Tolna Megyei Népújság, 1969. július (19. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-31 / 175. szám
^TLÁ'Ö PfiőLETAífrST EGfrEStTfrrETgK* -*> mam nJEPUJ SAG B A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TAWACS LAPJA~1 XIX. évfolyam, 175. szám ÁRA: 90 FILLÉR Csütörtök, 1969. július 31. Tiszteletadás Tamásiban Felavatták Gőgös Ignác síremlékét Mintha az időjárás is a kegyeletteljes alkalomhoz igazodott volna szerdán délelőtt Tamásiban, felhők takarták el a tűző napot. Enyhe szellő alig mozgatta a szépen rend- behozotit temető magas fenyőfáit, amelyek közelében egy fehér lepellel takart obeliszk és kőborkulatú sír- körül gyülekeztek Tamási lakói: elől az ünneplő ruhás KISZ-fiatalok és a piros nyakkendős úttörők virágcsokrokat vivő asszonyok, a kortársak, utánuk az intézmények, az üzemek és a tsz- ek, valamint a pártbizottságok, a tanácsok, s a tömegszervezetek képviselői. K. Papp József: — Ma itt, a tamási temetőben Gőgös Ignácra, a magyar munkásmozgalom egyik kiemelkedő harcosára emlékezünk, arra a bátor kommunistára, akinek élete összeforrott a magyar munkásmozgalom 1920-as éveinek történetével, a munkások és az összes elnyomottak felszabadításáért folytatott küzdelmekkel — mondotta bevezetőjében K. Papp József. — Beszélt arról, hogy átélte a Nagy Októberi Szocialista Forrádalmat, oroszországi tartózkodása idején, kezdetben egy nagy faipari üzemben dolgozott, ahol az üzemben dolgozó hadifoglyok vezetője lett. Ezért 1918. áprilisában őt jelölték a nagy moszkvai tanácskozásra küldöttnek. Ekkor találkozott először Kun Bélával és Szamuely Tiborral, majd belépett a Vörös Hadseregbe, s három éven át harcolt a Szovjet-Oroszországot támadó intervenciós seregek ellen. 1921-ben életének egyik legnagyobb pártmegbízatása az volt, hogy térjen haza és kezdje meg a forradalmi illegális szervezkedést. A magyar munkásosztály akkor rendkívül súlyos körülmények között volt. 1919. augusztusában hatalomra jutott burzsoázia Gőgös Ignác, a magyar munkásmozgalom egyik kiemelkedő alakja halálának 40. évfordulóján, emlékünnepséget rendeztek szülőközségében. Ebből az alkalomból Gőgös Ignác exhumált hamvait díszsírhelyre temették és szerdán felavatták síremlékművét. Az avatáson részt vett Gőgös Ignác Érdligeten élő felesége, a család, Budapesten és Tamásiban lakó több tagja, eljöttek a tiszteletadásra a szovjet hadsereg küldöttei, járásbeli fegyveres testületek képviselői és a munkásmozgalom, a párt régi harcosai. Megjelent K. féktelen terrorral igyekekett bosszút állni a Magyar Ta- n ácsköztársaságért. — Első útja a szülői házhoz vezetett, majd rövid kaposvári tartózkodás után Budapesten vállalt munkát. Ott került ismét kapcsolatba a fa- munkások szakszervezetével és lépett be a Magyar Szociáldemokrata Pártba, majd a nem sokkal ezután megalakított Magyarországi Szocialista Munkáspárt vezetőségének tagja lett. — Az MSZMP létrejötte és tevékenysége fontos állomást jelentett a magyar kommunista mozgalom számára is, nagymértékben segítette a párt újjászervezésének előkészítését. Hozzájárult ahhoz, hogy 1925 augusztusában Bédsben összeüljön a Kommunisták Magyarország Pártja első kongresszusa. A Becsben ülésező pártkongresszus által megválasztott új Központi Bizottság soraiban találjuk Gőgös Ignácot is. Hazatértük után azonban, a Horthy-rendőrség sokukat letartóztatta és statá- riális bíróság elé állította. A fővádlottak közt volt Gőgös Ignác is. — De a letartóztatottak a fehérterrort, a fasiszta rendszert ültették a vádlottak padjára. Horthy vérbírósá&a Papp József, az MSZMP Tolna megyei Bizottságának első titkára, Szabó István, a járási pártbizottság első titkára, Palkovics István, a megyei munkásőrség parancsnoka, Nagy Lajos, a községi pártbizottság titkára, Andirkó Sándor, a járási népfront-bizottság titkára is. A szovjet katonazenekar hangjaira a magyar Himnusz- szál és az úttörők szavalatával, s éneklésével kezdődött az emlékünnepség amelyen K. Papp József, a megyei párt- bizottság első titkára mondott beszédet. nem merte kimondani a halálos ítéletet. Gőgös Ignácot három és fél évi fegyházbüntetésre ítélték. Elveit a börtönben sem tagadta meg, * kommunistához méltóan viselkedett ott is. Védte társait a börtonőrök kegyetlenkedéseitől és számtalanszor tiltakozott az önké- nyaskedés ellen. Ezt a magatartását embertelenül megtorolták, s akkor szabadult, amikor a kegyetlen bánásmód által okozott súlyos betegsége miatt már a halálát várták. Tamásiban élte utolsó napjait, ott. ahonnan elihdult rövid. de magasra ívelő pályája. ' — Emlékét híven őrzi a magyar munkásmozgalom, megyénk dolgozó társadalma és szülőfaluja. Nevét utcák, terek, intézmények, iskolák viselik szerte az országban. Azokat az eszméket, amelyekért Gőgös Ignác harcolt, felszabadult népünk már jórészt megvalósította. Az a Vörös Hadsereg hozta meg a felszabadulást, amelynek megszületésekor ő maga is hűséges katonája volt — hangsúlyozta K. Papp József, — Népünk pártunk vezetésével ma már a szocializmus teljes felépítésén munkálkodik. A kommunista eszme, amelyért Gőgös Ignác életét adta, azóta az egész világot átfogó kommunista mozgalom eszméje és a megvalósulás útjára került több országban. Mi, a most élő generáció tagjai, mélységes tisztelettel és megbecsüléssel állunk meg azok emléke előtt, akik a legkegyellenebb megpróbáltatások közepette kezdték el és folytatták a harcot a magyar nép felszabadításáért. Ezután K. Papp József leleplezte a síremléket, amelyet a hozzátartozók, a párt-, tanács-, a KISZ-szervezetek és a fegyveres testületek képviselői a zenekar hangjai és a járási munkásőrség díszszázadának sortüze közben megkoszorúztak. A síiemlékavatás után a temetővel szemközt levő Szabadság út 79. számú. Gőgös Ignác műemlék jellegűvé nyílvánított szülőházának falón állított új márványtáblát koszorúzták meg, majd a tamási úttörők adtak műsort. Az ünnepség befejezéséül a katonazenekar az Intemacioná- lét játszotta. gyár idő szerint hajnalban a dél-vietnami fővárosba érkeOrszágos értekezlet az áruellátásról A Belkereskedelmi Minisztérium szerdán országos értekezletet tartott, melyen Keserű Jánosné miniszterhelyettes tájékoztatta a megyei tanácsok vb-elnökhelyetteseit, kereskedelmi oszályvezetőit az országos áruellátás helyeztéről, az első félév során tapasztalt hiányosságok megszüntetésére hozott intézkedésekről. A miniszterhelyettes bevezetőjében elmondotta, hogy »a kereskedelem összességében eleget tett feladatainak, a megnövekedett vásárlóerőt jelentős árufedezettel lekötötte. Egyes cikkcsoportokat vizsgálva azonban mind a vásárlási lehetőségek, mind pedig a minőség és a választék tekintetében jócskán akadtak hiányosságok. Bár már a terv- készítés során számoltak azzal, hogy egyes cikkekben — például sertéshús, személyautó, stb. — nem tudják követni a keresletet, a feszültség a várnál is jobban növekedett. Az ellátás hiányosságaihoz hozzájárult, hogy a kereskedelmi vállalatok egy része túlzott óvatossággal nem kellő körültekintéssel rendelt. A fogyasztói árszínvonal az év első hat hónapjában 1,7 százalékkal emelkedett, különösen az idényjellegű élelmiszerek és a ruházati cikkek drágultak. A ruházati holmik áremelkedéséhez nagyban hozzájárultak egyebek között az év elején bevezetett vámok, s egyes importcikkek árának emelkedése, amelyet a vállalatok igyekeztek teljes mértékben a vevőkre áthárítani. Áremelést okozott a tartózkodóbb beszerzési politika is. A kereskedelem a következő félévre változatlanul élénk kereslettel, a forgalom további 9 százalékos növekedésével számol. Ehhez a vállalatok második félévi felkészülését kedvezőbbnek ítéli meg a minisztérium. A minisztérium is többféle intézkedést hozott az áruellátási hiányok csökkentésére. Korlátozta például egyes cikkek exportját, például az eddiginél rugalmasabban változtatják az áruhitelakciót, s a minisztérium anyagi szankciókat — például prémium- átalány-elvonást, nyereségrészesedés-csökkentést — kíván alkalmazni azokkal a vállalati vezetőkkel szemben, akik helytelen üzletpolitikájukkal hozzájárulnak az ellátási hiányosságok növeléséhez. . A hatékonyabb munka, a vállalati érdekeltség fokozása érdekében a minisztérium foglalkozik a szabályozók finomításával is. Nixon elnök és felesége nyomban megérkezése után helikopterre szállt és a saigoni (Folytatás a 2. oldalon.) Mélységes tisztelettel és megbecsüléssel állunk emléke előtt BALLABÁS LÁSZbö Ez történt a külpolitikában Nixon elnök villámlátogatást tett a dél-vietnami fővárosban, s megismételte már ismételten elutasított feltételeit. Saigonban egyébként példátlan biztonsági intézkedéseket tettek Nixon érkezése alkalmából, s az elővigyázatosság odáig mer\t, hogy tárgyalásai alatt még frissítőket sem szolgáltak fel... A három nagy angol politikai párt vezetői egybehangzóan hitet tettek a közös piachoz való csatlakozásról, római jelentésünk pedig a hosszú kormányválság újabb fejleményeiről számol be: a kereszténydemokraták megkísérlik egy kisebbségi kormány megalakítását. Dél-Vietnam Nixon Saigonban Nixon elnök szerdán, ma-