Tolna Megyei Népújság, 1969. június (19. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-15 / 136. szám

Szemelvények külföldi újságokból FÓKUSZ iiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiii A pópa a rebellisek i-. - A v­VI. Pál nagycsütörtökön vá­ratlanul komor hangon, min­dent kétségbevonó korrózióról, gyakorlatilag szkizmatikus er­jedésről, centrifugális tenden­ciákról beszélt, amelyek meg­osztják, csoportokra szakítják az egyházi közösségek „titok­zatos, eleven, kötelező egysé­gét Beszéde elején VI. Pál azt mondta, habozva kezdi beszé­dét és valóban, — kijelentései példa nélküliek voltak. Hasonló, de csak látszólag hasonló szavak hangzottak el múlt szeptemberi beszédeiben, de akkor csak egyes szemé­lyek ellen, kis és makacs re­formátor csoportok ellen inté­zett éles szavakat, akiknek működését nem volt hajlandó tovább tűrni. A nagycsütörtöki beszédben viszont VI. Pál nemcsak sze­mélyekről és csoportokról be­szélt, hanem mélységesen ag­gasztó képre mutatott rá: az egyház egységét minden szek­torában a szakadás veszélye fenyegeti. Sajnos, szavai ezúttal is két­értelműek voltak. Tény pél­dául, hogy az egyház egysé­gét nemcsak baloldalról veszé­lyeztetik. hanem jobboldalról is (például világszerte támad­ják a liturgia reformját. Fran­ciaországban élesen bírálják a püspöki kar által elfoga­dott, új katekizmust, stb). A pápa azonban nem tesz kü­lönbséget t jobb- és baloldal között, amivel végső soron mindkét ellenzéket erősíti. Világos továbbá, hogy nem szabad összetéveszteni a hí­vők. püspökök, papok, laiku­sok nagy részének mérsékelt és felelős progresszizmusát egyes kisebbségek olykor meggondolatlan. szélsőséges progresszizmusával. össze­tévesztésük nemcsak veszélyes, hanem mélységesen igazság­talan. A központi hierarchia szándékosan igyekszik össze­keverni a progresszizmusnak ezt a két fajtáját, abból a célból, hogy legfeljebb felüle­tes modernizálásokra kerüljön sor. Meggyőződése ugyanis, hogy a zsinati revízió logi­kája az egyházat óhatatlanul radikális átalakulás felé ve­zetné, amely a jelenlegi struk­túra végét jelentené. Az egyházi hatóságok el­veszítették régi. hatékony kényszerítő eszközeik jó ré­szét. Nem remélhetik többé hogy elfojthatják az újító­mozgalmakat. (Espresso) Ingadozik a katolikus egyház ? Mi lesz az egyházból? „A domonkosok már nem prédi­kálnak, a ferencesek már nem szegények, a bencések be­utazzák a világot, a jezsuiták pedig nem engedelmesek töb­bé”. Ez a katolikus tréfa a vál­ság lényegét érinti. Úgy lát­szik. semmi sem érvényes többé. A nyugati világ legrégibb, számtalan vihart kiállott in­tézménye olyan fejlemények közé került, amelyek létét fe­nyegetik. Erről beszélt VI. Pál, Péter trónjának mélysé­gesen nyugtalankodó, de ugyanakkor bizonytalan 261. örököse. „Az egyház sok támasza in­gadozik — mondotta a napok­ban. — Jövője attól függ, mi­lyen utat választanak a leg- felelősebb csoportok”. így be- sél, nem első ízben, a je­zsuita rend vezető atyáihoz. Alig múlik el hét, hogy Montini pápa fel ne emelné figyelmeztető szavát. Van. amikor a dolgok lényegére vi­lágít, van. amikor csak fáj­dalmasan és rezignáltan figyel­meztet. Szavai azonban min­denképpen keveset segítenek. A kilépésekről, kiugrásokról, papi házasodásokról, tiltako­zásokról és ellentiltakozások­ról .szóló hírek csupán az egy­házon belüli mozgolódás leg­láthatóbb részét képezik. Ez a mozgalom mind inkább kiter­jed. Már nemcsak a papnevel­dékben és katolikus akadé­miákon vitáznak a tekintély­ről és a szabadságról. Ezek a kérdések már a legkisebb plé­bániára is eljutottak. A pápának igaza van: az egyház sok támasza ingado­zik. Aki azonban aggódó fi­gyelmeztetéseit pontosabban szemügyre veszi, abban fel­vetődik a kérdés, vajon át­látja-e a pápa a mozgalmat egész kiterjedésében? A hagyomány, a régi forma és rend nyilvánvalóan vál­ságban van. De nincs-e vál­ságban maga az egyház is? Kétségkívül veszély fenye­geti magát az intézményt is, amennyiben csak az elavult formulák, jogi struktúrák és fegyelmi rendszabályok for­májában képes gondolkodni, még ha arra hivatkozik is, hogy mindez a hit közvetlen következménye. Éppen ez az. amit ma már kétségbe von­nak! És ami néhány éve még csak pár ezer teológus és püspök felismerése volt. azt ma már minden katolikus megérti. (Süddeutsche Zeitung) A Tiberis, kissé, szélesebb lett A rómaiak a Vatikánról szólva azt mondják: ,,A Te- verén túl”, vagy egyszerűen. ,,a folyón túl”. „A Tiberis keskeny” mondás azt jelenti, hogy a Vatikán fokozott mér­tékben beavatkozik Olasz­ország ügyeibe. ..A Tiberis szélesedik” mondás viszont olyankor érvényes, amikor az az egyház saját ügyeire össz­pontosítja figyelmét és politi­kailag semlegesebb. Jelenleg az egyház súlyos belső válságban van. VI. Pál pápa április 5-i drá­mai beszédében a szkizma je­leiről beszélt. Maga a szkizma (szakadás) terminus, amely­nek alkalmazása sok bírálatot váltott ki katolikus körökben, sok értelmű fogalom és ne­héz- világi nyelven definiálni. Mindenekelőtt főbb jeleit kell megállapítanunk. A szakadás jelei: A hit válsága. Nem új je­lenség és nem is csak a ka­tolicizmusra vonatkozik. A tu­domány és a technikai civi­lizáció fejlődése csökkenti a vallás társadalmi befolyását. Úgy vélhetjük" azonban, hogy a pápa megállapításával a mennyiség minőségbe csapott át. Az egyre általánosabb lai- cizálódás és az ateista gondol­kodás megszilárdulása a fej­lett társadalmakban mélysé­gesen nyugtalanítja a Vati­kánt. A doktrína válsága. Itt a hívő emberek ellenvéleményé­ről van szó, akik kifejezetten a katolikus egyház tanításá­nak egyes elveit vonják két­ségbe. Végül a fegyelem válsága. A katolikus egyház hierarchi­kus szervezet, élén a csalha­tatlan és felcserélhetetlen mo- narchával. A fegyelem vál­sága veszélyessé válik, mikor már az egyházi apparátusban, vagyis a papság körében is felüti a fejét. Éppen ezt fi­gyelhetjük meg jelenleg. A válság mintegy két ágra osztható. Először: egyes or­szágokban a papok tömege­sen ugranak ki, mert nősülni akarnak, vagy elvesztették hi­tüket. Ez a jelenség, ha nem is olyan méretekben, mint manapság, mindig megvolt. Sokkal veszélyesebb a má­sik jelenség: papok ezrei ta­gadják meg az engedelmessé­get a fegyelem jelenlegi for­máinak. Nyilvánosan bírálják az egyház kötelező struktúrá­ját és tanítását. Rájuk gon­dolt VI. Pál, amikor a szkiz­ma születéséről beszélt. (Trybuna Ludu) Rekord: 134 bíboros-* Most összesen 134 a bíboro­sok száma. ami maximális szám a katolikus egyház tör­ténetében. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a jelenlegi egy­házi vezetés azt akarta: le­gyen ez a testület annyira egyetemes, hogy a világ min­den tájáról származó tisztség­viselők legyenek munkatársai. A bíborosi testületben most 47 ország képviselői foglalnak helyet: Európát 83-an képvise­lik, ezek közül 41 olasz, az amerikai kontinenst 3l-en, az afrikait 7-en, az ázsiait ll-en; Óceániát pedig ketten. Spanyolországból két bíbo­rost neveztek ki: a toledói érseket, aki nemrégen lett Spanyolország hercegprímása és az érseki konferencia al- elnöke, valamint Pamplone ér­seket; a madridi érseket és Morcillot. az érseki konferen­cia elnökét ezúttal minden magyarázat nélkül mellőzték. Szem előtt tartva azonban, hogy Morcillo a Cortez régi képviselője és a koronatanács tagja, — noha nemrég le­mondott e politikai posztjai­ról — és azt, hogy a Vatikán szándékosan nem akarta ki­tüntetni a bíborosi kalappal, nyilvánvaló, hogy VI. Pál a Franco-barát konzervatívok mellőzésére törekszik. Ami az úgynevezett harma­dik világ jelöltjeit illeti, ez­úttal Madagaszkár, Kongó, Ko­rea, India és néhány latin­amerikai ország (Ecuador. Guatemala, Brazilia) jutott szóhoz. Az említett országok­ból egy-egy bíborost válasz­tottak. A világ e részében persze csodálkozva kérdezik, miként lehetséges, hogy a bí­borosi kalapok odaítélésénél mellőzték Refice hercegérse­ket, a népszerű és kedvelt Helder Camarát. Ez mégis azt jelenti — találgatják —, hogy a Vatikán inkább mérsékelt, nem pedig kimondottan libe­rális egyházi személyiségeket választ. A franciáknak most 11 em­bere foglal helyet a bíborosi testületben. A franciák ará­nya az olaszokhoz viszonyít­va vitathatatlanul az olaszok javára dől el, a bíborosok szá­mát tekintve a franciák áll­nak a testületben a második helyen. (Vjesnik) II gyilkosok jól élnek A „Codor légió” tagjai, akik Hitler megbízásából részt vet­tek a Spanyol Köztársaság szétzúzásában, Nyugat-Német- országban életjáradékot kap­nak. Indoklás: „A spanyol pol­gárháború a német csapatok harci erejének kipróbálására szolgált.” „A nemzetközi bri­gádok tagjainak, akik a spa­nyol nép oldalán harcoltak Franco ellen, nincs erre joguk. Indoklás: nem volt semmiféle összefüggés az ilyen szolgálat és a német katonai érdekek között”. Az idézetek a bonni mun­kaügyi minisztériumnak a spa­nyol polgárháború egyik egy­kori antifasiszta harcosához intézett iratából származnak. Az illető amiatt emelt panaszt, hogy rosszabbul bánnak vele, mint a fasiszta légió gyilkoló, gyújtogató tagjaival. Többet nem is kell ehhez hozzáfűzni — az eset önmagáért beszél. Szórványos, egyedi jelenség ez talán Nyugat-Németország- ban? A Hitler-állam magas és magasabb rangú hivatalnokai a hitleri Wehrmacht táborno­kai és tisztjei, a hitleri igazság­szolgáltatás bírái és ügyészei — mind nyugdíjat és járadé­kot kapnak, részben óriási nyugdíjakat. Az egykori állam­titkárok és főtisztviselők havi 2700 márkáig, egykori marsai­tok és tábornokok havi 2500 márkáig, egykori bírák és államügyészek havi 1500 márkát. Ezenkívül a náci akti­visták az esetben, ha hadifog­ságban voltak, több ezer már­ka „hazatérési segélyt” és nyugdíj kiegészítést kapnak. Ehhez jön még a kisnácik nagy száma, akik megfizette­tik a Hitler-rezsimnek tett szolgálataikat. Paul Schallück nyugatnémet író nemrég a „Welt der Ar­beit" című szakszervezeti lap­ban arról panaszkodott, hogy az utóbbi 20 évben a nácik és háborús bűnösök nyugdíjban és járulékban több mint 30 milliárd márkát zsebeltek be, Hitler hűséges híveire hulló pénzmanna forrása a hirhedt 131-es törvény, amely a náci állam tisztviselőinek és hiva­tásos katonáinak újraalkalma­zását és nyugdíjigényét szabá­lyozza. A törvényt több ízben nagyvonalúan kiegészítették, így azzal az előírással, hogy „a hadifogság és internálás ide­jét szolgálati időnek kell be­számítani.” Tehát akit Hitler apparátusából nem vettek át a bonni hatalmi apparátusba, mint a legtöbb hivatalnokot és bírót, annak „be kell érnie” legalább valami zsíros nyug­díjjal. Nagyon csekély azok­nak a száma, akiknek valóban lakolniok kellett bűneikért — és legtöbbnyire a „kicsik” vol­tak ezek. Midőn nemrég kipattant, hogy Eugen Gerstenmaier, a nácik egykori propagandistája és besúgója, nemrég még a nyugatnémet parlament elnö­ke 280 ezer márkát inkasszált az őt 1945-ben ért vesztesége­kért, a „Westfalische Rund­schau” című szociáldemokrata lap megvizsgálta, hogy Nyugat- Németországban tulajdonkép­pen milyen magas nyugdíjat kapnak a fasizmus áldozatai és ellenfelei. A lap ezzel ösz- szefüggésben megszólaltatott olyan ügyvédeket is, akik rendszeres tevékenységet fejte­nek ki törvényszékek előtt kártalanítási és jóvátételi ügyekben. Az egyik neves köl­ni ügyvéd kijelentette az új­ságnak: „Az üldözöttek átla­gos nyugdíja nem magasabb havi 200 márkánál.” Egy te­kintélyes frankfurti ügyvéd ki­jelentette: „Az egykori kon­centrációs táborok lakóinak 80 százaléka nem kap többet, mint 159 márkát havonta.” Az egyszerre kifizetett kártalaní­tások összege is sokkal, de sok­kal alacsonyabb annál, sem­hogy a Gerstenmaier-esettel összehasonlítható lenne. Mielőtt a nyugatnémet ál­lam ezeket az összegeket ki­fizetné, az antifasisztáknak gyakran évekig kell peres­kedniük. Sok ezer olyan anti­fasiszta van, aki hiába tette ezt — mindmáig egyetlen pfenniget sem kapott. Közü­lük sokan, gyakran a perek­től felőröltén és elkeseredet­ten kártalanítás nélkül hal­tak meg. Az ellenállás mun­kásmozgalomhói jövő harco­sainak kártalanítását sok eset­ben az 1933-ban fizetett mun­kanélküli segély alapján fi­zették ki. A nagyvonalúbban megállapított jóvátételi pén­zek nem a szabályt, hanem a kivételt jelentik. Végül még egy példa: Rehse. a hírhedt náci vérbíró, a tömeggyilkos Freisler „néptörvényszékének” bírája, eddig 270 ezer márkát zsebelt be. Ezen túlmenően még elégedetlen is ez a náci bűnös, akit nemrég mentettek fel az ellene folvó perben. Az ellene indított eljárás ered­ményeképpen legalább vissza­fogták nyugdíja egy részét és ezt az összeget szeretné most kaszírozni. Ez a Rehse volt az, aki 1944. május 4-én halálra ítélte Ott Zinnecker katolikus polgárt. Az ítélet indoklásá­ban az állt, hogy Zinnecker „hazaáruló módon kedvezett az ellenségnek” és „bomlasz­totta a véderőt”, mert egy is­merősével folytatott beszélge­tésben elutasítólag és bírálóan nyilatkozott a háborúról. Zin­necker túlélte az ítéletet, — a fasizmus vége mentette meg őt a hóhértól. Eddig egyetlen pfennig jóvátételt vagy kárta­lanítást sem kapott. Sexy házak eladók! Új hóbort az Egyesült Államokban Végre ezt is megértük! Az amerikai ingatlanforgalmi ügy­nökök ugyanis rájöttek a pró­zai igazságra: ha el akarnak adni egy családi házat, első­sorban „erotikus” belsejét kell dicsérniük a vevők előtt. Ez sokkal hathatósabb módszer, mint naphosszat a ház homlok­zatáról, építészeti előnyeiről, vízvezetékéről, szellőztető be­rendezéseiről stb. mesélni. Természetesen a ragyogó öt­let még nem jutott minden amerikai ügynök eszébe, de azok, akik alkalmazták, már elégedetten dörzsölhetik a te­nyerüket: forgalmuk ugyanis csaknem 30 százalékkal növe­kedett. Egy houstoni vállalkozó pél­dául égre-földre esküdözik ve­vői előtt, hogy azok a családi házak, amelyeket ő épít — méghozzá sorozatban — a „legbotrányosabb épületek, amelyeket a világ a római bi­rodalom hagyatlása óta látott”. A nappali szobában (figyel­jünk: nem hálószobának neve­zi!) van az úgynevezett „sze­relmi barlang”. Ez valójában a padló közepén tátongó mé­lyedés, amelyet mű leopárd­bőrökkel borítanak. Bőven van benne hely, akár két-három szerelmespár is használhatja egyidejűleg. A szerelmi bar­langban igazi tűz ég, amely „kimondottan szexuális légkört teremt”. A nagy ingatlanforgalmi ügynökségeknek és építőválla­latoknak is megtetszett az öt­let, s azóta szexuológusokat al­kalmaznak. Corbusier már nem érdekes számukra. Kinsey, a neves amerikai szex-tudós ta­nulmányai ugyanis jobb ötle­tekkel szolgálnak ahhoz, ho­gyan lehet megfelelő módon kiképezni az említett nappali szobák és szerelmi barlangok belsejét. A fiatal házaspárok számára épült családi házak mindegyikében van egy úgy­nevezett szerelmi szoba. Tüze­tes tanulmányozás után úgy döntöttek, hogy kétszeres füg­gönyt tesznek a szoba ablakára, amely csak részben engedi át a nappali fényt Mennyezeté­ről nem csüngnek alá drága csillárok — ahelyett a sarok­ban és falrészeken színes, rej­tett lámpák vannak. Fényere­jük is szabályozható! Az ötletes vállalkozók termé­szetesen gondolnak a hideg vérmérsékletű kliensekre is, s ezért megfelelő módon „érzé­kivé teszik” a szobákat. Kinsey tanulmányai alapján rájöttek, hogy erre a célra legmegfele­lőbb az élénk szín, elsősorban , pedig a narancssárga. így hát narancssárgára festenek min­dent, amit csak lehet'. A „dör­zsöltebb” műépítészek még a bútort is úgy alakítják ki, hogy megfelelő képzettársításokat keltsen a lakókban. (Expressen) Népújság 1869. június 15. T

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents