Tolna Megyei Népújság, 1969. július (19. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-06 / 154. szám

VfLÄ’G PfiOL'EfÄRTAT EGYESTQIIEtElg» NÉPÚJSÁG i R MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA*! XIX. évfolyam. 154. szám ARA: 1,20 FORINT Vasárnap, 1969, július 6. Megváltozott a fél évszázados munkarend A kommunisták önként vállalták Ma egyik legjobban bevált fogás munkaerő csábításához, a szabad szombatok ígérete. Nem ritka az olyan cég, ahol három szabad szombat .után kell csak egyen dolgozni. Van viszont olyan üzem, ahol a szabad szombatos műszakot nem lehet, s a jövőben sem fog­ják bevezetni. Sőt előfordul olyan eset, amikor egy-egv üzemben el kell rendelni a vasárnapi munkát, mert a munka jellege ezt kívánja. így történt ez a MÁV dom­bóvári fűtőház főnökségén is. A MÁV-nál az utazó személy­zetnek nem volt furcsa, ha ünnepen, vasárnap kellett dol­gozni. Aki mozdonyvezetői, fűtőmunkakör ellátására vál­lalkozott, évtizedekkel ezelőtt is tudta, hogy a vonatokhoz, a menetrendhez kell igazítani életét, szórakozását, pihenését, mindent. Most azonban olyan helyzet állott elő, amely pél­dátlan a MÁV történetében, s így Dombóvárott is nagy volt a visszhangja, amikor szóba került, hogy a mozdony­lakatosoknak vasárnap is kell dolgozni. A vonatok közlekedése, az áruszállítás eltolódott, most leginkább a hét ele­jén kell sok vonatot in­dítani, s ehhez üzemképes mozdo­nyokra van szükség. A for­galom áramlásának megválto­zása következtében új mun­kabeosztást kell készíteni a lakatosok számára. Azonban, mint minden új, így a vasár­napi munka híre sem talál­kozott mindenkinek a tetszé­sével. Sokan azt mondták, nincs semmi szükség rá, hogy va­sárnap tartsák a műszakot, s a pihenőnapot majd máskor vehetik ki. Nincs szükség az ilyen beosztásra — mondták —, mert a mozdonyokat fel lehet már szombaton is ké­szíteni. Ezt az állítást persze könnyen lehetett cáfolni, hisz a hét elején nem kevesebb, mint ötven vonathoz kell mozdonyt, üzemképes gépet biztosítani. A lakatosok, mű­helyi munkások többsége nem lelkesedett, s most sem hajtja őket a lelkesedés afelé, hogy zászlólengetve vállalják a vasárnapi munkát... E nehéz helyzetben, s e ko­moly dologról tanácskoztak legutóbbi taggyűlésükön a fű­tőházi kommunisták. Őket nem kellett „agitálni”, hisz tudják, megértették már első közlésre: a munka, a vona­tok közlekedtetése teszi indo­kolttá, hogy a munkarenden változtassanak. Az első vasárnapi műszakra ma kerül sor. Az említett taggyűlésen úgy határoztak a kommunista hétköznapi rend lyi munkások, akik a mozdo­nyokat készítik elő a vonta­tásra, hogy az első vasárnapi műsza­kon a kommunisták, ön­ként kezdik az új munka­rendet. Ma mintegy félszáz fűtőházi kommunista hétköznapi rend szerint dolgozik. A fűtőházi évtizedes, fél évszázados mun­karend ezzel a vasárnapi mű­szakkal megváltozott. S min­den bizonnyal állandósulni is fog, hisz ezt az élet kívánja, a mindennapok munkája tette szükségessé, hogy a vasárnapi műszakot megtartsák, helyet­te más napon pihenjenek. országos ügyek Túl vagyunk az év felén, az országgyűlés a tavalyi költ­ségvetés megvitatása során tehát figyelembe vehette a gazdálkodás idei tapasztalatait is. Úgy is mondhatnánk, el­sősorban a reform másfél éve I foglalkoztatta a képviselőket. Két és fél nap tanácskozás, három részből álló tárgyso­rozat, 45 felszólalás, amelyek átfogják a bevételi és kiadási oldalon egyaránt mintegy 140 milliárdos állami költségvetés egészét. Mit lehet ebből ki­emelni? Alighanem a legfontosabb probléma a termelékenység— foglalkoztatottság—bérezés kérdéscsoport volt. Igen sok oldalról elemezték ezt a kép­viselők. És végül is egységes álláspont alakult ki. Eszerint az úgynevezett közgazdasági szabályozó eszközök is hozzá­járultak ahhoz, hogy ország­szerte túlzottan előtérbe ke­rültek a létszámgyarapító tö­rekvések. Pedig a teljes fog­lalkoztatottságot nem egy-egy vállalat hatókörében, hanem népgazdasági szinten kell megvalósítani, illetőleg fenn­tartani. A vállalat legfőbb kö­telessége. nemcsak a saját, ha­nem az egész népgazdaság ér­dekében. hogy nagyobb jöve­delmezőségre törekedjék. Ez az ügy azért; ;s elsőrendű fontosságú, mert az idén még a tavalyinál is csekélyebb a termelékenység szerepe a ter­melés növekedésében. Márpe­dig ez a legfőbb forrása a jö­vedelmezőség javításának és a személyes jövedelmek, nem utolsó sorban a reálbérek fo­kozottabb növelésének, vala­mint a keresetek ösztönzőbb differenciálásának is. Ha pe­dig a vállalatok takarékos­kodni kezdenek a munkaerő­vel, akkor munkáskézhez jut­hatnak azok az ágazatok, üze­mek, amelyek ma égető mun­kaerőhiánnyal küzdenek, min­denekelőtt a szolgáltatások. Szóba kerültek az ármozgá­sok is, — amelyek nélkül ár­reform elképzelhetetlen — s az alapos számítások arra val­lanak, hogy ezek egészükben minimális mértékben emelték az árszínvonalat. Ezen belül A HÉT-pj­Az idén már nem nyaralhat. Ez pedig baj. Neki ugyanolyan baj, mint az, hogy nem kap az ember kerékpárlámpát. — Most mondja: ne legyen bosszús az ember? Nem kaptam kerékpárlámpát. Pedig kellene, mert lámpa nélkül nem me­hetek. Pedig mennem kell. A munkahelyemre. Ha nem mehe­tek kerékpárral, akkor busszal kell mennem. A busz pedig pénzbe kerül. .. IVÍ a olyan beszélgetésekről írok. amelyeknek véletlenül, vagy akarattal fültanúja voltam. A csoportosítás önké­nyes. a valóságban nem abban a sorrendben hangzottak el a mondatok, amelyekben most közreadom. Az OTP előtt két férfi beszélgetett. Az egyik nagyon felháborodott hangon magya­rázta a másiknak, amikor odaértem: ­— Ez mégis csak borzasztó. Képzeld, csak egy hét múlva . lesz kész a gépkocsim. Mit csinálok én addig kocsi nélkül? A barátja nyugtatta: majd meglesz valahogy. Egy hétig ezt is ki lehet bírni. Ennyit hallottam a beszélgetésből. Nem állhattam meg hallgatózni, pedig jó lett volna megtudni: milyen meggyőző érveket sorol fel a barát. Persze én a beszélgetést tovább foly­tattam — magamban. Sőt még azt is alaposan átgondoltam: mi mindenre kell gondolnia az államnak. Nem elég nagy- nehezen behozni az autókat, de a javításukról, a gyors javítá­sukról is gondoskodni kell, mert lám ez az állampolgár is elégedetlen a hosszú átfutási idő miatt. És ekkor eszembe jutott az a beszédfoszlány is, amit az utcán, ha jól emlékszem, az autóbuszállomás környékén hallot­tam. Előttem ment két férfi és az egyik arról panaszkodott a másiknak: beadta a nadrágját a Patyolathoz, két hét múlva lesz kész és ő most a nagy melegben kénytelen ebben a vastag nadrágban járni, mert nyári nadrágja ugyan van kettő, de az egyik az ünneplés. Az egyik az autó javítására vár egy hetet, a másik a nadrág tisztítására kettőt. Mind a kettő elégedetlen. De elége­detlenségük között minőségi különbség van. Mint ahogy minőségi különbség van a következő két ki­hallgatott beszélgetés között is. 4 4 cukrászdában két hölgy beszélgetett. Mindenről. Olyan- ^ ról is. ami engem egyáltalán nem érdekelt. Tehát nem is figyeltem oda. Csak akkor füleltem jobban, amikor az egyik hölgy azt mondta a rrtásiknak: — Már másodszor szóltam és még mindig nem jönnek ki megjavítani a vízvezetéket. Az ember csak fizeti a lakbért. . . Nem tudom: mennyi lakbért fizet. Ezt csak azért nem tu­dom, mert nem mondta. Viszont azt tudom, hogy egy másik asszonynak mennyi hiányzik ahhoz, hogy a családi házukat befejezhessék. — Húszezer kellene még és akkor kész volna. De honnan szerezzek még húszezer forintot... Egy következő panasz. — Képzeld mit mondtak, amikor megkérdeztem mikorra tudják vállalni a vikendházam felépítését? Azt mondták: most nagyon sok a munkájuk. Az én vikendházam felépítésére csak jövőre kerülhet sor. Pedig már ag idén ott akartam nyaralni. Az egyiknek a víkendháza nem kész, a másik nem kap kerókpárlámpát. Mindketten panaszkodnak. Persze a víkend- házas nem annak panaszkodik, akinek a kerékpárlámpa a fő gondja, hanem annak, akinek vagy van víkendháza, vagy most akar építeni... Tehát az emberek megválogatják, hogy kinek panaszkodnak. Ez érthető. Hisz, ha a kerókpárlámpásnak mon­daná el a víkendházas a dolgot; az nem értené meg úgy, mint mondjuk az, aki azon töri a fejét: milyen ruhaneműt vigyen magával az olaszországi turistaútra és hogyan lehetne a 100 dollárból három hétig úgy kijönni, hogy jusson azért belőle nylonholmira, meg mindenre. 4 z Olaszországba készülő viszont hiába mondaná el annak ** a házaspárnak a gondjait, akik így nyilatkoztak a minap, amikor szóba került: ki, hová megy nyaralni: — Mi itthon maradunk, a gyerekek pedig elmennek a nagyanyjukhoz falura. Az sem egyformán hangzik két különböző családban, ha a zöldség magas áráról beszélnek. Erre is hallottam példát. Az egyik asszony igy panaszkodott: — Borzasztó, hogy drágul minden. Négyen vagyunk és havi kétezerbe is belejön a koszt. Igaz, hogy a férjem is dolgozik, meg én is, összehozunk havj ötezret, de azért mégis meg- érezzük a drágulást... Egy másik asszony, ugyanerről a kérdésről. — Nagyon be kell osztani a pénzt, mert tudja: négyünkre jut kétezer. Ennyit keres a férjem. Igaz, kapunk egy kis csa­ládi pótlékot, de ebből a pénzből hogy jusson élelemre is, ruhára is, a nagyobbik gyerek gimnáziumba járatására is, bizony nagyon beosztónak kelt lenni az emberfiának ... Beszélgetések. Elkapott mondatok. Az utca mondatai. Az utcáé, ahol látszólag minden olyan, mintha minden embernek ugyanaz volna a problémája. Pedig nem ugyanaz. Ahány em­ber annyiféle panasz. Mind azt várja, hogy az ő problémáját oldják meg rögtön. Hát ez az, am; nem könnyű feladat. De megoldható. És meg is oldjuk. Persze mire megoldjuk az egyi­ket, előtolakszik egy másik. És így megy ez szüntelenül, amíg ember lesz a földön. Küszködünk, problémázunk, ma még azon, hogy drága a zöldség, holnap, holnapután azon, hogy drága a színes tévé, utána azon, hogy. . . Mindenkinek hiányzik ez, vagy az, aztán nekilát a munkának, megszerzi azt, ami hiány­zott és akkor kiderül, hogy most meg valami más hiányzik. C okszínű, sokféle a gondunk. Jó lenne, persze, hogy jó lenne, ha már mindenkinek csak víkendház-, autó-, utazási gondjai lennének. Egyszer elérjük majd ezt is. De addig sok apró gondot kell megoldanunk. SZALAl JÁNOS I mégis igaz az, hogy bizonyos árváltozások az átlagosnál ér­zékenyebben érintik a legki­sebb jövedelmű és nagy csa­ládé rétegeket. Ennek ellensú­lyozására, a negatív hatások megszüntetésére vagy mérsék­lésére, nagyobb figyelemmel kell kísérni az árváltozásokat, gazdasági eszközökkel erőtel­jesebben ösztönözni a lehetsé­ges árcsökkenésekre és a fo­gyasztói árszínvonalhoz mér­ni, dinamikusan alakítani a béreket, jövedelmeket. Figyelemre méltó megieve­zések hangzottak el a túlzott mértékű munkásvándorlásról is. Ha a vállalatok — min­denekelőtt a nyereségrészese­dés segítségével — anyagilag jobban magukhoz kötné’.- ér­tékes dolgozóikat, ez az or­szágnak is, a vállalatnak is és a munkásnak, alkalmazottnak is 'kifizetődne. Tehát kell is, hogy bizonyos dolgozó rétegek munka'.'elvet változtassanak, másutt, más esetben pedig éppen az ellen­kezője szükséges. Az egészsé­ges mozgás és stabilitás elő­segíthetné. hogy megerősödje­nek azok a rugalmas kis- és középüzemek, am«1 veknek munkájára a belső ellátás és a külkereskedelem szempont­jából egyaránt mind nagyobb szükség van. A nyíltság, őszinteség, a kritikai szellem jobban jel­lemezte ezt az ül"S'-'zavot min­den megelőzőnél. Az ország- gyűlés növekvő felelőssége nyilvánul meg ebben. B. J.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents