Tolna Megyei Népújság, 1969. július (19. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-01 / 149. szám
Felsőfokú Vízgazdálkodási Technikum Ot megyei fiatal az államvizsga előtt — Kevés a jelentkező Egy végzősnek hat állás Szakszervezeti élet „A technikum hallgatói 1969. július 7-tól kezdődő és augusztus 2. napjával záródó időben szakmai-termelési gyakorlatot végeznek a vállalat munkahelyein. A szakmai-termelési gyakorlat célja, hogy a hallgatók a tanulmányaikhoz kapcsolódó tapasztalatokat szerezzenek, továbbá a vízügyi műszaki munkák és tevékenységek gyakorlati irányítási rendjét az első évesek művezetői, a másodévesek technikusi, építésvezetői szinten megismerjék.” Egy szerződésből idéztük a fenti bekezdést, amely a Baján székelő Felsőfokú Vízgazdálkodási Technikum, illetőleg a Középdunántúli Vízügyi Igazgatóság között jött létre. Az idén is, mint korábban minden évben a felsőfokúi technikum hallgatói termelési gyakorlaton vesznek részt, kiegészítik elméleti tudásukat, a gyakorlat tapasztalataival. S három év, a sikeres államvizsga után, a fiatalok egy most feltörő szakma reprezentánsaiként hozzáfoghatnak a vízgazdálkodáshoz. A bajai intézet ma nemcsak azért országos hírű, mert tizenkilenc megye küld ide tanulókat, azért is híres, mert a vállalatok a vízgazdálkodásban meglátták a fantáziát, költenek arra, hogy megfelelő képességű szakember gazdálkodjék a vízzel, amely hovatovább katasztrofálisan kevés lesz. Az ipar, a mezőgazdaság vízfogyasztása óriási. Hogy mást ne mondjunk: egy liter sör elkészítéséhez húsz liter vizet használnak fel, egy három kilós káposztafej kifejelesztéséhez négyszáz liter vízre van szükség. .. S Baján olyan szakembereket képeznek, akik gazdálkodni tudnak a vízzel. Tolna megyébe idén öt fiatal szakember jön a vízzel gazdálkodni. Ezekben a napokban folynak a vizsgák, az államvizsgák a bajai felsőfokú technikumban. S néhány hét múlva Slezák Antal Bogyiszlón, Szászi János Mözsön, Boros Judit Szekszárdon, Csákány Ignác Gerjenben, Gruber Lajos Dombóvárott segíti a gazdaságokat a korszerű vízgazdálkodás révén a nagyobb terméseredményekhez, nagyobb jövedelemhez. Vizsgahangulat uralkodik a bajai intézetben. Nagy István, a tanulmányi hivatal vezetője arról tájékoztatta munkatársunkat, hogy az összes végzős hallgató állást talált, nincs egyetlen „eladó” szakemberük sem. Idén ötvenkét végzős fiatal pályázhatott több mint 360 állásra, tehát egy végzős hat állás közül választhat. Sajnos, az igényeknek csak a töredékét lehet kielégíteni, nincs elegendő vízgazdálkodó szakember. A vízellátási és csatornázási szakos, valamint az általános és mezőgazdasági vízgazdálkodási szakos hallgatók száma a jövőben minden bizonnyal növekszik. Hisz idén a nappali tagozatra hetven, a levelező tagozatra pedik száz hallgatót vesznek fel. Eddig 30—35 hallgatót vettek fel egy-egy első évfolyamra. Sajnos Tolna megyéből igen kevesen jelentkeznek. Az idén mindössze — levelezők és nappaliak együtt — 14 jelentkező van Tolna megyéből. Az intézetben jelenleg két másodéves és hat első éves Tolna megyei fiatal tanul... A jelentkezők alacsony száma éppen azért szembetűnő, mert Tolna megyében okosabban, jobban kellene gazdálkodni a vízzel, és ehhez megfelelő szakembert csak a bajai felsőfokú technikum tud adni. Igaz, hogy itt is sok a jelentkező, és közülük csak a legjobbakat veszik fel a nappali tagozatra. De a levelező tagozaton nagyobbak a lehetőségek, igaz, itt nem három, hanem négy év a tanulmányi idő. Nagy István, a tanulmányi hivatal vezetője elmondotta, hogy az intézet a jövőben még nagyobb gonddal képezi a fiatalokat. Most készülnek a felsőfokú technikum \ főiskolává fejlesztésének tervei. Akkor — előreláthatóan 1971 után — már nem szaktechnikusokat bocsát ki kapuin az intézet hanem üzemmérnököket.-Pj— Százötvenhárom megyebeli üzemben és intézménynél működik munkaügyi döntőbizottság. Tavaly 1133 pa naszt tárgyaltak és működésük eredményességének egyik bizonyítéka, hogy a Területi Munkaügyi Döntőbizottság csak hetvenhárom esetben tartotta szükségesnek döntéseik megváltoztatását. 7— Szaporodtak az SZMT- hez beérkezett panaszok. Ez egyúttal ugyan azt is mutatja, hogy a dolgozók bizalommal fordulnak a . szakszervezetek megyei legfelsőbb fórumához, azonban á számok — 153 panaszból lj09 jogosnak bizonyult — azt is, hogy a dolgozók ki- sebb-nagyobb ügyeivel több figyelemmel, odaadással kell foglalkozniuk a vállalatoknak. — Hatvanegy társadalmi bíróság működik a megyében, összesen hatszáz taggal. Az általuk tárgyalt ügyek száma azonban egyelőre még kevés, nem áll arányban a társadalmi bíróságok számával, de jelentőségükkel sem. — A Szakszervezetek Megyei Tanácsának legutóbbi beszámolójában megállapították, hogy a megyében — munka közben — tavaly előfordult tizenhárom halálos Kimenetelű baleset oka öt esetben az alkohol volt. A balesetek közül tíz a termelőszövetkezeteknél történt. — Az élelmiszeripari üzemek között legsikeresebben a paksi konzervgyárban történt az új kollektív szerződés kötésének megszervezése. Kétezer röplapon kértek a dolgozóktól ötleteket, javaslatokat. A beérkezettek közül nyolcvanöt javaslatot kisebb-na- gyobb módosításokkal elfogadásra alkalmasnak ítéltek. Tolvajok, tessék besétálni! „Rózsalovag rabruhában” című írásunkban emlékeztünk meg arról, hogy egy pálfai asszonyt sok pénzzel, — de könnyűszerrel károsított meg egy bűnöző. A túlságosan jóhiszemű asszony az idegent abban a szobában szállásolta el, amelyben jelentős értékű takarékbetétkönyvet és készpénzt tartott. — Tanultak-e az esetből a pálfaiak? — ezt kérdeztük Veres Gábortól, a község önkéntes rendőri csoportjának helyettes vezetőjétől. Veres elvtársról, s a csoport többi tagjáról elöljáróban annyit, hogy rendszeresen járják a falut, igazoltatják az idegeneket; — szóval, amit önkéntes rendőr megtehet a személyi tulajdon védelmében, azt megteszik. És a lakosság? A Rákóczi utcában kezdtük sétánkat. A 13. számú ház tornácajtajának kulcsa a bejáraton belül, madzagon függött. A lakáskulcs a nádfedelet tartó gerenda alatt „rejtezett”. Ebben a házban — lám — csak az a besurranó tolvaj nem csomagol össze mindent, amelyik nem akar. Hasonló könnyedséggel jutunk be a 38. számú ház portájára, csak azt várjuk meg, hogy a kerékpárral távozó fiatalasszony elforduljon a sarkon. Az udvaron tizenkét barátságos kacsa. Félmarék kukorica kellene, egy jókora zsák, — no meg egy kis tolvajhajlandóBalatonfenyvesen 1970-ben és 1971-ben beköltözhető egy és kétszobás tárSaSÜdÜlŐlakrészek előjegyezhetők a Pécsi 2. sz. ügyvédi Munkaközösségnél. (Pécs, Kossuth u. 22. Telefon: 23—13) (12) ság... A 39. számú ház udvarának bejárata nyitva, öt kötélen szárad ruhanemű, nyitva az ablak; itt tizenhat kacsa közül válogathatnánk. A Zrínyi utcában — a gémes- kúttal átellenben, jobbra — fényes tábla figyelmeztet, hogy jó lesz vigyázni, mert a kutya harap. Kutya közel- távolban nincs, egy szelíd tarka cica „vigyáz” a házra. Tolvajok számára kikészítve egy esőköpeny; ami pedig a lakatot illeti, markunkban marad az első próbálkozásra. Kulcs a kazettában A Zrínyi utca 46. számú ház udvarára is oly könnyen jutunk be, mintha hazatérnénk. A gazda valószínűleg nem ismeri saját ebét, amely a kapura szegezett tábla szerint harap. Lehet, hogy máskor harap, — bennünket meg sem próbál távozásra bírni. Rosszalló vakkantással veszi tudomásul, hogy a kispárnán szunyókáló kölyökmacskát. simogatjuk, s nem őt. A falban kazetta, a kazettában villanyóra. Állása: 12 273. A kazettában kulcs, amely könnyedén nyitja a lakás ajtaját. Virágkedvelő emberek lakhatnak a Zínyi utca 49. számú házban, — ők ugyanis nem a villanyóra alá, hanem a folyosón lévő aszparátusz cserepe mellé dugják a lakáskulcsot. A kamraajtóban benne a kulcs. Szimatunk nem csal: négy-ötkilós sonka, bődön zsír, két táblácska szalonna. — Aki tárva-nyitva hagyja lakását, az anyagi kárnál is többet kockáztat, — jegyzi meg Veres Gábor. — Minap egy menyecske akkor ért haza, amikor a tolvaj már megpakolta táskáját kolbásszal. Az asszonykának aránylag szerencséje volt: a zsivány csak elszökött a zsákmánnyal, őt nem ütötte le. , Rosszabbul járt egy másik fiatalasszony. Motorkerékpár pótutasaként zsebéből veszített el négyezer forintot. Az éppen nem becsületes megtaláló, — mint köznyelven mondják —, nem mehetett le a térképről, de a kárból egyelőre egy fitying . sem térült meg. Könnyű kerékpárhoz jutni... Pontosan Veres Gábor házával szemben, a falhoz támasztva kerékpár. Sehol egy lélek. Az önkéntes rendőr alkalmi járőrtársa felpattan a gépre, s leír egy tiszteletkört. Az olvasó jól tippelt: akár Szekszárdig elkarikázhatott volna. Lezáratlan gép akadt az italbolt előtt is. az élelmiszerüzletnél is, de legnagyobb számban a Kőrisfa-vendéglőnél. Tizenkettőt számoltunk meg. Újabb próbatétel: a fa mellől egy-egy gépet odább helyezünk. A járókelők közül senki-senki fel nem figyel a manőverre, de még arra sem, hogy végigtapogatjuk a kormányokon hagyott aktatáskákat. A tizenkét kerékpár közül egyetlenegy sincs lezárva. Az egyik gépről leemeljük a táskát, s bevisszük a vendéglőbe. — Kié ez a táska? — Az enyém — jelentkezik egy svájcisapkás férfi. — Tessék, itt találtuk az utcán. A kormányon... A vendég kényszeredetten mosolyog: „Köszönöm...” Valószínűtlen, hogy azt is megköszönte volna, ha valaki elemeli az aktatáskát, vagy táskástul a kerékpárját. Szokás efféle séta után néhány szóban összefoglalni a tapasztalatokat. Most eltekintünk a summázástól. Úgy gondoljuk, amit tapasztaltunk, amit megírtunk, önmagáért beszél. — borváró — A szekszárdi Balogh Adám Múzeumban vasárnap délelőtt 11 órakor nyílt meg Markó Ödön AFtAP-díjas győri fotóművész „Századunk’ gyűjteményes fotókiállítása. A kiállítás bemutatja a két világháborút átélt társadalomban bekövetkezett politikai, szellemi, technikai változást. Napjaink új társadalmat építő, a meglevő vívmányokat továbbfejlesztő és finomító nemesebb célok megvalósítására törekvő embert. A kiállítást Kenderessy Tibor tanár nyitotta meg. A megnyitó után a kiállító művész tárlatvezetést tartott. Foto: Tóth Iván. A Budapesti Kőolajipari Gépgyár azonnali belépésre keres központi telephelyre: esztergályos, marós, lakatos, ív-, lánghegesztő, kompresszorkezelő, villanyszerelő szakmunkásokat, férfi raktárkiadókat és férfi segédmunkásokat. A központi munkahelyen 44 órás munkahét, minden második szombat szabad. Felveszünk továbbá műszer-, technológiai szerelési munkahelyekre: (Algyő, Százhalombatta) külszolgálatos munkakörbe csőszerelő, központifűtés-szerelő, lakatos, hegesztő, villanyszerelő szakmunkásokat, raktárkiadókat és férfi segédmunkásokat. A vidéki munkahelyen is 44 órás munkahét, minden szombat szabad. (Az alföldi munkahelyeinken dekádmunkarend szerint dolgozunk.) Munkásszállás, üzemi konyha van. A munkásszállás ingyenes. Munkabér megegyezés szerint. Béren kívül 500 Ft külszol- gáiati átalányt, az Alföldön még külön területi pótlékot is fizetünk. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. Próbaidő alatti kilépés esetén az útiköltséget visszavonjuk. Segédmunkások részére hegesztőképzést is lehetővé teszünk. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán: Budapest, XVIII., Gyömrői út 79/83, vagy a Kőolajipari Gépgyár kirendeltségén, Százhalombattán Horváth üzemvezetőnél, Algyőn Satkovics munkahelyi vezetőnél. « (1)