Tolna Megyei Népújság, 1969. június (19. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-07 / 129. szám
Fecit Ians Pénteken • déleiatt : Fock Jenő miniszterelnök és kísérete Pozsonyba érkezett. A magyar kormány elnökét és a többi vendéget dr. Peter Co- lótka, Szlovákia miniszter- elnöke, Jozef Zrak, a szlovák kormány . miniszterelnök- helyettese, Dobos László miniszter és ifiás vezető személyiségek fogadták. A repülőtéri fogadásnál jelen volt Sztankó Pál. hazánk pozsonyi főkonzulja is. Fock Jenő miniszterelnök első útja a pozsonyi várba vezetett, ahol Ondrej Klokoc, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke és három elnökhelyettes: Jozef Maiina, Szabó Rezső és Miehai Zakovic fogadták. A magyar miniszterelnök a velük folytatott beszélgetés során — kiindulva a csehszlovák vezetőkkel tartott tárgyalásaiból — hangsúlyozta, hogy szoros kapcsolatot kívánnak fenntartani mind a szövetségi mind a nemzeti szervekkel Csehszlovákiában. Fock Jenő biztosította az SZNT elnökét és helyetteseit, hogy kormánya mindig nagy érdeklődést fog tanúsítani a gazdasági kérdések, valamint a Csehszlovákia és Szlovákia népeivel való testvéri együttélés főbb kérdéseinek közös megtá rgyalása iránt. Fock Jenő ezután a szlovák miniszterelnökség épületében Mohammed Favzi tábornok, az EAK külügyminisztere csütörtökön este beszédet mondott egyiptomi katonatisztek előtt, az izraeli . támadás második évfordulója alkalmából. A miniszter kijelentette, elégedett azzal a szinttel, amelyet az EAK fegyveres erői értek el az 1967. júniusa óta eltelt két év alatt. A vereség után tudományos alapon kezdték meg a katonai erők újjászervezését és kiképzését. Husszein Heikal. az A1 Ah- ram főszerkesztője szokásos pénteki cikkében arról ír, hogy az araboknak nem lesz szükségük arra, hogy megemlékezzenek június 5 harmadik évfordulójáról. Heikál kevés reményt fűz a jelenleg folyó négyhatalmi , tárgyalásokhoz és új arab csúcsértekezletre szólít, amelynek célja az erőforrások mozgósítása lennej az eljövendő csatára. felkereste . ár. Peter- Colatka kormány elnököt s szintén hosszabb baráti eszmecserét folytatott v-elt. A baráti látogatást* után dr. Peter Colotka szlovák miniszterelnök ebédet adott vendégeinek tiszteletére a Carlton-szállóban. Itt. a fehér asztal mellett Ladislav Abraham, a Szlovák KP Központi Bizottságának titkára meleg szavakkal köszöntötte Pozsony magyar vendégeit. Kifejezte azt a reményét, hogy a közeljövőben Ismét találkozni fognak olyan kérdések megvitatása végett, amelyekről a mostani látogatás rövidsége miatt nem volt alkalmuk szót váltani. Fock Jenő az üdvözlésre válaszolva a többi között ezeket mondotta: Az elhangzott pohárköszöntőből, úgy éreztem. hogy őszinte, jó barátság fűzi egymáshoz népeinket. Rögtön, hozzáteszem: ugyanezt tapasztaltam Prágában is. A csehszlovákiai helyzet alakulását illetően egyébként mostani látogatásom után sokkal optimistább vagyok mint előzőleg voltam. Meggyőződésem. hogy csehszlovákiai tartózkodásunk nemcsak egyszerűen kellemes élmény marad számunkra, hanem egyben nagyon hasznos lépés is lesz a két ország kapcsolatainak továbbfejlesztésében. Az -egyiptomi hadsereg újjászervezésének befejeződése valamikor a télen várható — írja —, és addig Izrael kétségkívül megkísérel majd egy megelőző csapást. Az évforduló alkalmából nyilatkoztak izraeli vezetők is. Golda Meir miniszterelnök- asszony azt mondotta, hogy országa „nem felelős” az arab menekültek problémájáért. Izrael fogja eldönteni, hány menekült térhet vissza, mikor és hogyan. Állón miniszterelnök-helyettes az évfordulón mondott beszédében Izrael katonai erejével kérkedett. Magában Izraelben és a megszállt területeken több véres incidens zajlott le az évfordulón. A hírügynökségek pénteken reggel számoltak be arról, hogy izraeli jelentés szerint az esti órákban rakétákkal lőttek több kibucot, állítólag libanoni, illetve jordá- niai területről. Ellentétek Washington A dél- vietnami fővárosban változatlanul tartják magukat a Saigon és Washington közötti ellentétekről szóló hírek a Midway szigetén rendezendő Nixon—Thieu találkozó előestéjén. Egyes dél-vietnami politikai kórok szerint a véleménykülönbségek három lényeges kérdésre terjednek ki, ezek: a dél-vietnami elnökválasztások megtartása 1971. előtt, koalíciós vagy átmeneti jellegű kormány létesítése e választások megszervezésére: és az amerikai haderők egyoldalú kivonása. Saigoni politikai körök kiemelik: sem Nixon, sem Rogers külügyminiszter nem jelentette ki világosan, hogy nem lehet szó koalíciós kormány alakításáról. „A választások megtartása 1971 előtt, avagy koalíciós kormány alakítása a kommunisták részvételével az alkotmány semmibevevését és a jelenlegi rendszer halálraítélését jelenti” — mondotta egy dél-vietnami szenátor. Csütörtökön és péntekre virradóan jelentősen fokozódott a dél-vietnami hadszíntéren a hazafiak tevékenysége. Mint egy amerikai katonai szóvivő Saigonban kijelentette, a hazafias erők 74 amerikai katonai állást lőttek gránátokkal. Saigon közelében két heves csata folyt le. Amerikai részről nyolc katona meghalt és 35 megsebesült. Ezenkívül hadműveletekre került sor Dél-Vletnam középső részében, ahol három amerikai halt meg és 17 megsebesült. A péntek reggeli órákban Saigonban a hazafias erők tüzet nyitották . egy kis del-vietnami lőszerraktárra. A Saigontól 24 kilométerre északra fekvő Bien Hoa-i amerikai légitámaszpontra 45 rakéta csapódott be. Ezúttal összesen 13 amerikai támaszpont és főhadiszállás eilen intézitek támadást.. Az amerikai főhadiszállás közlése szerint a DNFF egyW ül iám Fulbright szenátor, az amerikai szenátus külügyi bizottságának elnöke bejelentette, hogy megállapodás jött létre az • Egyesült Államok és Spanyolország között három, spanyolországi tengerészeti és egy Polaris tengeralattjáró-támaszpont amerikai bérletének két évre történő meghosszabbításáról. * Franciaország négy életben levő újszívese találkozott egymással. Előbb megtekintettek két filmet a szívátültetésről, majd kicserélték tapasztalataikat A négy újszíves egyike Charles Boulogne, aki Blai- berg után a leghosszabb ideje él új szívvel. * Pénteken folytatta munkáját a nyugat-európai unió hágai konferenciája. Luns holland külügyminiszter sajtóértekezletén elmondotta, hogy a konferencia résztvevői az európai biztonsági értekezlettel kapcsolatban a következő négy pontban értettek egyet: 1. az értekezletet minden feltétel nélkül’ kell összehívni; 2. a részvétel tekintetében meg kell valósítani a teljes egyenlőséget; 3. az értekezletet rendkívül gondosan kell előkészíteni; 4. a konferenciát csak akkor kell összehívni, ha a siker világos jelei mutatkoznak. és Saigon ságeinek ez volt a legerőteljesebb katonai akciója május 12. óta. Csütörtökön éjfélkor letelt a versenyben maradt jelöltek esetleges visszalépésének bejelentésére megszabott határidő. Mint várható volt, Alain Poher ideiglenes köztársasági elnök, akinek esélyei az első forduló után jelentősen megcsappantak, számos híve tanácsa ellenére is fenntartotta jelöltségét A második forduló hivatalos kampánya pénteken este megkezdődött az állami rádióban és a televízióban. mindkét jelölt ezúttal két-két óra műsoridőt kapott. Georges Pompidou máris közölte. hogy televízió adásaiban ezúttal szerepeltetni kívánja a hozzá csatlakozó irányzatok fő képviselőit Alain Poher táborában csütörtökön néhány újabb centrista politikus állt át Georges Pompidou hívei közé. A Figaro péntek reggeli száma közvetlenül az einökPéniteken délután vezetőségi gyűlést tartott a bálái' November 7. Tsz a községi pártszékházban. Az ülésen részt vett Szűcs Lajos, a Szekszárd és Vidéke Tsz-ek Területi A csehszlovák kormány Oldrich Cernik elnökletével pénteken ülést tartott, s megvitatta; hogyan valósítják meg azokat a feladatokat, amelyek a CSKP KB májusi ülésének határozataiból a kormányra hárulnak. A kormány ülésén hangsúlyozták, hogy továbbra is fokozott figyelmet fordítanak a Szovjetunió és a többi szocialista országhoz fűződő sokoldalú kapcsolatok fejlesztésére és a kölcsönös bizalom felújítására. A kormány ülésén Oldrich Cernik beszámolt Fock Jenő magyar miniszterelnökkel tartott megbeszéléseiről. * Berlinben pénteken nyilvánosságra hozták azt a közös közleményt, amelyet Otto Winzer, az NDK és Musztafa El Szajjad. az Iraki Köztársaság külügyminisztere csütörtökön Damasakuszban írt alá a két ország diplomáciai kapcsolatainak felvételéről. A közlemény hangsúlyozza, hogy a diplomáciai kapcsolatok felvételének alapját a két ország sokoldalú baráti együttműködésének fejlődése, továbbá az imperializmus és a cionizmus ellen; közös küzdelem képezi. A közlemény aláhúzza az NSZEP és az arab szocialista Baath-párt közötti kapcsolatok jelentőségét. tál szerint a vietnami had» műveletek amerikai veszteség- listája 35 791 halott, 22ä383. sebesült. , választás második fordulójára irányuló hivatalos kampány megindulása előtt, nyilvánosságra hozta a választás végeredményére vonatkozó első közvéleménykutatásának aa eredményét A vizsgálat szerint amelyet a Sofres végzett el, a megkérdezettek 40 százaléka kíván Georges Pompidou-r a, 29 százaléka pedig Alain Poherre szavazni, 18 százalék döntött a tartózkodás mellet, 13 százalék még nem határozta el hogyan szavaz. Jacques Duclos választói közül máris 51 százalék döntött úgy. hogy követi az FKP felhívását és tartózkodik * szavazástól. A megkérdezettek 81 százaléka szerint Georges Pompidou az esélyes és mindössze 4 százalék véli úgy, hogy Poher is megnyerheti a választást, 15 százaléknak «incs véleménye tanácsosa is. FVrtöp László, a szövetkezet elnökié nyitotta meg a tanácskozást, akj egyben előadója volt két napirendi pontnak: a lejárt határidejű határozatokról szóló beszámolóinak és a különböző kérelmeknek, bejelentéseknek. Több tucatnyi kérelemről, ügyes-bajos dologban döntött a vezetőségi ülés. Zsinkó László, isz-főkönyvelő ismertette a vezetőség előtt a szövetkezet gazdasági, pénzügyi helyzetét az első negyedévi kész adatok alapján. A számadatok is azt bizonyítják, hogy a November 7. Tsz pénzügyi helyzetére igen kedvezően. hatottak a tavalyi jó eredmények, s az első negyedévben időarányosan jó a bevételi és kiadási tervteljesí- tés. Arra törekedik g vezetőség. hogy a többletbevételből fedezze a szükséges beruházásokat. s ezért felkutatja a rejtett tartalékokat, így Fur- kón terven felül tízezer baromfit nevelnek, még a padlásokon is. Szűcs Lajos, a tsz területi szövetség titkára felszólalásában hangsúlyozta: a Toäna megyei Tanács VB és a tsz-szö- vetség értékelése szerint 1968- as eredményeivel a bátai November 7. Tsz első helyezést ért el gazdálkodásban a szövetség területén, megelőzve nemcsak a szekszárdi, hanem a paksi járás legjobb közös gazdaságait is. A versenyben, a faddi Lenin Tsz második, a zombaj Egyesült Erővel Tsz pedig harmadik helyezést ért el. Szűcs Lajos átadta a győztesnek járó díszoklevelet és 15 ezer forintot, amelyet Fülöp László elnök köszönt meg a tagság nevében (-s -ó) Fock Jenő és felesége Karlovy Vary-ban iszik a híres fürdőhely gyógyvízéből. Az izraeli támadás másedik évfordulóján Szövetségének titkára és TérA Pentagon hivatalos adaPompidou az esélyes Hányán txirtózkodnak a szavazástól? Első a bátai November 7. Tsz meg Sándor, a szövetség jog-