Tolna Megyei Népújság, 1969. június (19. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-27 / 146. szám
J öKeK az pnibeti kímp'fi géppk, de akkor még csak a teljesítményt számoltuk. Nyáron az újságok mindig megírták, hány kézi kaszáit helyettesít a kombájn. A mennyiségi korszakra én így emlékszem vissza: egy dolog volt fontos, az, hogy legyen. Végeredményben ez a felfogás érvényesült akkor is, amikor az első épületeket tető alá hoztuk. A birkahodályra, meg a kocsiszínre gondolok. Szükségmegoldás volt. de abbán az időben nem így fogalmaztuk. Csak jóval később, a követelményekkel lépést tartva mondogattuk az egykori gazdasági épületekre, hogy azok bizony elavultak. De az alapítás éveiben ezek a létesítmények jelentették a kezdés, az összefogás diadalát. Nem használok nagy szavakat, sőt attól tartok, túlzottan is hangtompítóval beszélek, de azt azért mégis elmondom, a közös tulajdon, az „enyém” és a „miénk” fogalma az ötvenes évek közepén kezdett határozottabb formát ölteni a „miénk” javára. Mindezek ellenére a legcsekélyebb megható- dást sem éreztük, amikor jóval később az első közös létesítmények nagy részét selejteztük. Nincs már meg a kocsiszínünk se, amit az ezermesterek irányításával nagyobbítottunk meg. nyomban az egyesülés után. Olyan évek voltak ezek, amikor az események egymást érték, s nem jutott idő arra, hogy érzelegjünk. Mindig a termelés korszerűsítése, tökéletesítése, javítása állt munkánk, életünk középpontjában. A meg-meg- újuló örömöket az új sikerek adták. Elgondolom, hogyan is kezdődött a gépesítés. Harc árán. Ezerkilencszázötvennégy nyarán érkezett meg hozzánk az első kombájn. Végeredményben még az sem lett volna túlzás, ha díszkapuval fogadjuk. Hozzátartozik azonban az őszinteséghez, hogy a gazdák többsége, inkább gyanakvással, mint örömmel figyelte az arató-cséplő munkáját. Kritizálták: magas tarlót hagy, sok szemet elszór. A hibáit vették észre. Az előnyös tulajdonságait csak jóval később ismerték fel és fogadták el. A próbálkozás évében talán még nekem se jutott eszembe, hogy nem mesterek, csak tanulók ülnek a kombájnon és képtelenség elvárni ettől a hasznos géptől azt, amit egyébként már akikor is teljes joggal írtak róla az újságok. A régi kaszások talán egy kicsit féltékenyek is voltak rá. Végeredményben 1954-ig a dunakömlődi Szabadság Termelőszövetkezetben az aratás, a hordás, a cséplés még az esztendő legnehezebb és legtöbb gondot jelentő munkájának számított. Tímár István, Bella József, Hanuszka János és még sokan a község legjobb kaszásaiként álltak — ahogy abban az időben mondtuk — csatasorba. Alig különbözött a gabonabetakarítás a régi egyéni világban megszokott gabonabetakarítástól, bár már aratógéppel Is dolgoztunk. Deliét az aratógép után még mindig össze kellett rakni a kévéket, majd asztagokba kellett rakni a gabonát, utána heteikig csépelni, szóval minek soroljam, így volt ez mindegyik közös gazdaságban. Ha valaki Dunakömlődön 1954 nyarán azt találta volna mondani, hogy jó évtized múlva a fiatalok még a kaszakalapálást is elfelejtik, a hasunkat fogtuk volna a nevetéstől. Először is, a kombájn belekerült egv vagyonba, másodszor: a meglevőt a gépállomások üzemeltették, harmadszor: a termelőszövetkezetek nem is vásá- í-olhattak ilyen munkagépet, negyedszer: a gazdák nagy többsége idegenkedett a kombájntól. Derék nyugdíjasaink is sokat dolgoztak azért, hogy mi idáig jutottunk. Ez már történelem Uhrin Vendel tsz-elnök a kezdés és a folytatás éveiről A barátkozás 1955-ben kezdődött. A népnevelő munka hatására a szövetkezeti tagok kezdték belátni, az embert kímélő gépek sokasága nem átok, hanem áldás. Nem veszi el senki elől a kenyeret, sőt. De a felvilágosító munka mellett a kombájnok is agitáltak maguk mellett olyképpen, hogy a kombájnvezetők tapasztalatokat szereztek és szebben, jobban dolgoztaik, mint az első emlékezetes nyáron. Ennek ellenére akkor még csak a teljesítményt számoltuk, nyáron az újságok is mindig megírták, hogy hány kézi kaszást helyettesít a kombájn. Hetvenkettőt! Tudta ezt már 1955-ben még a csecsszopó is. Arr3 azonban nem volt gondunk, amire ma mór nagyon is van: a költségek alakulására, a meny- nyiség mellett a minőségre. Visszaemlékezéseimből nem hagyhatom ki, hogy elnök voltam ugyan, de még én is arattam minden nyáron. Ha többet nem, a függetlenített vezetőkkel annyit megcsináltunk, hogy mi vágtuk az utat az aratógépek előtt. Csapatunkat elnevezték tiszti brigádnak. Akkor ez nagyon rosz. szül esett, de elfelejtettem a többi ilyen vagy hasonló megjegyzéssel együtt. Miért? Megverték én előttem az asztalt is, mert én is. a magam igazát mondtam, a velem szemben álló tsz-tag is a maga igazát mondta. Én sem engedhettem, mert a közösség érdekeit tartottam szem előtt, ő se engedhetett, mert a saját érdekét tartotta szem előtt. Az egyéni érdek és a csoportérdek között hellyel-közzel még ma is jelentkeznek ellentmondások, de ezek már össze sem hasonlíthatók a régiekkel. Az emberek megváltoztak. önmagáktól is össze tudják egyeztetni az egyéni és a közösségi érdeket. Legtöbb cívó- dás amiatt volt, hogy kevesellték a munkaegységet. Most ilyen jellegű cívódásra évek óta nem emlékszem, és ennek nagyon örülök. Nem hiszem, hogy a tiszti brigád még egyszer kaszát fog. hogy az aratógépek előtt utat vágjon. Nyolc esztendővel ezelőtt, 1961-ben vásároltuk az első kombájnt. Olyan élmény volt ez a termelőszövetkezeti tagok számára, mint egykor a lóvásár. Van saját kombájnunk. Ágoston Lajos és Timár Lajos ültek rá, és a kézi kaszák egy részét hatvanegy nyarán már nem kalapálta meg senki. 1967-ben még egy SZK—4-es kombájnt vettünk, s azóta gyakorlatilag a búza száz százalékát arató-cséplő géppel takarítjuk be. Csak az érdekesség kedvéért mondanám el, hogy ezen a nyáron ifjú Kulik Vince lesz az egyik segédvezető, az az ifjú Kulik Vince, akinek az apja mikor nősült, én már elnökként mentem el a lakodalmára. A másik segédvezető Kiss József. Mindketten Lengyelen, a szakmunkás- képző iskolában végeztek, néhány hete fejezték be tanulmányukat. Ezerkilencszázötvenhatban tehergépkocsi-tulajdonosok lettünk. Az első esztendőben csak fo- gatosokra volt szükség, a rá következő év tavaszán már növénytermesztőkre, azon az őszön állattenyésztőkre, és íme később traktorosokra, majd 1956-ban sofőrre. Volt itt egy ember. Szmola Imre bácsi veje, Kiszely Károlynak hívják, ő lett a dunakömlődi Szabadság Tsz első gépkocsivezetője. 1969-ben vásároltuk az első Belorusz traktort. Ha kis léptekkel is, de haladtunk a gépesít" sei. Törekvéseinket némiképpen háttérbe szorították, inkább a környező, gyengébb termelő- szövetkezeteket segítették. Azt mondták a felsőbb szervek, mi egyelőre jobban “ráérünk, mert gépek nélkül is győzzük a munkát. De azért, ha nem csurrant, csöppent. Az önállóság óta viszont magunk döntjük el, hogy mikor, mit és mennyit vásároljunk, milyen beruházásokat eszközöljünk. Összességében miként korszerűsítsük gazdaságunkat. 1976-ig szeretnénk befejezni a majorban a már most is folyó építkezéseket. Addigra itt minden szempontból korszerű majorral rendelkezik majd a dunakömlődi Szabadság Termelőszövetkezet. Épül az 1300 méter hosszú bekötő út, 580 méter hosszú belső úthálózat, a hatszáz férőhelyes hizlalda, a száznyolc férőhelyes tehénistálló, a nyolcvan férőhelyes növendékistálló, s az ötven férőhelyes növendékistálló már „üzemel". Rendelkezünk ezer négyzetméternyi alapterületű lebetonozott gépszínnel, amit nyáron kombájnszérűnek is használunk. Szerintem alakulnak a dolgok. Ezt mondják derék nyugdíjasaink is, akik sokat dolgoztak azért, hogy ma mi idáig jutottunk. (Folytatjuk.) SZEKULITY PÉTER Ki intézze a közügyeket ? A tanácsok önkormányzati jellegének fejlődésével, munkájuk további demokratizálásával előbbre kell lépnünk a társadalmi ügyintézés útján is. Mit is jelent ez? Tudjuk, hogy az igazgatási, az állami és közügyek intézése valamikor kizárólag a különböző hatóságok feladata és jogköre volt. Áz állampolgárok természetesnek vették azt a gyakorlatot, hogyha bármilyen, a magánügyeik kereteit meghaladó igényük, panaszuk, jogsérelmük támadt, akkor abban állami, megyei. járási vagy községi tisztviselők döntöttek. Az ügyintézés tehát a hivatalokban összpontosult, hivatalos ügyet csak hivatalos személy intézhetett. A tanácsok rendszerének kiépülésével, maid tevékenységük fokozatos fejlődésével mint naryov'h szerephez jutott a társadalmi ügyintézés. F r azon az alapelven nyug-":k. hógv ~nlnél több, a le- kossás bizalmát élvező állampolgár vállaljon szerepet és kapcsolódjék be a közélet és az ügyintézés vérkeringésébe. Ezen a módon a társadalmi bizottságok és szervek minél több közügy érdemi intézését vegyék át a hivatalos apparátustól. Az ügyintézés ilyen demokratizálásában már sok területen előre jutottunk. Például a helyi tanácsok tagjaiból alakult állandó bizottságok általában számottevő szerepet töltenek be a közérdekű ügyek elemző vizsgálatában és eldöntésében. Aztán; a tanácsok segítségére, az állandó bizottságokon kívül sok helyütt alkalmi bi zottságok is működnek, egy-egy meghatározott megbízatással. Gyakran találkozunk ilyen bizottságokká' például a községiéjlesz- tés területén, felmérik a lakosság igényeit, rendszerezik a javaslatokat, kidolgozzák a község- fejlesztés programját a tanács számára és így tovább. Mind gyakoribb, hogy a tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettesi tisztségét egy egy tanácstag társadalmi munkában vállalja. A társadalmi elnökhelyettes, mondhatni a jövő előfutára. Olyan alakja az állami, az igazgatási és közéletnek, aki tisztséJ gét nem fizetésért tölti be, viszont szerepe, jogköre, hatósági tekintélye semmiben sem különbözik a többi vezető tisztségviselő pozíciójától. A társadalmi bíróságok is az ügyintézés, közelebbről az igazságszolgáltatás társadalmasításának tényezői. A társadalmi bíróság tulajdonképpen az állam igazságszolgáltatási funkcióját veszi át a társadalmi érdeket sértő vétségek elbírálásának meghatározott körében. De itt említhetjük a népi ülnökök szerepét is. Egy másik területen a népi ellenőrök képviselik a társadalmi ügyintézés igen fontos szerepkörét. A társadalmi ügyintézés kibővítésének rendkívül változatom formái képzelhetők el, s nem is szükséges, hogy országosan egységes sémák szerint folytatódjék ez a fejlődés, A lényeg az, hogy a lakosság minél szélesebb rétegeit vonják be az ügyintézésbe. Olyan állampolgárok sokaságát, akik ezt a társadalmi megbízást ugyanolyan közéleti felelősséggel teljesítik, mintha fizetett tisztségviselők volnának. Mindazonáltal itt vigyázni kell a mércére: ne feledjük el, hogy az emberek a feladatokon nőnek fel, éppen a meg- bízások teljesítése közben szerzik meg azt a jártasságot és fejlesztik ki magukban azt a közéleti felelősségtudatot, ami a társadalmi ügyintézéshez szükséges. A társadalmi ügyintézés tovább? fejlesztésének döntő feltétele tehát a bizalom. Viszont akadálya lehet a kicsinyesség és a féltékenység. Van olyan hivatásos tisztségviselő az apparátusokban, aki ugyan roskadozik a munka terhe alatt, ideje sem jut elegendő arra, hogy minden ügyet tüzetesen szemügyre vegyen, mielőtt a döntő szót kimondja, mégsem bízná társadalmi aktivistákra az elemző vizsgálatot, mert úgy van vele, hogy amit nem ő maga csinál, az nem lehet jó. Jó néhány olyan közéleti munka- terület kínálkozik, ahol nagyon is célszerű a társadalmi ügyintézés kiterjesztése. Ilyen például az eszközökkel való gazdálkodás, az elosztás, a felhasználás társadalmi ellenőrzése, a panaszok és a jog- séreímes esetek kivizsgálása, legalább a tények pontos felderítéséig, mert ennek alánján a törvényeket és a lehetőségeket szakszerűen ismerő, tisztviselő már könnyen és igazságosan mondhatja ki a végső szót. Ki intézze hát a közügyeket? Erre a kérdésre azt válaszolhatjuk: minél előbb és minél kiterjedtebben — maga a közösség. Éppen ez a közéleti demokrácia továbbfejlesztésének alapvető célja. Ezen az úton kerül a társadalom »nind szorosabb ellenőrzés alá az \gész közélet, benne a hivatalos ügyvitel is. A szocialista demokrácia továbbfejlesztésének menetében ezeket a fő törekvéseket keli szem előtt tartanunk és lépésről lépésre haladva, megvalósítanunk Horváth József
