Tolna Megyei Népújság, 1969. június (19. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-11 / 132. szám
\ SPORTHÍREK - EREDMÉNYEK SPORT König két számban is csúcsot ért el az NB I -es atlétikai viadalon Tolna megye kiesett az NB I-ből Máza-Szászvár ina Sárisá^on küzd az )ÍMí-ban Az RINK második fordulóján is túl vagyunk. Máza-Szászvár egviiitese eddig imponálóan szerepelt. 6:3-ra verte az NB I B-s Székesfehérvári MÁV-ot, 4:l-re az NB II-es Pápai Textilest és bejutott a III. fordulóba, amelynek mérkőzéseit ma. szerdán játsszák le. A III. fordulóban 16 mérkőzésre kerül sor. Áz állva maradó 16 csapat mellé sorsolják majd az NB I csapatait. így alakul ki az MNK végküzdelme. Máza-Szászvár következő ellenfele a Sárisápi Bányász lesz. Az NB III-as csapat otthonában lesz a mérkőzés, amelyen Máza-Szászvárnak győznie kell ahhoz, hogy továbbjuthasson. Döntetlen esetén már a hazai együttes jut majd tovább az MNK-ban, amelynek az lesz a jutalma, hogy most már továbbjutás esetén NB I-es csapatot kap a továbbjutó. Kiválóan szerepelt Egressi Margit, a Nagydorogi Gimnázium tanulója a közelmúltban rendezett középiskolás atlétikai bajnokságon kiválóan szerepelt, és az I. korcsoportban magasugrásban első, távolugrásban második, míg 100 méteres síkfutásban harmadik lett. Kosárlabda \B II. 1. Bp. Spart. 10 10 — 635 :443 20 2. Pécsi VSK 10 *9 1 635 :442 19 3. Kiskuní. 10 6 4 485:435 16 4. Szekszárd 10 6 4 541:524 16 5. Műegyetem 10 6 4 470:472 16 6. Egy. Gyógysz. 10 5 5 507:501 15 7. Kecskemét 10 4 6 400:490 14 8. Ganz-MAVAG 10 4 6 518:509 14 9. Pécsi TK Főisk. 9 4 5 496 :573 13 10. Szeged 10 2 8 494 :597 12 11. Pécsi Postás 10 2 8 426 :542 12 12. Baja 9 1 8 433:511 10 Szombat—vasárnap Budapesten a TF Csörsz utcai pályáján rendezték az NB I. második fordulóját. Ez egyben az idei NB I. befejező fordulója is volt. Sajnos az időjárás nem kedvezett a versenyeknek. A vasárnap délelőtti számokat majdnem kivétel nélkül esőben rendezték meg. A titkos remények nem váltak valóra. A TF sokkia.1 jobbnak bizonyult és nem sikerült Szombathelyt sem megelőzni a pontversenyben. A rossz körülmények ellenére is két új csúcs született. -Mind a kettő König Kati nevéhez fűződik, aki a távolugrásban is, meg a 100 méteres gátfutásban is a fennálló csúcseredménynél iobbat ért el. Távolugrősban Cseke 540-es csúcsát javította meg 543-ra, a 100 méteres gátfutásban pedig 16.3-na javította a már általa tartott 16.6-os csúcseredményt. Távolugrásban Deé is a régi csúcsnál jobb eredményt ért el (541). A versenvszámokbaTi külön. ben versenyzőink csak a másod- és harmadhegedűs szerepének eljátszására kényszerültek. Egyedül Szuprios gvő- zött a 800 méteres síkfutásban. Második helyen pedig csak Kovács végzett ugyan- csák 800 méteren. Távolugrásban König az új csúccsal is csak harmadik lett Nyerges ért még el gerelyhaj ítósban harmadik helyezést. Részletes eredmények a következők: 100 m síkfutás: 1. Woth TF 12.2, ... 4. Deé 12.5, ... 6. Bártfai 13.0. Deé nem bírta a végét. 200 m. síkfutás: 1. Woth TF 25.0 ... 4. Deá 26.3 ... 6. Bárt- fai 27.0. A 200 méter alatt zuhogott az eső. 400 m: 1. Séfer Szombathely 58.2... 4. Szuprics 60.7 ... 6. Balogh 65.0. Viszonylag jó időben zajlott le a verseny. Az eredmények azért gyengébbek a vártnál, mert az egész mezőny lassan kezdett. 800 m: 1. Szuprics 2:24.0, 2- Kovács 2:27.3. Taktikai versenyben arattak győzelmet a lányok, méghozzá kettőst. Ez volt a viadal egyetlen Tolna megyei győzelme. 100 m gát: f. Mészáros TF 16.0 ... 4. König 16.3. (Uj megyei csúcseredmény. Régi 16.6 König.) 5. Perecsi 17.8. Zuhogó esőben nagysierű teljesítmény volt. Magasugrás: 1. Zink TF 162 ... 4. Kovács 148, 5. Sebes 144. A magasugrókban több volt, mint amit nyújtottak, bár a körülmények sokat megmagyaráznak. Távolugrás: 1. Maros TF 580 ... 3. König 543 (Megyei csúcseredmény. Régi 540. Cseke.), 4. Deé 541. A szombati versenynapon érték el. De így sem számított senki csúcsjavításra. Súlylökés: 1. Nagy J. TF 14.48... 5. Kiss 10.90, 6. Felföldi ip.04. Zuhogó esőben folyt le a verseny. Uj megyei csúcseredményt kellett volna dobni még a 4. helyhez is. Diszkoszvetés: 1. Nagy TF 39.44 ... 4. Kiss 35.96... 6. Felföldi 30.72. Bágyadtan versenyeztek a diszkoszvetők. Ennél lényegesen többet tudnak. Gerely hajítás: 1. Mészáros TF 47.66... 3. Nyerges 39.50, 4. Tóth 34.26. Érvényesült a papírforma. Tóth technikai hibákkal küzdve messze elmaradt legjobb teljesítményétől. 4x100 m váltó: 1. TF 48.9... 3. Tolna (König, Trázer, Bártfai, Deé) 51.7. Idei legjobb eredmény, de ez is csak a 3. helyhez volt elegendő. Pontversenyben: TF—Tolna 79:38, Szombathely—Tolna 64:53. TF—Szombathely 75:42. Az NB I. végeredménye: 1. Bp. Honvéd, 2. Újpesti Dózsa, 3. BEAC, 4. Bp. Építők, 5. Debrecen, 6. Bp. Vasas, 7. TFSE. 8. Szombathely, 9. Tolna megye. A paksi járási kézilabdabajnokság eredményei: Duna- földvár—Paks 3:5, Dunaföld- vári gimn.—Dunaszentgyörgy 6:4. 1. Nagydorog 4 pont, 2. Paksi Kinizsi 4 pont, 3. Duna- földvár Szöv. 2 pont, 4. Duna- földvári gimn. 2 pont, 5. Dunaszentgyörgy 0 pont. * A Baranya megyei Labdarúgó Szövetség hozzájárult, hogy a Kaposvári Vasas—Mohács NB III-as mérkőzést június 14-én rendezzék meg. * A paksi járási labdarúgóbajnokság eredményei: Bölcske II.—Paks II. 2:5, serdülők 1:1, Pusztahencse—Németkér 2:1, serdülők: 0:1. A bajnokság állása: Felnőttek: 1. Paksi Kinizsi II. 4 pont, 2. Pusztahencse 2 pont, 3. Németkér 2 pont. Bölcske Il.-nek és Györköny- nek még nincsen pontja. Serdülők: 1. Németkér 4 pont, 2. Györköny 3 pont, 3. Paksi Kinizsi 1 pont, 4. Bölcske 1 pont, 5. Pusztahencse 0 pont. * A Baranya megyei Labdarúgó Szövetség a Dombóvári VSE—Pécsi Steinmetz mérkőzés ellenőri jelentése alapján dicséretben részesítette a rendező egyesületet, és a mérkőzés játékvezetői hármasát. * Labdarúgó üzemi szpartakiá- dot rendez a tamási járás júKölesd a tavaszi bajnok a megyei B bajnokságban Az elmúlt vasárnap a listavezető nagydorogi csapat nem várt vereséget szenvedett Cikón. Mivel Kölesd imponáló arányban nyert a megyei bajnokságból kiesett Bátaszék ellen, átvette a vezetést a megyei B bajnokságban és utolsó tavaszi forduló lévén ez annyit is jelent, hogy Kölesd lett a megyei B bajnokságnak tavaszi első helyezettje. A fordulóban e vezetők csoportjához tartozó Majos értékes döntetlent ért el Sióagár- don. A forduló legnagyobb arányú győzelmét Bölcske aratta, amely kétszámjegyű vereséggel küldte haza az ozoraiakat. Pálfa Szakcson is nyerni tudott, Dunaszentgyörgy pedig csak a legkisebb különbséggel nyerte meg a Döbrököz elleni találkozót. A forduló utolsó mérkőzésén Dalmand Decsről is hazavitte bajnoki pontokat. Részletes eredmények: Sió- agárd—Majos 2:2 (1:1), ifi: 1:4 (1:2), Kölesd —Bátaszék 6:1 (3:0), ifi: 3:3 (1:2), Decs—Dalmand 1:2 (0:1), ifi: 6:0 (3:0), Dunaszentgyörgy—Döbrököz 1:0 (1:0), ifi: 5:0 (2:0), Bölcske—Ozora 12:1 (6:1) ifi: 3:0 (0:0). Szakcs —Pálfa 1:2 (1:0), ifi: 6:0 (1:0), Cikó—Nagydorog 2:0 (1:0), ifi: 3:0 (1:0). Tavaszi végeredmény: Felnőttek: Ifjúságiak: 1. Kölesd 13 8 2 3 31:18 18 2. Böloske 13 6 4 3 40:11 16 3. Nagydorog 13 7 2 4 30:16 16 4. Majos 13 6 4 3 34:24 16 5. Dalmand u 8 5 33:30 16 6. Pálfa 13 6 3 4 32:21 15 7. Sióagárd 13 5 4 4 23:19 14 8. Decs 13 6 1 6 20:17 13 9. Bátaszék 13 5 3 5 29:31 13 10. Ozora 13 4 3 6 34:43 11 11. Cikó 13 5 1 7 19:31 11 12. D.szentgy. 13 4 1 8 17:34 9 13. Döbrököz 13 3 2 8 11:33 8 14. Szakcs 13 2 2 9 10:38 6 Ifjúsági bajnokság. 1. D.szentgy. 13 11 — 2 56:17 22 2. Bátaszék 13 9 1 3 59:14 19 3. Böloske 1.? 9 1 3 47:13 19 4. Cikó 13 8 3 2 31:16 19 5. Kölesd 1.7 8 3 2 43:23 19 6. Decs 13 7 — 6 36:34 14 7. Döbrököz 13 5 2 6 31:21 ta 8. Maios 13 6 — 7 SttflN .2 . 9. Dalmand 13 5 2 6 23:31 12 10. Szakcs 13 4 1 R 25 :54 9 11. Pálfa 13 4 1 8 17:38 9 12. rw óra n 3 1 9 10-43 7 13. Síóasrárd 3 — 10 13:?fl 6 14. Nagydorog 13 I 1 11 J2:48 3 1. Zomba 10 7 2 1 28:6 16 2. Kakasd 10 7 2 1 37:17 16 3. Kajdacs ki 7 1 2 54: 7 15 4. Alsótengelic 10 7 1 2 31:22 15 5. Gerjen 10 6 — 4 27:17 12 6. Dunakömlőd 1(7 4 2 4 29:21 10 7. Kéty 10 4 2 4 25:34 10 8. Eáta 10 4 — 6 19:37 8 9. Harc 10 3 — 7 15:27 6 10. Alsópél 10 2 2 6 15:29 6 11. öcsény 10 1 — 8 14:37 4 12. Madoosa 10 1 — 0 1353 2 Nyugati csoport: Medgyes—Kurd 6:1 ifi: 1:2, Nak—Kocsola 0:6, ifi 0:2, Domb Spart. II.—Győré 4:4. ifi 5:1, DVSE II.—Mucsi 9:0, ifi: 6:0, Pincehely—Mucsi 9:0, ifi: 6:0, I regszemcse—Tolna- némedi 1:1, ifi: 1:0, Szakály —Felsőnána 3:4, ifi: 3:7. A bajnokság állását később közöljük. nius 17 és augusztus 16-a között. Nevezési határidő VI. 14. * A tamási járási labdarúgóbajnokságban Magyarkeszi vezet Vattád előtt. Mind a két együttesnek 7—7 pontja van. * A szekszárdi járási bajnokságban a Szekszárdi Építők vezet 8 ponttal a 7 pontos Kaj- mád előtt * Megyei kiválasztó versenyt rendezett a Tolna megyei Röplabda Szövetség. Ezen a lányok versenyében a Dombóvári Gőgös Gimn. bizonyult a legjobbnak 12 ponttal a 2. helyen végzett Kakasd előtt, amelynek 11 pontja volt. A fiúk versenyében a Dombóvári ITSK végzett az első helyen 8 ponttal, a 7 pontos Sióagárd előtt. / FŐVÁROSI ^KERAVILI^^ MAGNÓSOK FIGYELEM! Eredeti olasz MILPHON magnószalag 270 méter 98,— Ft. 4 sávhoz különleges minőség 270 méter 136,— Ft. Vidékre csomagküldő szolgálat! Bp., V., Múzeum krt. 11. (x) Meirvei II. osztálv Keleti csoport: Kaidacs—Gerien 3:4 ifi: 5-n. Mado<’sa—D’makömlöd 1:3 *f': 0:5. Báta—Hnrc 4;í, íf; 1:5, Kakasd—f'esénv 5:9 ifi; ?-1 Alsótor.tiplié—Alsónál 3’0. ifi: 1:1. Két.v—7omha 2:4 ifi: 2:2. A bajnokság állása: Felnőttek: 1. Zomba 10 8 2 __ 33:5 1« 2. Gerien 10 7 2 1 37:13 16 3. Alsótengelic 10 5 3 2 22*13 13 4. Harc 10 6 ■ 4 16:17 12 5. Kakasd 10 4 3 3 18:ll 11 fi. ■Ráta 10 4 3 .2 17:19 11 7. Kajdacs 10 4 2 4 17:12 10 8. Kéty 10 4 2 4 21:19 10 9. Dun a köm löd 10 2 4 4 17:19 8 10. Alsónál 10 2 l 7 1R-31 5 11. Madocsa 10 2 1 7 13:43 5 12. öosény 10 1 9 7:34 1 Kézilabda NB IL Zalaegerszegi Dózsa— Simontornyai BTC 11:7 (5:5) Zalaegerszeg. 200 néző. Vezette: Horváth. Simontornya: Hamar — Mészáros, Szabó, Szili, Déghy, Temesvári, Hólik, Nagy B., Cserháti, Várni, Vincellér II. Gyenge játékvezetés mellett, alacsony színvonalú mérkőzést vívott egymással a két csapat. A győzelem nélküli Bajától otthon elszenvedett vereség után nyomott volt a hangulat az együttesben, és ez nem oldódott fel a zalaegerszegi mérkőzésig sem. Pedig itt lett volna a lehetőség a javításra, hiszen a zalaegerszegi együttes a bajnokság utolsó helyezettje volt. Az első félidőben még csak tartotta magát valahogy a simontornyai együttes. Felváltva estek a gólok. Ekkor még nem volt baj a küzdőszellemmel. Sőt, szünet után is a simontornyai csapat érte el az első gólt, vezetett 6:5-re. Ezután azonban mintha elvágták volna. Szinte 20 percig folyt a küzdelem anélkül, hogy Si- montomya gólt dobott volna. Amikor Zalaegerszeg kiegyenlített, szinte feladta Simontornya a mérkőzést. Újabb gól a bőröscsapat részéről csak a mérkőzés végén, 11:6 állásnál esett. Ez a gól állította be 4 végeredményt is. Mélyen tudása alatt szerepeltek ezen a mérkőzésen is a simontornyai kézilabdázók, a Tolna megyei kézilabdasport egyetlen képviselője az NB II-ben. A zalaegerszegiek győzelme teljesen megérdemelt volt a mutatott játék alapján. A simontornyai gólokat Temesvári, Horváth, Cserháti 2—2, és Vincellér II. dobta. Kitűntek: Hamar és Temesvári, a többiek mind mélyen formájuk alatt szerepeltek. Népújság 6 196Í). június 11. A