Tolna Megyei Népújság, 1969. június (19. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-12 / 133. szám
ekszárd VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLTETEK! | A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TflNACS LAPjÄ~7 XIX. évfolyam, 133. szám ÄRA: 90 FILLER Csütörtök. 19S9. Június 12. Folytatja maii Ódáját a moszkvai tanácskozás Kádár János beszéde az érdeklődés középpontjában A kommunista és munkáspártok moszkvai tanácskozása szerdán folytatta munkáját. A konferenciát változatlanul nagy érdeklődés övezi. , Az a tisztelet és megbecsülés, amely a moszkvai tanácskozás köreiben az MSZMP iránt nyilvánul meg a „nagy értekezlet” előkészítésében vállalt, sikeres közreműködéséért, Kádár János kedden elhangzott, nagy hatású beszéde után tovább növekedett. A kommunista világfórum képviselői, á szovjet főváros politikai körei megkülönböztetett figyelemmel elemzik és értékelik az MSZMP állásfoglalásait tartalmazó, majd egyórás beszédet. Azt, hogy mit jelent a világsajtó érdeklődése a beszéd iránt, le lehet mérni azon a tényen, hogy a Moszkvában akkreditált külföldi újságírók, kezdve az UPI-t, mintegy három évtizede a szovjet fővárosból tájékoztató Henry Shapiroval az élen, hétfőn röviddel a beszéd elhangzása után valósággal megszállták az MTI tudósítói irodáját. A nyugat-berlini Telegraf szerdai számában exkluzív interjút közöl Brandt nyugatnémet külügyminiszterrel. A külügyminiszter nyilatkozatában hangsúlyozza, hogy az elkövetkező hetekben folytatódnak a tárgyalások a Szovjetunióval az erőszak alkalmazásáról való lemondást előirányzó szerződésről. A megbeszélések elsőrendű célja, hogy megállapítsák a budapesti felhívás pontos lényegét, továbbá, hogy a tárgyalások során enyhítsék és ahol lehet, megoldják a feszültséget előidéző problémákat a Szovjetunióval és más keleti országokkal. Brandt megismételte Go- mulka tárgyalási javaslatára. Még jóval a világnyelvekre lefordított, sokszorosított bebeszédpéldányok szétosztása előtt akartak — a rendelkezésre álló magyar szöveg ismertetése alapján — informálódni Kádár János legfontosabb megállapításairól. Közben az alkalmi fordítóirodává átalakult tudósítói irodában szinte szüntelenül csengett a telefón: japán, amerikai, svéd, jugoszláv, csehszlovák, bolgár és más nemzetiségű újságírók érdeklődésének közzépontjá- ban az állt; mit mondott a magyar delegáció vezetője. A Pravda szerdai száma, kommentálva a tanácskozás előző napi munkáját. Kádár János és más felszólalók beszédeire utalva, nyomatékosan aláhúzta: a Maó Ce-tung-csoport amely a szakadár szovjet- ellenes tevékenységet a hivatalos párt- és állami politika rangjára emelte és amely önmagát szembeállította az egész kommunista mozgalommal, mélyreható, érvelő és elvszerű adott válaszát, amely szerint a szövetségi köztársaság „jogi álláspontja fenntartásával” az erőszakos megoldásokat kizáró szerződésről folytatandó megbeszélések keretében kész megtárgyalni az NSZK-t és Lengyelországot érintő problémákat. Az NSZK és az •arab országok kapcsolataira vonatkozóan azt állította: „történjék bármi” az nem változtat a szövetségi köztársaság alapvétő törekvésén, hogy ■ jóviszonyt teremtsen az arab világgal. Belpolitikai kérdésekre kitérve Brandt pozitívnak ítélte a nagykoalíció létrejöttét mind a szövetségi köztársaság, mind a szociáldemokrata párt szempontjából. bírálatban részesült, a tanácskozáson. A Pravda megállapítja: Kádár János felszőÍE^lsábgn Szűk körű ünnepség keretében írták alá azt a szocialista szerződést, amit a Tolna megyei Gabonafelvásárló és -Feldolgozó Vállalat és a Tamási Körzeti Sütőipari Vállalat több heti előkészítő munka után kötött. Pár órával később, délután már munkaértekezletként folytatódott a megbeszélés, sütőüzemi és malom- üzemi vezetők vitatták meg, hogyan váltják valóra a szerződés egyes pontjait, hogyan fűzik szorosra az együttműködést annak érdekében, hogy a tamási és a dombóvári járásban jobb legyen a kenyér, a péksütemény. Sőt, a két járás területén túl is. A tamási vállalat ugyanis „betört” a szomszéd megyékbe. Egy-, két- és háromkilós gömbölyű kenyereinek már a múlt évben nagy sikere volt Somogybán. (Az ottani megyei lap is megdicsérte őket és elmarasztalta a helybeli sütőüzemeket, máért nem tudnak hasonlót produkálni.) Újdonságai — az almás és meggy« pite, mazsolás kuglóf, — rendszeresen eljutnak Fehérvárra, Pécsre,, Komlóra, Kaposvárra. A Balaton felé tartó autósok szívesen állnak meg Tamásiban, hogy kenyeret vásároljanak. 840 vagon kenyeret sütöttek és 13 millió különféle péksüteményt állítottak elő tavaly, termelésük 17 százalékkal volt magasabb, mint az előző esztendőben. Méltán nyerte el a vállalat a megyei tanács vb elismerő oklevelét. Többször volt „kiváló válnagy hatású képet rajzolt a szocialista világ történelmi eredményeiről, ezen belül a magyar nép vívmányairól. A szovjet párt lapja a továbbiakban az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának beszédéből kiemeli: Kádár János megállapította, hogy a szocialista országok egyenjogúak. szuverének és függetlenek. Az adott történelmi szakaszban országaink szuverenitását és nemzeti függetlenségét mindenekelőtt a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal fennálló szövetségünk, valamint társadalmunk szocialista alapjainak szilárdsága és további fejlődése biztosítja. A Komszomolszkaja Pravda szerdai száma közli Kádár János fényképét, amint az értekezlet szünetében Leonyid lalat” a Gabonafelvásárló is, legutóbb — elmúlt évi gazdálkodásáért — a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériura dicsérő oklevelét kapta meg. A most megkötött szocialista szerződés lényege: A malmok biztosítják, hogy jó minőségű lisztet kapjanak a sütőüzemek, teliát olyan ok, hogy gyenge lisztből voltak kénytelenek a „sütőiparosok” sütni, nem szolgálhat védekezésül, ha mégis panasz lesz a kenyér minőségére. A lisztnek — és alapanyagának, a búzának — nem mindig egyforma a minőségé. A minőség ingadozik, addig azonban, amíg a szabvány határai közt történik ez az ingadozás. lehet belőle jó kenyeret sütni. Csak az a fdntos, hogy a sütőipar szakemberei ismerjék, milyen liszttel van dolguk. Eddig ugyanis csak akkor derült ki a megszokottól eltérő lisztminőség, ha már elkészült a kenyér. Mintát küldtek Pécsre, a minőségvizsgáló intézetnek %— döntsön az ő szakvéleményük a két vállalat közti vitában — azonban, mire ez megérkezett két-három hét múlva, már el is fogyott az a liszt. Ezután már a malomban bevonják a minőség ellenőrzésébe annak a sütőüzemnek a szakemberét, ahova majd szállítják a lisztet. Ha szükséges, próbasütést is végeznek. Miután egy-egy őrletet így együttesen „minősítettek”, ebből az őrletből kap lisztet folyamatosan az üzem, amíg az elfogy. Brandt külpolitikai kérdésekről (Folytatás a 2. oldalon). IS kenyér minőségének Szocialista szerződéskötés Tamásiban Mai szántunkból: Ideiglenes forradalmi kormány Dél-Vietnamban 2. 8. A tsz-ek erdőgazdálkodása 3, o. Korunk 4, o. Amíg kilóra adják a betont 5, o, Pótolhatatlan ? 7. o. — ; ..................... j avításáért Előfordult ugyanis, hogy egy-egy szállítmányban négy- ötféle őrletből származó liszt is volt. így aztán nem. mindig tudták a 'megfelelő technológiát alkalmazni, hiszen az egyik' liszt ilyen, a másik olyan „tósztavezetést” igényelt volna. A megbeszélésen a sütőipariak és' a malomipariak is hangoztatták, hogy az együttműködés sikerének legfontosabb biztosí- , téka egymás őszinte tájékozódása. A malmok nincsenek úgy felszerelve különféle műszerekkel. mint a minőségvizsgáló intézet. Sikérmosást azonban tudnak végezni, a próbasütés is eléggé meghízható módszer. Ha tehát egy- egy őrletről — ahogy a szakmában mondják, „malterról” — ily módon megállapítják, hogyan „viselkedik”, amikor a dagasztócsészébe, majd a kemencébe kerül, később már jó minőségű kenyeret, süteményt tudnak belőle készíteni. Az együttműködés keretében félévenként rendeznek szakmai találkozókat, ahol kölcsönösen kicserélik tapasztalataikat, és ha szükséges, a szerződést felülvizsgálják és bővítik. A két vállalat szocialista szerződése jó kezdeményezés, hasznossága azonban csak egykét hónap múlva lesz lemérhető, ha az eddiginél is kevesebb , panasz lesz — vagy egyáltalán nem lesz panasz — a kenyér minőségére. (J)