Tolna Megyei Népújság, 1969. július (19. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-13 / 160. szám
mpCjsäg I A ggg 5IOC1AUST« «WIMMIT TOLM» KIOTO MXOTT.AO* ts g WM1B Tl íj egészségügyi intézmények Tolna megyében Novemberben nyílik Dombóvárott felépült hazánk egyik legmodernebb kórháza. A mintegy 130 millió forintba kerülőt kilenc- emeletes kórház berendezésének felszerelését követően, előreláthatólag november elsején — esetleg részlegesen — megnyílik. Mellette szintén elkészült a 17 munkahelyes rendelőintézet. Ez szeptember 1-én nyílik meg. Az új kórház mellett megkezdték korszerű nővérszálló építését, már tervezik a kórház modem gyógyszertárát, ezt szolgálati lakással együtt építik fel. A dombóvári kórházzal jelentősen javul a kórházi ellátást Tolna megyében, bár az igényeket ez sem elégíti ki teljesen, — amint arról, dr. Tóth Rudolf a megyei tanács egészségügyi osztályának ♦érv- gazdasági csoportvezetőjétől tájékoztatást kaptunk. A 452 ágyas kórház hatásköre ugyanis túlterjed majd az államigazgatási határokon, s nemcsak a járásbeli, hanem a szomszédos Baranya és Somogy megyei betegek gyógyítását is ellátja. A dombóvári kórház megnyitásával 51,8-ra, E hó 9-én, déli háromnegyed tizenkettőkor a szekszárdi könyvesbolt és az önkiszolgáló üzlet között haladt át az úttesten dr. Szelényi Béláné. Az asz- szonyt egy. a vasútállomás felé hajtó kerékpáros elütötte. Dr. Szelényiné súlyos sérülést szenvedett. A férfi, — egyes szemtanúk szerint fiatal —, megállás nélkül továbbhajtott. A rendőrség kéri, hogy aki a kerékpáros személyére vonatkozóan felvilágosítást tud adni, segítsen mielőbb. A gázoló kerékpáros saját helyzetén könnyít, ha önként jelentkezik. UNITOX újdonság! UNITOX újdonság! UNITOX újdonság) Kapható a háztartási boltokban. szaküzletekben és föld m ű vesszövetkezetek üzleteiben az új, nagyhatású UNITOX rovor- irtó. Legyek, szúnyogok, poloskák, svábbogarak, molyok, bolhák azonnali kiirtására használjon UNITOX rovarirtót! Istállók, tyúkólak, rovorta- lanítására kiválóan aklal- mas. ARA: 16,— Ft. (105) a dombóvári kórház módosul a tízezer lakosra jutó 36,4 általános ágyak aránya. (Az országos átlag 54.) Az optimális, távlati cél eléréséhez. ahhoz, hogy 65—70 ágy jusson tízezer lakosra, még egy hasonló új kórház építése lenne szükséges. Különösen kevés még. jóval az országos átlag alatti 3,9 a tízezer lakosra jutó gyermekágyak száma. Országosan a legjobbak közt áll a megyénk a bölcsődei és az óvodai férőhelyek tekintetében. Jelentősen fejleszteni kívánják a gyermekorvosi körzethálózatot; a jelenlegi nyolc gyermekorvosi körzetet a negyedik ötéves terv időszakában ' megkétszerezik s ezzel nagy mértékben csökkentik a körzeti orvosok munkáját. Szekszárdon megkezdték 250 férőhelyes csecsemőotthon alapozását. A megyei kórház mellett egészségügyi szakiskolát is építenek 1971- ben, az asszisztensnők és az ápolónők képzésére. A megyei kórház új csecsemőpavilonjának építse szintén a IV. ötéves tervben szerepel. Meny- nyiségi és minőségi változást hoz, mert a jelenlegi, kis helyen összezsúfolt 89 helyett' 150 ágyas lesz, norma szelöttnészleggel együtt. Szintén reális lehetőség van a Tolna megyei KÖJÁL sugárfizikai feladatok ellátására is alkalmas új székházénak és a palánki 500 ágyas elmegyógyászati pavilon felépítésére. Megemlítjük még, hogy az utóbbi években jelentősen fejlesztették a gyógyszertári hálózatot Tolna megyében. Dr. Fejér István, a megyei tanács egészségügyi osztályának főgyógyszerésze elmondotta, hogy a gyógyszertárak 97 százalékát felújították, korszerűsítették. Tízezer lakosra országosan 1,4, Tolna megyében 1,6 gyógyszertár jut. A további feladat a gyógyszerészek és az asszisztensek létszámának növelése, körülbeTripla tehénkarambol Paksnél a 6. sz. főközlekedési úton pénteken délután a helyi htsz Volga gépkocsijával három tehenet ütött el Majoros László. Személyi sérülés nem történt. A vizsgálat eddigi eredményei szerint a balesetet főként az okozta, hogy a jószág hazahajtásához Major Ferenc pásztor nem várta meg a szokásos segítséget, hanem a zivatar kitörése miatt egyedül próbált boldogulni az állatokkal. Űzd és Alsópél között egy kődarabon bukott fel motor- kerékpárral Varga János, al- sópéli lakos. Súlyos sérülést szenvedett. Ugyancsak pénteken győződhetett meg Tóth Ferenc, sárpilisi felvásárló arról, milyen veszélyes gépjárművezetéskor szeszes italt fogyasztani. Sörözés, konyakozás után esett el motorkerékpárjával. Súlyosan megsérült A MÉH és a bizonylat — Kérem, ezt a csövet szeretném elvinni. — Lemérjük, tehát tízhatvan, — mondja a kartársnő. Bemegyek a szekszárdi MÉH irodájába, a kartársnőnek átadom a tízhatvanát. Ö továbbadja a pénzt a belső irodában ülő bácsinak, az elteszi a többi pénzhez. Várakozom, egy perc, két perc... — Blokkot, vagy valami effélét kapok? — Minek? — kapom a meglepő választ. — Azt találják mondani az utcán, hogy úgy loptam. — Ááá, kérem, oly sokat beszélnek ebben az országban. _ P. J. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd. Mártírok tere 15—17 Telefon: 1—29—01, 1—23—«1 Kiadja: Tolna megyei Lapkladé Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1 Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Telefon: 1—20—11, 1—20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46 Telefon: 1—29—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 Fi Index-szám: 25 069 lül 100—120 fővel. (—bús) Absztrakció és valóság — Ez eredeti, vagy másolat? (A Polish Weekly karikatúrája) Ki ütötte el? rinti elhelyezésben, koraszüA tv-sztár házi arzenálja Jó fogást csinált Kaszás Sándor rendőr főtörzsőrmester: orvvadászaton érte tetten Rabacz Lafos györkönyi tsz-tagot. Az ezt követő eljárás során a rendőrség kisebbfajta arzenált foglalt le bűnjelként: puska és temérdek lőszer mellett még gépágyúlövedék is, akadt. A tv-nézők közül bizonyára sokan emlékeznek még Rabacz egy korábbi kalandjára, ö volt az, aki az egyik állami gazdaság gabonáját dézsmálók- tól továbblopta a zsákokat. (Sajnos az eset tragikomikumát a tv arra használta, hogy ízetlenül élcelődjék a paksi járás- bíróság kiszabta büntetésen. A paksi járásbíróság Rabacz Lajost egy évi, végrehajtható szabadságvesztésre és á közügyektől két évi eltiltásra ítélte, a háztáji arzenált pedig az utolsó gyutacsig elkobozta, JÚLIUS 13 Névnap: Jenő. A Nap kél 3.59. nyugszik 19.39 órakor. VASÁRNAP A Hold kél 2.14, 19.32 órakor. nyugszik — Operatív bizottság ala- ku’t a szekszárdi járásban a felszabadulás negyedszázados ünnepségeinek előkészítésére. Az MSZMP Szekszárdi Járási Bizottságának irányításával tevékenykedő bizottság első ülését tegnap délelőtt tartotta meg Szekszárdon. — Szántóverseny. Augusztus 3-án rendezik a megye- székhely és a szekszárdi járás traktorosainak szántóversenyét, a szekszárdi Jóreménység Tsz területén, a város alatt, a Késelyűsi út mellett. Eddig huszonötén jelentkeztek. A szezon kezdetére elkészült a balatoni vendégsereget tájékoztató műsorfüzet, amely több mint 300 kulturális, szórakoztató és sport- esemény programját, színhelyét és időpontját közli. Rendkívül gazdag a zenei program, a keszthelyi zenei hetek alkalmával 9 hangversenyt tartanak, öt szabadtéri koncert színhelye a veszprémi vár, a tihanyi templomban 17, a köröshegyi műemléktemplomban pedig 6 hangversenyt terveztek a főszezon végéig. A színházi program már az elö- idényben megkezdődött. Júliusban 10 előadást tart a tó partján az egyetemi színpad. Ugyanebben a hónapban tartja balatoni előadásait a kaposvári és a győri színház is. Kiemelkedik a programból a július 26-i balatonfüredi Anna-bál, a buzsáki búcsú, az end.rédi csipkevásár és a keszthelyi nemzetiségi fesztivál. — Gépbemutató. Az E 512 típusú német, az SZK—4—M, és a jugoszláv Zmaj Universal aratócséplőgépek üzemi bemutatóját rendezik meg július 17-én a Szekszárdi Állami Gazdaság újbereki területén. — Az izményl termelőszövetkezet gépi munkával segíti az MHSZ bonyhádi lőteré- nek építését. A földmunkák elvégzéséhez megfelelő gépet és gépkezelőt bocsátott az MHSZ járási vezetősége rendelkezésre, minden ellenszal- gáltatás nélkül. A tereprendezés jó egyheti munkát jelent — Tamási mezőgazdasági gép a moszkvai kiállításon. A Tolna megyei Gépjavító Vállalat tamási állomása a múlt esz óta több száz hen ger boronát gyártott a mezőgazdaságnak, elsősorban az állami gazdaságoknak. Az új talajművelő gép szerepel az augusztusi moszkvai kiállításon is. ■— Bútorkiállítást nyitott a Népbolt Vállalat Szekszárdon, a Garay téri általános iskola két tantermében. Az augusztus 20-án záruló kiállításon árusítás is folyik. — Lakásépítés. A szekszárdi járás négy legnagyobb községében — Faddon, Bátaszéken,, Decsen és Tolnán — évente 130—140 lakás épül magánerőből. A lakáshiány és a lakásigény legnagyobb Tolna községben, majd ezután Bátaszék következik. — A »egyei kórház új laboratóriumának építési munkálatai elkészültek Szekszárdon. Gázszerelési, szakipari munkák vannak még hátra, amelyet az év végéig még- el fognak végezni. A beruházás 5,5 millió forintba kerül. — öregek napközi otthona, öt helyen működött a megyében a múlt év végén, jelenleg ez a szám 9-re módosult. Ezekben közel 200 idős emberről történik gondoskodás: biztosított az étkezésük és a kulturált szórakozásuk. BORONGÓS IDŐ Várható időjárás ma estig: változó mennyiségű felhőzet, kevés helyen esővel. Élénk, helyenként erős északnyugati, északi szél. Az évszakhoz ké-: pest hűvös idő, de nappali fölmelegedés kissé erősödik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 19—24 fok . között. Farkasok Bony hátion Alaposan rám ijesztettek Bony- hádon. Olvasom az öles plakátokon, hogy: Farkasvisszhang. Alig megyek néhány száz métert úíabb plakát áll előttem: Nem félünk a farkastól. Nocsak nocsak. Farkasok Konyhádon? Gyorsan, keresném is magamnak a menekvési helyet amikor jobban odafigyelek a plakátra: mozireklám. Filmcímek ugranak elém, azok ijesztettek meg. Az egyik film most van műsoron, a másik a hét elején kerül a vászonra...- Pj Vidéki üzem tál rendelkező gyakorlatGYORS- ÉS GÉPÍRÓT keres. Fizetés zés szerint. megegyeJelentkezés: „Titkárnő” jeligére a kiadóba. (152) Tuskók a levegőben Nincs semmi tévedés a tuskók — szokásuktól merőben eltérően — valóban a levegőben voltak kedden délelőtt. Igaz, csak néhány másodpercig, de látványnak ez sem lehetett utolsó. A tuskók „repülésének” magyarázata egyszerű: a Ge- mencnél épülő a Sió torkolati mű munkálatainak folytatásához több száz igen tekintélyes méretű tüsköt kellett kiszedni a földből. A Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat szakemberei az egész országban hiába kerestek tuskó- szedö gépet. így ahhoz a megoldáshoz folyamodtak, hogy a tuskókat szabályosan kirobbantották a földből. A robbanóanyag segítségével rövid idő alatt kevés fáradtsággal négyszáz tuskótól szabadították meg a földet.