Tolna Megyei Népújság, 1969. július (19. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-02 / 150. szám
OARDŰNyt GÉZA ;' — Képregenyvdltbiof. CS. HORVÁTH TIBOR, KORCSMAROS PÁL 9 . *9T pillontóft v«t rájuk i mór manna tovább, óm hirt »ten mintha gyökeret vert volna a lába. A többiek kötött meglátta Emőkéi A lány ti ásíravaizi öi Börtöntöltelékek pünkösdi királysága Tuba, Csiri, Buga és Busa újra a bíróság előtt Pénteki lapszámunkban — a megyei tanács üléséről szóló tudósításunkban — tettünk említést huligán, büntetett előéletű cigányotó-ól. Garázdálkodásukra dr. Nedók Pál hívta fel a tanács figyelmét. Most jelenthetjük, hogy ilyen kompániát leplezett le a szekszárdi városi és járási rendőr- kapitányság. A banda főkolomposa a harmincnégy éves Kolompár József — Tuba — volt. Bűnöző-karrierjét még mint fiatalkorú kezdte két és fél éves büntetéssel. A folytatás: tíz év emberölés kísérletéért s más bűncselekményekért. Az alvezér a harminckét éves Lázár Istvánné, Csiri. A rablásban, lopásban, hivatalos személy elleni erőszakban, hamis tanúzásban, testi sértésben kifejtett buzgalmát eddig hat évet meghaladó szabadságvesztéssel díjazta a bíróság. Kolompár Rozália, a harmincéves Buga rövid fej- hosszal harmadik: csalásért, lopásért öt évvel. A fiatalkorú K. István, a kis Busa a javítóból szökött meg, úgy csapott fel betörőinasnak. Tuba tavaly decemberben szabadult, s különös óvatossággal került minden munka- alkalmat. A dologban fáradozástól Csiri is. Buga is óvta gyenge testét, — úgyszintén méltó tanítványuk, Busa. Tolvajék bánatára a naplopásért nem dukál állami járadék, valamit azonban kell enni az éhség ellen. Kinek lenne kedve korgó gyomorral henyélni? ... A züllött együttes kedvéért Tuba ráfanyalodott, hogy szerszámot vegyen pihent kezébe. Persze, nem üstöt foltozott, hanem álkulcsokat fabrikált. így felszerelve dézsmálták azt, amiért megdolgoztak a szorgalmas szekszárdiak. Eszterbauer Antal borpincéjéből dunna, esőkabát, gyerekruha került ki. Bencze József javaiból szintén dunna, továbbá szalonna, krumpli, gyertya. Martonosi Jánosnál csaknem lebukott Buga, Csiri és Tuba. Tőlük szokatlan serénységgel láttak hozzá, hogy begyűjtsék az udvaron száradó ruhaneműt, amikor Martonosi és menyasszonya megfutamította őke*. A csatári részen Prantner Józsefet kilenc tyúkkal, két sonkával károsították meg. Kléz- li Józsefnó tanyájából bor került a tolvajok asztalára, Jánosi Ferencéből pedig jófajta pálinka. Mire kellett ugyanonnan a dologkerülőknek villa* kőműveskalapács, — ez majd a szekszárdi járásbíróság előtt derül ki. Az enyveskezűek Kolompár János vendégszeretetét élvezték. ott tanyázott Kolompár Sándor is. Kolompár Sándor, másfelől Tuba és Csiri között nézeteltérés adódott, amit a tolvajkettős ököl lel-baltával igyekezett tisztázni. Jogos a kérdés: sok esztendős börtönélet után visszakívánkozott-e a rács mögé Kolompár József? Nem! — válaszolhatjuk teljes határozottsággal. Olyannyira nem vágyik az őt nagyon megillető helyre, hogy — a többiekkel ellentétben — rendíthetetlenül hangoztatja ártatlanságát. Azt, hogy a vádlott hazudjék, semmi sem tiltja; — de azt sem, hogy megátalkodottságát méltón értékelje a bíróság. — bcrrváró — Különös megrendelés Különös megrendelésen dolgozik a leningrádi „Leonov" villamos-járműtelep. A holland vasúttársaság ugyanis nemzetközi villamosmúzeum létesítését tervezi, és egy kimustrált, régi szovjet villamoskocsit kéri a múzeum részére. Mivel ez a múzeum a világ egyik legnagyobb ilyen jellegű létesítménye lesz, a leningrádi „Leonov" villamosjárműtelep dolgozói elhatározták, hogy t928-beli tervrajzok alapján készítenek egg MSZ típusú, kéttengelyes villamoskocsit, ami nem köny- nyű feladat. A villamoskocsit rövidesen útnak indítják Hollandiába. THIERY ÁRPÁD: AZOK A SZÉP NAPOK... A kereskedő már éledezett. Asszonyok térdeltek mellette, és vizes ruhával törölgették az arcát, és kigombolt mellénye alatt a szíve táját. Wolf egy kis sajnálattal nézett rájuk, és egyszerre valahogy minden, ami eddig az életében történt, és most fel tudta idézni az emlékezetébe — elmozdulni látszott a jogos helyéről. Szerette volna parancsnok módjára átgondolni a jövőt, de erre most képtelen volt, és csak így vigasztalta magát: Ha tudnám, hogy mi lesz, akkor azt is tudnám hogy, most milyen vagyok, és hogy helyesen cselekszem-e? Amikor visszament az autóhoz, megsimogatta a lány arcát. — Velünk jössz — mondta barátságosan. A lány, szomorú őz szemével rápillantott. — Nem tudom, hogy mehetek-e? Az autón szorosan ültek a sofőr mellett. Éreznék egymás lélegzését. Wolf nem talált magyarázató, csak örült a lánynak, mint a gyermek örül egy szép, fényes tárgynak, amelyre váratlanul rábukkan, és csodálatba ejti. Nem bánta volna, ha ez a visszaút most egyhamar nem ér véget. Legalábbis addig nem, amíg elfogadhatóan ki nem terveli, hogy milyen módon rendezze el Veronika sorsát, amit most már magára vállalt. Elképzelte a szálloda hátsó udvarát, a fölszedett kockakövek gúláival, és a berozsdásodott szénszállító vaskapu mellett a gépházat. A gépész még az őszirózsás forradalom napjaiban elmenekült a városból, amikor a feldühödött tömeg egy tüntetés után megrohanta a szállodát, az udvarban fölszedték a köveket, és a gépház berendezését is megrongálták. A gőzfürdő hónapok óta nem működött. Hajnal a gépház e ne- letének két nagy szobájába szállásoltatta be Wolfékat, ahol egykor a műhelyek voltak. A két szoba fölött magasodott egy keskeny manzárd, ahol régen a gépész lakott. Egy üres rézágy maradt benne csupán. A két alsó szobát elválasztó kis folyosóról létra feljáró vezetett a padlásszobába. Wolf megpróbálta a lányt beleképzelni a manzárdba, és azt gondolta felvidulva: Hisz olyan az, mint egy női szoba, és az ablakon át kedvére nézelődhet is majd a magasból. A sofőr a szállodaudvaron leállította a motort. Amíg a szakasz tagjai a szolgálaton kívüli vöröskatonák bámészkodása és megjegyzései közepette hozzákezdtek a N.-i foglyok és az elkobzott fegyverek számbavételéhez, Wolf elvezette a lányt. Fölvezette a gépház emeletére, onnan a manzárd szobába. — Itt maradsz, amíg elintézem a sorsodat — mondta. A lány szomorúan, de egy csöpp gyanakvás nélkül nézett Wolfra. Nem szólt. Szét se nézett a kis szobában, mintha egy perc alatt beletörődött volna a sorsába. Azt gondolta: Tudom, hogy jót akar nekem. Látom a szeméből, ahogy rámnéz, és most nekem az a dolgom, hogy úgy tegyek, amint ő mondja. A rézágy szélére telepedett. A cipőket kitette maga elé a padlóra. Wolf gyors pillantást vetett a lányra. Látszott, hogy még szeretne mondani valamit, amivel megvigasztalhatná, és bátorságot önthetne beléje, de ő sem szólt. Talán, ha Veronika mond valamit, vagy tett volna egy felismerhető mozdulatot, ami által megszűnik közöttük ez a leküzdhetetlen, légies távolság — nem hagyja itt hat, ridegen hangzó szóval. Nehéz szívvel mászott le a csapóajtón, amelyet végül is rázárt a lányra. Lent a létrát is elhúzta, és a fal mellé fektette, hogy eszébe ne jusson valakinek fölmenni. Elindult, hogy jelentést tesz Hajnalnak. Útközben így töprengett: Egy perc alatt odaérek, de még fogalmam sincs, hogyan is fogok jelentést tenni arról, amit csináltam. Mit gondol majd rólam Hajnal? A hátam mögött mit gondolnak a társaim? És mit gondol most ez a lány? Alig tud rólam valamit, és én se tudok róla annyit, hogy legalább magyarázatot adhatnék a parancsnokomnak... A rövid úton, amely Hajnal szobájához vezetett az udvaron, majd a homályos hátsó folyosókon át, beleizzadt a gondolataiba. Volt úgy is, hogy nem érezte maga alatt a talaj biztonságát, mintha a lábai jégen tapogatóztak volna. Hajnal rosszkedvűen fogadta. Wolf igyekezett a szoba egy pontjára szegezni a tekintetét. Ez a pont egy barna papírdoboz volt, a vaságyon. Az arcán most nyoma sem látszott a régi magabiztosságnak. — Rendet csináltatok? — Tökéleteset. — Volt is rá időtök elég — mondta Hajnal. — Behoztátok a főkolomposokat? ♦ ♦ : ♦ ♦ i ♦ ♦ ♦ ♦ I t ♦ $ : ♦ ♦ ♦
