Tolna Megyei Népújság, 1969. augusztus (19. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-06 / 180. szám

’I» Tengerésxnek lenni ;o ... Bár nincs még 16 éves, mégis van személyi igazolvá­nya. Ahogy kezemben forga­tom a kis könyvecskét, fel­tárul az utolsó oldalon. Meg­lepetéssel olvasom a beütött, kék színű pecsétet: SZSZSZR, RENl. — Hogy kerültél Renibe? — Jó kéthetes hajókázás után. _ ? ? ? — Iskolánkból a legjobbak egyhónapos hajóutat tettek a Dunán. Kifogtam; én is köz­tük lehettem. Az eredeti ter­vek szerint úgy volt, hogy a Fekete-tengerre is kirucca­nunk, s Odesszáig meg sem. állunk, de sajnos ez elmaradt. — Mivel foglalkoztatok e hosszú út alatt? — Egy percig sem unatkoz­tunk. A Buda — amelyen utaztunk —, iskolahajó, tehát nem sétaútra mentünk, ha­nem komolyan me/gdolgoztat- Lólc az embert. — A napirend? — Nem sokban különbözött egy úttörővezető-képző tábo­rétól. Persze más dolgokat ta­nultunk itt, hajóépítést, hajó­géptant , vonalismeretet, vízi KRESZ-t és más, nélkülözhe­tetlen hajózási alapfogalma­kat. Ezenkívül bennünket is beosztottak szolgálatra, fedél­zeti, gépházi és konyhai ten­nivalókat végeztünk. — Nagyon hivatalosan hang­zik így. Lehetne kicsit bő­vebben erről hallani? — Hát..., a fedélzeti szol­gálathoz nem valami kellemes dolgok tartoztak. Fedélzet- súrolás, takarítás, meg effélék. A gépházban érdekesebb volt; azt figyeltük, hogy az egyes manőverek alatt, hogyan vi­selkednek a gépek. A konyhá­ban pedig mi mosogattunk, tálaltunk, krumplit hámoz­tunk, stb. Rövid szünet után, augusz­tusban ismét elkezdi a próbá­kat a szekszárdi gyermek- tánccsoport. Céljuk a népha­gyományok megőrzése és be­mutatása. A csoport tagjaival beszél­getve elmondották, hogy sze­retnek a próbákra járni és szívesen szerepelnek, bár ed­dig csak egy igazi fellépésük volt: a sárközi napokon mu­tatták be, hogy mit tudnak. Sikerük volt! A fiatalember, Csuka Lász­ló, igazi vízi ember. Matróz­járása, napbarnított bőre, da­gadó karizmai tanúskodnak erről. A múlt évben végezte az általános iskolát, s szü­lei és rokonai minden „rá­beszélőképessége” dacára a hajózási szakközépiskolába je­lentkezett. Amikor kérdezem, miért volt ez a jó értelem­ben vett makacsság, sőt ki­tartás, néhány könyvre hivat­kozik. Dékány András és He­gedűs Hubert könyveire. Kü­lönösen tetszett neki az utób­bi szerző „Matrózéveim” cí­mű regénye. A kemény áll­hatatosságot ebből merítette, no, és a tengerészélet szere- tetét is. Az egyhónapos útra sikeres év után került sor, persze nemcsak szerencse kel­lett a részvételhez, hanem megfelelő magatartás és elő­menetel is. Beszélgetésünk alatt lelkesen mesél a táj ezernyi látnivalójáról, az ide­gen népekről, szokásokról. Munkájuk körülbelül azonos volt a hajóinasok sokszor hal­lott, olvasott tennivalóival. Természetesen annyi különb­séggel, hogy szervezetten, is­kolás keretek között végeztek mindent. Legemlékezetesebb, s talán legizgalmasabb élmé­nyük a hajók találkozása, az úgynevezett fordított kitérés volt. A hajók ilyenkor jobb­oldalukkal egymás felé ha­ladnak. amit két rövid hang­jellel (dudával) előre jeleznék Az elsuhanó hajók zászló- lobogtatással, éjjel pedig vil­lanólámpákkal üdvözlík egy­mást. Csuka Laci nemrég érke­zett vissza, tarsolyában szám­talan új élménnyel. S bár­mily hihetetlenül hangzik is, várja már az új tanév kez­detét. Cs. T. Most, hogy közeledik az uj iskolaév, s megkezdődnek a közös foglalkozások, több al­kalmuk lesz arra, hogy tudá­sukat bemutathassák. Felsza­badulásunk 25 éves évforduló­ján bizonyára megrendezik az úttörő kulturális seregszemlé­ket. Nagyszerű alkalom lesz ez, s okosan teszik, ha már most elkezdik a felkészülést. NAGY VIKTOR RBJíVény A különféle rejtvények kö­zött szép számmal akadnak humorosak is. Bennük ne az elrejtett logikus gondolatme­netet, hanem a viccet keres­sétek! Közlünk három híres rejt­vényt, de csak kettőnek a megfejtését adjuk meg. a har­madikat küldjétek be ti! I. kérdés: Miként védhetjük ki, hogy az egerek megegyék a gabonát? Válasz: Úgy, hogy nekik ajándékozzuk! Ez esetben a sajátjukat eszik és nem a mi­énket. .. II. Kovács, Szabó és Kele­men megtudják, hogy egy újonnan létesült nagyvállalat­nál a pénzügyi vezető állása még betöltetlen. Azonnal oda­rohannak. Némi huzavona után sikerül is bejutniok az igazgatóhoz, aki fanyalogva megkérdezi: — Tudnak önök egyáltalán számolni? — Már hogyne tudnánk! — hangzik kórusban. — Alikor mondják fneg ne­kem, mennyi kétszer kettő? — Természetesen négy — válaszolja Kovács kissé cso­dálkozva. — És önnek mi a vélemé­nye? — fordul a direktor Sza­bóhoz. — Ha a vállalat érdeke úgy kívánja kétszer kettő három, ha viszont úgy, kétszer kettő öt. — Hm! — mondja az igaz­gató. Most előlép Kelemen. — Sem négy, sem három, sem öt! — okoskodik. Ha ve­szek valamint, akkor kétszer kettő három, vagy annál ke­vesebb. Ha viszont eladok, két­szer kettő öt vagy annál is jóval több. — Aha! — mondja az igaz­gató. Ki kapta meg az állást hár­muk közül? Válasz: Egyikük sem. Az igazgató unokaöccse kapta meg. III. Egy színész átnyújtott, igazgatójának egy névkártyát a következő szöveggel: rí csillagok — Mit jelent ez? — kér­dezte az igazgató. — Elől „eg” kell. Vagyis előleg kell — válaszolta az. — Pompás rejtvény — is­merte el az igazgató. — Annyi­ra tökéletes, hogy egyúttal a választ is tartalmazza. Mi volt a válasz? Beküldé­si határidő: augusztus 13. Július 23-i számunk helyes megfejtése: Kelták, pun, het­titák, médek, alemannok (saj­nálatos, hogy a k betű helyett előre kitöltött négyzet szere­pelt egy helyen.) Könyvjutal­mat nyertek: Kovács Tibi szekszárdi, Slégli Piroska és Kővári János varsádi pajtá­sok. Tudod-e ? Van Portugáliában egy olyan halászfalu, amelynek nincs kikötője. E nevezetes községben (Nazaréban) ökrök­kel vontatják partra a, bárkákat A szekszárdi gyermektánccsoport Forint9 vagy hivatástudat ? K özismert volt valami kor a mondás: kis pénz, kis foci, aminek a logikus ellenpárja: nagy pénz, nagy foci. De hol van ez ma már!.? Legalábbis, ami a focit illeti _ E z alkalommal azonban nem a magyar labdarúgás di­csőségét és hanyatlását kívánjuk elemezni, hanem azt, a szemléletet, amelynek ez a kijelentés tükrözője volt. Ez ugyanis nemcsak az egykori futball egykori képviselőinek egyikére, másikára volt jellemző, hanem némiképpen» beszi­várgott mindennapjaink munkáséletébe is, alapjában véve, nem egészen törvénytelenül. Mert teljesen helytálló az a szemlélet, amely a szocializmus építésének mostani idősza kában azt vallja: aki többet, jobbat nyújt a társadalomnak, az többet is kapjon érte, jobb megélhetésben legyen része. Nagyobb ellenszolgáltatást érdemel a magasabban kvalifi­kált munka, vagy a többletmunka, a színvonalasabb mun­kateljesítmény. Ha ma még napi életünkben nem minden területen és nem is mindig érvényesül, sajnos, ez ilyen egy­értelműen, a fejlődésnek akkor is ebbe az irányba kell ha­ladnia. Hol van tehát a probléma? Egyrészt ennek a helyes szemléletnek nem egyszer betű szerinti gépies, majdhogynem cinikus felfogásában, másrészt a munkateljesítményt, a ju talmazásokat elbírálóknak esetenként valamiféle indokolat­lan lebecsülő, néhol megvető szemléletében. m z előbbinél valójában csak sorrendi kérdésről van szó. Vagyis előbb kell a jó munkát teljesíteni és csak aztán lehet a markunkat tartani — ha na­gyon leegyszerűsítve akarnék fogalmazni. Természetes dolog ugyanis, hogy mindannyian — mint mondani szokás — a piacról élünk, vagyis fizetésért dolgozunk. A munka társa­dalmában csak a munka lehet a megélhetés alapja. De le­het-e annak a munkának kellő becsülete, amelyet egyes- egyedül csak ezért végeznek? Amelynél a munka szeretete, az elért eredmények feletti öröm csupán valamiféle sokad- rangú tényezőként jelentkeznek? Ahol a hivatástudat csak mellékes körülmény, ha egyáltalán még létezik? Ahol ez a szemlélet válik uralkodóvá, ott jogosan vetődik fel a kér­dés: lehet-e még egyáltalán hivatásszeretetről beszélni? A mi társadalmunkban minden körülmények között elsőnek és legfontosabbnak a munkaszeretetnek kell lennie, annak a tudatnak, hogy az én munkámra számítanak, azt fontos­nak tartják mások is; munkámra szüksége van a közös- ségnék. amely azután megfelelő formában és mértékben gondoskodik honorálásomról is. Ma már kissé elkoptatott kifejezésnek látszik az öntu-, dat. Elkoptatták azok az évek, amikor ezt az egyébként olyan tartalmas, nemes fogalmat gyakran takarónak hasz­nálták és unos-untalan csak erre apelláltak. De ne hagyjuk mégsem, hogy rossz ízt kölcsönözzenek neki olyanok, akik cinikusan, a szocialista gondolkodásmódtól idegen ridegség­gel használják, tréfálkoznak vele. Ma is meg kell lennie az öntudat rangjának, értelmének, becsületének, amely minde­nekelőtt a hivatástudatban, a hivatásszeretetben jelentkezik.: Akinél ez nincs meg, annak csak tartalmatlan robot a mun­ka és nem csoda, ha soha nem is elégedett vele. m z érem másik oldala azonban a vezetőké. Azoké, /% akiknek kötelességük pontosan tudni, értékelni, hogy a vezetésükre bízott emberek hogyan látják el napi feladataikat Mert néha a tessék-lássék eredmények talán tetszetősebbek, de az igazi hasznot, az igazán tartós eredményt mindig a szakértelemmel párosult, odaadással teljesített munka produkálja. Nem minden munkahelyen van rá mód, hogy ezt normákkal, számokban kifejezhető teljesítményekkel mérjék. Mindenütt megvan viszont a le­hetőség arra, hogy a vezetők megtalálják az eredményes munka jutalmazására az anyagi ösztönzés legalkalmasabb módját és kereteit. Nem kevés ma még a vita, az elégedetlenség a munka­helyeken ezek miatt. A mindenütt alkalmazható valóban pontos mércét nehéz megtalálni; a nagyobb baj az, ha a vezetők nem is akarják ezt teljes szívvel. Tudunk olyan esetről, hogy a dolgozók jutalmazására, ösztönzésére szánt összeg jelentős részét megtakarították és az üzem más cél­jaira fordították. Az ilyen intézkedés nemcsak jogtalan, ami ellen a pártszervezetnek és a szakszervezetnek egyaránt fel kell emelnie a szavát, hanem károsan befolyásolja a mun­kamorált is. Persze, ennek ellenkezője sem ritka még, ami­kor a vezetők kellő mérlegelés nélkül osztják szét a pénzt, a jutalmakat olyankor is, amikor nincs mögötte megfelelő érdemi teljesítés. Ilyenkor jogos ellenérzéseket váltanak ki a tisztességgel, áldozatosan dolgozók között, akik igazságta­lannak érzik a pénzherdálást. L átszólag nem egyszerű tehát az anyagi megbecsü­lés, a fokozott jutalmazás és a hivatástudat, a hi­vatásszeretet egybehangolása. Pedig nem is olyan bonyolultak az összefüggések. Az összefüggés ugyanis nem úgy áll, hogy hivatástudat, vagy forint, hanem így: hivatás-^ tudat és forint. Csak az kell hozzá, hogy a munkát teljesít tők és a munkát elbírálók — maguk is dolgozók — kölcsö-! nősen helyes szemléletet tanúsítsanak. Ha a szocialista em­ber szemszögéből végzik és értékelik a munkát, akkor nem lesz panasz. Mert akkor a szakértelemre, felkészültségre alapozott hivatástudattal, hivatásszeretettel végzett munká­hoz — a több, sikeresebb munkával járó, felemelően jó ér­zés mellett — a lehetőségek szerinti igazágos anyagi elisme­rés is járul. LÖK fis ZOLTÁN

Next

/
Thumbnails
Contents