, olvasott tennivalóival. Természetesen annyi különbséggel, hogy szervezetten, iskolás keretek között végeztek mindent. Legemlékezetesebb, s talán legizgalmasabb élményük a hajók találkozása, az úgynevezett fordított kitérés volt. A hajók ilyenkor jobboldalukkal egymás felé haladnak. amit két rövid hangjellel (dudával) előre jeleznék Az elsuhanó hajók zászló- lobogtatással, éjjel pedig villanólámpákkal üdvözlík egymást. Csuka Laci nemrég érkezett vissza, tarsolyában számtalan új élménnyel. S bármily hihetetlenül hangzik is, várja már az új tanév kezdetét. Cs. T. Most, hogy közeledik az uj iskolaév, s megkezdődnek a közös foglalkozások, több alkalmuk lesz arra, hogy tudásukat bemutathassák. Felszabadulásunk 25 éves évfordulóján bizonyára megrendezik az úttörő kulturális seregszemléket. Nagyszerű alkalom lesz ez, s okosan teszik, ha már most elkezdik a felkészülést. NAGY VIKTOR RBJíVény A különféle rejtvények között szép számmal akadnak humorosak is. Bennük ne az elrejtett logikus gondolatmenetet, hanem a viccet keressétek! Közlünk három híres rejtvényt, de csak kettőnek a megfejtését adjuk meg. a harmadikat küldjétek be ti! I. kérdés: Miként védhetjük ki, hogy az egerek megegyék a gabonát? Válasz: Úgy, hogy nekik ajándékozzuk! Ez esetben a sajátjukat eszik és nem a miénket. .. II. Kovács, Szabó és Kelemen megtudják, hogy egy újonnan létesült nagyvállalatnál a pénzügyi vezető állása még betöltetlen. Azonnal odarohannak. Némi huzavona után sikerül is bejutniok az igazgatóhoz, aki fanyalogva megkérdezi: — Tudnak önök egyáltalán számolni? — Már hogyne tudnánk! — hangzik kórusban. — Alikor mondják fneg nekem, mennyi kétszer kettő? — Természetesen négy — válaszolja Kovács kissé csodálkozva. — És önnek mi a véleménye? — fordul a direktor Szabóhoz. — Ha a vállalat érdeke úgy kívánja kétszer kettő három, ha viszont úgy, kétszer kettő öt. — Hm! — mondja az igazgató. Most előlép Kelemen. — Sem négy, sem három, sem öt! — okoskodik. Ha veszek valamint, akkor kétszer kettő három, vagy annál kevesebb. Ha viszont eladok, kétszer kettő öt vagy annál is jóval több. — Aha! — mondja az igazgató. Ki kapta meg az állást hármuk közül? Válasz: Egyikük sem. Az igazgató unokaöccse kapta meg. III. Egy színész átnyújtott, igazgatójának egy névkártyát a következő szöveggel: rí csillagok — Mit jelent ez? — kérdezte az igazgató. — Elől „eg” kell. Vagyis előleg kell — válaszolta az. — Pompás rejtvény — ismerte el az igazgató. — Annyira tökéletes, hogy egyúttal a választ is tartalmazza. Mi volt a válasz? Beküldési határidő: augusztus 13. Július 23-i számunk helyes megfejtése: Kelták, pun, hettiták, médek, alemannok (sajnálatos, hogy a k betű helyett előre kitöltött négyzet szerepelt egy helyen.) Könyvjutalmat nyertek: Kovács Tibi szekszárdi, Slégli Piroska és Kővári János varsádi pajtások. Tudod-e ? Van Portugáliában egy olyan halászfalu, amelynek nincs kikötője. E nevezetes községben (Nazaréban) ökrökkel vontatják partra a, bárkákat A szekszárdi gyermektánccsoport Forint9 vagy hivatástudat ? K özismert volt valami kor a mondás: kis pénz, kis foci, aminek a logikus ellenpárja: nagy pénz, nagy foci. De hol van ez ma már!.? Legalábbis, ami a focit illeti _ E z alkalommal azonban nem a magyar labdarúgás dicsőségét és hanyatlását kívánjuk elemezni, hanem azt, a szemléletet, amelynek ez a kijelentés tükrözője volt. Ez ugyanis nemcsak az egykori futball egykori képviselőinek egyikére, másikára volt jellemző, hanem némiképpen» beszivárgott mindennapjaink munkáséletébe is, alapjában véve, nem egészen törvénytelenül. Mert teljesen helytálló az a szemlélet, amely a szocializmus építésének mostani idősza kában azt vallja: aki többet, jobbat nyújt a társadalomnak, az többet is kapjon érte, jobb megélhetésben legyen része. Nagyobb ellenszolgáltatást érdemel a magasabban kvalifikált munka, vagy a többletmunka, a színvonalasabb munkateljesítmény. Ha ma még napi életünkben nem minden területen és nem is mindig érvényesül, sajnos, ez ilyen egyértelműen, a fejlődésnek akkor is ebbe az irányba kell haladnia. Hol van tehát a probléma? Egyrészt ennek a helyes szemléletnek nem egyszer betű szerinti gépies, majdhogynem cinikus felfogásában, másrészt a munkateljesítményt, a ju talmazásokat elbírálóknak esetenként valamiféle indokolatlan lebecsülő, néhol megvető szemléletében. m z előbbinél valójában csak sorrendi kérdésről van szó. Vagyis előbb kell a jó munkát teljesíteni és csak aztán lehet a markunkat tartani — ha nagyon leegyszerűsítve akarnék fogalmazni. Természetes dolog ugyanis, hogy mindannyian — mint mondani szokás — a piacról élünk, vagyis fizetésért dolgozunk. A munka társadalmában csak a munka lehet a megélhetés alapja. De lehet-e annak a munkának kellő becsülete, amelyet egyes- egyedül csak ezért végeznek? Amelynél a munka szeretete, az elért eredmények feletti öröm csupán valamiféle sokad- rangú tényezőként jelentkeznek? Ahol a hivatástudat csak mellékes körülmény, ha egyáltalán még létezik? Ahol ez a szemlélet válik uralkodóvá, ott jogosan vetődik fel a kérdés: lehet-e még egyáltalán hivatásszeretetről beszélni? A mi társadalmunkban minden körülmények között elsőnek és legfontosabbnak a munkaszeretetnek kell lennie, annak a tudatnak, hogy az én munkámra számítanak, azt fontosnak tartják mások is; munkámra szüksége van a közös- ségnék. amely azután megfelelő formában és mértékben gondoskodik honorálásomról is. Ma már kissé elkoptatott kifejezésnek látszik az öntu-, dat. Elkoptatták azok az évek, amikor ezt az egyébként olyan tartalmas, nemes fogalmat gyakran takarónak használták és unos-untalan csak erre apelláltak. De ne hagyjuk mégsem, hogy rossz ízt kölcsönözzenek neki olyanok, akik cinikusan, a szocialista gondolkodásmódtól idegen ridegséggel használják, tréfálkoznak vele. Ma is meg kell lennie az öntudat rangjának, értelmének, becsületének, amely mindenekelőtt a hivatástudatban, a hivatásszeretetben jelentkezik.: Akinél ez nincs meg, annak csak tartalmatlan robot a munka és nem csoda, ha soha nem is elégedett vele. m z érem másik oldala azonban a vezetőké. Azoké, /% akiknek kötelességük pontosan tudni, értékelni, hogy a vezetésükre bízott emberek hogyan látják el napi feladataikat Mert néha a tessék-lássék eredmények talán tetszetősebbek, de az igazi hasznot, az igazán tartós eredményt mindig a szakértelemmel párosult, odaadással teljesített munka produkálja. Nem minden munkahelyen van rá mód, hogy ezt normákkal, számokban kifejezhető teljesítményekkel mérjék. Mindenütt megvan viszont a lehetőség arra, hogy a vezetők megtalálják az eredményes munka jutalmazására az anyagi ösztönzés legalkalmasabb módját és kereteit. Nem kevés ma még a vita, az elégedetlenség a munkahelyeken ezek miatt. A mindenütt alkalmazható valóban pontos mércét nehéz megtalálni; a nagyobb baj az, ha a vezetők nem is akarják ezt teljes szívvel. Tudunk olyan esetről, hogy a dolgozók jutalmazására, ösztönzésére szánt összeg jelentős részét megtakarították és az üzem más céljaira fordították. Az ilyen intézkedés nemcsak jogtalan, ami ellen a pártszervezetnek és a szakszervezetnek egyaránt fel kell emelnie a szavát, hanem károsan befolyásolja a munkamorált is. Persze, ennek ellenkezője sem ritka még, amikor a vezetők kellő mérlegelés nélkül osztják szét a pénzt, a jutalmakat olyankor is, amikor nincs mögötte megfelelő érdemi teljesítés. Ilyenkor jogos ellenérzéseket váltanak ki a tisztességgel, áldozatosan dolgozók között, akik igazságtalannak érzik a pénzherdálást. L átszólag nem egyszerű tehát az anyagi megbecsülés, a fokozott jutalmazás és a hivatástudat, a hivatásszeretet egybehangolása. Pedig nem is olyan bonyolultak az összefüggések. Az összefüggés ugyanis nem úgy áll, hogy hivatástudat, vagy forint, hanem így: hivatás-^ tudat és forint. Csak az kell hozzá, hogy a munkát teljesít tők és a munkát elbírálók — maguk is dolgozók — kölcsö-! nősen helyes szemléletet tanúsítsanak. Ha a szocialista ember szemszögéből végzik és értékelik a munkát, akkor nem lesz panasz. Mert akkor a szakértelemre, felkészültségre alapozott hivatástudattal, hivatásszeretettel végzett munkához — a több, sikeresebb munkával járó, felemelően jó érzés mellett — a lehetőségek szerinti igazágos anyagi elismerés is járul. LÖK fis ZOLTÁN
