Tolna Megyei Népújság, 1969. augusztus (19. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-24 / 195. szám
V Szahntai Józsefi Kenyérgyári éjszakák Amikor a hangosbemond5» ban egy vékony férfihang fel- »orolta a nyerőket, Rokk nem nézett a tikettjeire, tudta, hogy vesztett. Némi nyugalmat erőltetett magára, s anélkül, hogy elköszönt volna az ismerős pénztárosnőtől, kisietett az égetőről. A pályaudvar felé botorkálva megfeledkezett a huszon- harmadik születésnapjáról, arra viszont emlékezett, hogy Margit várja a telefonhívását, A telefonfülkébe lépve bizonytalanság és félelem kerbtet ja hatalmába. Tudta, az abortusz után elveszti a lányt, mégis megdöbbent, amikor Margit nem szólította a nevén, mint máskop Rokk a lehető legrövidebben akarta betej ezni a beszélgetést. Elmondta, ezen az estén, nem tudja elvinni a pénzt, mert vesztett. De kisegítő munkára jelentkezett a kenyérgyárba, és öt nap múlva együtt lesz az összeg. Ezentúl is szeretne velp találkozni. A lány azt válaszolta: gyjjlöli az egész ügyet, majd a fiatalember ügyetlen mentegetőzése közben letette a készüléket. Abban, hogy a lány méltatlannak tartotta őt a toyábbi beszélgetésre, saját gyöngesé- gérjek bizonyítékát vélte, amit egyszer korábban már ki is fejtett neki Margit. Csavargó életformáját olyan gyengeségnek minősítette, amely Látjátok, feleim, szemetekkel, mik vagyunk? Bizony, por és hamu vagyunk! — így mondja a régi Halotti Beszéd és így mondom én felemlítve néked Zágler József. Meghaltál, elmentél Zágler József. Nyugodjál békében! A barátom voltál Zágler József. Különös életed volt és különös halálod. Négyszer haltál meg. És háromszor feltámadtál. Negyedszer nem akartál. Felkértek, Zágler József, hogy említsem fel életedet itt, a csalj|dn<í, feleséged, két nagy gyereked és az egybegyűltek előtt. Négyre emlékszem én nagyon Zágler József, négy halálodra Józsi, felemlítem mindegyiket. Az egyik halálod a háborúban volt. Együtt kaptunk behívót, együtt mentünk a vasúti állomásra. Te fogtad a batyut, kísért a feleséged, meg a két kicsi gyereked. Sántítottál, mert az első világháborúban a jpbb lábadnak ment egy re- pesz. Nem keltett volna bevonulnod, mert a másik Zágler, a testvéred kapta a behívót, de annak hat gyereke volt és te jöttél helyette a re- pe&zes lábaddal. Emlékszem, Zágler József, amikor bejött az állomásra a vonat és felültünk rá és kinéztünk az ablakon, sírt mjndenki, sírtál te is, de aztán álig indultunk el, máris visszatolattak minket, rácsatoltak a szerelvényre egy vagont és akkor te kihajoltál az ablakon és azt mondtad, ne sírjatok, látjátok, már vissza is jöttünk. És akkor nevettél. Aztán máf nem sokat láttalak nevetni. A harctéren egyszer se láttalak nevetni. Emlékszel-e Józsi, amikor a lövészárokban a Donnál hárman haldokoltak melletted? Éhesek voltak. Nem volt már két napja egy karéjka kenyerünk se. Neked még volt három karéjod a hátizsákban, tíz méterre fölünk a földbe elásva, oda ástad el, nehogy megegyed. Oda ástad el magadnak, hogy tartalékban legyen. És akkor inár nem bírtad tovább és el- »j»tél oda a helyre és kikapazoknák az embereknek sajátja, akik inkább elviselik a szélsőséges életformájuk keltette reménytelenséget, mintsem ha nehezen is, de fokról fokra küzdve biztosítják emberibb életüket. Rokk ezen az éjszakán álmában jókora acélgolyóval birkózott, amelyen nem talált fogást és kínlódásai rendre eredménytelenek maradtak. A nap túlnyomó részét ágyban, és egy bisztróban töltötte. Egykori nőismerősét kereste fej, aki régen túlhaladt már a harmadik ikszen, de egy jó adag arcfestékkel még letagadhatott egy ikszet a kopott bisztró homályában. A pincérnő vacsorát adott a fiatalembernek, majd sört tett az asztalára. Talán mert hirtelen ivott, felkavarodott a gyomra. Közel volt a kijárat. Az utcára indult, hogy az esős tiszta levegő majd könnyít állapotán. Mikor visszaért a bisztró elé, lábai remegtek, és semmivel sem érezte magát jobban. Az ablakon keresztül a nő után kutatott, de nem látta sehol. Sietős léptekkel hagyta el a bisztró környékét, bár sejtette, hogy menekülésével ez a kapcsolat is lezárult. Hosszú gyalogutat kellett megtennie a bisztrótól a kenyérgyárig. Mire odaért, lyukacsos cipője teljesen átázott* ballonkabátjával együtt. H. Barta Lajos: tad a hátizsákot és elhoztad a három szelet kenyeret a három haldoklónak. És ahogy hoztad, kimásztál a lövészárokból és akkor egy golyó eltalálta a melledet. És akkor még a három szelet kenyeret pdaadtad annak a háromnak, és aztán hanyattestél, elvesztetted az eszméletedet. Nem kaptál levegőt, csak kapkodtál a száddal fölfelé. Akkor az a három megette a három szelet kenyeredet, aztán főied hajolt és az orrodon fújták be a levegőjüket. Felváltva fújták, egy órán át. Akkor megjöttek a szanité- cek. Elvittek. Hármait mentették meg az életedet. így haltál meg először, Józsi, és így támadtál fel. Felemlítem a második halálodat. A szomszédomban laktál a faiunkban, és láttam, hogy mindig, pt éven át, éjszaka mész munkába, éjszaka, hogy többet keressél, hogy több legyen a családnak. Egyik éjszaka után, amikor hazamentéi a kis házadba, ettél, aztán fogtad a kapát és kimentéi az udvarba szőlőt kapálni. Ott kapáltál a folyó partján, a kis szőlősödben, amikor láttad, az egyik fán a folyónál játszik egy gyerek. Egyszeresek a gyerek az ágról a vízbe zuhant, és segítségért kiabált. Levágtad a kapát, és ruhástól nekirohantál a víznek. Kegyetlenül mély, tíz méter mély ott a yíz, és amikor olvad és áradni kezd, olyan sodrása van, hogy rohan. Onnan kijönni nem lehet. Viszi a fákat és bömböi, négy éve itt belefúlt a község apaállatja is. Nagyon erős állat volt, mégsem bírt kijönni. Te mégis belementéi, csapkodtál, vitt az ár, a kalapod leesett, úszott a vízen, de megragadtad a gyereket. A főpéknek feltűnt az új munkás hiányos öltözéke. — Előbb is elszánhattad volna magad — mondta a főpék. Rokk némán bólintott, az ilyen megjegyzésre jobb a hallgatás. Éjfél előtt fél órával úgy lépett a sütődébe, mintha ringbe lépett volna. Magán érezte a többiek tekintetét. Nem bíztak a fiatalember félmeztelen felsőtestének kidolgozatlan izmaiban. A mennyezet alatt surrogó ventillátorok arcába vágták a megnyitott kemence nyílásaiból felfelé áradó égető levegőt. A sütöde jobboldali faléba építve kilenc keskeny ajtót pillantott meg, azután toyábbi kilencet a felső nyílások alatt. A nyílásokat záró vastag ajtókon fehér kréta jelzésekre figyelt fel, amelyek számára egyelőre ismeretlen rendszer szerint ismétlődtél!, mint a versek ölelkező rímei. Csak ezután tudta meg pontosan, hogy mire is vállalkozott. 46 pékkocsi kenyeret kell sütnie a leggyakorlottabb lesülővel, az ötven év körüli Bűvésszel. Egy pékkocsi 108 kenyeret jelent, és ezt a mennyiséget még át kell forgatni és megkenni. Nem fél a fizikai megterheléstől, csak a nehéz, fojtó melegtől, ami a kemencék közelében elérte a hatvan Cel- siust. Téged is levitt a víz, levitt egyszer, kétszer, háromszor is. A víz messzire sodort, már fulladoztál, de akkor ott volt fölötted egy nagy fűzfa koronája, gyökerét a víz kiforgatta, megdöntötte, koronája belehajolt föléd és lenyújtotta egyik ágát néked. Azt el tudtad még kapni. így támadtál fel másodszor Zágler József, ez a fűzfa volt, úgy mondják, a jó emberek fája. Felemlítem harmadik halálodat. Látlak téged Zágler József ott jöttél le mindig a kúpotokhoz a vaslépcsőn, a gázos öntödébe. Facipő volt rajtad, húsz évig ugyanaz, és kopogott a cipőd, ahogy jöttél. Megálltál, nézted, a hosszúnyakú Schneider hogyan fütyül és hogyan rakja a szenet a kemence alá. Emlékszel biztos, a formaltószítők mellett a falon húsz évig hosszú repedés volt, hányszor szóltál már a kőműveseknek, javítsák ki, de tettek rá, olyan volt nekik, ha szóltál, mint a süketnek a mondott szó. Szerettelek Józsi, de volt, aki neheztelt, nagyon neheztelt rád, mert sokuknak szóltál, mivel nem úgy cselekedtek, ahogy kellett volna. Tudom,’ te jót akartál, de egy kicsit nyers voltál. Emlékszel rá biztosan Zágler József, egyszer, amikor két fiatal öntő az öntőedényt vitte, farudak közé szorított üstben. Hintázott a vas, és a hátsó ember erőlködött a cipeléstől, izzadt, mintha gőzfürdőből jönne, akkor azt mondja neki: „hájjá, kijjebb fogja a fanyelet, köny- nyebb úgy”. Nem köszönte meg hogy szóltál, csak rántott egyet a vállán és otthagyott San &ígye®e® ss ftírs 3uit hozzá a Bűvész. Valaha sima arcán megsokszorozódtak a ráncok és redők, amint elmosolyodott— Még a pékek is irtóznak ettől az üzemtől. Ce ha most elmenekülsz, utánad eresztek rengeteg vadított patkányt és megku korékoltatlak! Amíg a vetők bevetették a tésztát, Rokk a Bűvész vezetésével ismerkedett a táblás kemencékkel. Amikor a kemencéből az egyik végén ho- rogszerűen visszahajlított vasrúddal, a „macskával” kihúzzák a táblát, vigyázni kell, nehogy megcsússzon a kerámia kövezeten, mert könnyen összeégeti az embert. A táblák kerekekre szerelt vasbakokon mozogtak a kövezetbe épített síneken. A lapát használatát — mondta a lesütő ki kell tapasztalni, csak any- nyit jegyzett meg. hogy mset még ne igyekezzék olyan ütemben dolgozni mint ő hanem a biztonságra törekedjék, Rokkot már az első kör elején elöntötte a veríték. A másfél méternél is szélesebb vastáblára, amely kihúzva jól hallhatóan pattogott a hideg levegőn, mélyen rá kellett hajolni, mikor kenték a kenyereket, hogy elérjék a belső sorokat fs. A negyedik kör lesütése után bal tenyerén három vízhólyagból kettő kiszakadt, és nyílt sebeket dörzsölt a péklapát. Egy óvatlan pillanatban verejtékben fürdő dereka a táblához ért és a bőr két ujjnyi szélességben a tüzes vashoz ragadt. Miután visszatért a főpék irodájából, ahol olajjal kenték be az égési sebét, megszédült, és egyensúlyát mérgesen. Ilyenekért voltak mérgesek rád, Zágler József. Hatvan éves tettél, sokszor mondtad, tudtuk, tudták, hogy nem akarsz nyugdíjba menni. Ez jött nekik kéz alá. Szereztek az irodából egy hivatalos papírt, pecsétet is csempésztek rá, és ráírták az írógéppel, hogy elsejétől nyugdíjaztak, ne <*vere. A küldöncnek adták a levelet, az kézbesítette ki neked, és amikor megkaptad, lecsaptad a martinsapkát, nem is köszöntél, nem is szóltál, elmentél. És délután én már mentem hozzád, mert üzent értem a feleséged, hogy beteg vagy. Lebetegedtél. Nem is szóltál, csak feküdtél, elmentem az orvoshoz, megkérdeztem mi bajpd. Azt mondta, nincsen bajod, de ha még így megy egy hétig, meghalsz. Másnap bementem az öntödébe és akik kegyetlenek voltak veled elmentek mind hozzád, az ágyadhoz és bocsánatot kértek. És akkor feltámadtál Zágler Józspf. mert másnap már bent voltál. Felemlítem a negyedik, az igazi halálodat. Hatvanöt éves voltál már, de csak nem akartál nyugodni, egy hónapban egy hetet még bejártál mellém dolgozni. Emlékszem, szép nap volt. sütött a nap, de nálunk még forróbb volt minden, mint szokott, ittuk az ásványvizet, felemeltél egy csatost, alig tudtam lehúzni a szádról megittad a másfél litert egy szuszra. Mondtam is hogy hagyd már abba, az üveget azért nem kell lenyelni. Akkor letetted az üveget, jobb kezeddel megtörölted a szádat, aztán a homlokodat. ä iSfiifzöÄ alsó táblára zuhant. — Te jószagú„. — kiáltott a Bűvész és a hűvös folyosóra segítette az áléit fiatalembert. A termoszából cukrozott melég tejjel kínálta: — Igyál, különben a vad patkányok kirágják a gyomrod! Rokk úgy érezte, egész teste ég, izmait láthatatlan ujjak markolják, mintha te akarnák szaggatni a csontjairól, de elhatározta, hogy nem adja, nem adhatja fel. Hajnalodon, amikor Pacsin ag, a csoportvezető benézett az egyik kemencéhe és elki- álltotta magát: — HOL VAGÍ KÉK MA* EÁR?! KÉK MADÁR? Pacsmag éneklő kiáltásaira a többiek kórusban feleltek: — A Rózsadombon! — Hogy álltok? ---kérdezte a főpék, akit a hangos „kék madarak” csaltak elő. Pacsmag magasba emelit nyitott ujjaival válaszolt, hogy már csak tíz kocsival van hátra... A második hajnalon a cigarettaszünetben a pékek közrefogták az új embert, és sorra bemutatkoztak neki. Az ötödik éjszaka végén Rokk felvette a pénzt. — Maradsz? — kérdezte a főpék. —- Ha megfelelek..: — válaszolta.-T- Jól belejöttél — mondta a főpék. Rokk Úgy gondolta, ha álmában újra felbukkan majd az acélgolyó, amelyel öt nappal előbb tehetetlenül kínlódott, most már biztosan elbánik veleu Odamentünk a kemencéhez, megráztuk a kolompot, amit még te hoztál egy vezérbika nyakáról, megráztuk, hogy csapolunk. Ott álltái az edénynél, én meg felmentem a lépcsőre, felhúztam a csapolókart. folyt, szikrázott a vas, te meg álltái az edénynél, a kis lapáttal belekotortál a forróságba, hogy utat engedj a folyósnak és aztán hirtelen, Józsi, Zágler József, azt láttam, hogy megdőlsz, és nincs toyább. Nem is tudtam megmozdulni. Beleestél a forró vasba, az edénybe és többet nem láttunk. így mentél el Zágler József. Semmi sem maradt belőled, csak a vas. így haltál meg Zágler József. Felemlítem Zágter József, a feleségedet, a két gyerekedet, itthagytál százhúsz négyszögöl szőlőt az udvarodban, magad ültetted, szépen gondoztad, szépen terem. Itthagytál a konyhában négy kis sámlit, magad faragtad, magad szegetted össze, meg egy deszkaasztalt a konyha közepén. Magad csináltad, még a gyúródeszkát is. És itthagytál, Zágter József, nem is tudom megmondani, mennyi vasat, nagyon sok vasat, amit te csináltál, és tudod Józsi, ezekből a vasakból síneket hengereltek, ki vitték a síneket a nyílt pályákra, felszerelték a talpfákra és most rajta futnak a vonatok. Rajta utaznak az emberek oda, ahová akarnak, rajta utaznak, akik szeretik egymást, hogy egy állomáson találkozzanak. Ilyen síneknek valót csináltunk mi mindig Zágler József, ez volt a mi életünk. ...Hát csak por és hamu vagyunk mi, Józsi? Rajta futnak a vonatok
