Tolna Megyei Népújság, 1969. május (19. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-06 / 101. szám
Továbbra is gyengélkednek az NB ll-esek Á Szövetkezeti SK nyerte a dombóvári rangadót Az NB Il-beu változatlanul gyengén szerepelnék csapataink, A Szekszárdi Dózsa ax első félidőben gólokkal vezethetett volna, szünet után azonban a döntetlennek is örülnie kellett a gyenge játék után. Máza-Szászvár ugyanolyan arányban maradt alul Fűzfőn, mint annak idején a Dózsa. Az NB ni-ások a múlt vasárnapi fekete forduló után, jól szerepeltek. Nagymányok imponáló arányban fektette kétválira az eddig második helyezett Barcsot. Nagy meglepetés született, Dombóvárott is, ahol a Vasút pályáján a Szövetkezeti SK nyerte a dombóvári rangadót. Bony- hád Pécsről hozta el a bajnoki pontokat, a Porcelán otthonából. így az NB IH-asolc a megszerezhető pontokat mind otthon tartották. Eredmények Sz. Dózsa—Bauxitbányász 1:1 (1:1) NB L: Tatabánya—MTK 1:0 (0:0), Ferencváros—Rába ETO 2:1 (1:0). Pécs—Csepel 0:0, Újpesti"' Dózsa— Salgótarján 2:0 (1:0). Vasas—Dunaújváros 3:0 (0:0), Bp. HonvédEgér 3:0 (2:0). Sz. Haladás—Egyetértés 1:0 (1:0), Diósgyőr—Komló 1:0 (0:0). NB I. B: Ózdi Kohász—Bp. Spartacus 2:1 (0:1), Videoton—Miskolci VSC 7:0 (2:0). Pécsi Bányász —Várpalotai Bányász 1:0 (1:0), Békéscsabai Előre—Oroszlányi Bányász 3:1 (2:0), FÖSPED Szállítók —Győri Dózsa 2:0 (1:0), Szegedi EOL—Kecskeméti Dózsa 1:0 (0:0), Zalaegerszegi TE—Székesfehérvári MÁV 2:0 (1:0), BKV Előre—Ganz- MÁVAG 0:0, Nagybátonyi Bányász —Szolnoki MTE 1:1 (1:1). NB II.: Pápai Textiles—Olajbányász SE 3 :l (2:0), Dorogi Bányász —Kaposvári Táncsics SE 1:1 (í:l), Pécsi Ércbányász—Savaria Cipőgyár 3:1 (2:0), Győr—Pécsi VSK 6:0, Siófok—Almásfüzitő 0:3, Kaposvári Kinizsi—Veszprém 1:1. NB III.: Lábod—Kaposvári Vasas 4:1, Pécsi EAC—Sárbogárd 4:1, Pécsi BTC—Mohács 3:0. Pécsi Volán—Baja 1:0, Pécsi Steinmetz— Dunaújváros 1:1. Megyei ifjúsági bajnokság: Paks —Szedres 1:1, Simontornya—Gyönk 4:1, Máza-Szászvár—Kisdorog 1:1, Sz. Dózsa—Fornád 4:1, Bonyhád Tengelie 1:1, Bogyiszló—Sz. Vasas 1:6, Tamási—Dunaföldvár 3:1, PIő- gyész—Fadd 2:6. Megyei B: Bátaszék—Sióagárd 2:2, ifi: 20:0, Szakcs—Bölcske 1:1, ifi: 4:1, Cikó—Dunaszentgyörgy 3:1, ifi: 2:0, Nagydorog—Decs 1:0, ifi: 1:3, Pálfa—Kölesd 4:1, ifi: 1:2, Majos—Dalmand 5:2, ifi: 6:0, Ozora—Döbrököz 6:0, ifi: 1:0. II. osztály: Keleti csoport: Du- nakömlőd—Zomba 0:0, ifi: 0:1, Kajdacs—Kéty 0:0, ifi: _ 9 :ü,. Mado- esa—rAlsóhídvég 3:3, ifi: 2:3, Báta —Kakasd 2:1, ifi: 1:2, Harc—Alsó- pél 2:0, ifi: 4:1, (Merjen—öcsény. 3:2, ifi: 11:0. Nyugati csoport: Győré—Szakály 11:0, ifi: 1:0, Nak —Iregszemcse 2:3, ifi: 2:3, Dombóvári Szövetkezet II—Pincehely 4:0, ifi: 5:2, Ujireg—Tolnanémedi 3:1, ifi: 0:1, Kocsola—Mucsi 8:1, ifi: 11:0. Tamási járási bajnokság: Fürgéd—Pári 6:1, Adorján—Magyar- keszi 1:12, Varsád—Szárazd 2:1, Pincehely II—Nagyszokoly 5:2, Keszőhidegkút—Nagyszékely 11:0. Így hellett volna 1. Salgót.—U. Dózsa 0:2 2 2. Eger—Honvéd 0:3 2 3L Tatab— MTK 1:0 1 4. Pécs—Csepel 0:0 X 5. Szombati».—Fgyct. 1:0 1 6. iJVTK-Komló 1:0 1 7. B.-Csaba—Oroszlány 3:1 1 8. SZEOL—Kecskemét 1:0 1 9. S. -ú.ihely—- V oi án 0:0 X 10. KTE—Budafok J :l X 11. Bologna—Torino 2:0 1 12. Napoli—Cagliari 2:1 1 13. Juventus—Inter Pótmérk»" '' 1:0 ...1 . 14. Palermo—Róma 0:3 2 180 felett Fejős, a Szekszárdi Dózsa ifjúsági atlétája vasárnap az 1952-ben születettek kategóriájában magasugrásban 180 centiméteres kiváló eredménynyel győzött. Távolugrásban is biztosan győzött 610 centi- méteres eredménnyel. Fűzfő—Máza-Szászvár 3:1 (1:1) Szekszárd, 1200 néző. Vezette: Sabácz. Sz. Dózsa: Lipovszky — Kálmán, Gellér, Jerabek, Kalász, .Lelovics, Kormos. Becze, Lizák, Freppán, Török. Edző: Nagy János. Bauxitbányász: Boros — Tóth, Dálnoki, Kajsza, Szűcs, Szarvas, Borbély, Tulok I.,* Hegedűs, Budai, Pálfi (Kraxner). Edző: Kun Vilmos. Micskón kívül Csordás is sérültet jelentett, így Kormos és Becze került a csapatba. Az első negyedóra kiegyenlített küzdelmet hozott. Tóth a 2. percben majdnem öngólt vétett. Lizák, Becze, Kalász lőtt nem sokkal mellé, vagy fölé a vendégek kapujánál, a túloldalon viszont Borbély beadásáról Pálfi késett le. Lassan fölénybe került a Dózsa. Helyzet helyzet után alakult a Bányász kapuja előtt, de nem volt szerencséje a hazaiaknak és Boros remekül védett, majd Becze fejese a kapufáról hagyta el a játékteret. A 33. percben Dózsa-táma- dások után a Bauxitbányász szerzett vezetést. Jobb oldalról indult el a támadás, előbb Lipovszky a kapufa segítségével még kiütötte a labdát, de Tulok I. 8 méterről a hálóba lőtt. 0:1, A gól után is nagy erővel támadott a Dózsa. A 35. percben Török a 11-esről fölélőtt, majd egy perc múlva Freppán átemelte a 16-oson a labdát és fordulásból a sarokba vágta. 1:1. A 38. percben is nagy helyzet maradt kihasználatlanul. Freppán kiharcolt egy labdát, elfutott vele, beadta, Becze Kormos elé fejelte, de a csatár éles szögből mellélőtt. Lizák megsérült a gól előtt és csak pár perces ápolás után játszott tovább. Szünet utón egy ideig még folytatódott a Dózsa nyomása. A 8. percben Lizák lőtt, de az egyik védőr -lábáról a hálóba tartott, Jelenet a Szekszárdi Dózsa mérkőzésről. A kép bal oldalán lévő Kormos elől ment a vendégcsapat védelme. túljutott már a gólvonalon, amikor Tóth kivágta. A játékvezető továbbot intett. A 10. percben Lizákot Dobos váltotta fel. Fokozatosan visszaesett a Dózsa. A befejezés előtt 10 perccel mindkét csapat előtt felcsillant a győzelem reménye. Négy Dózsa-csa- tár is egymásra várt, üres volt a kapu, végül Freppán az oldal- hálót találta el. A 40. percben Budai futott el, a hálóba került a labda, de les címén nem ítélt gólt a játékvezető. Rosszul lőttek a Dózsa csatárai és nem lehet büntetlenül ennyi helyzetet kihasználatlanul hagyni. A gyors egyenlítés sem rázta fel a Dózsát, amely különösen szünet után erőtlenül, gyengén játszott. A vendégek jobb erőben voltak, lelkesedésükkel rászolgáltak az egyik pontra. Jók: Freppán, Kormos, Gellér, illetve Boros, Tóth, Tulok I, és Hegedűs. Fűzfő, 1000 néző. Vezette: Gyi- mesi. Fűzfő: Marcsik — Somogyi, László I., Balatoni, Bajor, őri, Zaharovics, Megyeri, Saller (Fehér), Marton, László II. Edző: Boros József. Máza-Szászvár : Képíró — Jónás (Nagy II.), Róth, Bocz, Németh, Bakó, Wéber, Og- lizán (Molnár), Kerkal, Kővári, Czebei. Edző: Polgár Lajos. A bányászcsapat arra építette fel taktikáját, hogy szoros emberfo- ‘ góssal védekezzen, és amikor alkalom nyílik, gyors ellentámadással támadjon. Ez hosszú időn keresztül eredményre is vezetett. A vezetést Máza-Szászvár szerezte meg, azonban a fűzfőieknek sikerült a félidő végéig kiegyenlíteni. Ebben az időszakban Máza-Szászvár teljesen egyenrangú ellenfél volt. a II. félidő 20. percéig 1:1 volt a mérkőzés állása. Ekkor a vendégcsapat vitatható góllal megszerezte a vezetést. 2:1. A gól után Kerkai a játékvezetőnél reklamált, melyért a • kiállítás sorsára jutott. A 10 emberrel játszó bányászcsapat ettől kezdve hiába játszott továbbra is lelkesen, nem tudta megakadályozni, hogy a hazaiak ne érjenek el újabb gólt, mellyel kialakult a mérkőzés 3 :l-es végeredménye. A hazai csapatból őri, Marton, míg Máza-Szászvárból csak Németh játéka dicsérhető. Bonyhád—P. Porcelán 2:1 (1:1) Pécs, 500 néző. Vezette: Tegzes. A bonyhádi csapat a következő játékosokkal harcolta ki a győzelmet: Mucska —■ Ambrus, Wág- ner, Mező, Péter, Fazekas, Pataki. Varga. Barabás, Füleki. Csere: Vajda és Fláding. Bonyhád kezdett, de az ellenfél megszerezte a labdát és ebből az akcióból gólt lőttek Mucska hálójába. 0:1. A gólra Bonyhád gyors támadásokkal válaszolt és a 10. percben Varga átjátszotta a védelmet, de a 16 méterről küldött lövése kapufára csattant, öt perc múlva Füleki 3 méterről a kapus kezébe fejelte a labdát. A 20. percben egyenlített Bonyhád, amikor Varga védhetetlenül lőtt a felső sarokba. 1:1. öt perc múlva Barabás hibázott gólhelyzetből, majd Fazekas előtt nyílott alkalom, amit ■elrontott. Ebben az időszakban a bonyhádi csapat már irányította a játékot és csak a félidő utolsó 10 percében jött föl a Porcelán, de ekkor Mucska több esetben kitűnően védett. A n. félidőben a hazaiak kezdtek, de Péter elvette a labdát, baloldalt felfutott és beívelése után Varga 8 méterről megszerezte a vezetést, egyben a győzelmet jelentő gólt. 2:1. A n. félidő hátralevő részében mindkét kapu előtt adódott helyzet, de a csatárok azokat nem tudták értékesíteni. A 30. percben Fazekast letalpalták, ettől kezdve Bonyhád 10 emberrel játszott. Négy perc múlva Mezővel szemben szabálytalankodtak, így ő is harcképtelenné vált. Az utolsó 10 percet Bonyhád 9 emberrel játszotta, végig. Kitűnt: Mucska, Ambrus, Pataki és Varga. Magymányok—Barcs 3:0 (0:0) Nagymányok. 500 néző. Vezette: Sümegi. Nagymányok: Volár — Kozma, ázéles, Nagy, Kóka, Tresch, Bareith I., Nádast, Demeter, Farkas, Túrós (Hódost). Barcs: Jobbágy — Mohácsi, Szo- kol, Berta, Bátorít, Nagy, Pálmai, Marton, Kuezkó, Horváth, Láng. Jól kezdett a hazai együttes a védekezésre berendezkedett vendégek ellen. Már az első félidőben számos gólhelyzet alakult ki a vendégek kapuja előtt, de a jól tömörülő védelem megakadályozta a nagymányokiakat a gólszerzésben. Szünet után a 18. percben Bareith Farkastól kapott labdát 20 méteres lövéssel küldte a vendégek kapujába. 1:0. A 26. percben Hódost mintaszerűen tálalt Nádasi előtt és a csatár nem hibázott. 2:0. A 28. percben a vendégeknek is volt helyzetük, amikor Marton lövését Volár bravúrosan védte. A 40. percben Farkas 30 méterről nagy gólt lőtt a felső sarokba. 3:0. Nagymányok még Ilyen arányban is megérdemelte a győzelmet, mert a három gólon kívül még 5 gólhelyzet maradt kihasználatlanul. A barcsiak elejétől végig passzívan játszottak és a nagy- mányoki közönség lényegesen többet várt a bajnokság második helyezettjétől. Jók: Széles, Bareith I., Nagy, Farkas. IUetve Szokol. Pálmai és Marton. — Orbán — D. Szövetkezeti SK —Dombóvári VSE 2:0 (1:0) Dombóvár, 600 néző. Vezette: Szloboda. D. Szövetkezeti SK: Dobos — Miklós, Vida, Herte- lendi, Taksonyi, Korpádi, Csul- lag, Ócsag, Tóth, G. Kiss. Gaál. Csere: Szóka és Kovács. DVSE: Bancsi — Potó, Beke, Kakas. Sonkoly, Poór, Szabó, László. Varga, Garamvári, Szőts. Csere: Bereók és Ughy. 10 perces váltakozó játék után a Vasút kezdeményezett többet, közben Szabó lőtt mellé. A 12. percben szöglethez jutott a Vasút, de Dobos jól védett. Mintegy 15 perces mezőnyjáték következett, enyhe Vasút-fölénnyel, de esemény nélkül. Garamvári' lőtt mellé, majd G. Kiss lőtt egy szabadrúgást fölé. A 32. percben László lőtt. de Dobos ismét védett. Ellentámadás után G. Kiss szabadrúgást lőhetett, de a labda kapu fölé ment. A 41. percben a szövetkezetiek szerezték meg a vezetést. A kitörő Tóthot az enerváltan játszó Vasút-védelem buktatta a 16-oson belül. A ll-est Öcsag értékesítette. 1:0. Szünet után is a Vasút volt a többet kezdeményező, de a lelkesen já/tszó szövetkezeti csapat mind jobban játékba lendült, amelynek eredménye a 18. percben mutatkozott meg. Gaál—Tóth— Ócsag-adogatás után Ócsag újabb gólt lőtt. 2:0. A szövetkezeti csapat a 2:0-as vezetés birtokában nyugodtan, a Vasút idegesen és enerváltan játszott. A Szövetkezeti SK megérdemelten vitte el a Vasút-pályáról a bajnoki pontokat, a lélek nélkül játszó vasutasoktól. Jók: Vida, Ócsag, Gaál, míg a Vasúiból senkit sem lehet dicsérni. — Sebők NB-s csapataink legjobbjai Szekszárdi Dózsa: Freppán Máza-Szászvár: Németh Bonyádi Vasas: Ambrus Dombóvári Szövetkezeti SK: Vida Dombóvári VSE: nem volt Nagymányok! Brikett: Széles Bajnoki táblázatok NB I 1. Ferencváros Ujp. Dózsa 9 7 7 3 1 1 27 :10 24:8 17 15 3. MTK 10 6 2 2 16:8 14 4. Bp. Honvéd 10 5 3 2 21:9 13 5. Rába ETO 10 5 2 3 22:8 12 6. Vasas 10 5 1 4 25:17 11 7. Csepel 10 5 1 4 12:9 11 8. Pécs 10 4 2 4 6:11 10 9. Eger 10 3 3 4 10:17 9 10. Szombathely 10 3 3 4 8:16 9 11. Diósgyőr $ 3 2 4 7:13 Ö 12. Komló id 2 3 5 7:13 7 13. Salgótarján 10 3 1 6 6:12 7 14. Tatabánya m 2 2 6 9:18 K 15. Dunaújváros 10 3 — 7 7:22 6 n. Egyetértés 10 — 3 7 3GI0 3 MB I B 1. Videoton Ü0 7 1 2 29:10 15 2. ZTE lű 6 2 2 24:11 14 2. Várpalota 10 6 1 3 15:10 13 4. Pécsi B. 10 5 3 2 9:10 13 5. Kecskemét 10 5 2 3 13:11 12 ü. SZEOL 10 4 3 3 14 J) 11 7. BKV E. 10 3 5 2 6:4 11 8. Ganz-MÁVAG 10 3 5 2 7:6 11 9. SZMTE 10 3 5 2 12:11 11 10. Békéscsaba 10 4 2 4 13:13 IC 11. Oroszlány 10 3 4 3 12:13 1« 12. Ózd 10 3 3 4 9:9 9 13. F. Szállít. 10 3 3 4 14:14 9 14. Bp. Spart. 10 2 5 3 12:13 9 15. Szf. MÁV 10 3 2 5 6:12 8 lu. MVSC 10 2 3 5 9:22 7 17. Nagybát. 10 1 2 7 4:16 4 18. Gy, Dózsa ,10 3 7 1 *15 3 .mt u 1. Győr 8 4 4 _ 13:3 12 2. Pápa 8 4 3 1 13:4 11 3. Pécsi Ér eb. 8 4 2 2 12:7 10 4. Dorog 8 2 5 1 12.-7 9 5. Veszprém 8 4 1 3 11:9 9 6. Fűzfő 3 3 3 2 11:9 9 7. Pécsi VSK 8 3 3 2 10:12 9 8. Kap. Kinizsi 8 3 3 2 6:8 9 9.. Kap. Táncsics 8 2 4 2 9.5 S 10. Almásfüzitő 8 3 1 4 10:9 7 11. Szombathely 8 3 1 4 12:12 7 12. Szekszárd 3 1 5 2 7:9 7 13. Nagykanizsa 8 2. 3 3 6.-9 7 14. Bauxitbány. 8 2 2 4 7:13 6 15. Siófok 8 1 2 5 7:16 4 .16. Máza-Szászv. 3 2 — a 6:20 4 NB ni 1. Pécsi BTC 8 8 _ _ 1 5:2 ÍC 2. Pécsi Volán 8 6 _ 2 1 6 U> 12 3. Dunaújváros 8 5 1 2 10:5 n 4. Barcs 8 5 1 2 Ifi .*7 íi 5. Bonyhád 8 4 1 3 tri 9 6. Nagymányok 8 4 1 3 13:13 9 7. P. Porcelán 8 3 2 3 11:8 8 8. D. Szöv. SK 8 3 2 3 8:7 « 9. Domb. VSE. 8 4 — 4 7:10 8 10. Lábod 8 3 1 4 15:13 7 11. Baja 8 3 1 4 7:8 7 12. Steinmetz 8 1 4 3 6:12 6 13. Mohács 8 1 3 4 6:12 f. .14. Pécsi EAC 8 2 — 6 11:15 4 15. Kap. Vasas 8 2 — 6 31:18 4 16. Sárbogárd 8 — 3 5 2:13 3 Megyebajnokság: 1. Sz. Vasas 9 7 1 1 25:7 Y 2. Paks 7 6 — 1 26:4 12 3. D.földvár 9 6 — 3 17 :ll 12 4. Fornád 8 5 1 2 16.-6 11 5. Fadd 9 4 3 2 22:13 11 6. Tengeik* 9 4 1 4 14:15 9 7. Kisdorog 7 3 2 2 9:8 8 8. Tamási 9 4 — 5 12:18 8 9. S.tornya 7 3 1 3 14:19 7 10. Tolna 9 3 1 5 11:16 7 11. Alpári 7 2 2 3 12:15 6 12. Szedres 7 3 — 4 9:19 tí 13. Hőgyész 9 3 — 6 5 :i6 6 14. Bonyhád 7 2 1 4 12:14 5 15. Bogyiszló 8 1 2 5 5:18 a 16. Gyönk 7 — 1 6 5:15 1 Sz. Dózsa II. 9 4 2 3 11:12 18 Máza-Szászvár H. 9 3 I 5 16 :33 7 Ifjúsági bajnokság: 1. Sz. Vasas 9 9 — 55:3 18 2. Bonyhád 9 7 1 1 36:7 15 3. S.tornya 8 6 — 2 27:15 12 4. Kisdorog 8 4 2 2 16:8 10 5. Fadd 9 4 2 3 23 :i8 10 6. Tengelie 9 4 2 3 15:14 10 7. D.földvár 9 4 1 4 22:15 9 8. Paks 8 4 1 3 14:10 9 9. Sz. Dózsa 8 4 1 3 16:15 9 10. Tolna 8 3 2 3 19:16 8 11. Tamási 9 4 — 5 19:33 8 12. Gyönk 8 3 2 3 12 :25 8 13. Szedres 8 3 1 4 14:17 7 14. M.-Szászvár 8 2 1 5 12:17 5 15. Fornád 8 2 — 6 18:40 4 16. Hőgyész 9 1 — 9 12:38 2 17. Bogyiszló 9 — 9 1:40 — Megyei B Felnőttek.: 1. Majos 8 5 2 1 23:10 12 2. Pálfa 8 4 3 1 25:15 11 3. Nagydorog 8 4 2 2 18:8 10 4. Ozora 8 3 3 2 22:15 n 5. Sióagárd 8 3 3 2 16:10 9 6. Decs 8 4 1 3 11:8 9 7. Kölesd 8 4 1 3 12:14 9 8. Bölcske 8 2 4 2 15:6 8 9. Dalmand 8 4 — 4 18:23 8 10. Bátaszék 8 2 3 3 15:19 7 11. Szakcs 8 2 2 4 8:19 6 12. Döbrököz 8 2 2 4 6:19 6 13. Cikó 8 2 1 5 12:21 5 14. D.szentgyörgy 8 l 1 6 »:23 3 Ifjúságiak 1. Cikó 8 5 3 — 18:8 13 2. Bátaszék 8 6 — 2 43:8 12 3. D.szentgyörgy 8 6 — 2 35:14 12 4. Kölesd 8 5 1 2 28:14 ÍJ 5. Majos 8 5 — 3 25:12 10 6. Bölcske 8 4 1 3 27:12 9 7. Döbrököz 8 4 1 3 21:10 9 8. Pálfa 8 3 1 4 12:13 7 9. Dalmand 8 3 1 4 9:2l 7 10. Decs 8 3 — 5 15:26 6 ll. Ozora 8 3 — 5 7:15 6 12. Szakcs 8 3 — 5 17:37 C 13. Nagydorog 8 1 — 7 10:33 2 14. Sióagárd 8 1 — 7 2:46 a