Tolna Megyei Népújság, 1969. május (19. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-25 / 118. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK’ Véres összecsapásé!! Egyelőre csak a maketten látható az első magyar atom­erőmű. A valóságos kép kö­rülbelül hat év múlva lesz ilyen, 1975 közepére. A több mint tízmilliárd forintos be­ruházás építőipari munkáit ekkorra fejezik be, az épüle­tek külső képe tehát már ki­alakul. A szerelők még körül­belül #gy évig dolgoznak ez­után. 1975 végére az egyes blokk, egy évvel később pe­dig a kettes blokk üzembe helyezése, próbaüzeme történik meg. A paksi atomerőmű teljesít­ménye 860 megawatt lesz, a teljes üzembe helyezés után évi 5,5—6 milliárd kilowattóra villamos energiát termel majd. Magyarország ez évi villamos- energia-fogyasztása mintegy 16—17 milliárd kilowattóra lesz, termelése nem éri el a 14 milliárdot. A paksi erőmű tehát csaknem feleannyi ára­mot termel majd, mint jelen­leg hazánk erőművei összesen. Heysrdahl később indul A marokkói Szafi kikötő­jében pénteken közölték, hogy vasárnap előtt a kedvezőtlen időjárás miatt nem került sor Heyerdahl norvég kutató ,,Rá” nevű, óegyiptomi mintára épült papirusz hajójának start­jára. Mint ismertes, az 54 éves Heyerdahl, hatfőnyi nemzet­közi legénységével azt akarja bebizonyítani, hogy az egyip­tomiak eljuthattak papirusz hajóikon Közép-Amerikába és átadhatták piramisépítési tech­nikájukat az inkáknak. A legalább háromhónapos útra most már teljesen fel­készített „Rá” a Reuter je­lentése szerint igen családias látványt nyújt. Ketrecekben tyúkok kotkociácsolnak és ka­csák hápognak. A hajón pedig száz kerámia korsó sorakozik — amelyekben1 tárolhatták a vizet ötezer évvel ezelőtt is. A hajó orrában egy öl hónapé.; majom látható: Szafi pasájá­nak pata az expedí­ció tagjainak. szik a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa. Japánban A nagy építés hírét nem csupán igaz öröm, de itt-ott megalapo­zatlan mendemondák kísérik. So­kan tudni vélik, mi több, határo­zottan állítják, hogy az, erőmű építői veszélyességi pótlékot (??). ötezertől Ötvenezer forintig ter­jedő összegű ,.hűségjutalmat” kap­nak — előre. Ismét mások azt mondják, hogy az építők egy esztendőn belül távfűtéses lakást kapnak. Nos. efféle kedvezmények­ről még beszélni is kár. Az igaz­ság annyi, hogy az építésben részt vevő vállalatok a törvényadta ke­reteken belül jelentős kedvezmé­nyekben részesítik — nem a je­lentkezőket, hanem azokat, akik becsületesen helytállnak a vállalt munkában. Japán főbb egyetemi köz­pontjaiban folytatódnak a diá­kok és a rendőrség közötti vé­res összecsapások. A tokió egyetem háromezer diákja' 1500 rendőr támadta meg. < három órán keresztül valósá­gos csatatérré vált az egyetem A rendőrök vasdorongok­kal és könnyfakasztó gázzá: rontottak a diákokra, akik ba­rikádokat emeltek. Az osaka; egyetemet hétszáz, a kyotóil 500 rendőr szállta meg. dolgoztak naponta — nagyobbrészt most is szegények. Pedi ők alapozták meg a most gazdag szövetkezeteket. Kiöregedtek és most azt mondják: „Ha ötszáz forintc kaphatnánk, akkor minden rendben volna ...!*’ Az állam kétszázhatvanat ad, aki megváltotta a nvugdí já négyszázat kap. Ez már majdnem annyi, mint amennyire szí mítottak. Az állam, erejéhez mérten, mindig többet ad A ga; dagodó termelőszövetkezetek is, bár többet is adhatnának talál Lehet, ha többet kapnának az öregek a termelőszövetkeze1 tol. valamivel csökkenne a tagok átlagjövedelme. Ha így lenn. akkor is többet kellene tenni ériük, mint amennyit jelenle tesznek. Jó, hogy adnak ingyen búzát, jó, hogy néhol adna fát is, hogy ingyen megmunkálják a háztáji területüket, hog időnként körülhordozzák őket a határban.. . Mindez ragvo jó, de úgy érzem, hogy ennél többre futná a termelő .züvciätze tek erejéből. Több öregek napközije kellene, több házi gondozó kellcm aki felkeresi-és mindenben segíti azokat, akik a munkába elfáradtak, akiit értünk dolgoztak és akikért most nekünk k> dolgoznunk. Egyszer majd értünk is 'dolgozniuk kell valakiknél ■l; azok a valakik annyit tesznek majd értünk, amennyi n igyekeztünk tenni a mi Öregjeinkért. Tudom, erőnk, lehetőségünk véges, de e kell megtalálnunk a maximálisát Budapesten olyan házakat kezdenek építeni teljes ellátást, kaphatnak a nyugdíjasok.'' Ötfős, egészségüket. Semmire sem lesz gondjuk. A nagy közösség, a társadalomi törődik, egyre több •< vé­dik az öregekkel. Minden tőle telhetőt megtesz azért, hovv sok-sok, munkában eltöltött hétköznap után nvonult ’ ; n pihenés abban az ünneplés ruhában, amit azelőtt még ünnep; sem értek rá felöltem. A film pergett. Záróképében három öregember távoiodo Ünneplőben voltak. De én éreztem: csak a televízió kedvéé öltöztek fel. Ahhoz, hogy mindig ünneplőben járhassanak, mindül” ryiunknák többet kell dolgoznunk. Értük is. magunkért i gyermekeinkért is, akik egyszer majd értünk dolgoznak. ígvs közi: amelyekbí ápolónő vé iSZAL^-ií j l)S (MTI Foto — Balassa Ferenc felv.) Persze, mire elkészül, az ak­kori termelésnek, illetve fo­gyasztásnak már jóval kisebb hányadát adja. A számítások szerint 1978-ra (teljes kapa­citással termel már ekkor) az ország villamos energia-fogyasz­tása 31,4 milliárd kilowattóra lesz, ennek 18—20 százalékát fedezi a paksi jitomerő/nű. Az építkezés megindult. Az idei program szerint megkezd­ték a földmunkákat. A Duná­tól az erőműhöz vezető hűtő- vízcsatorna kiemeléséivel nyert földből töltik fel # erőmű területét. E föleim unkákat 1970-ben fejezik be. Ebben az évben indul meg a felvonulási lakótelep építése és megkezdő­dik a vasútépítés. A paksi ál­lomás északi oldalán meg­kezdték az ideiglenes anyag­fogadó telep építését. Az idén végzik el az erqpjgr- i be­kötő ut földmunkáit is. Az első magyar atomerőmű szocialista építésünk kimagas­ló jelentőségű alkotása. Igaz, energiagondjainkat nem oldja meg teljesen, — de nem js erre a célra tervezlek. Ma­gyarország energiáig#1, yenek kielégítésében — akár - eddig, úgy a jövőben is — számot­tevő. sőt növekvő szerepet ját­Mai számunkból: Szatír szolgálta Istent 5. o. A „Varga-ügy” után 7. o. Akácos út... •9. o. A magyar— csehszlovák előtt 14. o. B A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA £S A MEGYEI TANÁCS LAPJA E XIX. évfolyam 118. szám ÄRA: 1,20 FORINT MMBBaasamBBEBsea Vasárnap, 1969. május 25. lesz a paksi atomerőmű E gyszer mi is megöregszünk. Lesznek nekünk is problé­máink, ha nem is olyanok, mint a mai öregeknek, de lesznek. És, hogy minél kevesebb problémánk legyen, azért többet kell tennünk a mai öregekért. A gondolatot egy tévé-riport váltotta ki belőlem. Ültem a fotelban, n űztem a filmet, hallgattam az idős embereket, akik háromszáz forintokat osztottak be egy hónapra:.kenyérre, cu-a korra, zsínra, lisztre, ruhára, fára . .. — Azt hittük, amikor bementünk, ha majd megöregszünk, akkor is meglesz a megélhetésünk ... — Amíg az ember dolgozik, addig nincs baj. Van szépen jövedelem a termelőszövetkezetben, meg minden . .. — Mi megváltottuk a nyugdíjunkat. Igaz, ezer forintot kellett befizetnünk, de megérte, mert, ha csak egy évig élek még, akkor is többet kapok vissza. . . — Aki nem tudta megváltani a nyugdíjat, altnak a tsz egészíti ki... Besaükött a gond a szobába. A film pergett, az emberek beszéltük, néha már nem is tudtam, hegy miről. Csak a gondolat volt a fontos, amit a film indított el bennem'. Csak arra figyel­tem, atni belőlem kibuggyanni készült. Az állam kétszázhatvan forint járadékot ad. Nagy megterhelés. Szép dolog volt ez a járadék az államtól. De. q>uk volt. Az élet többet, mást követel. Tudjtík ezt fenn is, gondolkodnak a dolgon, mert az állam is egy nagy család. Be kell osztani az államnak is minden fillért. — Ezek az emberek gyakran napi tíz forint írt 'dolgozta'. c!e dolgoztak. Gyarapították a szövetkezetét: A mostani aknai: . ár,könnyebb... íizegényok voltak a szövetkezetek, szegények voltak a tag- . óik! Akkor! És most? Gazdagodnak a szövetkezetek, a tagok is egyre jobban élnek, autót vásárolnak, kicserélik bútoraikat, új házukat építi re <. Jól van. ez így. De .mégis van valami, ami nyugtalanítja az embert; azok az öregek, akik tíz forintért

Next

/
Thumbnails
Contents