Tolna Megyei Népújság, 1969. augusztus (19. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-29 / 199. szám
raotmuTÄT Ecrem-rEm» ___ N ÉPÚJSÁG I A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSAGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA | XIX. évfolyam, 199. szám ÄRA: 80 FILLÉR Péntek, I960, augusztus ?9. Uj telekellátási rendszer Fontos kérdések a Minisztertanács előtt Tímár Mátyás Belgrádban Belgrád (MTI) Belgrádban a jugoszláv kor* mány palotájában csütörtökön megkezdődtek a jugoszláv— magyar gazdasági tárgyalások. Tímár Mátyás miniszterelnök* helyettes és Alekszander Gricskov, a jugoszláv szövetség végrehajtó tanács (kormány) elnökhelyettese a nap folyamán két megbeszélést folytatott Jugoszlávia és Ma* gyár ország gazdasági fejlődéi sének időszerű kérdéseiről, a ké<t ország gazdasági együttműködéséről, valamint Jugoszláviát és Magyarországot ér-! deklő egyéb gazdasági problémákról. A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. A nehézipari miniszter és az igazságügy-miniszter előterjesztésére megtárgyalta az előzetes iparág vita alapján elkészített gázenergia-törvény tervezetét. A törvényi szintű szabályozást az indokolja, hogy az alföldi földgáztelepek feltárása után a gáz az ország energiaellátásában mind nagyobb szerepet kap, az ipari és mezőgazdasági üzemek mellett egyre bővül a földgázt felhasználó háztartások köre és az országos gázvezeték-hálózatot jelentősen bővíteni kell. A törvény a legutóbbi évtizedben hozott ipari törvények (bányatörvény, vasúti törvény, építési törvény, erdőtörvény stb.) sorába illeszkedve teljesebbé teszi a gazdasági élet törvényi szintű szabályozásának rendszerét. A Minisztertanács az előterjesztést elfogadta, és úgy határozott, hogy a törvényjavaslatot az országgyűlés elé ter- jjeszi. A kormány tavalyi határozata alapján az egészség- ügyi, a munkaügyi miniszter és a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára együttesen felülvizsgálták a foglaílkozási ártalmakra vonatkozó rendelkezéseket, és tapasztalataikról . jelentést tettek. A beszámoló szerint nem szükséges a kártalanítás feltételeit és mértékét szabályozó rendelkezéseket megváltoztatni. Indokolt azonban kártérítést nyújtani a korábbi rendelkezésekben felsoroltakon kívül további néhány betegség esetén is. A kormány ezt az előterjesztést elfogadta, A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke az ipari üzemek egészségügyi helyzetének vizsgálati tapasztalatairól tett jelentést. A beszámoló szerint az e téren elért jelentős fejlődés mellett még sok probléma vár megoldásra. A Minisztertanács a jelentéssel és az előterjesztett javaslatokkal egyetértett; felhívta az egészségügyi minisztert, valamint az érdekelt minisztériumok és országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket. A kormány egyben felkérte a vállalatok vezetőit és a társadalmi. érdekvédelmi szervezeteket, hogy közös erőfeszítéssel nyújtsanak hathaA csökkent munkaképességűek foglalkoztatásáról tárgyalt az SZMT elnöksége Tegnap délelőtt Szekszárdon ülést tartott a Szakszervezetek megyei Tanácsának elnöksége. Első napirendi pontként az SZMT szociális bizottságának tájékoztatója alapján megtárgyalták a rehabilitációról szóló 2014/1967. sz. kormányhatározat végrehajtásának tapasztalatait. A bizottság a Társadalom- biztosítási Igazgatóság ellenőrző főorvosának, valamint a járási tanácsok munkaügyi és egészségügyi szakigazgatási szerveinek bevonásával 14 üzemnél, vállalatnál végzett helyszíni vizsgálatot. Előzőleg sok rehabilitációval — a csökkent munkaképességű dolgozók átképzésével, munkába állításával. utógondozásával, segélyezésével kapcsolatos panasz, ' probléma került az SZMT, illetve a Társadalom- biztosítási Igazgatóság elé. A vizsgálat alkalmával megállapították többek közt, hogy az üzemekben — egy kivételével — a csökkent munkaképességű dolgozók számát még hozzávetőlegesen sem tudják megmondani, nem is vezetnek nyilvántartást az ilyen dolgozókról. Hiányzik a rendeletet kellően ismerő orvosi segítségnyújtás. Bár a rehabilitációs bizottságokat mindenütt létrehozták, e bizottságok nem működnek, általában csak egy-egy ember foglalkozik ezzel a munkával. A gazdasági vezetők általában csak egy dolgot ismernek „kellő” alapossággal a rendelőből: Szigorúan őrködnek azon, nehogy véletlenül is csökkent munkaképességű dolgozót közvetítsenek ki üzemükbe. A csökkent munkaképességűek gondozásával, foglalkoztatásával kapcsolatos problémák fő oka az, hogy nincsenek adatok arról, hogy egy- egy község, járás és a megye területén kik azok, akik gondozásra. rehabilitálásra szorulnak. Ezért az SZMT elnöksége szükségesnek látja összeállítani a csökkent munkaképességűek üzemi, járási, megyei színtű kataszterét. Ennek alapján lehet majd intézkedéseket tenni foglalkoztatásukkal, esetleges átképzésükkel kapcsolatban, dotációt ajánlani azoknak az üzemeknek, amelyek hajlandók elősegíteni az ilyen dolgozók foglalkoztatását. A bizottság meggondolandónak tartja, hogy az állami vállalatokhoz hasonlóan célszerű lenne azokat a tsz-eket is pénzügyileg támogatni, amelyek az iparból átirányított. csökkent munkaképességű dolgozókat foglalkoztatnak. Az elnökség ezután megtárgyalta és elfogadta az SZMT és a megyebizottságok első félévi gazdálkodásáról és a tag- díjhelyezetről előterjesztett tájékoztató jelentést, végül egyéb kérdéseket tárgyalt. tós segítséget az üzemek egészségügyi helyzetének további javításához. Az építésügyi és városfejlesztési, az igazságügy-, valamint a pénzügyminiszter közös előterjesztést tettek a lakosság telekigényeivel kapcsolatos kérdések rendezésére. A kormány elhatározta, hogy a lakások és üdülők építésének megkönnyítésére, valamint a spekuláció megszüntetésére új telekellátási rendszert vezet be. A határozat célja, hogy a telkek a lakosság érdekében kerüljenek felhasználásra és ne válhassanak munka nélküli vagyonszerzés forrásává. Ennek érdekében a kormány- határozat szabályozza a személyi építéisi telektuíaj- don mértékét, előírja a telekadó-fizetési kötelezettséget, és bevezeti az út- és közműfejlesztési hozzájárulást. Kimondja, hogy egy személynek, illetve családnak egy építési és ezen felül legfeljebb még egy. pihenési, üdülési célrai szolgáló telke lehet. A kormányhatározat az építési telkekké, való gazdálkodást a tanácsok feladatává teszi. A telkek kialakítását, beépítésre való előkészítését és értékesítését a tanácsok, illetőleg az általuk megbízott szervek — az Országos Takarék- pénztár, az ingatlanközvetítő vállalatok stb. — végzik. A tanács — az általa megbízott szerv útján — és az OTP-ér- tékesítés céljára nem állami tulajdonban álló építési telket is vásárolhat. Az érdekelt miniszterek és országos hatáskörű szervek vezetői a határozat végrehajtásához szükséges jogszabályokat még ez évben kiadják, hogy az új rendelkezések legkésőbb 1970. január 1-én életbe léphessenek. 19G7-ben — a nyugat-dunántúli üdülőterület regionális rendezési tervének jóváhagyásakor — a Minisztertanács elrendelte. hogy az építési és városfejlesztési miniszter a két érdekelt megyei tanács elnökével közösen készítsen részletes előterjesztéseket Sopron és Kőszeg komplex fejlesztésére, ami — a két város kivételes földrajzi és idegenforgalmi adottságéi folytán — országos érdek. A kormány most megtárgyalta és tudomásul vette, mint irányelvet, a két város fejlesztési célkitűzéseit. Egyetértett azzal, hogy Sopront és Kőszeget, valamint környékét a következő ötéves tervek során az ország egyik legfontosabb idegenforgalmi körzetévé kell fejleszteni, és meg kell teremteni annak feltételeit, hogy Sopronban és a környező hegyvidéken mintegy 5 ezer. Kőszegen pedig 2 ezer turistát és üdülőt tudjanak fosadni. A fejlesztési tervek előírják a soproni és kőszegi műemlékek helyreállításának gyorsítását, közutak korszerűsítését, üzemanyagtöltő állomások és parkolóheWek létesítését, a vasúti és az autóbusz-közlekedés megjavítását. A fertő-parti községeket, elsősorban Fertőrákost, valamint Tómalmot üdülő- és kirándulóhellyé, Balfot pedig gyógyüdülővé kell fejleszteni. Ezenkívül meg kell gyorsítani a íertődi kastély rekonstrukcióját, és el kell végezni a nagycenki Széchenyi-kastély műemléki helyreállítását. Szükséges a körzet kommunális ellátottságának megjavítása. Mindezek megvalósításában az érintett minisztériumok, országos hatáskörű szervek, illetékes tanácsok megfelelő intézkedései mellett a kormány a lakosság széleskörű társadalmi összefogására is számít. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt (MTI). Csütörtök reggeltől nagy forgalmat bonyolított le a Besztercebánya melletti Tri Duby (Hármas Tölgy) repülőtér. Félóránként érkeztek a különrepülőgépek, fedélzetükön a szlovák nemzeti felkelés ünnepségeinek legmagasabb rangú hazai és külföldi vendégeivel. Először a házigazdák; a szlovák párt és a csehszlovák állam vezetői érkeztek a pozsonyi konzulátusok vezetőivel együtt, majd ■z SZVSZ nyilatkozata A Szakszervezeti Világszövetség ■ titkársága Prágában nyilatkozatot tett közzé a második világháború kirobbantásának 30. évfordulója alkalmából. A békeharc mindig is a szákszervezetek egyik legfontosabb feladata volt; ezért az évforduló alkalmából a titkárság aggodalmát fejezi ki a jelenlegi nemzetközi helyzet alakulása miatt. -Bár a fasizmus felett aratott győzelemnek már 25 éve, bolygónkat változatlanul veszély fenyegeti ** hangsúlyozta a nyilatkozat. I katonai tisztelgéssel fogadták" Ludvik Svoboda köztársasági elnököt és Gustáv Husákot, a CSKP KB első titkárát. Ezután érkeztek a szocialista országok küldöttségeit szállító gépek. A vendégeket Csehszlovákia állami képviselői és a szlovákiai pán vezetői üdvözölték. Az NDK küldöttségét Hermann Matern, az NSZEP Politika; Bizottságának tagja, a (Folytatás a 2. oldalon.) Ez történt a külpolitikában Besztercebányán megkezdődtek a szlovák nemzeti felkelés jubileumi ünnepségei, melyen az MSZMP, a magyar kormány és a magyar nép üdvözletét Gáspár Sándor tolmácsolta. A párizsi Vietnctm-értekezleten Caboi-Lodge ismét átvette az amerikai küldöttség vezetését, a csütörtökön megtartott 32. teljes ülés azonban ennek ellenére ág eredménytelenül végződött. Besztercebánya A szlovák nemzeti felkelés jubileumi ünnepségei A szlovák nemzeti felkelés 25. évfordulója alkalmából Szlovákiába érkezett szovjet küldöttség tagjai és a fogadásukra megjelent csehszlovák politikusok a himnuszokat hallgatják a besztercebányai repülőtéren. Az előtérben jobbról: Martin Dzur tábornok, csehszlovák nemzetvédelmi miniszter; I. Konyev, a Szovjetunió marsallja; K. T. Mazurov, az SZKP PB tagja, a küldöttség vezetője és Vasil Biiak, a CSKP KB elnökségi tagja.