Tolna Megyei Népújság, 1969. június (19. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-05 / 127. szám

I jabb meglepetést hozott a becsei földgázkitörés A jugoszláviai Beess hatá­rában immár két hónapja dü­höngő földgázkitörés újabb meglepetéssel szolgált. Fél órára úgy tűnt, mintha megszűnt volna a 150 méter átmérőjű „vulkán”, működése, ezután vá­ratlanul kisebb épület nagy­ságú földdarab repült magas­ba a kráterból. A földdarab „körülaétálta” a vulkánt, vé­gül pedig lehullott középen. Azóta újból dübörgésszerű mo­rajt hallat a kitörés és híg sa­rat lövell 20—28 méter magas­ba. A vajdasági tartományi kormány újból megtárgyalta a becsei földgázkatasztrófa kö­rülményeit. Megállapította, hogy a földgázkutatásokat végző Naftagas vállalat kül­földről la segítséget kért — így többek között a Szovjet­uniótól, Franciaországtól, Ma­külföldön Az idén 7200 húsipari védő­kötényt gvárt különleges el­járással előállított alumínium huzalból a Bátaszéki Vegyes Ktsz szovjet rendelésre. 2200- at már elszállítottak a mun­kavédelmi „péncélkötények­ből”. Fenyvesi Gyula, a ktsz el­nöke azt Is közölte, hogy szö­vetkezetük látja el a hazai húsipari üzemeket, vágóhida­kat Is a kötelező munkásvé­delmi eszközzel! az idén öt­hatszázat készítenek a belföl­gyarorazágtól, az Egyesült Nemzetek Szervezetétől. A vál­lalat minden új fúrásánál le­állították a munkát, hogy ele­gendő szakember, anyagi esz­köz és felszerelés álljon ren­delkezésre a kitörés elfojtásá­hoz. A nehézségek azonban így 1« felmérhetetlenek, mert nem lehet előre tudni és még kevésbé szabályozni a kitörés irányát és erejét. Becsén egyetlen eddig bevált mód­szert sem lehet alkalmazni, mert nemcsak hogy Jugoszlá­viában nem fordult elő ha­sonló jellegű kitörés, de a nemzetközi szakirodalomban sem található megoldás az effajta gázfeltörés megfékezé­sére. Elképzelhető, hogy szük­ségessé válik a lakosság kite­lepítése a földgázkitörés kör­nyékéről. dl megrendelésekre. A védő­kötényeket bedolgozói rend­szerben gyártják a helybeli, valamint a más községekben lakó asszonyok. Bátaszéken például 190-en készítik, á töb­bek közt Dombóváréit, Ireg- szeme* én, sőt Bolyban is van­nak bedolgozóik. A bátaszéki védőikötények újabban felkeltették skandi­náv év angol cégek érdeklődé­sét is, most folynak a meg­rendelésekkel kapcsolatos tár­gyalások. (-S -é) OLVASTUK Megtalálták-e valóban Bőm­mel tábornok, Hitler afrikai hadvezére elrejtett kincseit, vagy ezúttal Is voklármáról van szó, vagy pedig a legen­dás kincsek nem is léteznek? A kérdést most egy érdekes korzikai lelet teszi Időszerűvé. Ugyanis egy búvár Korzika nyugati partjai közelében 12 méter mélységben 28 lezárt vasládát ládáit a vízben, ame­lyek feltehetően a második vi­lágháború idején kerültek oda. A Hőmmel-kincsekről első­nek Peter Fleg csehszlovák búvár adott hírt, aki ott Volt, amikor a németek 1943-ban Korzika közelében a tengerbe süllyesztettek számos ládát Ezeknek kellett tartalmazniok — a búvár szerint — Rommel kincseit, de mindmáig nem akadtak nyomukra. A mostani korzikai lelet, amelyet még nem emeltek ki a víz mélyé­ből, ismét felcsillantotta a re­ményt, hogy előkerülnek Rom­mel kincsei. • Két Faust-hlrt olvastunk: a weimári parkban levő úgyne­vezett római házban képző­művészeti tárlat nyílt, ame­lyen kizárólag a Faust-téma feldolgozásait állították ki. A kétszáz alkotás között (tere­peinek a jelesebb Faust-il- lusztráeiók Is. Ugyancsak Weimárban ké­szülnek a Faust-kollokvlumra, amelyet november 3—>8 között tartanak. A kollokvium a Faust-téma számos részletére terjed ki. a dráma előadásai­ról éppúgy rendeznek vita­estet, mint időszerűségéről, A vitákra egyformán meghívnak szakembereket, valamint nép­művelési dolgozókat, szocialis­ta brigád tagokat, irodalom­barátokat. » Halálosan megsebesítetté idomú tóját az oroszlán az olaszországi Ceclm* városban. Itt vendégszerepelt öt orosz­lánnal a 42 éves Aage Ktls- tenaem dán idomár. Egy próba alkalmával oroszlánjai már el­hagyták a ketrecet, de Cham­pion nevű kedvence hirtelen visszafordult t idamttójára ugrott. Az egyenlőtlen harc­ban az idomár súlyos sérülé­seket szenvedett, s kórházbe szállítás közben meghajt. * Lotte Lehmann, a világhírű Emberölésért felel llyésné — .... —■ ■■■ ■ ■■■■■— ■■■■»■■ ■■■ ■■■ B átaszéki „páncélkötények“ Mint „Kérdések egy gyer- meksír fölött” című írásunk­ban jelentettük, a dombóvári járásbíróság Ifjúság elleni bűntett miatt kezdte meg Ilyés Lajoené felelősségre vo­nását, mivel az asszony há­roméves kislány* tavaly de­cemberben anélkül halt meg tüdőgyulladásban, hogy orvos látta volna. Említettük, hogy valószínű a vád súlyosbítása. Tegnap, szerdán a vádható­ság képviselője llyésné ellen gondatlan emberölés bűntette miatt emelt vádét; a korábbi vádat pedig módosított*. A vád eddig csak s hároméves Erika tragédiáját előidéző mu­lasztásokra vonatkozott, most immár a hét Ilyés-gyerek TOLNA MMYM NBrtueAa A Magyar szocialista Munkást**! Tolna megyai Bizottsága és a Magyrt Tanács lart« „_ Főszerkesztő i FETHITB FEHKNC szerkesztőség: OUkaxUÚ, Mártírok tere 15—W Telefon: 1—29—01, 1-23—61 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat. Szekszárd, Béla ter 1 Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Telefon: 1—20—11. 1—20—W Készül a Szekszárdi Nyomdáim», Széchenyi UtCS SS Telefon: 1—2Í—M Felelős vezető: Szélt István Terjeszti a Magyar Fosta Előfizethető bármely postahivatalnál éá kézbesítőn«! Előfizetési dfj egy hónapra 20 ft Máex-szám: 25 059 erkölcsi, szellemi, testi fejlő­désének veszélyeztetése miatt is felelni« keli Ilyégnének. A vád súlyosbítása és módosí­tás« miatt a védő a tárgyalás elnapolását kérte. A Járásbíró­ság helyt adott a védői indít­ványnak, s legközelebbi tár­gyalási napul • hónap 28-ét tűzte ki. __________ o peraenekesnő Új Oldaláról mutatkozott be Frankfurtban: egy olajfestményével szerepel az amatőr festők kiállításán. A 34 résztvevő képeinek vé­telárát a háború alatt elpusz­tult frankfurti operaház újjá­épít étére ajánlotta fel. HÉTFŐ A HIVATALBAN ti.............II ■ ■■ — No, már meglő < =»ép kerti munkával töltötte a vasár­napot. (A Wochenpresse karikatúrája) FOLYIK AZ fiHETTHFr.I (Fotó: Tóih Ivánt JŰN1U6 5 CSÜTÖRTÖK Névnap: Fatlme. A Nap kél 3.48 óra&ofe nyugszik 19.36 órakor. A Hold kél — óráké* nyugszik 9.06 érakoc. — Alsőnána, Háta. Várdomb, Sárpilis jobb egészségügyi el­látása érdekében még ez évben központi fogászati rendelőt lé­tesítenek Bátaszéken, az érde­kelt községek anyagi erejének összpontosításával. — Alagút Szekszárdon. Az úttest alatt átvezető alagúttal kötik össze a szekszárdi megyei kórház szülészeti és nőgyógyá­szati osztályát a túlsó oldalon készülő, egyszintes fogadó- épülettel. Az alagút már elké­szült, a fogadó-épület alapozá­sa szintén. Az új létesítményt decemberre adja át a TÖTÉV. — Kétszáz ttisssányi földiep­ret értékesített eddig az idén a pálfai Egyetértés Tsz. A hét­holdas területről kedden 81 mázsát, szerdán 40 mázsánylt szedett, s továbbított a szövet­kezet a belecskal termelőszö­vetkezet budapesti standján történő árusításra és konzerv­gyári tartósításra. — Tóina megyei tsz a Szak­tanácsadó Szervek címjegyzé­kében. A bátaszéki Súzakalász Tsz-t növénytermesztés, takar- mánytermesztés, nagyállatte­nyésztés, -tartás, takarmányo­zás, gyümölcstermesztés szak- tanácsadással vették fel a Szaktanácsadó Szervek orszá­gos címjegyzékébe. — A szeszélyes tavaszi Idő­járás miatt bekövetkezett me­zőgazdasági károkról, Illetve a kárrendezéssel kapcsolatos tudnivalókról nyilatkozik Ráth András, az Állami Biz­tosító főigazgatóságának osz­tályvezető-helyettese szomba­ton, 17.30-kor a Televízióban. — Domboribau rendezi — jUniális keretében — az össze­tett honvédelmi verseny járási döntőjét vasárnap délelőtt az MHSZ szekszárdi járási veze­tősége. — A tamási Vörös Szikra Tsi és a Közúti Gépellátó Vállalat közösen rendezkedik be fel­vonulási épületek, barakkok panel-elemeinek gyártásúra. — 60 millió forint a Simon­tornyai Bőr- és Szőrmefeldol­gozó Vállalat Idei termelést terve. Ebből 27 millió az éls­portra készülő termékek érté­ke. — Százezer forint árán tel­jesen felújítják a bogyiszlói po­litechnikai termet. A régi is­kolából két új tantermet ala­kítanak, ahol hely és lehetőség nyílik fiúk és lányok részére a korszerű politechnikai okta­tásra. Felállítják az idáig ked­vezőtlenül kihasznált satupa­dokat és konyhafelszereléseket is. — Kivirágzóit és festői szí­nekben pompázik a francia le­vendula a tihanyi félszigeten. A gyófcmövénytermesatő vál­lalattól „örökölt” illatos nö­vényt a Badacsony-vidéki Ál­lami Gazdaság is megtartotta és Így csaknem 80 holdnyi te­rület termésében gyönyörköd­hetnek a vidék kirándulói. HŰVÖS IDŐ Várható időjárás csütörtök estig: időnként megnövekvő felhőzet, megélénkülő nyuga­ti, északnyugati szél. Hűvös marad az idő. Várható legma­gasabb nappali hőmérséklet 16—21 fok között. Megjelent a Jelenkor júniusi száma Ünnepi összeállítással kö­szönti a folyóirat a Pécsett élő Martyn Ferenc festőmű­vészt 70. születésnapja, buda­pesti kiállítása és kitüntetése alkalmából. Csorba Győző költeménye. Takáts Gyula és Várkohyi Nándor emlékező írása, Hárs Éva és Tüskés Ti­bor tanulmánya szerepel az összeállításban. A szám illuszt­rációs anyagát is Martyn Fé rinc adja: új Berzsenyi-soro­zatának néhány lapját és négy csendéletének reprodukcióját Közli a folyóirat. A fiatal írókat bemutató sorozatban ezúttal Arató Ká­rollyal készített interjút Ber­tha Bulcsú. Az interjú melle“ gazdag válogatást olvasgatunk a pécsi költő új verseiből. Az irodalmi tanulmányok sorában figyelmet érdemel Csíné Mihálynak a forradalmi ssodalista irodalemről ét Jó­zsef Attilától ttóló Cikké és Pomogátt Béta enttia Géza- pbttréja. Folytatja a folyóirat az if­júsági irodalomról tavaly kez­dett ettmecseré*: erúttal Hárs László és W, Petroltty Margit irt vitacikket. Uj sorozat is indul a június % Jelenkorban: Tüskés Tibor: A pécsi irodalom kistükre című írásának első része a pécsi irodalom legrégibb emlékeiről nyújt Uhintráei ókkal kísért összefoglalást.

Next

/
Thumbnails
Contents