Tolna Megyei Népújság, 1969. augusztus (19. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-20 / 192. szám
Csányi László* Babits tájai Mire fordítják a pénzt ? Községfejlesztés Dombóváron Vendl István, a Horthy-évek rossz emlékű polgármestere is fölcsap költőnek, de csak erre futja erejéből: Bömbölt, dübörgőit a mozsárágyú, Örült mindenki, ha nem volt bárgyú, S aki legjobban örült, nem volt más: Nagyapád. Presensky Tóbiás! Hetenként három, négy, néha több verset is közölt egy- egy lap, ilyen színvonalon, amiből arra következtethetünk, hogy nemcsak a költők voltak tehetségtelenek, hanem az olvasók is, akik beérték ilyen zöngeményekkel. De közben, a véletlen hajszálcsövein, Babits is leért a dilettantizmusba, s bár hatása felszínes, mégis lejutott Szekszárdra. mint egy Nyx álnevű költő verséből félreérthetetlenül kiderül : Az én virágom: Jégvirág, Az én napom: a Hold. A jövőm: a Bizonytalan, S a jelenem: a Volt. A csillagom: a gyertyaláng. Az életem: vad álom. A fekete az én színem, A Jégvirág a párom! Huszár Loli versében Ady visszhangzik, de éppúgy, mint az iménti példában, termékenyítő hatás helyett üres utam zásról van szó: Égnek lelkemben apró kis dalok. Mint egy-egy fehér virág olyanok: Szomorúak, hallgatagok. A vers végén a költő bevallja, hogy egész nap dalol, de mihaszna, mikor „úgy igazán. . . nem. nem, nem tudok!” Ez az „úgy igazán” rejtené magában az Ady előtti hódolatot? — voltaképpen még ez is elképzelhető, az azonban bizonyos, hogy 1920-ig ő az egyetlen a szekszárdi versfaragók közül, aki egyáltalán eljut Ady hoz. Egy másik versben, melynek Olaszy Gábor a szerzője, Kosztolányira ismerünk, de a Hugómat a bánat eljegyezte variációjában hiába követi modelljét, felépítésében és szó- használatában, az eredmény suta és bosszantó. „Elnézett hozzánk megint a bánat” — vallja a költő s Mesét mond el egy orosz fogolyról, S egy édes, drága, néma halottról. Oly halk a hangja. Csak a szív érti.., És így tovább, végig Kosztolányi modorában, húga helyett az öccséről dalolva, aki meghalt orosz fogságban, s a hír hallatára: A bíbor palást letűnik végleg És ők. akik a fényükbe néztek, ügy érzik, mintha elszállna minden... S sóhajt az egyik: ..Én drága kincsem...! Hátha mégis...? ha isten akarja...” — Valami zörget s elhal a hangja,.. . .. Szegény öcsémnek jött meg a kardja. Ady, Babits, Kosztolányi hatását ebben az időszakban mindössze ez a három vers mutatja, amiből a következtetés elég nyilvánvaló: olvasóik alig lehettek. Kortárs tanuktól gyakran hallottam: ki értette volna meg Babitsot Szekszárdon? A dzsentri-önzés csak jogokat ismert, önelégültsége a város melletti pincesorban a szellem határait látta, s még jó volt, ha a butaság táplálta dölyf csak kedélyesen legyintett. Persze a prófétai düh sem volt idegen tőle, mint az alábbi, hosszabb idézet bizonyítja: „A New York kávéház, Paris és — újabban a mozi- scénák számára — Hollywood az a Parnasszus, ahol magyarul, s magyarnak születnek dús gondolatok. Ady zűrzavart (sic!), ocsmány csácsogá- sa, borgőzös és kórházillatú monoklis csürhe népe, Hatvani és a jóillatú kabaré népség, az örök elégedetlen Világ és az Est (korabeli napilapok, Cs. L.J jólrendezett anyagi »gyekkel mint üszők és füstfelhő ülte meg a nemzet szérüskert- jét. Néhány esztendőn keresztül zabolátlanul garázdálkodott a naturalizmus örve alatt ez a sátoroscigány hang és idom. Befertőzte az iskolát és a gondolatot. Tudós és gyermekek nemcsak komolyan vették, de be is vették és megjött, meghozta törvénytelen négerfattyát: a strici és jazz-band útszéli, bűzös irodalmát! S ma ott vagyunk, hogy az igazi és magyar talentumos alkotás ismeretlen és száműzött, nem tud szóhoz és érvényhez jutni, mert kiszorítja az említett csőcselék irodalmi hang és irány a közvélemény bajnoki- köréből.” (9) Tekintsünk el a stílus zavaros fordulataitól, melyek helyenként szinte érthetetlenné teszik a szöveget, de éppen ezzel válik a reménytelen butaság hangjává, melyet csak súlyosbít a szerző — az újság állandó vezércikkírója — önérzete, mert alig kételkedhetünk abban, hogy „az igazi és talentumos magyar alkotás” mögé saját magát képzelte, néhány helybeli dilettáns társával. Természetesen nem tudjuk, hogy mennyire találkozott ez a hang „a közvélemény bajnoki-körével”, de ha a főszerkesztő jónak látta az élre tenni, nyilván a többség hangja volt. Ám ha így írtak 1927-ben Adyról és a mögéje képzelt Babitsról, miért .lett volna jobb véleményük róla a tizes években? Egyszerű lenne azt mondanunk, hogy a tízes évek ízlése élt és hatott jóval később is, akkor is, amikor Babits jelentősége és tekintélye immár végképp európai rangra emelkedett. Mégis, másról van szó. Inkább a polgári ízléstelenség és gyökértelenség emelte magasra bálványát, mindenre kiterjedő érvénnyel. A teljesen jelentéktelen Szamolányi Gvu- la uevancsak szekszárdi költő verskötetét néldául ígv hiutat- ta be a Tolnamegyei Újság „Szamolányi Gyula — hála Istennek!— nem .modern’ költő: az ő lantiát nem reclam- éhes .hangszerkirályok’ gyárában faragták, ő azt a természet ölén. az élet zúgása közben magától Apollótól kapta.” (10) Tolnamegyei Újság, 1927. október 29. 10. Tolnamegyei Újság, 1925. július 25. (Folytatjuk.) A megyeszékhely után Tolna megye legnagyobb községe Dombóvár. IS 713-an lakják, összesen 3100-an fizetnek a dombóváriak közül átlag 206 forint községfejlesztési hozzájárulást. A község területén 25 olyan üzem működik, amely kommunális adót fizet. Általuk valamivel több, mint egymillió forinttal gyarapszik a község pénztára. A dombóvári tanácsnál az egy lakosra eső társadalmi munkát 60 forint 25 fillérre tervezték. Az így kapott összeg is valamivel több, mint egymillió forintra rúg. Az első félévben azonban ennek nem egész egynegyedét — 240 ezer forintot — sikerült csak teljesíteniük. Mire fordították a pénzt Dombóváron az utolsó kilenc évben? 1961: 6200 négyzetméter szilárd burkolatú járda, egy autóbusz-váróterem, egy betonkeverő gép, egy „Fürgie” traktor. 1962: 12 225 négyzetméter járda, 110 közvilágítási lámpa, 1600 négyzetméter parkosítás. 1963: 8500 négyzetméter járda, 637 méter vízvezeték, 80 közvilágítási lámpa. 19S4: 6424 négyzetméter járda. 4000 méter villanyvezeték. 150 közvilágítási lámpa, 1965: 6501 négyzetméter járda, 100 méter vízvezeték. 1966 : 8376 négyzetméter járda, 50 közvilágítási lámpa, 580 méter vízvezeték. 1967: 2400 négyzetméter járda, 200 méter villanyvezeték és 100 méter vízhálózat. 1968: 5000 négyzetméter járda, 1250 méter útépítés, 34 lakás. 1969: az év első felében négy lakást adtak át. A negyedik ötéves terv időszakában is a legfontosabb tennivalók között az utak építését és felújítását, a közvilágítás bővítését, lakóépületek átadását, kulturális és szociális épületek létesítését tartják. így többek között tervezik a Kölcsey, a Vörösmarty és a Gorkij utca, valamint a kertvárosban a Gyöngyvirág körút megépítését az Ady, a Zrínyi és a Hunyadi tér, valamint a Széchenyi, a Jókai, a Bajcsy, az Engels, az Erzsébet és a Fő utca felújítását. Terveik között szerepel több híd felújítása, a vasútállomás korszerűsítése, egy vásárcsarnok építése, a Béke utcában és a kialakuló új utcákban a közvilágítás bővítése. őtven többszintes lakást kívánnak építeni évente, s úw hat-tíz állami ház felújítását tervezik egy-egy év alatt. Folytatják a kútfúrásokat is. Hét és fél kilométeres szakaszon — főként az új utcákban — szeretnék bővíteni a szennyvíz- hálózatot. A járási kórház bővítésére is gondolnak már. Egy elmeosztályt kívánnak berendezni 500 ággyal. Gondolnak a fiatalabb nemzedékre is, a Konda patak völgyében csónakozót és játszóteret, úgy 60—80 gyerek részére bölcsődét, a központban és a kertvárosban iskolát, ezen kívül kollégiumot, szakmunkásképzőt és gimnáziumot szeretnének építeni. Talán sor kerül majd járási művelődési ház és szabadtéri színpad, házasságkötő-terem, tűzoltólaktanya és egy MHSZ-székház építésére is. Végre kellene hajtani a községi tanácsház bővítését. Egy ÁFCR bázistelepet, vegyesipari üzemet kívánnak létesíteni és a faipari lcUsz-t továbbfejleszteni. A dombóváriak igényeinek jogosságát senki sem vitatja. Elképzeléseikhez azonban olyan nagy összegekre van szükség, amisek csupán töredékét tehetí ki a községfejlesztési hozzájárulás. Hogy ezek nagy része megvalósuljon, ahhoz jelentős állami támogatásra van. szük« ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ n uilugur KÖVETEI ? Fantasztikus tudomány — tudományos fantasztikum Maradjunk meg tehát annál a feltételezésnél, annál az elképzelésnél, hogy réges régen, ismeretlen számú évezredekkel ezelőtt űrhajósok érkeztek egy másik égitestről a Földre. Primitív őseink természetesen nem tudták megmagyarázni maguknak a világűri vendégek technikai felszerelését, leereszkedésük módját. Egyszerűen isteneknek vélték és istenként imádták őket. S az űrhajósok nem tehettek egyebet, mint hogy tudomásul vették, elfogadták a földlakók hódolatát. Ilyesmire egyébként a földi űrhajósoknak is fel kell készülniük, ha egykor majd leereszkednek egy másik égitesten... Földünk némelyik részén még ma is élnek primitív törzsek. Számukra az egyszerű géppuska is ördögi fegyver, s a sugárhajtású repülőgépet emberfölötti lények, azaz istenek járművének tekintik, s a rádióból hangzó hangokat isten szózatának vélik. Ezek a mai primitív törzsek a maguk naív módján mondáikba foglalják élményeiket, és továbbadják nemzedékről nemzedékre. Istenalakokat, az égből leereszkedő csodálatos járműveket rajzolnak sziklákra és barlangfalakra — éppen úgy, mint őseink. A Franciaországban, Dél-Rhodesiában, a Szaharában, Peruban és Chilében felfedezett barlangrajzok utalásaikkal megerősítik azt a feltevést, hogy már jártak űrhajósok a Földön. Henri Lhote francia kutató Tassiliban, a Szaharában több száz rajzot fedezett fel barlangfalakon; néhány ezer állati és emberi alak van a képeken. Némelyik a mai miniszoknyához hasonló szok- nyácskát visel. Mások rudat tartanak a kezükben, s a rúd tetején négyszögletű szekrényke áll — szinte tévé-készüléknek vélheti az ember. Az egyik hatalmas alak — Lhote a nagy Mars-istennek nevezte el — a mai búvárruhához hasonló öltözéket visel. Széles vállán zárt sisakszerű holmi nyugszik, csuklós szerkezettel van a törzshöz kapcsolva. A száj és az orr helyén rések vannak a zárt sisakon. Nem is egy, hanem tíznél is több ilyen rajzot talált Lhote Tassiliban, sok-sok más — főleg állatokat ábrázoló rajzon kívül. A dologban az érdekes, hogy ugyanilyen alakokat fedeztek fel kaliforniai sziklarajzokon is. Siyalk (Irán) közelében egy égetett agyagedény került napvilágra, különös rajzzal. A vonalak ismeretlen fajú állatot mutatnak, nyílegyenes szarvakkal, de mindkét szarv végéből vékony spirális vonalak ágaznak ki. Nem is kell nagy képzelőerő hozzá, hogy porcelán szigetelőt lásson az ember a képen. Mit mond erre a régészet? Mivel más magyarázatot nem tud elképzelni, egyszerűen azt állítja, hogy a rajz egy istenségnek a szimbóluma. Az isten valóságos Jolly Jocker a régészek kezében: mindent helyettesít, mindent pótol, mindent megmagyaráz. Minden figurát minden rajzot beleillesztenek valamilyen régi vallási rendszerbe, és ha a legnagyobb erőszakkal sem illeszthető be. menten új vallást varázsolnak elő az ősidőkből. Nem képzelhető-e el, hogy primitív őseink azt rajzolták barlangjuk falára, amit valóban láttak? Nem lehetséges-e, hogy a rajzokon látható spiráKs vonalak antennát ábrázolnak, amit őseink a világűrből érkezett vendégek kezében láttak? RÉGI ÍRÁSOK TANÚSÁGA Ősrégi, „szent” könyvek tanulmányozása fe tovább segíthet bennünket feltételezésünk megerősítésében. A biblia tele van ellentmondásokkal. A teremtés leírásával kezdődik, s ezt geológiai pontossággal közli. Ám honnan tudta a krónikás, hogy az ásványok megelőzték a növényeket, s a növényvilág megelőzte az állatvilágot? És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre...” — áll Mózes első könyvében. De miért szólt Isten többes számban? Miért mondá, teremtsünk, s nem azt, hogy teremtsek? Miért a mi képünkre és nem az én képemre? Az egyetlen Isten feltételezhetően egyes számban beszélt volna. „Lön pedig, hogy az emberek sokasodni kezdenek a föld színén és leányaik szüleiének. És látták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy szépek azok, s vevének maguknak feleségeket, mind azok közül, kiket megkedvelnek vala”. (Mózes I. könyv, 6, 1.) Ki tud választ adni arra a kérdésre, honnan voltaic Istennek fiai, akik földi lányokat vevének maguknak feleségül? Az ősi Izrael népe szigorúan egyistenhívő volt, honnan kerültek hát elő az istenfiak? „Őriások valának a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az Isten fiai bémené- nek az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szülének nekik. Ezek ama hatalmasok, akik eleitől fogva híres-neves emberek voltak”. (Mózes I. könyv, 6, 4.) t ♦
