Tolna Megyei Népújság, 1969. július (19. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-03 / 151. szám

SPORT Atlétika A Pécsi Dézsa szerepelt legjobbar« a területi versenyen Dunaújvárosba! és Szegeden A Simontornyai BTC NB Il-es férfi kézilabdacsapata jelenleg két­hetes szünetet tart, majd — Sza­bó Gyula edző irányítása mellett — megkezdik a felkészülést az őszi szezonra. A simontornyaiak a bajnoki mérkőzések előtt kupamérkőzése­ken vesznek részt. Július 26-án és 27-én Dunaújvárosban mérkőz­nek a Kohász kupáerc. A két­napos verseny során a simontor­nyaiak a Dunaújvárosi Kobász- szal, a Dunaújvárosi Vegyesipari csapatával, valamint Várpalotával- mérkőznek. Női mérkőzésekre is sor kerül, melyen a simontornyai lányok is részt vesznek. Mint a bőröscsapat vezetőit tájékoztat­ták, előreláthatólag 6 női együt­tes küzd a Kohász kupáért. Augusztus 1-én, 2-án és 3-án Szegeden szerepel a simontornyai férficsapat. A három nap során 12 csapat mérkőzik egymással, köztük 2 NB I-es, 5 NB I B-s és 2 NB Il-es. A felsoroltakon kívül 3 külföldi csapat — valószínűleg jugoszlávok — is részt vesznek a- szegedi tornán. CSEREBERE Vasárnap Kurdon a Győré elle­ni ifjúsági mérkőzésre hiába vár­ták a játékvezetőt. nem érkezett meg. Azaz, hogy megérkezett Eretnek János személyében, de ő közölte, a felnőttmérkőzést kell vezetnie, mert kollégája, Vindics József megkérte erre. Később tisztázódott minden': Vindics József nem kapott mun­kahelyén szabadnapon, így Eret­nek Jánosnak szóit, hogy vezesse le a mérkőzést, ugyanakkor meg­kérte Keller nevű dombóvári já­tékvezető kollégáját, hogy utaz­zon el Kurdra, vezesse le az if­júsági mérkőzést, és a felnőtt- mérkőzésen nrint partjelző mű­ködjön. Nem tudni miére, ele Keller já­tékvezető nem érkezett meg. Szükségjátékvezető bíráskodott az ifjúsági mérkőzésen. A felnőtt­mérkőzésen viszont Eretnek já­tékvezető partjelző nélkül maradt (szükségjátékvezetőte' nera^-iefcet támaszkodni), így bizony nehéz 90 perce volt. Nemcsak a gy5rei, de a kurdi sportvezetők is elmondták, hogy gyakran fordul elő, hogy a két játékvezetőből csak az egyik ér­kezik meg. Ami az érdekesség: az ilyen esetek csak véletlenül derülnek ki, legtöbbször az ille­tékes megyei szövetség, illetve a JT nem is szerez erről tudomást, mert a játékvezetők közül néhá- nyan egymás között csereberélik a mérkőzéseket ahelyett, hogy a legilletékesébb helyre kütdenék el lemondásukat. Vasárnap pél­dául legalább 40—50 játékvezető volt mérkőzés nélkül, hiszen an tavaszi szezon utolsó vasárnapja volt, alig volt már mérkőzés. En­nek ellenére — a csereberék miatt — fordulhatott élő a fenti eset. A Tolna megyei Atlétikai Szö­vetség szombaton és vasárnap Szekszárdon, a Dózsa-sporttelepen rendezte a területi junior és if­júsági atlétikai pályabajnokságot. Ezen Tolna, Baranya, Somogy, Zala megyék, valamint Baja vá^ ros versenyzői vettek reszt A 13 szakosztály színeiben 47 nő és 62 férfi állt rajthoz. legeredmé­nyesebben a Pécsi Dózsa szere­pelt, és 187 pontot szerzett, (a nem hivatalos pontversenyben) a Szek­szárdi Dózsa a harmadik, Báta- szék nyolcadik, míg a Bonyhádi Gimnázium a tizenegyedik beidet szerezte meg. Eredmények (Első nap) Nők 100 m: Junior: 1. Pata esi (Pécsi Dózsa) 13.2. Ifjúságiak: 1* Miklós (Baja) 12.8, 2. Bánfai (Szekszár­di Dózsa) 13.1, 3. Horváth (ZTE) 13.2. A 800 méteres síkfutás m ezőnye a rajt után 400 m: Junior: 1. Patacsi (P. Dó­zsa) 59.4. 2. Jerkó (Baja) 53 í, 3. Szabó Zsuzsa (Komló) G1.8. Ifjú­ságiak: 1. Horváth (ZTE) 59.7 2. Kustor (PVSK) Ö.7, 3. Perecsi (Sz. Dózsa) 64 3. 1500 m: Juniort L Szuprics (Sz. Dózsa) 5:31.6. Magasugrás: Junior: 1. Raúo- csai (PVSK) 140. Ifjúságiak: 1. Peresa (Kaposvár) 150, 2. Nagy (P. Dózsa) 140, S. Kiss (B? ja) 140. Diszkoszvetés: Junior: 1. Fonód (P. Dózsa) 33.23, a. Felföldi (Sz. Dózsa) 32.54, 3. Szekeres (Baja) 30.78. Ifjúságiak: 1. Gyimesi (PVSK) 33.48, 2. Vasvári (ZTE) 33.34, 3. Nyerges (Bátaszék) 31.20. Férfiaké 100 m: Junior: 1. Regős (PVSK) 11.3, 2. Kovács (Komló) 12.5. If­júságiak: 1. Hegedűs (ZTE) 11.4, 2. Fabi (Boly) 11.8, 3. Fejős (Sz. Dózsa) 11.8. 400 m: Junior: 1. Regős (PVSK) 49.9, 2. Kámi (ZTE) 55.—, 3. Ko­vács (Komló) 59.1. Ifjúságiak: 1. Hegedűs (ZTE) 52.1, 2. Braun (ZTE) 53.4, 3. Acherman (PVSK) 53.8. 1500 »: Junior: 1. Német (P. Dózsa) 4:10.7, 2. Telekes (ZTE) 4:13.6. 3. Farkas (ZTE) 4:28.1. If­júságiak: 1. Kocsis (Baja) 4:08.8. 2. Béni (P. Dó7*sú 4:15.8, 3. L6- rincz (Komló) 4:18.6. H0 rn gát: Junior Bräozker (Komló) 18.2, 2. Náfrádi (P. Dó­zsa) 19.9. Ifjúságiak: 1. Deme (Bá­taszék) 15.6, 2. Landauer (Sz. Dó­zsa) 16.4. 3. Lukács (ZTE) 16.8. 400 m: Junior: 1. Bräcker (Kom­ló) 59.2. 300 m: ifjúságiak: 1. Landauer (Sz. Dózsa) 44.7, 2. Major (Sz. Dózsa) 45.2, 3. Braun (ZTE) 45.6. Távolugrás: Junior: 1. Koltai (PVSK) 653. 2. Körösi (Sz. Dózsa) 625, 3. Náfrádi (P. Dózsa) 592. If­júságiak: 1. Braun (ZTE) 644, 2. Lakatos (P. Dózsa) 635, 3. Kónya (P. Dózsa) 633. Hármasugrás: Junior: 1. Görbéi (Sz. Dózsa) 12.64. 2. Körösi (Sz. Dózsa) 12.36. 3. Náfrádi (P. Dó­zsa) 12.35. Ifjúságiak: 1. Lakatos (P. Dózsa) 13.20, 2. Csonka (P. Dózsa) 12.5S, 3. Faludi (Kaposvár) 12.23. Perecsi (Sz. Dózsa) a 800 méteres síkfutásban 2. lett. Elől a győztes komlói Szabó Súlylökés: Junior: 1. Farkas (Kaposvár) 11.67, 2. Keresztúri (PVSK) 10.89. Ifjúságiak: 1. Vinkó (Baja) 14.30, 2. Mikó (Bonyhád) 12.90, 3. Papp (ZTE) 12.40. Gerelyhajítás: Junior: 1. Farkas (Kaposvár) 52.46. 2. Takács (Sz. Dózsa) 39.10. Ifjúságiak: 1. Szabó (Boly) 55.00, 2. Hirdi (Komló) 47.56, 3. Györgyös (Bonyhád) 43.44. Második nap Nők 200 m: Junior: I. Jerkó (Baja) 26.4, 2. Patacsi (P. Dózsa) 26.5, 3. Radocsai (PVSK) 29.3. Ifjúságiak: 1. Miklós (Baja) 26.6, 2. Horváth (ZTE) 26.9, 3. Bártfai (Sz. Dózsa) 27.1. 800 m: Junior: 1. Szabó (Kom­ló) 2:23,4, 2. Szuprics (Sz. Dózsa) 2:26,3. Ifjúsági: L Tanai (ZTE) 2:32,1, 2. Kiss (PEAC) 2:33,—, 3. Balogh (Sz. Dózsa) 2:45. 100 m gát: Junior: 1. Szagri (P. Tanárképző) 17,3. Ifjúsági: l. Pe­recsi (Sz. Dózsa) 18,5, 2. Simon (P. Dózsa) 20,5. Távolugrás: Junior: 1. Szagri (P. Tanárképző) 511, 2. Radocsai (P. Tanárképző) 502, 3. Jerkó Baja) 500. Ifjúsági: 1. Kiss (Baja) 504, 2. Bártfai (Sz. Dózsa) 487, 3. Bagoly (P. Dózsa) 486* Súlylökés: Junior: t. Fonód (P. Dózsa) 11,85, 2. Felföldi (Sz. Dózsa) 10,36, 3. Szekeres (Baja) 10,10. Ifjúsági: L Vasvári (ZTE) 12,78, 2. Gyimesi (PVSK) 9,90, 3. Nagy (P. Dózsa). 8,65. Gerelyhajítás: Junior: 1. Kürtös (PVSK) 40,80, 2. Szekeres (Baja) 32,84, 3. Szentesi (PVSK) 31,42. Ifjúsági: 1. Vasvári (ZTE) 38,86. 2. Nyerges (Bátaszék) 34,90, 3. Kövecs (PVSK) 27,64. Férfiak? 200 m: Junior: l. Regős (PVSK) 23,1, 2. Kovács (Komló) 25,9. If­júsági: 1. Hegedűs (ZTE) 22,8, 2. Lakatos (P. Dózsa) 23,8, 3. Deme (Bátaszék) 24,L 800 m: Junior: 1. Némi (ZTE) 2:03,9, 2. Németh (P. Dózsa) 2.06,8, 3. Ehler (ZTfe) 2:13,2. If­júsági: 1. Ackerman (PVSK) 2:08,7, 2. Schmidt (Bátaszék) 2:10,2, 3. Sifrich (p. Dózsa) 2:14,2. 3000 m: Junior: 1. Németh (P. Dózsa) 8:54,8, 2. Telekes (ZTE) S:00,2, 3. Németh (ZTE) 9:47,4. If­júsági: 1. Béni (P. Dózsa) 9:03,4, 2. Kocsis (Baja) 9:03,8, 3. Lo- rincz (Komló) 9:15,2. 200 m gát: Ifjúsági: 1. Lan­dauer (Sz. Dózsa) 27,8, 2. Major (Sz. Dózsa) 29,6, 3. Harsányi (PVSK) 31,L Magasugrás: Junior: 1. Dévai (PVSK) 175, 2. Tarr (P. Tanár­képző) 170, 3. Körösi (Sz. Dózsa) 170. Ifjúsági: L Lukács (ZTE) 175, 2. Kónya (P. Dózsa) 130, 3. Csonka (F. Dózsa) 165. Diszkoszvetés: Junior: 1. Földi Papucs helyett tornacipő (Kaposvár) 43,72, 2. Farkas (Ka­posvár) 32,50. Ifjúsági: L Papp (Kaposvár) 43,26, 2. Papp (ZTE) 41,98, 3. Szabó (Boly) 39,92. Kalapácsvetés: Junior: L Ke­Á NAPOKBAN kezembe körű» egy könyv. Ez a címe: „A sport és a szabad idő orvosi szempont­ból”. Rein deli és Roskamm, két nyugatnémet szakember írta és a téma a mai civilizált élet jelleg­zetes tünete. A szerzők megálla­pítják, hogy több betegségnek az oka a mozgáshiány, így a többi között, az oly gyakori vérkerin­gés i zavarokat is ez okozza. Bizonyos) elkényelmesedés ná­lunk is mutatkozik. Mind több az olyan ember, aki azt gondolja, hogy elegendő, ha a sportesemé­nyeket nézi, a legtöbbször egy fo­telbe telepedve, papucsban. Ná­lunk egyre inkább látványosság egy _ egy mérkőzés, az emberek nem aktív, hanem passzív része­sei a sportnak. Kétségtelen a nagy eseményekhez nézők is kellenek. Nemcsak a televízió melletti fo­telekben. hanem a lelátókon is. Azonban a sport nem csupán lát­ván vosiság. és nem is ,,szórakoz­tató ipar”. Fel kell hívni a figyelmet erre, mert az utóbbi időben nemhogy növekedne, hanem inkább csök­ken azoknak a fiatalabbaknak vagy idősebbeknek a száma, akik tevékenyen részt kívánnak venni a sportban vagy testedzésben. Egyes klasszikus sportágakban, így például az atlétikában meg­lepően..'-ha úgy. tetszik elgondol- koztatóan alacsony az aktív ver­senyzők létszáma. A legutóbbi olimpiai eredmények, Zsivótzkv Gyula és Németh Angéla győzel­me bA-ki joggal hihetné, hogy egy_egy aranyérem százaKat- ezreket vonz a pályára, Erről azonban nincs azó. A nagyszerű olimpiai eredmények mögött egy­előre nincsenek tömegek. Pilla­natnyilag nálunk még kétezer olyan atléta sincs, aki rendsze­resen versenyezne. NEM megnyugtatóbb a helyzet például a kerékpározás­ban sem. Ennek a sportágnak pe­dig nálunk nagy hagyományai vannak. Valamikor, a húszas_har_ mincas esztendőkben a Millená­rison egy-egy versenyen több volt a kerékpáros, mint manap­ság a néző. A múlthoz képest alaposan visszaesett az aktív spor­tolók száma. Ma ugyanis alig százötven-kétszáz kerékpáros edz és versenyez rendszeresen. De nemcsak az aktív verseny­zők száma alacsony. Talán még nagyobb baj. hogy viszonylag ke­vesen tartják fontosnak a test. edzés valamilyen formáját. Lehe_ tőség pedig bőven kínálkozik. Az első lépések megtételéhez nem kell különös felszerelés, vagy pálya. Elegendő, ha valaki reggel 6 óra 20 perckor bekapcsolja a rádiót, a Petőfi rádióban meghallgatja a reggeli tornát és elvégzi az aján­lott gyakorlatokat. Eleinte legalább addig, amíg el­hangzik a szinte szállóigévé vált fölszélítás; „Az idősebbek abba­hagyhatják”. Hasznos ezzel kez­deni a rendszeres testedzést. „NAPI íe PERC*’ — mondta Ke- "r-7si Endre, az egyik legjobb m»- gyar tóm »szakember, aki a iá dió gyakorlatait összeállítja — .,és ez a rövid testmozgás egész nap érez­teti majd a kedvező hatását”. Ez lehet tehát a kezdet, hogy minél kevesebb legyen a mozgás, hiány okozta úgyneveztt civilizá­ciós megbetegedés. Most nyáron alkalom nyílik a második lépés­hez is. Különösen a szabadság napjai kedvező lehetőséget nyúj­tanak ahhoz, hogy minél többen megtanuljanak úszni. Ez ugyanis nemcsak kellemes és egészséges testmozgás, hanem gyakorlati haszna, előnye is van. KÜLFÖLDI PÉLDÁVAL kezd­tük, a meditációt hadd fejezzük be ugyancsak egy külföldi eset­tel. Lengyelországban kilenc esz­tendeje végeznek kísérleteket egy nagy termelőszövetkezetben. A.z eddigi eredményekről F. Gras ta­nulmányt írt ezzel a címmel: ,,A testedzés és a sport jelentősége a falusi lakosság egészségi állapota, ban és testi ügyességének fejlesz­tésében”. Kiderült, hogy a rendszeres test- gyakorlás hozzájárult bizonyos betegségek megelőzéséhez és bizo­nyos káros testi elváltozások, megakadályozásához. A tanulmány lengyel szerzője a kilenceszten- dős kedvező tapasztalat alapján minden termelőszövetkezeti tag­nak, nemre és korra való tekin­tet nélkül, ajánlja a rendszeres testgyakorlást. Mindez egy érvvel és okkal több, hogy nálunk is minél több f^mber ne csak passzív szemlé­lje legyen a sporteseményeknek hanem napucs helyett végjén fö' tornacipőt. reszturi (PVSK) 41,04, 2. -Földi (Kaposvár) 33,04, 3. Farkas (Ka­posvár) 30,98. Hjúsági: L Balaskó (P. Dózsa) 30,44, 2. Papp (ZTE) 28,36, 3. Papp (Kaposvár) 23,18. A nem hivatalos pontverseny alapján: 1. Pécsi Dózsa 187 pont­tal, 2. Zalaegerszegi TE 143, 3. Szekszárdi Dózsa 131, 4. Pécsi VSK 120, 5. Bajai MTE 81, G. Komlói Bányász 60, 7. Kaposvári Dózsa 59, 8. Bátaszéki VSK 31, 9. Bolyi MEDOSZ 23, 10. Pécsi Ta­nárképző 19, 11. Bonyhádi Gimná­zium 14, 12. Barcsi SC 12, 13. Pé­csi EAC 9 ponttal. Baiatonfenyvesen 1970-ben és 1971-ben be­költözhető egy és kétszo­bás tárSaSÜdiilŐ­lakrészek előjegyezhetők a Pécsi 2. sz. Ügyvédi Munkaközösségnél. (Pécs, Kossuth u. 22. Telefon: 23—13) (12) Közöny A megyei kézilabda-szö­vetség vasárnap Szekszár­don rendezte az Országos Ifjúsági Kupa megyei dön­tőjét. A versenybizottság nagy meglepetésére a be­nevezett négy női és há­rom férficsapat közül csak a Mözs női-férfi, az Sz. Kórház férfiegyüttese, va­lamint Nagydorog csapatá­ból négy játékos jelent meg. A várt, érdekes, iz­galmas küzdelmek el­maradtak. Csupán egy mérkőzésre került sor. ahol Mözs férficsapata 12:9 (6:2) arányú biztos győzelmet szerzett az Sz. Kórház el­len. A komlói területi dön­tőre tehát a mözsiek ju­tottak, közülük a női csa­pat játék nélkül. Elgondolkoztató a vasár­napi eset. A megyei szö­vetség még február 10-én megküldte az ÓIK megyei selejtezőinek versenykiírá­sát a járási TS-eknek. A kiírás tartalmazta a já­rási és a megyei döntők időpontját. A vasárnapi kupaküzdelmekre külön forgatókönyvet is kaptak az érdekelt sportkörök. A szövetség igyékezete elle­nére a 9 mérkőzésből mindössze egyre került sor. Az MTS Tolna megyei Tanácsa Elnöksége a 76/1968. számú határozátában úgy rendelkezett, hdgy az alap- támogatáson kívül a jó eredményeket felmutató sportegyesületek szakosztá­lyai részére 1969-ben kü­lön teljesítmény szerinti céltámogatási is biztosít: Az elfogadott szempontok szerint a kézilabda-sport­ágban az Országos Serdü­lő Kupa, az Országos Ifjú­sági Kupa megyei döntő­jén az elért helyezések sze- *rint az I—V. helyezett pon­tonként 300 Ft-os támoga­tást kaphat. A gyakorlat­ban tehát 300-tól 1800 fo­rintig terjedt a támogatás összege. A fentiek alapján külö­nösen érthetetlen volt a sportkörök részéről tanúsí­tott közöny. Lehet, hogy az érintett egyesületek költségvetési gazdálkodása nem igényli az ilyen és hasonló ösztönzéseket? Any- nyi bizonyos, hogy a kö­zöny kerékkötője a továb­bi eredményes munkának. Köz öletek, figyelem / Elfekvő készletünkből el­adásra felajánlunk: 200 q 6-os betonacélt, 150 q 50x50-es szögvasat, • 60 q 40x30x4-es U vasat 20 q zárt profilt, 50 q 4—5-ös vegyes nagy szakítószilárdságú vashuzalt és egyéb vas­árut. 38 db AD és 30 db AR beton áthidalót. Ár megegyezés szerint. Afész. 8. számú Vas-Mű­szaki Bolt Nagydorog. Te­lefon: 37. (21) M. K.

Next

/
Thumbnails
Contents