Tolna Megyei Népújság, 1969. május (19. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-24 / 117. szám

$• ÉRMESEK Akik részt vettek az ellenforradalom leverésében Néhány nap múlva lesz öt­ven esztendeje annak, hogy Nagyszékely községben loká­lis ^ellenforradalmi lázadásra, a vörösőrök elleni támadó ak­cióra került sor, majd másnap bontakozott ki Tamásiban fegyveres kísérlet a tanácsál- lam, a népi hatalom felszá­molására. 1919. május 29-én délután zajlott le Nagyszékelyen az el­lenforradalmi megmozdulás, amely helyi jellegű volt... Megtámadták a vörösőröket, akik fegyverüket használták... A támadásnak egy vörösőr esett áldozatul. A vörös­őrök csak úgy tudtak az embergyűrűből kiszabadulni, hogy ismételten fegyverüket használták... A községben az osztályellenség minden igyeke­zete ellenére sem bontakozha­tott ki teljesen az el­lenforradalmi felkelés, nem tudták átvenni a hatalmat, mert másnap reggel mintegy 70 főből álló vörösőrség szállta meg az ellenforradalmi ele­mektől felbújtott községet... A nyomozás — amelyet Gyenis Antal dombóvári pedagógus vezetett —, hamar felderítette a bűnösöket. Alig zajlott le a nagyszéke- lyi ellenforradalmi megmozdu­lás, máris újabb hír érkezett: május 30-án ellenforradalom tört ki Tamásiban. Ezúttal si­kerrel járt — ha rövid időre is — a próbálkozás, Tamásiban ugyanis átvették a község irá­nyítását az ellenforradalmá- fok... Dombóvárról és Szek- szárdról mintegy 200—200, gép­fegyverrel felszerelt vöröskato- ha vonult fel a tamási ellen­forradalmárok ellen. A harc közben „parlamenterek” men­tek a vörösőrséghez és a vörös­katonasághoz, s megállapodtak abban, hogy mindenki haza­megy, az ellenforradalmárok leteszik a fegyvert és a forra­dalmi erők bevonulnak a köz­ségbe. Amikor azonban a for­radalmi fegyveres erők bevo­nultak a községbe, Kiss A. Jó­zsef a nála maradt fegyverrel a katonák közé lőtt. A gyilkos ellenforradalmárt azonnal ki­végezte a községet elfoglaló vö­röskatonaság. (Szemelvények K. Balog János Tolna megye a Magyar Tanácsköztársaság idő­szakában című könyvéből.) Ilyen szituációban, ilyen kö­rülmények közepette védték a szocialista hazát a vörösőrök és a fegyelmi szakaszban szolgáló Lenin-fiúk. Dombóvárott kutattuk, kiket találhatunk még meg az ellen- forradalom fegyveres leverésé­nek részesei közül. A Tanács­köztársasági Emlékérem négy birtokosa közül két idős har­együtt idézzük a fél évszázada történteket. Ahol baj yolt, oda mentünk A pécsi 5-ös zászlóalj vörös­katonája volt Törő Gyula, ak­kor 19 esztendős fiatal ember. — Toponáron volt az egysé­günk, amikor jött a hír, visz­nek bennünket Tamásiba, az ellenforradalmárok ellen. Lát- rányi nevezetű százados volt a parancsnokunk, a keresztnevé­re már nem emlékszem. Meg­kaptuk a parancsot, bevagoní- roztunk és sebtiben, még akkor éjszaka elindultunk Tamásiba. Hajnalban érkeztünk Pári fe­lől a vonattal, Manlicher, gép­puska, teljes felszerelés, Pári községen túl már lőttek ben­nünket. Kaptuk a parancsot, felfejlődni és tüzelj. Kiugrál­tunk a vonatból, tűzzel felel­tünk a goromba fogadtatásra. Űztük őket Tamásiig s amikor beértünk, jött az erősítés — így eleveníti fel a történteket Törő Gyula elvtárs. — Ejtettek-e foglyokat? — A vagonokba zárva el is hoztuk őket Dombóvárra. Ve­lünk volt Gyenis Antal igazga­tó elvtárs, ő vitte tovább őket Szekszárdra. Még egy izgalmas epizódot. Amikor megérkez­tünk Dombóvárra, itt is volt ám baj. Nem adtak szabad utat, nem akarták beengedni a szerelvényt az állomásra. Jó két-három óra hosszat veszte­gelt a vonatunk künn, a pa­rancsnokok meg bementek, vi­tatkoztak, s elintézték, hogy megérkezhessünk az állomásra. Mi aztán mentünk tovább, vissza Toponárra, miután el­vettük a kedvüket, hogy a munkáshatalomra emeljék a kezüket. Törő Gyula együtt volt vö­rösőr Harsányi Györggyel, aki­vel nem tudunk beszélni, mert súlyos balesete miatt Budapest egyik kórházában ápolják. Visszalőltek a Lenin-fiúk Lábadozik még betegségéből a 80. esztendejét taposó Ber- náth István elvtárs, aki a hí­kasz tagja volt. Feleségét, kis­gyermekét hagyta ott, amikor a vasútnál szervezték a népha­talom védelmét szolgáló fe­gyelmi szakaszt. Beállt az éj­jel-nappali szolgálatot, szoros fegyelmet igénylő szakaszba. Mondja, Lenin-fiú lett ő is. — Mi volt a Lenin-fiúk fel­adata? — Csak a fegyelmi szakasz tagjait nevezték így, arra vol­tak hívatottak, hogy védjék a hatalmat, elfojtsák, leverjék az ellenforradalmi lázadást. Egy huszártiszt, Zay Dezső volt Dombóvár katonai parancsno­ka, s a kommunistává lett tiszt irányította az egységet. A leg­nagyobb fegyelem, barátság és testvériség honolt köztünk, mindig együtt voltunk. ( A Le­nin-fiúk még a Tanácsköztár­saság leverése után, a szek­szárdi fegyház foglyaként sem vallottak egymásra.) — Tudtuk, mire vállalko­zunk, amikor szervezték a fe­gyelmi szakaszt, megmondták, hogy nehéz lesz a szolgálat. Lett is. Bernáth István elv­társ ott volt Nagyszékely ben, amikor elnyomták az ellenfor­radalmi zendülést. — Agyonütöttek egy vörös- őrt. A hír vétele után azonnal, éjszaka mentünk, mi, a Lenin- fiúk. Fegyveres ellenállás nél­kül összeszedtük a bűnösöket, akiket nyomban ki is hallgat­tak. — Alig értünk haza, Tamá­siba küldött a parancs. Velünk jöttek a vezetők, Gyenis igaz­gató elvtárs és a Molnár tanító elvtárs is. Innen-onnan pattog­tak a golyók, lövöldözéssel fo­gadták Tamásiban áz egységet. Mi aztán derekasan feleltünk, alaposan visszapörköltünk. Szabályos ütközet volt, csak az ellenség nem katonaruhában, hanem civilben lődözött. Két óra hosszat tarthatott, míg le­zajlott a kisebbfajta csata. Kö­zülük kettő hatc közben esett el, egyet a faluban lőttek fej­be, majd a rögtönítélő bíróság a három főbűnöst felköttette. Harmincon felül volt azok szá­ma, akiket összeszedtünk, elő­ször magunkkal hoztuk őket Dombóvárra, majd Szekszárd­ra kísérték a zendülőket — fe­jezi be szavait Bernáth István, a Tanácsköztársasági Emlék­érem birtokosa. ötven esztendővel ezelőtt, fegyverrel a kézben védték a nép hatalmát. cost találtunk meg, velük rés dombóvári fegyelmi sza­SOMI BENJAMINNÉ Megszűnt a füstszűrös A Szekszárdi „Szakály- testvérek” Építőipari Ktsz. azonnali belépéssel ÍpI vpsiy. cigaretta hiány ! Korlátlan mennyiségben kapható a kiváló minőségű bolgár füstszűrös cigaretta, a PLOVDIV li/i ▼ szövőnőket teljesítménybérezés melletti kereset 1600,— Ft körül ér­hető el. Tanulási idő alatt 800,— Ft-ot fizetünk. Felveszünk továbbá kőműves szak- és segéd­munkásokat 1 csomagban 20 db ára : 4,40 Ft (222) részükre munkásszállást biztosítunk, kereset meg­egyezés szerint. Vidéki bri­gád részére utazást biztosít­juk. Jelentkezés: Szekszárd, Rákóczi u. 15. sz. alatt. (303) Gyógyszerészek Rozsnyay- emlékversenye Mint már arról hírt adtunk, a gyógyszerészek Rozsnyai Mátyás emlékversenye ez év­ben megyénkben kerül meg­rendezésre. Ennek a verseny­nek nemes hagyományai van­nak, mert már maga Rozsnyay 1889-ben pályázatot írt ki, fia­tal gyógyszerészek részére. A felszabadulás óta ez az ötödik verseny, amely megrendezésre kerül. A verseny célja, hogy a fiatal gyógyszerészek nyilvá­nosságot kapjanak és ott mondhassák el kutató munká­jukat. Az ez évi verseny egy­beesik a nagy magyar zombai gyógyszerész munkásságának egyik jelentős állomásával, mert 100 éve annak, hogy az íztelen chinin előállításáért Fi­úméban nagydíjjal jutalmaz­ták. A versenyben, amely most kerül megrendezésre, 15 megye fiatal gyógysze­részei vesznek részt, 25 előadással, de 18 megye küldi el képviselőit. A versennyel kapcsolatban fel­kerestük a Tolna megyei Ta­nács Gyógyszertári Központját, hol a következő tájékoztatást kaptuk: pár nap választ el bennünket a verseny megkez­désétől és az előkészítő mun­kákkal készen vagyunk. A ver­senyelőadósok a megyei kór­ház kultúrtermében lesznek. A versenyelőadósokon kívül, me­lyek minden nap 8.30-tól 13 óráig tartanak, olyan társadal­mi programot ólítottunk össze, hogy az ország gyógyszertári központjaiból érkezők megis­merkedhessenek Tolna megyé­vel. Május 28-án délután Zolii­ban. hol Rozsnyai gyógy­szerész volt, történelmi emlékülés lesz. Magát a gyógyszertárat igye­keztünk korhű állapotba visz- szaállítani. Az emlékülésen a zombai kultúrotthon kultúr­műsort ad és ismertetik Zomba község monográfiáját. Az el­hangzó előadások jelentős ré­sze kimondottan Tolna megyei jellegű. Az előadásra Zombára a Gyógyszertári Központ két autóbuszt indít, 14.30 órakor a Garay-térről. Május 29-én a gemenci re­zervátumot látogatják meg vendégeink, majd este a mözsí tsz új pincéjében vacsorán vesznek részt. Nem érdektelen megemlíteni, hogy a kórház kultúrtermében a verseny időtartamára gyógyszerésztörténeti kiál­lítást rendez a Gyógyszer­tári Központ. A kiállításon eredeti Rozsnyay - készítmények mellett, egyrészt Rozsnyay zombai és aradi gyógyszertárának edényeit, fel- szerelési tárgyait állítják ki. másrészt korabeli gyógyszertá­ri felszerelési tárgyakat. Külön érdekessége ennek a kiállítás­nak, hogy első ízben kerülnek kiállításra olyan munkaeszkö­zök, melyeket Rozsnyay készí­tett, egyes szakdolgozataihoz. Ezekről —• bár az idősebb gyógyszerészgeneráciő még dolgozott velük — nem volt is­meretes eredetük. A kiállítá­son bemutatásra kerül továbbá irattári anyag is. Érdekes le­véltári dokumentumok lesznek kitéve, mint például: Dőry Fri­gyes beadványa, mellyel a me­gyei bizottmányhoz fordul, hogy Zomba gyógyszertárat kapjon. Rozsnyay beadványa a Helytartó Tanácshoz, melyben az általa készített chinin-cu- korka hirdetés útján való for­galomba hozatalára engedélyt kér. A nagy német szakíró: Herman Haáger Rozsnyayhoz írt levele stb. Az előkészületek biztosítani látszanak, hogy az érkező száz vendég szakmai és társadalmi élményben gazdag programban vesz rés2t. Irodalmi előadás Dunaföldváron és Pakson Dunaföldváron a kultúrház- ban csütörtökön a járási könyvtár és a járási nép­front rendezésében délelőtt 11 órakor ünnepélyes keretek kö­zött mintegy 360 fiatal hall­gatta meg Váci Mihály Kos­suth-díjas költő előadását a mai magyar irodalomról és költészetről. Váci Mihály, aki 1943-ban Decs-Alföldszálláson tanított, elmondta, hogyan sze­rette meg a költészetet és be­szélt a ma élő költőkről és írókról, műveikről. Keres Emil Kossuth-díjas előadóművész, a Thália Színház igazgatója Vá­ci Mihály legújabb költemé­nyeit szavalta el. A vendégek ebéd utón a Paksi Konzervgyár vendége­ként megtekintették az üze­met. Este hét órakor a paksi könyvtárban mintegy 180 fő­nyi felnőtt közönség hallgatta érdeklődéssel a vendégeket. K—P Az ajándék kiválasztása mindig gond. Segít Önnek az ajándékutalvány Kapható a Népboltokban, 50 Ft-os 100 Ft-os 200 Ft-os 500 Ft-os címletekben. Beváltható bármelyik Népboltszakiizletben Ne feledje: ajándékutalványt MINDEN ALKALOMRA.

Next

/
Thumbnails
Contents