Tolna Megyei Népújság, 1969. augusztus (19. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-17 / 190. szám
Ta bi László: van Fülöp ? Hol T>oídoguft anyám, mása* ■*-' dik unokatestvére, Fü- Top bácsi felhívott telefonon és tudtomra adta, hogy vasárnap lesz Ilonka esküvője Danival, feltétlenül jelenjek meg az anyakönyvvezetőnél, vagy ha ott nem, hát gratulálni Elviráiknál, jónéven fogják venni. — Béluskám, — mondta Fülöp bácsi —, feltétlenül ott kell lenned, amúgy is olyan ritkán jársz a család körébe, hogy abszurdum. Megígértem, hogy ott tegzek és megkérdeztem! — Ki az az Ilonka? — Szegény édesanyád unoka- testvérének a mostohalánya. — Aha. És ki az a Dani? — Nagyon rendes gyerek, műszerész egyébként. — No, de ki az az Elvira, fülöp bátyám? — Ilonka mamája. — Ja úgy!? Köszönöm teS értesítést — mondtam, — fial laknak? — Mézga utca fi. Ä szóban forgó vasárnapon vásároltam egy csokor szegfűt és megjelentem a Szóban forgó Mézga utca 6-ban. Minthogy Elvira néni vezetéknevét nem tudtam, bekopogtam 0 házmesterhez, — Kérem.. : Melyik lakás|ban van itt ma lagzi? — Első emelet nyolc. Megigazítottam a nyakkendőmet, torkomat köszörültem. Idős hölgy szaladt elém, lelkendezve: — Látja, ez kedves magától, Jenő... — mondta és átölelt. Nem vagyok ugyan Jenő, gondoltam —, de húsz ive nem láttam Ilonkáikat, s nem kívánhatom, hogy 0 nevemre 4s emlékezenek. Elvira néni belém karolt és bevezetett a belső szobába, ahol vagy harmincán nyüzsögtek már. Ügy bajuszos úrhoz vezetett és így szólt: — Nézze, Zsiga bácsi, Jenő ts eljött... Zsiga bácsinak csak a nevére emlékeztem. Tudom, hogy gyermekkoromban egyszer nyaraltam náluk Bodajkon, vagy hol. Zsiga bácsi magos és sovány ember volt, most alacsony és kövérkés... Bogy múlik az idő. „ — Szervusz, Jenőkém gyújtotta a kezét Zsiga —{ no, te ugyan megnőttél. -1 'Amikor legutóbb láttalak, flyen kicsi voltál. .1 És mutatta a kezévé, hogy Tnilyen kicsi voltam legutóbb. Csakgyan alaposan megnőttem. — Hogy vannak FiMékX-A kérdezte. Zavarba jöttem. FriciSkről évtizedek óta nem hallottam. Visznóság, hogy nem ismerem a családot... — Hát csak megvannak, Zsiga bátyám... Élnek, éldegélnek, hehe... — Az a fő! Mert úgy hallottam, hogy Frici, szegény halálán van... — No, az túlzás, Meg van hülve egy kicsit... Szikár hölgy állt mellénk. — Nézd csak, Juliska, — mondta Zsiga —, hogy megnőtt ez a Jenő gyerek... A szikár hölgy lornyont tett a szeme elé. — No, nézd csak? De azért Szakasztott az apja! Hogy van a kedves papa? — Köszönöm. Csak mégvan. — Az a fő! Hallottam, hogy nyugdíjba ment. — Igen. Éppen most van húsz éve, hogy nyugdíjba ment... — Húsz éve? Nekem két hete mesélte Linus, mint nagy újságot. Elég lassú a családi hírszolgálat, az bizonyos. No, mindegy. Sötét ruhás, piros arcú fiatalember közelített hozzám tárt karokkal. — Szervusz, Wfiskat HSt te is itt vagy? Rögtön láttam, hagy a vőlegény. Mondtam is neki: — Szervusz, Danikám, hogysmint? — Családot alapítók. — Jó az ilyenkor, hehe^Z Dani méltatlankodott; — Ha Aurél bácsi nem (r neked, talán felénk sem szagolsz... — Ö, mindenképpen felétek szagoltam volna... — szabadkoztam meggyőződés nélkül, s azon töprengtem, hogy ki lehet az az Aurél bácsi, akinek levelét nem kaptam meg. De nem volt időm töprengeni. Dani bemutatott is-, mezőseinek: — Ez az én kedves Miska unokaöcsém Mátészalkáról. _ Rövidesen kiderült, hogy Valami Ferkó bácsi együtt szolgált apámmal az idegenlégióban. Szidónia néni pedig ismerte az anyámat Pallosról, ahol én születtem. (Anyám, anyám, miért mondtad nekem, hogy Esztergomban jöttem a világra?). Egyszerre csak felkiáltott Danis — Miskának remek jó hang- Ja vanI Énekelni fog! — Éljen, éljeni — tapsoltak a többiek. Nekem remek hangom? Még Olyan szörnyű hangot nem hallott a világ, mint amilyen az enyém. Micsoda otromba vicc ez? — Halljuk! Halljuk!—kiáltották többen. Egyedül álltam a szoba kS- Sepéu, pirosán, mint egy vér-. bélű narancs. Kétségbeesve tekingettem széjjel, — De kérem... — Ne kéresd magad, Miskai — Ne szégyellje a tehetségét! — Nótázzon egyet és passzt Mit affektál? Mit tegyek? Nemhogy hangom nincs, de még egy négysoros nótát sem tudnék végigénekelni. Pedig megérdemelnék, hogy énekeljek... Legalább Fülöp bácsi itt lenne, aki idecsőditett. Elöntötte fejemet a vér, felkiáltottam: — Hol van Fülöp? Harsány nevetés rázkódtatta meg a falakat. — Nagyszerű! — zengte egy férfihang. — Ez valami kupié lesz! „Hol van Fülöp?“, Nagyon jól Halljuk! — Semmiféle kupié1 — jelentettem ki erélyesen. — Hanem én Fülöp bácsit keresem! A házigazda elém állt: — Az egész családomban nincs Fülöp! — Dehogy nincs! 0 hivott meg az Ilonka esküvőjére. A kövér hölgy, aki jöttőm- kor fogadott, ijedten csapta össze a kezét. — Te jó isteni 'Az úr a Grepák Ilonka esküvőjére jöttJ — Igen1 GrepákI Most már emlékszem! — helyeseltem. — Hát kérem, Grepákék az első emeleten laknak. Itt Mihók Annus eljegyzését tartjuk. Kitámolyogtam és megátkoztam minden házat, ahol félemelet van. HEGEDŰS LÁSZLÓ: Ősömet látom 31* etső ős, kit a távol-időbe» elérhettem: a Badacsony felől, Tapolcáról, a Szent György hegy tövébül Indult, mely furcsa kúppal égbe tőr. Oda hagyta a köves oldalt, lápon völgyet, és szőlejét, ha volt neki. Ha eljött, volt oka reá bizonnyal. Gondolta: életét sem tengeti. Több és Jobb főidet néz, több szabadságot. _ Elindult, mint ezidőtájt sokan, kétéves gyermekével asszonyával, talán egy rossz szekéren, — pontosan, mint írják, Ezerhétszáztizenőtben. Vállalta az újkezdés nehezét. Útnak vágott az első biztatásra Tolna felé, hallván: az jobb vidék. Szabados, de szegény. Végvári vitézek sarja, mint mind a tapolcaiak. Megunva dézsmál, adót egy kapásnyi köves szőlő, gyatrácska föld miatt, legyen bár ura a veszprémi püspök, ment inkább erdőt és gazt irtani, egy háborúktól elvadult vidékre, hol fő gondja: csak győzzön szántani. Így lett telkes jobbágy a Kapos mellett. Regölyben, első ismert ősapám, Hegedűs János. Csűggedőn magamban, olykor azt képzelem, ő néz reám. Izmosán, tagbaszakadtan elém áll, szúrós szemmel. Kemény szavaival mintha gondját mondaná, nekem szánva: •— Gyerünk, sok még a töretlen ugar. 1968. július MISZLA1 GYÖRGV3 Hűvösvölgyi villamoson Napfényben fürdik még a völgy. A villamos dús fák között szalad velem, zörög velem, de már a hegy pipál ködöt. Már itt-ott néha fölsóhajt a sok lombos útmenti fa. S csüggeszti búnak szép fejét vUlakertben a dália. — A villamos kattog, rohan, S míg fönn a nap nyárról regél: az ablakon át nesztelen ölembe hull egy holt levél. 1931. szeptember. A múzeumban Rézkori leletek Agancsból készült kapa RegölybőL Füles csupor, benyomott lencsedísszel. Kajdacson találták. E leletek i. e. körülbelül 2000-ből valók. Tóth Iván felvételei
