Tolna Megyei Népújság, 1969. május (19. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-15 / 109. szám
VUÄG PROlETAfrJ/tt £Greff01iet6H MEPUJSÄfi B A MAGYAR SZOCIALISTA MUMKASFAWT rem* MEGYEI »IZOTTSAGA t» II MBOYEI TflWACS LAP)A | XIX. évfolyam, 109. AR A: 90 FILLER Csütörtök, 1969. május 15. Fb-iilés — menet közben Faragják a hegyet — Meddig lesz színes” a szekszárdi víz? ff Nem tudom, illik-e az ülés megfogalmazás a Szekszárdi Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának szerda délelőtti összejövetelére: a város vezetői, a végrehajtó bizottság tagjai a helyszínen tájékozódtak a szekszárdi építkezések helyzetéről, megtekintették az újonnan épülő, fontosabb létesítményeket. Faragják a hegyet a Munkácsy utca végén. Az elmúlt évben fejeződött be az útépítés első üteme, s a tervek szerint .az esztendő végéig teljes hosszában gépkocsival közlekedhetünk a Munkácsy utcában. A 15 millió forintos költséggel épülő új úton megközelíthető lesz egy eddig eléggé elzárt városrész, s egyben „utat nyitnak” a közművesítésnek is. Javában folyik a munka a Béri Balogh Ádám és a Széchenyi utcában: befejeztével a Rákóczi utcaival azonos szélességű, korszerű út szeli majd át a megyeszékhelyet. Kiegyenesítik, illetve enyhébb hajlásúvá formálják a Széchenyi utcát a Béri Balogh Adám utcával összekötő, rosszul belátható kanyart is. A KPM-beruházásból épülő út *4 millió forintba kerül, s előreláthatólag még ebben az évben elkészül. A közvéleményt oly gyakran foglalkoztató művelődési kombinát most jutott az építés mu- tatósabb stádiumába, nagyjá-f ból kialakultak az épület formái, a munkások a homlokzati rész üvegezésén dolgoznak. Érdekes a színházterem megoldása: eltértek a hagyományos formáktól, a nézőteret szélességében nyújtották, így a közönség jóval közelebb kerül a színpadhoz. Szakemberek véleménye szerint a színpad a legkorszerűbb világítástechnikai megoldással készül. Az új művelődési kombinát és sétakert közötti utat „likvidálják”, sétány lesz a helyén. No és a lényeg: az építők ígérete szerint az építészeti munkákkal a harmadik negyedévben végeznek, ami körülbelül azt jelenti, hogy az 1970-es április 4-i ünnepséget már az új üvegpalotában tarthatják meg a szekszárdiak. A GELKA jó néhány esztendővel előre gondolkodott: a jelenleg épülő korszerű üzletház méreteit tekintve valószínűleg több évtizedig képes lesz kielégíteni az igényeket. Biztató ütemben halad a munka, előreláthatólag egy hónap múlva adják át az új épületet. Az impozáns KPM-székház és a Nemzeti Bank irodaépülete még jobban áll: két—három hét sem kell az átadásig. A KPM-irodaház földszintjén a fodrászok kapnak helyet. Itt jegyzem meg: felújítják és árkádosítják az Augusz-házat, árkáddal nyúlik majd a jelenlegi üzletsorig a Jövőben felépítésre kerülő pártszékház. így a város egy részét átszelő sétány nyílegyenes lesz a vasúti fasor kezdetétől a Garay térig. A Mérey utca feletti részen, Szekszárd leendő „rózsadombján” megkezdődött 13 átmeneti lakás építése, nemsokára .indulnak az OTF-házak munkálatai is. Állami lakóház átalakításával készül a Kadarka utcai bölcsőde, amellyel a szanált Beloiannisz utcait pótolják. Az átalakítást a városi tanács költségvetési üzemének szakemberei végzik. A bölcsőde, amely 45 kisgyermeknek ad majd otthont, június 30-ra készül el. Két építkezés folyik egyidő- ben a borkombinát közelében. Készül az ÁFOR új benzin- kútja, s az AFIT korszerű autó-szervize. Elkészülésük időpontjáról még nem lehet biztosat mondani. Annyi azonban már bizonyosnak látszik: 1971-ben, még egy új benzinkutat építenek, mert a most épülő kutak kapacitása semmivel sem' lesz nagyobb a városközpontinál. Imponáló gyorsasággal épül a Zrínyi utcai panelvázas, 12 tantermes iskola. Az épület szerelését alig egy hónap alatt végezték el. A gyors tempót az iskola fontossága indokolja: az épületet úgy kell elkészíteni, hogy szeptemberben már ott is megszólalhasson a csengő. A pillanatnyi helyzetet tekintve, erre minden remény megvan. Több ígéret, fogadkozás ellenére még mindig jellegzetesen szekszárdi vizet iszunk. Az okról a végrehajtó bizottság tagjai a helyszínen tájékozódtak. A vastalanító berendezés próbaüzemelésekor kiderült, hogy a nyomóvezeték nem bírja a megnövekedett terhelést, ki kellett iktatni a vastalanítót. Arra vonatkozólag, hogy remélhetjük-e a „színtelen vizet” ezt a tájékoztatást kaptuk: épül a négyszázas vezeték, júliusra valószínűleg be is fejezik, s ismét üzemelhet a vastalanító ... A végrehajtó bizottság tagjai ezután a Csörge-tóhoz látogattak, ahol a tó megmentésének lehetőségét latolgatták. A vb. szerda délelőtti „tájékozódó sétáján” részt vett Rúzsa János, a párt városi bizottságának első titkára is. (d. konya) Tolnai újdonság a BNV-n A Tolnai Fémipari és Szerelő Ktsz egyik terméke. a négy tonna teljesítményű „asztali” excenterprés már az elmúlt évi Budapesti Nemzetközi Vásáron is sikeresen szerepelt. A tolnaiak az idei BNV-re is elküldték a T—4-est, ezúttal azonban továbbfejlesztett változatát. Nagyobb érdeklődést várnak azonban másik újdonságuk, a „Dinamoxméter” műanyag-fáradásmérő készülék iránt. Ezt a készüléket a Műanyagipari Kutatóintézetben konstruálták, a tolnai szövetkezet kollektívája vállalkozott a kivitelezésre. Azt lehet vele mérni elősor- ban, hogy a különféle műanyagok hogyan reágálnak a hosszabb igénybevételre, a hő- és fényhatásra. Hasonló készülék ismeretlen a hazai iparban, sőt arról sincs információ, hogy másutt gyártanák. Már pedig a műanyaggyártásnál és feldolgozásnál szükség van annak íjiegbízható. mérésére, hogy ezek az anyagok mennyire „fáradékonyak”, hosszabb használatnál milyen mértékben veszítik el eredeti tulajdonságaikat, mennyiben felelnek meg ekkor is a velük szemben támasztott követelményeknek. A készülék rövid időbe „sűríti” azokat a hatásokat, amelyek a műanyagot évek alatt érik és a műszerek regisztrálják az anyagban végbement változásokat. A tolnai szakemberek sokat várnak az új készüléktől. arra számítanak, hogy a vásáron érdeklődést kelt a műanyagipar szakemberei közt. Ä tolnai szövetkezet már eddig is kooperált a műszeriparral — azonban főként különféle műszerdobozokat gyártott Ezúttal arra vállalkozott, hogy önálló gyártmányt állítson elő. Franciaország az elnökválasztás előtt Benyújtották a jelöléseket Kedden éjfélkor lezárult a jelölések benyújtásának határideje a június elsejére kitűzött franciaországi köz- társasági elnökválasztásra. Most az alkotmánytanács ellenőrzi a benyújtott ajánlásokat és ennek alapján csütörtök este hozzák nyilvánosságra. hogy kik indulhatnak valójában a választáson. Egyelőre csak azt lehet biztosan tudni, hogy az öt legfontosabb politikai szervezet jelöltje, Georges Pompidou, Alain Poher, Jacques Duclos, Gaston Defferre és Michel Rocard benyújtotta jelöltségét. Mivel mindegyik szervezet országosan működik, kétségtelen, hogy eleget tudnak tenni a törvény szerint előírt követelményeknek, azaz legalább tíz megyéből származó, több mint száz, különböző fokon megválasztott tisztség- viselő sajátkezű aláírásával Alain Poher ideiglenes köztársasági elnök, a június I-i francia elnökválasztás centrista jelöltje programját ismerteti a szenátorok előtt. megerősített ajánlást nyújtottak be és lefizették a tízezer frank óvadékot. Jacques Duclos, az FKP elnökjetöltje SO megyéből származó, 200 aláírást nyújtott be. Nem tudni még, hogy az előkészületek során feltűnt önjelöltek közül hányán tudták teljesíteni a törvényes feltételeket. A kedd estét az alkotmánytanács épületében töltő újságírók látták a troc- kista jelölt, Alain Krivine képviselőit a szükséges ajánlásokkal megjelenni. Jelentkezett két eddig ismeretlen jelölt is: a 67 éves Louis tucatéi építési vállalkozó és egy szakállas, evikkeres 24 éves fiatalember, Michel Micberth, aki foglalkozásaként a következőket jelölte meg: költő, író, szociológus és az alkalmazott pszichológia szakértői«. Még egy sikertelen kísérlet... Megérkezett a Budapesti Épület Gépesítő és Kölcsönző Vállalat 8 tonna teherbírású és 80 méter magas gémállású óriás toronydaruja a szekszárdi Széchenyi utcai bérházépí- téshes. A szállítást aa e célokra speciólizált 1. EPFU Budapest, nehézgépszállító csoportja végzi. Foto: Tóth Iván. Kedden az utolsó pillanatban még egy sikertelen kísérlet történt a baloldal egységjelölésének megvalósítására, a francia elnökválasztás első fordulóján. Három ismert baloldali értelmiségi, Georges Conchon, Jean Vilar és Fran- coise Mallet-Jorris, kedd délelőttre egy végső megbeszélésre hívta össze a baloldali szervezetek képviselőit. A megbeszélésre valamennyi baloldali szervezet elküldte megbízottját, a szocialista párt kivételével. A szocialisták azt válaszolták, hogy ők már döntöttek... A megbeszélésen, amely ily módon sikertelen maradt, Georges Gos- nat, az FKP KB tagja felolvasta Waldeck Rochet-nek, az FKP főtitkárának az összejövetel kezdeményezőihez intézett levelét, amelyben az adott körülményekre hivatkozva, Jacques Duclos számára kérte valamennyi baloldali munkás és demokrata erő támogatását a most induló elnökválasztási küzdelemben.