Tolna Megyei Népújság, 1969. augusztus (19. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-03 / 178. szám

i'igv hét a v I í agpoli ti k itbüii a nemzetközi politika eheti krónikájának áttekintése a leg­kevésbé sem emlékeztet a nyá­ri hónapok egyébként szokásos diplomáciai pangására. Nixon Ázsiát járta, VI. Pál pápa Ugandában szeretett volna köz­vetítetni a nigériai polgárhá­ború ellenfelei között — a je­lentések szerint sikertelenül. Olaszország tovább süllyedt a teljes politikai válsággá mé­lyült kormányválságban. A vietnami hadszíntérről nem ér­keztek ezen a héten különö­sebben fontos hírek, viszont a Dél-Vietnammal szomszédos Kambodzsa semlegesség! poli­tikát folytató államfője, Sziha- nuk, az ország belső problé­máira hivatkozva kilátásba he­lyezte lemondását-. Ha ez be­következik, előreláthatólag to­vább bonyolódik az indokínai áli:alános politikai és katonai helyzet. Talán valóban végé­hez közeledik a közép-ameri- ! "i „futballhábprp 'ít Salvador vasárnapra állítólag befejezi zsapatai kivonását Honduras iépülőiéről: A. hét fontos poli- ri,.ai_eseményei közé tartozik, rogy a genfi leszerelési érte­kezlet. szovjet és amerikai társ­elnöke egyeiértőleg új országo­kat k.ívbtt meg a leszerelési tárgyalásokra, köz li1-: Magyar- o-szagot is. Hazánk a jövőben 'ellát állandó résztvevője lesz a leszerelésről folyó eszmecse­rének, s ez tovább növeli or­szágunk nemzetközi tekinté­lyét, presztízsét. beavatkozás alkalmazásával akarja biztosítani. A szándékot az a kudarcsorozat váltotta ki. amelyet Amerika — történel­mében eleddig példátlan nagy­ságrendben — a vietnami had­színtéren szenvedett el. Ázsia kulcsországaiban az Egyesült Államok most gazda­sági offenzívával akarja meg­erősíteni pozícióit. Az elnök kijelentéseiből is kiderül, hogy elképzelt új politikáját három ázsiai országra támaszkodva szeretné megvalósítani. E há­rom állam Japán, a Fülöp-szi- getek és Indonézia, Washing­ton stratégiai tervezőinek sze­mében Japánt gazdasági ereje, a Fülöp-szigeteket feltétlen Amerika-hűsége, Suharto tá­bornok Indonéziáját pedig az 1965-ben bekövetkezett tragi­kus fordulat óta kibontakozó ellenforradalmi konszolidáció teszi alkalmassá ázsiai fősze­rep betöltésére. A Nixon-út legnagyobb bel­ső ellentmondása mindazonál­tal az a néhány órás kitérő volt, amely Saigonba vezetett. Mert vajon mitől és hogyan lehetne hitele a ..Vietnam utáni politika’' jelszavának, amikor Saigonban az elnök már megint kijelentette: csa­patait csak nagyon lassú ütemben fogja kivonni, de még ezt a lassú ütemet is csak akkor tartja be, ha a Tnieu-féle bábrendszer, elkép­zeléseinek megfelelően meg­erősödik. azért játssza végig e poUtöKu válságot a parlamenti de­mokrácia játékszabályai sze­rint, hogy bebizonyítsa e já­tékszabályok tarthatatlanságát és utána kezébe ragadja a ha­talmat — ha kell, akár a hadsereg segítségével is. Európa-szerte TOVÁBB folyik a DIPLOMÁCIÁI MUNKA a kontinens biztonsági érte­kezletének előkészítésére. Em­lékezetes. hogy Pierre Harme belga külügyminiszter leg­utóbbi moszkvai útja alkal­mával tulajdonképpen nem­csak kormánya képviselője­ként tárgyalt Gromiko kül­ügyminiszterrel, hanem a NATO megbízásából is. A vi­lágsajtó azóta is rendkívül élénken kommentálja ezt a tényt, mert ebben a biztonsági értekezlet érdemi előkészíté­sének jelét látják. A héten különben Jugoszlávia és Svéd­ország is a finn kormány tu­domására hozta, hogy támo­gatja az értekezlet összehívá­sára tett helsinki kezdemé­nyezést. Az európai biztonság ügyét természetesen jelentő­sen befolyásolja majd. hogy a szeptemberi választások után milyen kormánya lesz Nyugat-Németországnak, HAJDÚ JÁNOS Hétfőtől kéthetes ruházati fásár 20- * # százalékos árengedménnyel Szombaton a Belkereskedel­mi Minisztériumban Lauthán Ferenc főosztályvezető sajtó- tájékoztatón értékelte a ruhá­zati kereskedelem idei tevé­kenységét, s bejelentette a hagyományos nyári ruházati vásár indulását. Elmondta egyebek között, hogy a ruházati kereskedelem fél év alatt a tavalyinál egy- milliárd forinttal nagyobb for­galmat bonyolított le. Árufe­dezete összességében megfe­lelt a lakosság tavaszi—nyári szezonhoz igazodó igényeinek. Az előző évi áruhiányok nagy része megszűnt, vagy erőtel­jesen csökkent. Bővült egye­bek között a női és lányka­ruhák választéka, javult az ellátás női és gyermeklábbe- likből, harisnyákból. Az elő­ző évinél gazdagabb árukíná­latot nyújtottak a boltok für- döruházat.ból, strandcikkekből. .Vem volt elegendő viszont a felső kötöttáru, a hurkolt nyloning stb. A ruházati kereskedelem augusztus 4—19. között ren­dezi meg a hagyományos nyá­ri vásárt, amelynek árualapja nagyjából a tavalyival azo­nos, mintegy félmilliárd fo­rint. A vásár időtartamára a vállalatok saját elhatározá­suktól függően a korábbiak­hoz hasonlóan 20—40 száza­lékos árengedményt adnak. A jelzések szerint országosan egyebek között 180 ezer nyárj női és bakfisruhát, 130 ezer fürdőruhát, 100 ezer férfiin­get. 190 ezer női, férfi- és gyermekszandált, egyéb láb­belit kínálnák az üzletek. A tájékoztató ismételten felhív­ta ,a figyelmet arra, hogy az ország területén egységes vá­laszték nem várható. Nemcsak a kereskedelemnél, hanem az üzemeknél levő készlet is be­lekerülhet a kedvezményes vásárba, s a vállalatok önál­lósága következtében eltérő árak is lehetségesek. A 'vál­lalatok saját hatáskörükben jelölik ki a kedvezménnyel árusító boltokat, áruházakat. A vállalatok közölték, hogy a vásár idejére a várható leg­nagyobb forgalom zavartalan lebonyolítására növelték a. boltok létszámát. (MTI) Amikor ezek a sorok napvi­lágot látnak. NIXON AMERIKAI ELNÖK már Bukarestben tartózkodik, túl van tehát világ körüli út­jának ázsiai részén. Az ameri Icai államfő — mint emlékeze­tes — az Apollo—11 visszaér­kezése után indult, el a Csen­des-óceán térségéből előbb Guam szigetére, majd onnan a Füiop-szigetekre, Indonéziá­ba, Thaiföldre, előzetes beje­lentés nélkül Dél-Vietnamba. Bangkokot még egyszer érint­ve utazott tovább Delhibe, on­nan a pakisztáni Lahoreba. ázsiai látogatásainak utolsó ál­lomására. Nixon útja „az Egyesült Ál­lamok Vietnam utáni ázsiai po­litikájának" jelszavával szerve­ződött. Az elnök helyzetfelmé­rő munkáját megosztotta kül­ügyminiszterével, Rogerssal. aki Japánba, Dél-Koreába, és Tajvanra látogatott. A Nixon- út megfigyelői világszerte egyetértenek abban, hogy az ázsiai terepszemle célja olyan politika alapjainak lerakása volt, amely az Egyesült Álla­mok imperialista befolyását a jövőben nem a nyílt fegyveres OLASZORSZÁG rendkívül mély válságba ju­tott. Rumor, a keresztényde­mokrata miniszterelnök-jelölt, miután az úgynevezett „bal- közép" formula minden lehet­séges változatát végigpróbálta és a végén már arra is vállal­kozott volna, hogy kisebbségi, csakis kereszténydemokrata politikusokból álló kormányt al'ákítson, a hét végére feladta a küzdelmet és lemondott a kormányalakítási kísérletről. Most ismét Saragat államfő tárgyal a válság megoldásá­ról, de szinte óráról órára nö­vekszik a parlament feloszla­tásának és az új választások kiírásának az esélye. Holott — mint erre az Olasz Kommunista Párt és más bal­oldali erők az elmúlt héten többször is. rámutattak — a parlament jelenlegi formájá­ban is tükrözi a választók akaratát. Csakis a választóik megbízatását nem teljesítő jobboldali szocialistákon és a még saját pártjukat is felrob­bantó, szakadár szociáldemok­ratákon múlik, hogy a lejára­tott ,,balközép'' formulát nem válthatja fel igazi baloldali politika. Nenmi é» a még tőle is jobbra álló szocialista po­litikusok azonban semmi áron sem hajlandók együttműköd­ni a kommunistákkal. Pedig sok jel mutat arra. hogy az olasz jobboldal most csak Tüntetés ttyugat-Berlinben Nyugat-Berlin, (MTI). gat-Berlin szívében, ezen a hé­ten már másodszor került sor tömegtüntetésekre, tilta­kozásul a katonai szolgálatot megtagadó nyugatnémet fiata­lok kiadatása ellen. Pénteken este a becslések szerint mintegy 800—1000 tüntető vonult végig Nyu­gat-Berlin egy fő útvonalán, a Kurfürstendammon. vörös zászlókat hordozva és Ame- rlka-ellenes jelszavakat kiált­va. A tömeg a BEA angol lé­gitársaság irodája felé vonult, amikor ezer rendőr gumibo­rájuk rohant és meg­próbálta a tüntetők legheve­sebb csoportjait kiszakítani. Jelentések szerint a szom­bati kora hajnali órákba is átnyúló tüntetés során a rendőrség mintegy 50 sze­mélyt tartóztatott le. Négy rendőr és három tüntető meg­sebesült. Nyugati hírügynökségek ér­tesülései szerint a szövetsé­ges — brit, francia és ameri­kai — hatóságok felszólítot­ták a nyugat-berlini hatósá­gokat, hogy szüntessék be a további kiadatásokat mindad­dig, amíg ezek jogi vonatko­zásait tisztázzák. Nyu- tokkal Működik a Holdon elhelyezett A califomiai Lick csillag- vizsgáló szakembereinek 12 napi eredménytelen próbálko­zás után végre pénteken sike­rült kapcsolatot teremteniük azzal a laser-tükörrel, amelyet Armstrong és Aldrin űrhajósok július 20-án helyeztek el a Hold felszínén. A laser-tükör mintegy száz prizma-tükörből áll, amelynek anyaga kvarc- kristály. Rendeltetése azoknak a nagy erejű laser-sugaraknak a visszaverése, amelyeket a Föld különböző pontjairól bo­csátanak ki, egyebek között a Föld—Hold-távolság pontos meghatározására. A csaknem két héten át tar­tó eredménytelen kísérletek azt a gondolatot sugallták a califomiai csillagászati köz­pont tudósainak, hogy a laser- tükör megsérülhetett, amikor Armstrong és Aldrin hold­kompja felszállt a Hold felszí­laser-tiikör néről. Most, hogy sikerült „rá­bukkanni" a tükörre, a csil­lagvizsgáló 30 másodperces időközökben 500 alkalommal bocsátott ki sugárnyalábokat és azok két és fél másodperc­cel később visszaverődtek a Föld felszínére. A califomiai pasadenai űr­kutatási központból származó másik hír szerint a Mariner— 7. amerikai űrszonda, — amely­nek augusztus 5-én 3420 kilo­méternyire meg kell közelíte­nie a Mars felszínét — péntek óta kissé gyorsabban halad az előirányzottnál. A sebessége néhány centiméter másodperc­cel nagyobb a normálisnál és ennek következtében az űrál­lomás körülbelül 15 másod­perccel hamarabb ér el a Mars közelébe, mint gondolták. Szombaton újabb fényképéket sugárzott a Földre a szonda, amelynek kamerája jelenleg körülbelül 1 800 000 kilométer­nyire van a Marstól. Nixon Romániába érkezett Bukarest, (MTI). Nixon el­nök és kísérete szombat dél­előtt hivatalos látogatásra Bu­karestbe érkezett. Nicolae Ceausescunak, a román állam­tanács elnökének meghívására az amerikai államfő délkelet­ázsiai körútjáról hazatérőben felesége és tanácsadói társasá­gában 28 órát tölt a román fő­városban. A ,.repülő Fehér Ház”, az amerikai légierő elnöki külön- gépe Pakisztánból jövet, a vá­rosközponttól 18 kilométerre lévő, vadonatúj repülőtérre, a rohammunkával fogadására al­kalmassá tett Otopenire szállt le, ezzel mintegy formálisan felavatva Bukarest korszerű légiforgalmi központját. Nixont néhány perccel meg­előzve, két bérelt utasszállító gépen érkeztek meg a minden­kori elnök hűséges kísérői: a washingtoni Fehér Házba akk­reditált újságírók. E kétszáz főnyi csoporttal együtt 40 or­szágból összesen mintegy 800 külföldi újságíró, fotó, film-, tv- és rádióriporter — többsé­gükben amerikaiak — volt je­len az ünnepélyes fogadtatá­son. Nixon elnök ellépett a tisz­teletére felsorakozott díszszá­zad előtt. A két ország him­nuszának elhangzása és 21 ágyúból leadott díszlövések után Nicolae Ceausescu kö­szöntötte a vendéget, majd az amerikai elnök rövid válasz­beszédében mondott köszöne­tét a szívélyes fogadtatásért. Ezt követően Nixon házi­gazdái kíséretében a román és amerikai lobogókkal díszített útvonalon át a Jianu városne­gyedben biztosított szálláshe­lyére hajtatott. Az útvonal mentén sok ezer bukaresti so­rakozott fel, az erre az alka­lomra kiosztott amerikai zász­lócskákat lobogtatva. Sounvongsak herceg, a Laoszi Hazafias Front Párt­jának központi bizottsági tag­ja, aki egy pártküldöttség élén a Szovjetunióban tartóz­kodik baráti látogatáson, nyi­latkozott a Pravda tudósító­iának. Elmondta, hogy az amerikai lég'erő mind hevesebben bom­bázza a Patet Lao által fel­szabadított területeket. A felszabadított vidékek az ország területének kétharmad részét teszik ki, ahol Laosz lakosságának ölven százaléka él. Ez a terület a laoszi nép szilárd bástyájává vált a sza­badságért, a függetlenségért, a haza egységéért és a tartós békéért vívott harcban. * A £oljusz nevű szovjet ex­pedíció s hajó befejezte föld- körüli útját, amelynek során 34 000 mérföldet tett meg. Lev Vlagyimirszkij tenger­nagy, a szovjet haditengeré­szet kötelékébe tartozó hajó parancsnoka, a Trud című lan hasábjain számolt be a 273 napos nagyszabású vállalkozás sikerétől. A kutatóhajó le­génysége tanulmányozta tel­jes mélységig az óceáni víz­tömegeket, az Atlanti-óceán és a Csendes-óceán áramla­tait, a tengervíz vegyi össze­tételét és a hullámverést, kü­lönösen tropikus viharok ide­jén. VI. Pál pápa pénteken este Kampalában fogadta a nigériai központi kormány küldöttsé­gét. A vatikáni diplomáciai képviselet közleménye szerint megvitatták a polgárháború­ban szembenálló felek esetle­ges tárgyalásaira vonatkozó la- gosi álláspontot. Később Eni Hjoku, a Kampalában tartóz­kodó biafrai küldöttség veze­tője is találkozott a pápával. A Külkereskedelmi Minisz­térium meghívására Budapest­re érkezett Jorge Pablo Fer- nandini nagykövet, a perui külügyminisztérium gazdasági ügyekkel foglalkozó államtit­kára, hogy a magyar—perui gazdasági kapcsolatok eddigi alakulásáról, a kereskedelmi forgalom növeléséről tárgyal­jon.

Next

/
Thumbnails
Contents