Tolna Megyei Népújság, 1969. augusztus (19. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-20 / 192. szám
Dubcek higgadtságra int Tüntetés a konzulátus előtt Folytatódnak a zavargások Észak -Írországban Pozsonyban ünnepi ülésen emlékeztek meg a Szlovák Nemzeti Felkelés 25. évfordulójáról. Az ülésen beszédet mondott Stefan Sadovsky, a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára. Hangsúlyozta, hogy a nyugati imperialista körök a NATO révén agresszív célokat kovácsolnak a szocialista Csehszlovákia ellen és ebben a helyzetben a Szovjetunióval fenntartott szövetség szavatolja a Csehszlovák állam biztonságát. Sadovsky bírálta a Német Szövetségi Köztársaság kormányát amiért nem hajlandó kezdettől fogva semmisnek nyilvánítani a müncheni szerződést és amiért atomfegyverek megszerzésére törekszik. Hidegháborús húrokon Kiesinger bonni kancellár vasárnap a Fekete-erdőben lévő Waldshuti választókerületbe látogatott el. A hideg- háborús hangvételű beszédében Kiesinger azt állította, hogy a „keletről jövő veszély” egyre növekszik. Hivatkozott arra, hogy a Kínai Népköztársaság hamarosan egymilliárd lakossal és a tömegpusztító fegyverek teljes arzenáljával — beleértve az interkontinentális rakétákat is — fog rendelkezni. A Szovjetunió felől fenyegető állítólagos veszély tényét a bonni kancellár az elmúlt évi csehszlovákiai eseményekből „szűrte le”. A veszélynek — mondotta Kiesinger — arra keli sarrkallnia a nyugatot, bogy „védelemi erőfeszítéseit” fokozza, szövetségben az Egyesült Államokkal. Kapuzárás Gemencben A yemenci vadrezervátum az alkotmány ünnepén fogadja az idei év utolsó látogató csoportjait. Székesfehérvárról az IBUSZ ötven személy érkezését jelentette be, Budapestről a Posta Járműtelepéről huszonegyen érkeznek és ugyanilyen létszámú kirándulótársaságot indít útba a decsi Sárközi Ház is. Az előzetes mérleg szerint az idei nyári hónapokban háromezernél többen jártak Gemencben, — ez a megyei Idegenforgalmi Hivatal megállapítása szerint a tavalyi létszám másfélszerese. MGV. 6. sz. Gépjavító Állomása Várdomb eladásra kínálja ALÁBBI FELESLEGES KÉSZLETEIT: RS-09 alkatrészeket. Kit. csapágyat, simmeringet és műszaki árut, használt szerszámokat. Ár megegyezés szerint. Ügyintéző: Szabó Z. (294) Hozzáfűzte, hogy a nyugatnémet imperializmus ma — tekintettel Csehszlovákiának a Szovjetunióhoz fűződő szövetségi viszonyára — jóval kisebb veszély Csehszlovákia számára, mint a német imperializmus volt 1938-ban. A szlovák párt első titkára beszédében emlékeztetett arra, hogy a nyugati országok Csehszlovákiát 1938-ban Hitler kényekedvére szolgáltatták ki. Tekintettel erre —, jegyezte meg —, furcsának tűnik, hogy most francia, angol és amerikai burzsoá körök arra oktatgatják Csehszlovákiát, hogy mi egyeztethető össze a csehek és a szlovákok szuverén jogaival és mi nem. Alexander Duboek, a Csehszlovák Szövetségi Gyűlés elnöke a hét végén látogatást tett választási körzetében, a szlovákiai Senicán. Ebből az alkalomból mondott beszédében emlékeztetett arra, hogy szocialistaellenes erők különböző provokatív akciókra kéCsehszlovákia jelenlegi helyzetével kapcsolatban egymás után érkeznek a levelek a Csehszlovák Kommunista Párt Központi BizottságáhoÁ A levélírók támoaatásukról biztosítják a párt politikáját, a párt és az állam vezetőinek legutóbbi nyilatkozataiban lefektetett célkitűzéseket. A Tapolcsány környéki nemzeti bizottságok elnökei levelükben hangsúlyozzák, hogy a szlovák nemzeti felkelés 25. évfordulója alkalmából még inkább tudatosodik a Szovjetunió testvéri, internacionalista segítsége. „Mély köszönetünket fejezzük ki a szovjet népnek és a szovjet hadseregnek azért, hogy ma abban a helyzetben völgyünk, hogy folytathatjuk Berlinben, Karl-Marx-Stadt- ban és a Német Demokratikus Köztársaság más városaiban a dolgozók kegyelettel emlékeznek meg Emst Thäl- maruiról, a német munkásosztály vezetőjéről, akit 25 évvel ezelőtt gyilkoltak meg a fasiszta hóhérok. Fiatalok ezrei keresik fel azokat a helyeket, amelyekhez Thälmann tevékenységének emléket fűződnek, találkoznak a német munkásmozgalom veteránjaival, akik arról beszélnek, hogyan harcoltak a német munkások a reakció és a fasizmus ellen, a dolgozók jogaiért és szabadságáért. Weimarba nyugatnémet munkások érkeztek, hogy leróják kegyeletüké? a német dolgozók emléke előtt. Elmondták, hogy Nyugat-Né- metországban növekszik a nácizmus újjászületésének veszélye és kijelentették, széles körű egységfrontot kell alkotni valamennyi demokratikus erő részvételével a nácizmus és az újnáci Nemzeti Demokrata Párt elleni harcban. Hamburgban, a város munkásnegyedében megkoszorúzták azt a házat, amelyben 1933-ban Ernst Thälmann, a német és a nemzetközi munkásmozgalom 25 éve meggyilkolt kiemelkedő harcosa élt és dolgozott. Este a városban nagygyűlést és tüntetést renszülődnek augusztus 21-e alkalmából. Tekintettel erre a helyzetre —, mondotta — erélyes intézkedéseket kell hozni annak megakadályozására, nehogy egyesek visszaéljenek a cseh és a szlovák nép nemzeti érzéseivel. Tragikus lenne — folytatta Dubcek —, ha egyesek felelőtlen tüntetésekre és vandalizmusra engednék csábíttatni magukat. Ez csak tovább bonyolítaná az amúgy is komoly helyzetet. Alexander Dubcek hangsúlyozta, hogy a Szlovák Nemzeti Felkelés 25. évfordulójával kapcsolatos ünnepségek hozzájárulhatnak azoknak a kapcsolatoknak a megszilárdításához, amelyek Csehszlovákiát a Szovjetunióhoz és a többi szocialista országhoz fűzik. Elutasította az imperialista és az antiszocialista erők szovjetellenes platformját, amelynefk az a célja, hogy Csehszlovákiában újabb válsághelyzetet teremtsen. a szocializmus építését országunkban” — írják többek között. Hangsúlyozzák, hogy mindent megtesznek a Szovjetunióhoz és a többi szocialista országhoz fűződő szövetség erősítéséért. A „Csa- pajev” partizánalakulat volt tagjai legutóbbi találkozójukon hozott határozatukban leszögezték: „Nem tűrjük, hogy a jobboldali, opportunista erők megbontsák szövetségünket a szocialista közösséghez tartozó népekkel, elsősorban a Szovjetunióval. Tudjuk, hogy hazánk nemzeti és szocialista szabadságát csak a szocialista rendszer, mindenekelőtt a Szovjetunió népével való szoros együttműködés biztosíthatja. deztek a fasizmus elleni harc áldozatainak emlékére. A Német Kommunista Párt hamburgi szervezete felhívással fordult a Szociáldemokrata Párt szervezetéhez, hogy „együtt vagy egymástól függetlenül” lépjenek fel az újfasiszta NPD Hamburgban ki- fejetett tevékenysége ellen. New Yoilc (MTI) Az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai hétfőn este magánjellegű megbeszélést folytattak a tanács soros elnökének, Jaime de Pinies spanyol nagykövetnek a hivatalában, hogy megvitassák az ír Köztársaság kérelmét az Észak- Írországban lejátszódó eseményeknek a tanács napirendjére történő tűzéséről. A megbeszélésen részt vett Hillery ir külügyminiszter is. A hosz- szas tanácskozás nem járt eredménnyel, mert nem tudtak megegyezni abban, hogy mikor hallgassák meg Írország kérelmét ENSZ-erőknek Észak-Irországba küldése ügyében. Mintegy száz tüntető — különböző ír és amerikai ír szervezet tagjai — hétfő dél óta ülősztrájkot folytatnak az ENSZ székháza előtt, követelve Írország két részének egyesítését és az angolok távozását Észak-Irországból. Több száz főnyi csoport a New York-i angol konzulátus előtt tüntetett követelve az angolok távozását Észak-Irország- ból. A tüntetők követelték továbbá Chichester-Clark észak- írországi kormányának távozását és olyan kormány beiktatását, amelyet széles körű választásokon választanának meg. LONDON A szabadságáról visszatért Wilson miniszterelnök elnökletével kedden délelőtt sürgős tanácskozásra ült össze Callaghan belügyminiszter. Stewart külügyminiszter, Healey hadügyminiszter és Jenkins pénzügyminiszter. E tárgyaláson alakítják ki a végleges álláspontot az észak-irországi kormány képviselőivel — Chichester-Clark miniszterelnökkel. Porter belügyminiszterrel és Faulkner gazdaságfej lesz- tésügyi miniszterrel — a kedden kezdődő tanácskozásra. A hétfői dél-vietnami katonai jelentés súlyos harcokról számol be a Dél-Kínai tenger partvidékéről. Da Nang-tól DUBLIN Az ír köztársasági hadsereg katonai tanácsának angol és ír nyelven megfogalmazott nyilatkozata került nyilvánosságra az ír Köztársaság fővárosában hétfőn este. Az ír köz- társasági hadsereg (IRA) katonai tanácsa ebben bejelenti, hogy az ír Köztársaság ideiglenes kormányának tekinti magát. A Cathal Goulding, a szervezet vezérkari főnöke által aláírt nyilatkozat az angol kormánynak és Észak-Írország kormányának küldött hadüzenettel egyértelmű. Az említett kormányoknak, a dublini kormánynak, U Thant ENSZ-fó- titkárnak és a világ valameny- nyi államának megküldött nyilatkozata szerint az IRA riadókészütségbe helyezte valamennyi harcosát és egy katonai egységet teljes felszereléssel már Észak-Irországba indított. Az IRA figyelmezteti az angol csapatokat: „Amennyiben engedik, hogv felhasználják őket a nép jogos követelései elleni harcra, vállalniuk kell a következményeket”. A nyilatkozatban az IRA katonai tanácsa felhívja a dublini kormányt: „Az ír Köztársaság fegyveres erőit haladéktalanul vesse be a hat usteri gr hág üldözött lakosságának védelmére”. Az USA bocsánatot kért Az Egyesült Államok külügyminisztériuma a washingtoni szovjet nagykövetségnek sajnálkozását fejezte ki amiatt a múlt hét végén történt incidens miatt, amelynek során huligánok inzultáltak egy szovjet diplomatát, aki egy amerikai katonatiszt segítségével gépkocsiját javította. A huligánok csak az amerikai katonatiszt közbelépésére távoztak. délkeletre az ott állomásozó amerikai hadosztály katonáit támadták a szabadságharcosok. A harcokban 13 amerikai katona vesztette életét, 48 pedig megsebesült. A támadás során rakétatalálat érte a Da Nang külvárosának hegyes vidékén elhelyezett amerikai katonai létesítményeket. A rakéták megrongálták a berendezéseket, egy amerikai és egy dél-koreai katona életét vesztette. Saigontól északkeletre, Tam Ky körzetében hétfőn egész nap Tóiyt a harc a szabadság- harcosok és az amerikai, illetve dél-vietnami csapatok között. Saigon külvárosa közelében, sűrűn lakott területen lezuhant az amerikai légierő RF— 40 típusú felderítő repülőgépe. A kéttagú legénység időben kiugrott a gépből, de a kétmillió dollár értékű gép a felderítéshez szükséges ösz- szes berendezésével felrobbant. A lezuhant gép négy polgári személyt megölt, hatot megsebesített. Disznó vagy spicli Hétfőn önként jelentkezett a Los Angeles-i bűnügyi rendőrségen a 27 éves Thomas Steven Harrigan, aki bejáratos volt Polanski villájába. Itt ölték meg bestiális kegyetlenséggel a lengyel származású filmrendező színésznő feleségét: Sharon Tate-t, az asszony három vendégét és még egy fiatalembert. Háromórás kihallgatás alatt Harrigan elmondta a detektíveknek, hogy egy nappal a gyilkosság éjszakája előtt valóban járt a Polanski-villában, a gyilkosság éjjelén azonban nem. A rendőrség szabadon engedte Harrigant, de három barátját még ki akarja hallgatni. A három ismerős között szerepel a 26 éves Harris Dawson is, aki jelenleg az Egyesült Államokban tartózkodik. Beceneve: „Pic”. A nyomozókat ez új gondolatra vezette: a fényképek elemzése után ugyanis azt gyanítják, hogy a Polanski-ház ajtajára emberi vérrel felmázolt szó nem „pig” (disznó) volt. hanem „Pic” elképzelhetőnek tartják, hogy a szót Frykowski a PoLanski-család barátja írta fel az ajtóra haláltusájában. A Los Angeles-i kábítószer-szakértők azonban azt mondják, hogy a „pic” szó helyi jassznyelven a rendőrségi besúgó, a spicli gúnyneve. Levelek a háláról Thalmann-megemlékezések az NDK-ban Heves harcok Vieínamban