Tolna Megyei Népújság, 1969. június (19. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-15 / 136. szám

4 ♦ ILAG PROLETAR'AI EGYESÜLTETEK» KSiFUJSÄiS B R MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TRMACS LAPJA 1 PROBST p: robst. Ez a rövid név a cirkusz-szakmában már régóta fogalom. Tolna megyében és Szekszárdon egyelőre még csak ismert. Plakátokról, röpcédu­lákról. Probst, , a Német Demokratikus Köztársaság három magántulajdonban lévő cirkusza közül a legnagyobb. A nyolcvanöt tagú együttes száznál több állattal, hatvannégy lakókocsival, nyolc traktorral, tizenegy gépkocsival és a 2616 személy befogadására alk almas sátorral megyénkbe ér­kezett. Műsorukat 16-án a bátaszékieknek, 17—18-án a bonyhádiaknak mutatják be. 19-én és 20-án lesznek a megyeszékhelyen, majd a következő két-két napban Pakson és Dunaföldváron. A műsor részletesebb ismertetésére, az artistákkal, az állatidomítókkal folytatott beszélgetésünkre még visszatérünk. Egyelőre elég ánnyit megemlí­teni, hogy Rudolf Probst a klasszikus cirkuszi hagyomá­nyok híve és követője. Már plakátjainak stílusa is erről árulkodik. A klasszikus cirkusz elsősorban állatproduk­ciókra épül. Probsté szintén és ezzel sikerül visszarezegtet- nie a néző lelkében a gyermekkor minden kedves cirkusz­élményét. Az utazó menazséria páratlanul gazdag. Az oroszlánok, medvék, a párduc mellett van benne teve, gnu, yak, bizon, ausztrál tulok, dingókutya és kínai törpesertés is. Ez természetesen nem jelenti az artistamutatványok el­hanyagolását. Ezek közül elsősorban egy háromtagú cseh­szlovák együttes talajakrobatikájára, úgynevezett Ikária- számra hívnánk fel a figyelmet. Valamennyi mutatványt azonban egyszerű terjedelmi okokból nem részletezhetjük. Elég annyi, hogy a Probst-cirkusz nemcsak méreteivel nyűgöz le, hanem tagjainak teljesítményével is. A szenny mélyén Horváth Katalin pincehelyi lakos tavaly augusztusban szabadult üzletszerű kéjeígés és más bűncselekmények miatt kiszabott sza- baüságvesztés-bűntetésből. Meg sem kísérelte az elhelyezkedést; még a munkakönyv kiváltására is csak ez. év tavaszán szánta rá magát. Jogos a kérdés, miből élt kilencesztendős leányával. Abból, hogy válogatás nélkül létesített nemi kapcsolatot férfiakkal. Ezek néme­lyike rendszeresen járt hozzá. A földbe vájt kunyhóban csak egyet­len fekvőhely volt. Horváth Katalin ezen, leánya jelenlétében, ru­hátlanul bonyolította le szennyes kalandjait. Erről olvasva a ta­núvallomásokban, a krónikás arca azoké helyett is pirul, akik nem átallották a mocskos mulatságban Horváth Katalin partneréül al- jasodni. Azok a „férfiak”, akik nem is egy alkalommal süllyed­tek idáig, valójában hálásak lehetnek a rendőrségnek, hogy véget vetett a huszonötéves bűnöző üzelmeinek. Másként aligha kerül­hették volna el, hogy — szintén ifjúság elleni bűntett vádjával ter­helten — a bíróság elé kerüljenek. A tamási járásbíróság Horváth Katalint ifjúság elleni bűntett, üzletszerű kéjeígés és közveszélyes munkakerülés miatt kétévi és kéthónapi szigorított börtönre ítélte, s mellékbüntetésként három évre eltiltotta a közügyektől. A visszaeső bűnöző nem részesülhet a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményében. Az elítéU gyermeke — természetesen — nem maradhatott ebben a környezetben. Előbb állami gondozásba vették: most nagyanyja neveli. — borváró — Jóska bácsi A teljes neve: Gerse Jó­zsef. A szekszárdi kert­városi általános iskola igazgatóhelyettese volt. Harmincnyolc évi munka után, az évzárón búcsúz­tatta az igazgató. Öszes hajú asszony búcsúzott a régi, nyolcadikos kislány a mostani tanítványok ne­vében. Mi is búcsúzunk. Hosszú volt a nyolc év, de ha belegondolunk, hogy Jóska bácsi életében ez a nyolc év milyen rövid volt, ak­kor nem is tűnik olyan hosszúnak. Jóska bácsitól búcsúzott az iskola, Jóska bácsi bú­csúzott az iskolától, a gye­rekektől. Búcsúzóul elcsukló han­gon foglalta össze élet­eidét, amelytől , egy pil­lanatig sem tántorodott el a harmincnyolc év alatt. — Szerettem és bíztam az emberekben. Ti is sze­ressétek őket és bízzatok bennük __ S zép volt a búcsú, amely nem lesz végleges, hisz Jóska bácsit szeretettel várják mindig a kertváro­si iskolában, amelynek alapító tagja volt. Pedagógusok búcsúztatása Szekszárdon Tűzrendésze ti kiállítás Tamásiban Tegnap délelőtt Tamásiban, á járási kultúrházban megnyílt a megyei tűzrendészet! pa­rancsnokság kiállítása. Ugyan­ekkor a polgári védelmi. na­pokhoz kapcsolódó tárgyi kiál­lítás is nyílott. A tűzvédelmi látnivalókkal korábban Szek- szárd, Paks, Bonyhád, Dombó­vár, Lengyel, Nagy dörög népe ismerkedhetett meg. Az érdek­lődők száma óvatos becslés szerint is meghaladja a tizen­ötezret. A kiálítás tizennyolca- dikáig tart nyitva. Visszhang A Tolna megyei Népújság má­jus 17-i számában megjelent Dunnyögés — jegy vizsgálat című cikkre közlöm, hogy a Magyar Vasúti Személydíjszabás kilomé- termu tatója szerint Szekszárd —Budapest déli pályaudvar köz­vetlen távolsága Sárbogárdon át 148 kilométer. Ezen útvonalra 150 kilométeres jegy kell. Mező­falva—Dunaújvároson át 169 kilo­méter. Ezen útvonalra 170 kilomé­teres jegy szükséges. Tolna-Mözs—Budapest déli pá­lyaudvar távolsága Sárbogárdon át 140 kilométer, mely viszonylat­ra 140 kilométeres jegy elegen­dő. Mezőfalva—Dunaújváros útirá­nyon át a távolság 171 kilométer. Ezen az útirányon át az utasnak ugyancsak 170 kilométeres jegy­gyei kell rendelkeznie. Sajnos, a fenti cikkben nem szerepel, hogy az utasok melyik vonattal utaztak Budapestről. Ha személyvonatot vettek igénybe, úgy a távolságkülönbözet csak 10 kilométer lehet Tolna-Mözs és Szekszárd között. Amennyiben az 5108 számú gyorsvonattal utaztak, úgy mind­két utasnak 170 kilométeres gyorsvonat! jeggyel kellett ren­delkeznie, mely egyformán érvé­nyes Tolna—Mözsre és Szekszárdi­ra is. Előfordulhatott, hogy a buda­pesti pénztár az «egyik utasnak 150 kilométeres személyvonat! alapjegyet adott és hozzá >00 ki- 'd méter es gyorsvonat! pót jegyet. *z esetben már nénztárhiba áll fenn, mehret kizárólag csak a zóban forsró jegvek birtokában le­hetne megállapítani. A május hó 9-én Szekszárdon váltott féláru jegyhez teljes áru gyorsvonati pótjegy kiadása pénztárhiba. A panaszokat szeretnénk ren­dezni, amelyhez kérjük az önök segítségét. Feltételezzük hogy a cikkben szereplő utasokat isme­rik. Ezért kérjük szíves válaszu­kat. Amennviben az érdekelt utasok a vonatkozó jegyeket utólag meg tudnák küldeni, úgy az esetet külön tárgyaltaiul fogom és jo­gosultság esetén a visszatérítése iránt intézkedni fogok. A cikk alapján Szekszárd állomás érde­kelt dolgozóit is körültekintőbb munkára utasítottam. T>r. Szabó Tibor igazgatóség vezetőn e. KIRÁNDULÓK JŰNIUS Névnap: Vid. 15 A Nap kél 3.46 órakor, nyugszik 19.43 órakor. A Hold kél 3.27 órakor, VASÁRNAP nyugszik 20.50 órakor. — Két új, hatvan tonnás mélyhúzó prést kapott a Bony­hádi Zománcgyár. Az NDK- ból származó gépeket rövide­sen üzembe helyezik. — Útelzárás. Június 23-án 3—5 óráig Pincehelyen a 61. számú főközlekedési út és a vasút keresztezésében útelzá­rás lesz, a MÁV vasútépítési munkálatai miatt. A fenti idő­ben a mentőkön és a tűzol­tókon kívül á lezárt útszaka­szon közlekedni nem lehet! — Kerékpárt sikkasztott, mástól pénzt csalt ki, Szek­szárdon betört, közületi autót rongált meg, járművet vezetett ittasan Deutsch Antal sió­agárdi lakos. A megyei bíró­ság a szekszárdi járásbíróság ítéletét jogerőre emelve Deutschot háromévi és kéthó­napi szigorított börtönnel és a közügyektől négyévi eltiltással sújtotta. — Nyílt utcán garázdálko­dott Lakatos István dombóvári lakos. A megyei bíróság az ügyészi fellebbezési óvásnak helytadva Lakatost négyhóna­pi, próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre és négyszáz forint pénz mellékbüntetésre ítélte. — Kétezer varródobozt szál­lít svéd exportra a Dunaföld- vári Faipari Ktsz. A szekszárdi I. számú Garay János általános iskola szomba­ti tanévzáró ünnepségén két nyugdíjba vonuló pedagógust köszöntött Pető Gyula, az isko­la igazgatója. A tanítványai, kollégái és a szülők körében nagy megbecsülésnek örvendő Pannika néni: dr. Erdei Lász- lóné 33, Sárika néni: Misziav Istvánné pedig 21 éven át nemzedékeket tanított és ne­velt Szekszárdon. Mindketten a legnehezebb, de a legneme­sebb feladatot vállalták, az első és második osztályosokat vezették be az iskola, a tudás birodalmába. Egyben két nyolcadik osztály csaknem száz tanulója búcsú­zott el kedves alma materétől, szeretett osztályfőnökétől: László Istvánnétól és Asztalos Györgytől, jó tanácsokkal erő­sítve az élet további útjára, az újabb állomásra. S a tan­testület legnagyobb örömét az jelentette, hogy minden végzős tanulóját sikerült révbe juttat­nia más iskolákban, vagy üzemben. így például a patro- - áló mérőműszergyár is segí- 'ett néhány gyerek elhelyezés ., sében. i ^ tula|«lcai®s®k! A KÖTELEZŐ : ■c: gépjárműszavatosság: BIZTOSÍTÁS 1969. n. félévi díja július 1-töl 31-ig pótlék­jiir mentesen fizethető. , r / Felvilágosítás,. befizetőlap fiókjainknál* ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ (14) — Belecska község tanácsa áldoz a tűzoltóságra. A tizenöt tagú önkéntes tűzoltótestület személyi felszerelését az idén úgy egészítették ki a tanács költségvetéséből, hogy minden tűzoltónak egy gyakorló és egy szolgálati ruha áll rendelj kezésére. — Fajtabemutatót rendez őszi búzából és takarmánybor­sóból az Országos Mezőgazda- sági Fajtakísérleti Intézet és az Agrártudományi Egyesület megyei szervezete Iregszem- csén 17-én, kedden' délelőtt. A bemutatón tsz-ek és állami gazdaságok vezető szakembe­rei, továbbá megyei és járási szakvezetők vesznek részt. JÓL FIZET A NÉGYES A 24. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett. Négyes találatot 35 fogadó ért el, nye­reményük egyenként 102133 forint. Hármas találata 4413 fogadónak volt, nyereményük egyenként 405 forint A kétta- lálatos szelvények száma 126 415 darab, ezekre egyen­ként 18 forintot fizetnek. A nyereményösszegek a nyere­ményilleték levonása után ér­tendők. A közölt adatok tájé­koztató jellegűek. vízállásjelentés 1969. június 14. A Duna vízállása: Dunaföld- vámál 313, Paksnál 435, Bajá­nál 548 cm. A Sió vízállása: Palánknál 250, Simontomyánál 134 cm. A Kapos vízállása: Kurdnál 94 cm. BORÚS VASÁRNAP Várható időjárás vasárnap estig; időnként borultságig nö­vekvő felhőzet, záporral, zi­vatarral. Mérsékelt, zivatar idején helyenként átmenetileg megerősödő szél. A hőmérsék­let alakulásában lényeges vál­tozás nem lesz. Várható leg­magasabb nappali hőmérsék­let vasárnap 23—28 fok között. TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17 Telefon: 1—29—01, 1—23—61 Kiadja; Tolna megyei Lapkiadó Vállalat. Szekszárd. Béla tér 1 Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Telefon: 1—20—11. 1—20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában. Széchenyi utca 46 Telefon: 1—29—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 FI Index-szám: 25 069 \ T

Next

/
Thumbnails
Contents