Tolna Megyei Népújság, 1969. június (19. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-29 / 148. szám
EZ TÖRTÉNT MA MÁR CSÖKKEN a világ érdeklődése a párizsi politikai helyzet alakulása iránt, mert Pompidounak Köztársasági elnökké való megválasztása és Chaban-Delmas-nak miniszterelnökké történt kinevezése, valamint az új kormány megalakulása után elmaradtak a irancia politika várt, azonnali és látványos változásai. A kormánylista ismeretében sokan azt jósolták még, hogy a gaulleista politika egyes elemeit gyorsan módosítani fogják: erre következtettek például Maurice Schumann külügyminiszter kinevezéséből... Schumann korábban valóban a NATO és a Közös Piac melletti megnyilatkozásokkal vétette észre magát, egyelőre azonban Chaban-Delmas miniszterelnöknek a nemzetgyűlésben elhangzott nyilatkozata tekinthető mérvadónak. Eszerint pedig az új francia kormány folytatja a gaulleista külpolitikát. PÁRIZSNÁL MARADVA kell említést tennünk a Vietnamról tárgyaló négyes konferenciáról, amelynek e heti ülése sem hozott eredményt és nem mutatta az előrehaladás legcsekélyebb jelét sem. Pedig Cabot-Lodge a csütörtöki ülés előtt közvetlenül érkezett vissza a francia fővárosba Wa- singtonból, ahol módja volt Nixon elnökkel is találkozni. Az amerikai küldött azonban a jelek szerint üres kézzel jött... A VDK képviselője a párizsi ülésen joggal állapíthatta meg, hogy Nixon szavai és tettei között teljes az ellentét. Az amerikai elnök a béke előkészítéséről szónokol, e mögött azonban a háború folytatása és a katonai erőfeszítések fokozása húzódik meg. Amerika felelős azért, hogy a tanácskozás már öt hónap óta egy helyben topog. JORDÁNIA a legutóbbi légitámadások miatt a Biztonsági Tanács összehívását kérte.Az ENSZ e fontos, operativ szerve hétfőre tűzte ki az ügy megtárgyalását. A héten a rhodesiai kérdés foglalkoztatta a Biztonsági Tanácsot. Mint emlékezetes, Ian Smith fajüldöző rendszere egy népszavazási komédiával az eddigieknél is tovább ment, gyakorlatilag már megszakított minden kapcsolatát Nagy-Britanniával, és az új alkotmánnyal véglegesítette a terület feketebőrű lakosságénak jogfosztását. A londoni kormány ennek ellenére sem 'hajlandó gazdasági szankciókon túlmenő, keményebb lépésekhez folyamodni. A Biztonsági Tanácsban az afriaki és ázsiai tagállamok határozati javaslatot nyújtanak be Rhodesia elítélésére, ebben felszólították Nagy-Britanniát fegyveres erők alkalmazására is. A BT vitájában felszólalt hazánk képviselője, Csatorday Károly és a magyar kormány nevében támogatta az afrikai és ázsiai országok kezdeményezését. A Biztonsági Tanács szavazása során azonban — a nyugati országok állásfoglalása miatt — nem kapta meg a javaslat a határozattá emeléséhez szükséges kilenc szavazatot. AZ IMPERIALISTA MESTERKEDÉSEK a vietnami, a közel-keleti agresszió, megannyi neokolor.ialista akció láttán még csak indokoltabbnak tűnik az a felhívás, amelyet a Berlinben megrendezett Béke-világtalálkczó részvevői adtak ki. 101 országból 1201 küldött, közöttük 55 nemzetközi és 320 nemzeti szervezet képviselője fordult minden néphez, minden jóakaraiú emberhez, hogy harcoljon az agresszió és az elnyomás minden formája ellen. A Béke-világtalálkozón határozatot hoztak Vietnamról, az amerikai agresszió elítélésére az egész harcoló vietnami népnek a támogatására. A világ- találkozó főbizottsága az európai közbiztonság kérdéseit vitatta meg és támogatta a föld rész biztonságának megszervezését célzó budapesti felhívást. A KOMMUNISTA ÉS MUNKÁSPÁRTOK moszkvai tanácskozásán elhangzottak tovább visszhangoznak a világsajtóban, a kommunista pártok központi bizottságai számos országban meghallgatták és megvitatták a moszkvai értekezleten részt vett küldöttségeik beszámolóit. A pártok nagyrésze a* 1 központi bizottsági üléseken hozott határozataikban nemzetközi tevékenységük vezérfonalának tekintik a moszkvai fődokumentumot, amely igy máris növeli a közreadásakor is tapasztalt történelemformáló hatását. PÁLFY JÓZSEF Heves harcok Tá vöt - Keleten Az amerikai különleges fegyveres erők Ben Het-i tábora ellen a dél-vietnami szabadságharcosok pénteken az eddigi leghevesebb támadást intézték a két hete folyó ostrom alatt. Három percenként egy lövedék csapódott be a tábor területére, szám szerint összesen 500. Az erőteljes tüzelés a tábor több bunkerét elpusztította, sok amerikai katona meghalt. Az amerikaiak B—52-es bombázógépei a nap folyamán három hullámban több mint 500 tonna bombát dobtak le a tábort támadó hazafias erők állásaira. Dél-Vietnam területén pénteken más tüzérségi és gyalogsági akci % is zajlottak le, köztük a legjelentősebbek egy amerikai tábor körül Tay Ninh tartományban. és Saigontól negyven kilométernyire délnyugatra Long An tartományban. * * * Vietnamban elterjedt hírek szerint a laoszi kormánycsapatokat kivonták Muong Soui városban lévő támaszpontjukról. és attól északra és délre fekvő különböző pontokra csoportosították át őket, miután a hazafias erők háromnapos erőteljes támadását nem tudták elhárítani. Muong Soui fontos közlekedési csomópont Luang Prabang királyi fővárostól 90 kilométernyire délkeletre és a Patet Lao kezén lévő Xieng Khouargtól ötven kilométernyíre északnyugatra. Stratégiai fontossága miatt elfoglalása a hazafias erők által az idei év legsúlyosabb vereségét jelenti a kormánycsapatok számára. * * * A saigoni rezsim londoni nagykövetsége által rendezett és a vietnami béke kilátásaival foglalkozó egynapos szemináriumón előadást tartott Martin Bernal, a Cambridge-i egyetem előadója, John Ger- nal professzornak, az 1953-ban Lenin-díjjal kitüntetett békeharcosnak a fia. Kijelentette, hogy amíg az amerikaiak nem engedik új kormány megalakulását Dél-Vietnamban, ad- d:g nem lehet számítani haladásra a béketárgyalásokon. ..Remélem, hogy a kommunisták nyerik meg a háborút” ~ hangsúlyozta az előadó a meghívott vendégek előtt. . 1 mirol beszélünk i fehér rhodesiaiak köztársasága Június 20-án döntött Rhodesia (területe 302 négyzetkilométer, lakosságának száma 4 530 000 főj 90 694 választásra jogosult állam1 .Igára a lan Smith-kormány által 1969. május 21-én előterjesztett új alkotmányról. A korábbi brit gyarmat, amely 1965-ben elszakadt az anyaországtól és egyoldalúan függetlennek nyilvánította magát, közársasággá vált. Elegendő egy pillantást vetni a választásra jogosultak számára, máris kitűnik, hogy .95 OOO-ren döntöttek 4,5 millió sorsáról. 225 ezer fehér rhodesiai rendelkezett 81 572 szavazattal, míg a több mint négymillió fekete afrikainak és ázsiainak, 6645. illetve 2477 szavazattal kell beérnie. A Rhodesiai Köztársaság melletti döntés kizárólag a fehér kisebbség műve. A fekete többség hallgatásra van ítélve. Rhodesia példája világosan megmutatta, hogy. igaza volt azoknak az afrikai országoknak. amelyek az 1966. elején meghirdetett gazdasági bojkottot- kevésnek találták Smith lázadó rezsimjének térdre kényszerítéséhez. Fi odesia növelte áruforgalmát Portugáliává: i s Dél-Afrikával, s amikor az elszakadt gyarmaton benzinhiány jelentkezett a Dél-Afrikai Köztársaságban gyűjtési akciót kezdeményez tek. Az értékés üzemanyag és na#y- mennyiségű gyógyszer hatalmas szállítóeszközökön gördült át a rhodesiai—dél-afrikai határt képező Limpopo folyón. Amire Rhodesiának gépekből, ipari felszerelésekből, gépjárművekből és más fontos ellátási cikkekből szükség volt, az rejtett utakon — később többé-kevésbé nyíltan — bejött az országba. Ma Rhodesia külkereskedelmének nagy része a szomszédos Dél-Afrikán át bonyolódik. Különböző transzmissziókon keresztül megoldották, hogy a kedvelt rhodesiai dohány továbbra :s eljusson szerte a világba — Nagy-Britanniába épp úgy. mint az NSZK-ba. A Kínai Népköztársaság is importált ásványi nyersanyagokat Rhodesiától. A nyugat-német kereskedelem az embargó ellenére 1968-ban 52,6 millió dollár értékű árut szállított Rhodesiának. Rhodesia bruttó társadalmi termelése a múlt évben 3,2 százalékkal nőtt. Az export is tekintélyes: 165 millió dollárt ért el. 1965. óta erős emelkedés volt tapasztalható a bányászat. a feldolgozóipar és az építőipar termelési mutatóiban. Gondot okozott ellenben a mezőgazdasági termelés, amelyet a rossz időjárás miatt— mindenekelőtt a dohánv területén — nagy veszteség ért. — TERRA — Dollármillióik fegyverkezésre Pénteken este Washingtonban a szenátus katonai albizottsága tíz szavazattal hét ellenében megszavazta a Safeguard elnevezésű rakétaelhárító rendszer kiépítésének az első szakaszához kért 794 millió dollárt. Ez az összeg része lesz az. összesen 23 milliárd dolláros katonai költség- vetési keretnek. A megajánlás most a szenátus plénuma e!é kerül jóváhagyás céljából. Időközben bejelentették, hogy Llewellyn Thompsont, az Egyesült Államok volt moszkvai nagykövetét nevezték ki annak a hatfőnyi küldöttségnek a vezetőjévé, amely tárgyalásokat folytat majd a szovjet képviselőkkel a rakétafegyverek korlátozását célzó egyezményről. A Fehér Ház szóvivője pén- teken bejelentette, hogy Nixon elnök esetleg szemtanúja lesz az Apollo—11 űrhajó visszatérésének a Csendes-óceánra. A Holdat járt űrhajósok a tervek szerint július 24-én ereszkednek alá és Nixon fontolgatja, hogy a helyszínre utazzék. Ez a kirándulás való-' színűleg összekapcsolódik majd Nixon tíz napra tervezett délkelet-ázsiai utazásával, mert tájékozott körök szerint szó van róla, hogy az elnök július , Végén, illetve augusztus elején körutat tesz a Fülöp-szigete- ken, Indonéziában. Indiában és Pakisztánban. Nixon tájékozódó jellegű utazást tervez, olyat, amilyet Nyugat-Európá- ban már korábban tett. Folytatódott a foci hisztéria m A Mexikóban, magyar idő szerint a szombatra virradó éjjel lejátszott mérkőzés 3:2 arányú salvadori győzelemmel és különösebb incidens nélkül végződöti. A meccs után, amelynek kétszer 13 perces hosszabbítása is volt, a hondu- rasi játékosok összecsuklottak a sáros pályán és úgy sírtak, mint a gyerekek, de aztán sportszerűen gratuláltak ellenfeleiknek. Ellentétben a játékosok példás viselkedésével, a lelátókon helyet foglaló hondurasi és salvadori szurkolók nemzeti zászlóikat lengetve, gyilkosoknak nevezték egymást és trágárságokat kiabáltak. A rendőrség már eleve úgy intézkedett, hogy a közönséget nem engedte be a kapuk mögötti lelátókra, és a jegyeket úgy adták ki, hogy azok a hatalmas stadion egymástól távol eső tribünjein osztották el a hondurasiakat és a salvadoriakat. A rendőrök egy ízben megakadályozták, hogy örömmámorukban a salvadoriak berohanjanak a pályára, fi 120 ezer férőhelyes stadionba egyébként csak húszezer embert engedtek be, hogy a rendőrség szemmel tarthassa a közönséget és csírájában elfojtsa az esetleges zavargásokat. Dajan kardot csörtet Pénteken egy jeruzsálemi nemzetközi gazdásági értekezleten beszédet mondott Mose Dajan izraeli hadügyminiszter. A tipikusan héja-nyilatkozatban Dajan megismételte mindazokat a vádakat, amelyeket az izraeli vezetők az arab országokkal szemben felhoznak, és megerősítette Tel-Aviv agresszív szándékait. Azzal vádolta Egyiptomot és Szíriát, hogy új háborút készít elő Izrael ellen és nincs szándékában, hogy igazságos békét teremtsen. „Hazánk a Földközitengertől a Jordán folyóig terjed" — mondotta Dajan. utalva arra. hogy Izrael nem hajlandó területi követeléseitől elállni. Leszögezte továbbá, hogy Tel-Aviv-nak elhatározott szándéka megtartani a Tiran- szoros bejáratát ellenőrző Sarm el Seik-et is. Dajan végül hangsúlyozta, hogy a „katonai egyensúly” megtartása érdekében Izraelnek szüksége van mind Phantom, mind pedig Mirage típusú repülőgépekre. Ami a francia fegyverembargót illeti, az izraeli hadügyminiszter hangot adott annak a reménynek, hogy az Izraellel szemben képviselt francia politika módosulni fog. — mégpedig Izrael javára. Ajtóra szögezett kormányhatározat Sztasszinopulosz, a görög államtanács elnöke, tovább folytatja harcát a katonai kormányzat ellen, amely pénteken felmentette állásából és helyébe Dimitszasz bírót nevezte ki a tekintélyes bírói testület élére, amely az állampolgárok és az állam közötti viszályokat vizsgálja jogi szempontból. A görög alkotmány értelmében az államtanács elnökének megbízatása életfogytiglan tart, és Sztasszinopulosz erre való Hivatkozással nem volt hajlandó átvenni a felmentéséről és utódának kijelöléséről intézkedő kormányhatározatot, amelyet lakásának ajtajára szögeztek ki. Filmsztárok a francia rendőrségeit A várt, látványos fordulatok elmaradtak, továbbra is eredménytelen a Stefan Markovié, Alain Delon egykori testőrének meggyilkolása ügyében folytatott nyomozás. A rendőrség, a vizsgálóbíró utasítására legújabban megkezdte híres francia filmsztárok, énekesnők egész sorának kihallgatását. akiknek nevét és címét az áldozat noteszében feljegyezve megtalálták. Mindez eddig semmilyen konkrét eredménnyel nem járt. A rendőrség azt kutatja, hogy Markovié nem akarta-e megzsarolni ezeket a művészeket. Időközben Bclgrádban Bar- don, francia rendőrtanácsos jelenlétében kihallgatták az ügy egyik legfontosabb tanúját, Vro Milicevicet, aki személyi biztonságára való hivatkozással mind ez ideig megtagadta, hogy visszatérjen Franciaországba és megjelenjen a vizsgálóbíró előtt. René Fatard vizsgálóbíró Alain Delon társaságában megtekintette a filmszínész Párizs környéki vilh’iában őrzött fagyvergy: nyt, amelyet egyes tan:. tá- sok szerint Markovié ei akart lopni és csak váltságdíj fejében visszaadni. Delon egyébként. 'most azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy egy londoni árverésen 7 00 ezer franként egy Dürer-rajzot vásárolt.