Tolna Megyei Népújság, 1969. május (19. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-22 / 115. szám

jzye ¥|c3 leo na xd® da ___-tc r AfTTWrc YES WL rETEir« H í E PUJ SAG t A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁG A £s a MEGYEI TAKÁCS LAP|A I Élesedik a francia elnökválasztási harc XIX. évfolyam, 1X5. szám ARA: 90 FILLÉR Csütörtök, 1969. május 22. Cél előtt az Apollo—10 Hatvan órával felbocsátá­sa után (magyar idő szerint szerda 5.49 órakor) az Apollo —10 űrhajó 347 000 kilométer távolságban volt a Földtől és sebessége óránkénti 3500 kilo­méterre csökkent. Az űrhajó közeledett ahhoz a határhoz, ahol belép a Hold vonzásköré­be és ezzel magyarázható se­bességének fokozatos csökke­nése. Valamivel öt óra után a három űrhajós nyugovóra tért. Az űrutazás programjának legfontosabb része magyar idő szerint szerdán a késő esti órákban kezdődik, amikor az Apollo—10 rátér a Hold körüli pályára. Kedden este az Apol- lo-program főorvosa rádióösz- szeköttetés segítségével elvé­gezte az utolsó orvosi vizsgá­fogyasztanak, az űrhajó üzem­anyagcelláinak mellékterméke és nagy mennyiségben tartal­maz gázalakban lévő hidro­gént. Berry doktor azt taná­csolta Staffordnak és társai­nak, hogy fogyasszanak termé­szetes vizet és gyümölcsleve- ket, még akkor is, ha ez prob­lémát okozhat a továbbiakban. Az űrhajó berendezései több mint hatvan óra repülés után is hibátlanul működnek. Az ellenőrző központ mun­katársai örömmel nyugtázzák az űrutazás zavartalanságát. Az űrhajó főhajtóművének hétfő este történt üzemelteté­se nyomán az Apollo—10 a kellő pályán halad és további pályamódosításra ezért nem is lesz szükség. kilométerre van a Hold fel­színétől. Az ellipszis alakú pályán tett két fordulat után az Apol­lo—10 hajtóművét magyar idő szerint csütörtökön hajnali 2.11 órakor 13,8 másodpercre gyújtják be, amelynek ered­ményeként az űrhajó sebessé­ge körülbelül 0,04 kilométer per sec.-re csökken és az űr­hajó köralakú pályára tér, amelynek sugara 60 mérföld (körülbelül 97 kilométer). Csütörtökön magyar idő sze­rint hajnali 2.34 órakor előre­láthatólag televíziós közvetí­tés lesz a Hold közeléből, majd 8.34 órakor mozgalmas napjuk befejeztével nyugovó­ra térnek az űrhajósok. Magyar idő szerint 7 óra 40 perckor az Apollo—ló elérte azt a képzeletbeli pontot, ahol a Föld és a Hold vonzása ki­egyenlíti egymást. Ebben az időpontban 3 404 kilométeres óránkénti sebességgel közele­dett a Hold felé. A Hold von­zása következtében a 47 tonnás űrhajó1 sebessége most már a Holdhoz viszonyítva . gyorsan növekszik, és rövidesen elért a 4 177 kilométer/órát. Párizs, Lehel Miklós, az MTI tudósítója jelenti: Egyre hevesebbé válik a francia elnökválasztási küz­delem. A televízióban és a nyilvános gyűléseken is éle­sedik a hangnem. Különösen az egyazon választópolgárok szavazataiért versengő Geor­ges Pompidou és Alain Poher támadja mind élesebben és mindinkább személyes éllel egymást. Giscard d’Estaing volt pénz­ügyminiszter, aki Georges Pompidou jelöltségét támo­gatja, kedden azzal a javas­lattal állt elő, hogy a jobb­oldal két jelöltje, Pompidou és Poher közül az, aki az első fordulóban a második helyre kerül, mondjon le a második fordulóban az első javára, hi­szen gyakorlatilag ugyanazt a politikát ajánlja. A volt pénz­ügyminisztert az a lehetőség aggasztja, hogy az első for­dulóban esetleg második hely­re kerülő Poher június 15-én, az ellenzéki szavazatok segít­ségével legyőzheti Pompidout. város környékén, Jacques Duclos pedig az ország déli nagyvárosaiban, Lyonban és Marseille-ben tartott kedden gyűléseket. A kommunista je­lölt már reggel hat órakor megjelent a Marseille-i kikö­tőben. hogy a munkakezdés előtt a dokkmunkásokhoz szól­jon. _ >... Alain Krivine, az egyik trockista frakció jelöltje meg­kísérelt a Renault autógyár Bilancourt-i üzemének bejá­rata előtt gyűlést tartani. A Duclos képét magasra tartó és a kommunista jelölt nevét éljenző autógyári munkások azonban nem hagyták szóhoz jutni. Georges Seguy, a CGT fő­titkára sajtónyilatkozatában kedden keményen kérdőre vonta Gaston Defferre-t, aki szükségesnek tartotta fogadni a gaulleista támogatással, francia munkaszövetség néven alakult szervezetet, amely a tőkések védnökségével létre­jött üzemi álszakszervezeteket egyesíti. E „szakszervezeti központ” vezetőinek nyilatko­zata szerint Gaston Defterre megígérte nekik, hogy meg­választása esetén szervezetü­ket hivatalosan is elismerik. Seguy felszólította Gaston Defferre-t és kijelölt „minisz­terelnökét” Pierre Mendes- France-t, nyíltan válaszolja­nak, hogy ennek a sárga szak- szervezetnek az elismerése, amit még a gaulleista kor­mányzat sem mert megtenni, valóban kormányzati program­jukban szerepel-e. Louis Odru kommunista képviselő újból sürgős inter­pellációt intézett a kormány­hoz a kommunista képviselő- csoport nevében. Intézkedése­ket követel arra. hogy a sza­vazás időpontjában évi ren­des szabadságukat lakóhelyük­től távol töltő dolgozók eleget tehessenek állampolgári köte­lezettségüknek. „Titkos” versenyek Tolnában Újabb jelentés az Apollo—10-ről A tv-kampány mellett a je­löltek egy része folytatja a gyűlések sorozatát is. Georges Pompidou Párizsban és a fő­Az Apollo—10-ről közvetített színes, televíziós adás egyik érdekes felvétele. Az űrhajó belsejében Thomas Stafford vezetőpilóta ül, s mellette — fejjel lefelé — John Young, a Hold-komp vezetőpilótája látható: a súlytalanság állapo­tában ez is lehetséges! A felvételt akkor sugározták, amikor az Apollo—10 mintegy 200 ezer kilométer távolságra volt a Föld tői. (Telefoto — AP—MTI—KS) Kéthetes külföldi utazás a győzteseknek latot és megállapította, hogy Thomas Stafford és társai egészségesen készülnek a ne­héz feladatra. Az Apollo—10 legénysége kisebb gyomorbán- talmakról panaszkodott. Char­les Berry főorvos megállapí­totta. hogy a bántalmak oko­zója áz űrhajósok által fo­gyasztott vízből el nem távo­lított hidrogéngáz. Az a víz ugyanis, amelyet az űrhajósok Szerdán, magyar idő szerint 18.09 órakor, újabb televíziós közvetítéssel jelentkeztek az űrhajósok, majd a három űr­hajós hozzákezd a hajtómű újabb kétszakaszos begyújtásá­hoz, amelynek eredményeként, magyar idő szerint 21.45 óra körül az Apollo—10 ellipszis alakú Hold-pályára tér. A pá­lya legalacsonyabb pontja 120, legmagasabb pontja pedig 340 Szerdán befejeződtek a me­zőgazdasági szakmunkásképző iskolák idén végző növendé­keinek „A szakma kiváló ta­nulója” címért és jelvényért Tolna megyében megrendezett országos versenyei. A Lengyeli Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézetben a múlt hét második felében tartott vetélkedőn 20 szarvas­marha-tenyésztőnek és 22 ba­romfitenyésztőnek készülő fia­tal vett részt az ország min­den részéből. Az ifjak taná­raik kíséretében érkeztek az országc« versenyre, s az ünne­pélyes megnyitó után „start­számot” húztak. A verseny­zők ugyanis, ezen idő alatt névtelenül egy szám megjelö­lésével szerepeltek, hogy a tárgyilagos szakértőkből álló zsűrin kívül, ezzel is kidom­borítsák a pártatlanságot, a verseny titkosságát. Az első napon az írásbeli, a másodikon a gyakorlati, a harmadik napon pedig a szó­beli feladatokat oldották meg. A második napon a gyakor­lati verseny helyszínére utaz­tak: a Hőgyészí Állami Gaz­daság tabódi tehenészetében és a bátai November 7. Tsz korszerű tojóhibrid-telepcn 4 —4 munkahelyen feltett és előre kiadott kérdésekre meg­felelő munkákat végeztek, mi­közben a kísérő tanárok meg­tekintették a modem gazdasá­gi épületeket és gépi beren­dezésüket. Tabódon a kerület­vezető, Bátán Fülöp László tsz-elnök kalauzolta a vendé­geket A harmadik napon a három évben tanult tananyagból húz­tak tételeket s abból adtak számot a versenyzők. A szarvasmarha-tenyésztő fiata­lok közül a Békés megyében levő eleki szakmunkásképző iskola növendéke az első, He- ronyányi Erzsébet, a lengyeli intézet tanulója a második helyet szerezte meg; a barom­fitenyésztők versenyében is Tolna megyei sikert könyvel­hettek el: Kasler Anna, szin­tén a Lengyeli Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet hall­gatója országos első helyet ért el. Az első helyezetteket két­hetes külföldi utazással és 700 forinttal díjazták, iskolá­juknak serleget adományozott a Tolna megyei Tanács VB., valamint pénzjutalomban ré­szesítette a következő helye­zetteket is; azonkívül a KISZ. plakettel és oklevéllel, a Haj- dú-Bihar megyei Tanács egy- egy könyvvel ajándékozta meg a versenyzőket. A verseny sza­bad idejében Mohácson át Harkányfürdöre, továbbá Pécsre és a Misina-tetőre is kirándultak a résztvevők, meg­látogatták a Szekszárdi Álla­mi Gazdaságot, továbbá a len­gyeli iskola művészeti gárdája gondoskodott kellemes estről számukra. Szerdán fejeződött be a sző­lész-borász tanulóknak a Szekszárd-palánki Mezőgazda­sági Technikumban három na­pig tartó országos versenye. A borvidékek tíz iskoláját képviselő húsz tanuló közül a balatonboglári Torma Fe­renc első, Vízhányó Antal villányi szakmunkástanuló má­sodik lett. A győztesek a len- gyelihez hasonló jutalmazás^ ban részesültek, azonkívül a palánki mezőgazdasági tech­nikum értékes könyvekkel lepte meg a legjobbakat, s minden versenyző sárközi szőttest kapott emlékül. A szőlészeti verseny résztvevői és vendegei megtekintették Szekszárdot és a gemenci er­dőt is, valamint tanulmány­utat tettek a Szekszárdi Ál­lami Gazdaságban. Varga Andrásnak, a lengye­lt intézet igazgatóhelyettesé­nek véleménye szerint, na­gyon hasznos tapasztalatcse­rékre nyújt alkalmat az, hogy minden évben máshol rende­zik meg az országos versenye­ket. A lengyeli iskola szakkö­reinek munkáiból jól sikerült kiállítást is rendezett, s. ezt másutt is bemutatják majd. A szőlésztanulók versenyének ta­pasztalatait Kovács Ferenc, a MÉM szakoktatási felügyelője összegezte lapunknak: Általá­ban elégedettek vagyunk, bi­zonyos mértékben, fejlődés mutatkozott a tavalyihoz ké­pest. Természetesen, gyengébb pontjai is akadtak a verseny­nek, elsősorban a gépesítés té­májával kapcsolatban. Mind­ezek együttvéve, értékes ta­pasztalatokat adnak i továb­biakhoz BALLABÁS LÁSZLÓ Közlemény a berlini találkozóról 1969. május 20-án és 21-én Berlinben, a Német Demokra­tikus Köztársaság fővárosában rendezték meg a Varsói Szer­ződés tagállamai külügyminiszter-helyetteseinek találkozó­ját. A megbeszélésen Oskar Fischer, az NDK külügyminisz­ter-helyettese elnökölt. A találkozón részt vettek: Ivan Popov, a Bolgár Nép- köztársaság külügyminiszter-helyettese: Erdélyi Károly, a Magyar Népköztársaság külügyminiszter-helyettese; Oskar Fischer és Ernst Scholz, a Német Demokratikus Köztársa­ság külügyminiszter-helyettesei: Zygryd Wolniak, a Len­gyel Népköztársaság külügyminiszter-helyettese; Vasile Sandru, a Román Szocialista Köztársaság külügyminiszter- helyettese; Leonyid Iljicsov, a Szovjetunói külügyminiszter­helyettese és Milan Klusak, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság külügyminiszter-helyettese. A baráti légkörben és a teljes egyetértés szellemében megtartott találkozó résztvevői a Varsói Szerződés tagálla­mainak valamennyi európai országhoz intézett budapesti fel­hívásával kapcsolatos kérdésekről tájékoztatták egymást. (MTI).

Next

/
Thumbnails
Contents