Tolna Megyei Népújság, 1969. augusztus (19. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-20 / 192. szám
\ C gyet kellett értenem az egykori pék- ™ legény, — ma sütőipari művezető — keserű kifakadásával: Ma már nincs nálunk olyan becsülete a kenyérnek, mint régen volt. íme a történet, aminek a végén elhangzott a megállapítás: a művezető három gyerekre rászólt, akik a Kadarka utcában futballoztak. Nem labdával, hanem cipóval. Bizonyára nem boltban vették, hanem találták. — Gyerekek, nem szégyellitek magatokat, belerúgni a kenyérbe? — Mi keze hozzá magának? Nem maga vette... A példa nem általános. Úgy mondhatnám, teljesen egyedi. Nem lehet látni mindennap cipóval futballozó gyerekeket. De ha valaki adatokat akarna gyűjteni, hogyan becsüljük a kenyeret, megnézhetné a bérházak előtt lévő szemétgyűjtő kuka-edényeket. Kilószámra találná bennük a kenyeret. Nincs statisztika arról, hogy naponta — különösen két-háromnapos ünnep után — mennyi kenyér kerül a szemétbe. Érdemes lenne egyszer megnézni, összesíteni. É ppen ezért, nem hiszek a statisztikának, mely szerint ma Magyarországon évente átlagosan mindenki 110 kiló kenyeret fogyaszt el. A „fogyaszt” nem stimmel. „Vásárol”. Mert ebben a statisztikában benne van az a cipó is, amivel a Kadarka utcai gyerekek futballoztak. Szakemberek becslése szerint nálunk minden száz kiló megsütött, megvásárolt kenyérből tíz kiló a szemétbe kerül. Vannak, akik azt mondják, csak nyolcvan kilót fogyasztanak el. A többi a szemétbe jut, jobbik esetben állatokkal etetik fel. Hogyan is gazdálkodunk a kenyérrel? Megvesszük a vacsorához az egy, vagy fél kiló kenyeret. Másnapra marad belőle valamennyi. Ez már a másnapi ebédhez, vacsorához kevés, tehát hozunk újabb fél, vagy egy kilót. Rendszerint a frissből szelünk, a tegnapit a szemétbe dobjuk. Pedig valamikor, nem is olyan régen, nagy becsülete volt a kenyérnek. Amikor kevés jutott belőle. A kenyér volt az élet. Ha a parasztember meg tudta szerezni egész évi kenyerét, már nem kellett félni a koplalástól, éhenhalástól. Imájába foglalta, misztikus tisztelettel vette körül a kenyeret. N agyanyám egész sajátosan értelmezte a katolikus vallás tanítását a bűnökről. Vannak enyhébb vétkek, amik bocsánatos bűnnek számítanak. Ezeket, ha meggyónja, őszintén megbánja az ember, mentesül a túlvilágon a következmények alól A halálos bűnökért örök kárhozat jár, ha meghal az ember anélkül, hogy meggyónná. Vannak aztán olyan halálos bűnök, amelyekért nincs bocsánat. Hát ezek közé tartozik az istentagadás mellett az, ha ledobom a földre a kenyeret és otthagyom... A mérce talán túlságosan is szigorú volt. De tény, hogy a régi világban mindenki megbecsülte a kenyeret. Megettük, az utolsó morzsáig. Anyám hetenként egyszer sütött. Amikor elhoztuk a péktől a két nagy, kerek kenyeret, addig nem szeltük fel, amíg volt a régiből. A penészes részeket kivágtuk, ha nagyon száraz volt már, ecetes ruhába csavartuk. Eldobni nem volt szabad. És ma?... A másnapos kenyér már „száraz”. Nem kell. Bejegyzés a szekszárdi sütőipari mintabolt panaszkönyvében, 1969. január 8-án: „Az általam vásárolt kenyér hideg volt, melyet megérintés után észleltem. Kértem melegre való kicserélését. Azzal az indokkal, hogy hozzányúltam, a boltvezető nem volt hajlandó kicserélni. Igaz, hogy a kenyeret megfogtam. Az érte járó pénzt nem adta vissza, a kenyeret pedig otthagytam. Utólag a pénzt távozáskor visszaadta”. Nem tüntette fel a beíró pontos lakcímét, különben választ kapott volna az intézkedésről. Lehet, hogy a vezetőség elnézést kért volna a boltvezető udvariatlan magatartása miatt. A panasz tárgya tehát nem az, hogy a kenyér sületlen, szalonnás, előző napi, vagy égett volt. Nem volt elég meleg. Gyakori a panasz a kenyér minőségére, a rádióban, a televízióban, az újságokban állandóan napirenden szerepel. Jogosan, hisz talán sehol a világon nincs olyan kenyérkultusz, mint nálunk. A magyar ember szereti a kenyeret, kétszer annyit is elfogyaszt, mint az angolok, osztrákok, németek. Éppen ezért politikai kérdés, hogy van-e mindennap a boltokban friss, jó minőségű kenyér. De felmerülhet a kérdés: nem támasztunk néha túl nagy követelményt a kenyér iránt? Megbecsüljük eléggé a mindennapi kenyeret? Mindennapi jelenet a kenyérboltokban: a vevő válogat Ne ezt, hanem amazt, az szebb. Azt sem, hanem a mellette lévőt. Előfordult már, hogy kétszáz kenyér volt a polcokon, a vásárló mégis abból kért, — kért, követelt —, aminek a lerakását az autóról még meg sem kezdték. Érdemes lenne egyszer az ilyen gondosan kiválasztott kenyér további sorsát is figyelemmel kísérni. Mennyi kerül belőle másnap a szemétbe. T ávol áll tőlem a szándék, hogy a ke- ® nyér minősége iránti jogos követelményekkel vitatkozzam. Néha tényleg baj van a minőséggel, néha előfordul, hogy egykét óráig hiányzik egyik-másik boltból a kenyér, nem szervezték meg a zavartalan ellátást. De van az éremnek egy másik oldala is: a kenyér megbecsülése. Neveljük az embereket a kenyér nagyobb megbecsülésére. Azt hiszem, ezzel mindenki egyetért. De vajon lehet-e akkor, amikor kenyérbőség van? És a kenyér a legolcsóbb élelmezési cikk. Évekig küszködtünk a gabonaprobléma megoldásával, most már elmondhatjuk, hogy a magyar mezőgazdaság minden évben megtermeli az ország kenyérgabona-szükségletét, sőt exportra is jut. A felvásárlási árak olyanok, hogy nem kell rendeletileg kötelezni a tsz-eket, állami gazdaságokat a búzatermelésre. Árpolitikával sikerült elérni azt, hogy szívesen termelik a búzát. A felvásárlási árak ösztönöznek a termelésre, a fogyasztói árak pedig — a pazarlásra. I\ harmincas években nem került a “ * szemétbe a kenyér, a barna kenyér ára 26 fillér, a félbarnáé, 28 a fehéré 30—32 fillér volt, amikor a napszám egy, egy- ötven, két pengő volt Ma talán a világ ösz- szes országai közül nálunk a legolcsóbb a kenyér. És az élelmiszerek közül is a kenyér nálunk az, amelynek vásárlásánál ugyanezért a pénzért a legtöbb kalóriát kapjuk. Ha egy forintot kenyérre költünk, 833 kalóriát kapunk érte. Burgonyánál 420-at, babnál 330-at, tojásnál csak 53-at. A kenyér ára azonban nem azért ilyen alacsony, mert a termelési költségei alacsonyak. A búza mázsájáért 300 forint körüli árat fizet a Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat ehhez jön még a 25 forintos állami támogatás. Az egykilós fehér kenyér 1,09 forint, a finom fehér 76 fillér, a kétkilós kilónként több mint 80 fillér állami dotációt kap. Ha ehhez még hozzávesszük az egyéb támogatásokat, — a kereskedelemnek nemigen hoz jövedelmet a kenyér, különösen most, hogy áremelés nélkül kötelezővé vált a kenyér csomagolása —, nem túlzás kilónként egy forint ötven fillérre becsülni azt az összeget, amennyivel többe kerül a társadalomnak egy kiló kenyér előállítása, forgalomba hozatala, mint amennyit fizetünk érte. U a megszegjük az ünnepi kenyeret, — *■ gondoljunk a szemétbe hulló életre is. Arra a sok-sok mázsa, tonna kenyérre, amely dekánként, tízdekánként a szemétbe kerül. Pedig milliók küszködtek érte, milliókat áldoz rá az állam, hogy meglegyen a mindennapi kenyerünk. Azt hiszem, ezekről minden ünneprontás nélkül lehet beszélni, most az új kenyér ünnepén is. JANTNER JÁNOS — -I I... .Mii . ■ — ______________I O szd meg és uralkodj '( Más helyzetben talán ők is papírkosárba vágták volna a vádaskodó, gyalázkodó névtelen leveleket, de a szövetkezeti vezetők ezúttal — szokásuktól eltérően — nem tették meg. Megőrizték, mert benne arra láttak bizonyítékot, hogy az egymásra utalt, addig jó együttműködést kifejtő vezetőtársak szembeállítását, szolgálja, egységbontási törekvést takar a lesipuskás levele. Az anya annak idején sok földet vitt be a tsz-be, leánya az ipari tevékenységet folytató kisebb üzemben dolgozik. A levélíró leány a különös véletlen folytán úgy járt, mint a közmondásbeli sánta kutya: utolérték. Egyezett az aláírt és az aláiratlan, a kétféle hangtónusban megírott levél. Kiderült, hogy a rágalmakat tartalmaz í névtelen levelet ugyanazzal az ipari üzemnél levő írógéppel írták, amelyen a földrendezés elleni érveket tartalmazó, a tsz-hez az anya nevében benyújtott fellebbezés íródott. Ilyesmi már máskor is megesett és ahogy keletkezett, úgy el is szokott múlni a szenzáció. Itt azonban két dolog bonyolítja az ügyet. Az egyik, hogy a hajdanában módos községben még ma is rendkívül kényesek a földtulajdon dolgaira (valaha munka nélkül is biztosított jólétet a föld) és akad olyan ember, aki emiatt nemtelen eszközöket is képes alkalmazni. A másik, a nagyobbik a következő. Baj lett abból, hogy a korábbi szembetűnő elhidegülés a levél azonosítása után még nyilvánvalóbban bizalmatlansággá vált. Erős ékek verődtek a „két szomszéd vár” vezetői közé. Hogyan intézik a földügveket? Ki és miért támogatta amott a névtelen levél íróját? Miért nem szóltak nyíltan és őszintén, ha valami nem tetszik, vagy nem értenek egyet az intézkedéssel? Ilyen és ehhez hasonló kérdések maradtak köztük válasz nélkül. Adódhatott ez abból, hogy a földtörvény végrehajtását illetően nincsen- nek közös nevezőn, nem beszélnek egy nyelven. — A földtörvényt nekünk, a termelőszövetkezet vezetőségének kell végrehajtani mégpedig felelősséggel. Nem tudják, vagy nem akarják látni a különbséget? Régebben elég volt a munkában való részvétel, ki kellett adni, járt a háztáji. Most már nem elég részt venni, hanem teljesíteni is kell az előírt munkanapokat. Ha ez hiányzik — mint náluk is történt —, tilos kiadni a háztájit. Lényeges a különbség — mondja a szövetkezet elnöke a másik vezető jelenlétében, miután elmondta a korrektséget hiányoló szavait. Talán előbb is sikerült volna elkerülni, vagy egymásból kölcsönösen kihúzni a tüskét, ha jó előre, időben tisztázzák, milyen alapelvekre épül, mit mond ki a földtörvény. Ez esetben kiderülhetett volna a névtelen levél írójának a tájékozatlansága is. aki azt reklamálja, miért van a faluban olyan család, amely 3—4 hold háztájit is kap. Márpedig a törvény szerint jár ez a terület a munkában részt vevő és helytálló családtagoknak, hiszen hár- man-négyen teljesítik az előírt munkanapokat. Ha ezt mindkét szektor politikai, gazdasági vezetői tudják, nincs talaja a szövetséges szerzésének, a rosszindulatú, névtelen vádaskodásnak, és az egymáshoz címzett kételyeknek. így lehetett volna kifogni a szeleket a vitorlából és meggátolni, hogy egyéni pecsenyéjét bárki is sütögesse a közös tűznél. Nyolcszáz embert érint a Tolna megyei nagyközségben a tsz-törvény végrehajtása, az asszonyok zöme az iparban, a férfiak a tsz-nél dolgoznak. Mi lenne. ha tartósan sikerülne e kérdésben megosztani a helyi vezetőket? Nagy kárát látná bizony a mindkét fél által szívvel-lélekkel, áldozatosan képviselt közösség. Hiszen e nélkül is van éppen elég dolga a korábban egyirányba húzó ipari, mezőgazdasági üzem pártszervezetének és gazdasági vezetőinek! Vegyék észre, hogy a beugratással, félremagyarázással elvonják az energiájukat az előrevivő tennivalóktól és megmérgezhetik a közélet légkörét. A vezetői kapcsolatok el- szakításának ilyen stádiumában, a helyzet rendezésére javasolták a járási párt végrehaitóbizottság vezetői, hogy üljenek le egv- mással az érintett vezetők, nyolcszemközt beszéljék meg őszintén, s így szüntessék meg a meenemértést. Sort kerítenek rá. egyetértettek a javaslattal. De ne halasszuk tovább, tegvék meg mielőbb, hoev — ha már el is mulasztották az epvnvelven beszélés korábbi megteremtését — senki ne oszthassa mer őket. s ne uralkodhassék rajtuk. H. F. Értesítjük vevőinket, hogy folyamatos szénsavellátásuk biztosítása céljából a vasúti feladást beindítottuk. Mivel a vasúti feladás csak répcelaki üzemünkből történik, kérjük megrendeléseiket szíveskedjenek Répcelakra küldeni. SZÉNSAVTERMELÖ VÁLLALAT RÉPCELAK (277) Felveszünk TAKARÍTÓNŐT, KONYHALÁNYT. Érdeklődni lehet reggel 6-tól du. 2-ig a szakközépiskolai diákotthonban. Szekszárd, Kadarka u. (254) Sárköz-Völgységi Vízitársulat, Bonyhád kotrómestereket és dum- pervezetőket felvesz. Fizetés teljesítménybérben. Jelentkezés a társulat munkaügyi előadójánál. Bonyhád, Somogyi u. 1. sz. (281) i
