Tolna Megyei Népújság, 1969. április (19. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-04 / 78. szám

----JU> a I Rendszeresen kapom ám a Népújságot. És olvasom is. Legutóbb is azt olvastam benne, hogy kétféle nap­iárt adtak ki. Az egyikben április 13—14-én lesz a búsvét, a másikban április 6—7-én. Namármost, aki­iek kit ilyen naptára van, honnan tudja meg: mikor is lesz húsvét? Egyszerű! A rendeletből. Nálunk na­gyon :egyszerű ez. De képzelje el a szerkesztő úr az ■idusok helyzetét. Indiában például harmincféle nap­iár van. Ezt onnan tudom, hogy az indiai csillagászok nemrég javasolták, hogy az ország egész területén egységesítsék a naptárakat, mert mégiscsak tűrhetet­len, hogy az országban most még harmincszor kell elkezdeni az évet és így nemigen érnek a végére. Persze ez a dolog nem nagyon megy. Én megértem az indusokat, akik jobban szeretnek harmincszor szil­veszterezni, mint egyszer. Azzal ők már nem törőd­nek, hogy a harminc szilveszter harmincszor annyiba is kerül, mint a világ más részein, ahol csak egyszer van szilveszter, de az is csak egy napig tart, mint valamikor nálunk a húsvét. Tehát egy húsvétunk lesz, kétnapos, hogy aztán az tavaszra esik-e, vagy sem, azt senki sem tudja. Mert az idei tavasz úgy alakult, hogy a Sándor, József, Benedek összeveszhetett a természetfelelőssel és ezért bosszúból az most vizet zúdít ránk. Most annyi a viz már mindenütt, hogy nyugodtan folyathatjuk, akkor is lesz még bőven. Most még vitatkozni is lehet azon, hogy kinek kell elzárnia a vízcsapot. Én láttam, hogy folyt a vita, akarom mondani a víz másfél napig a Tervező Irodához vezető úton. Nyílt vita volt. És senki sem kapcsolódott bele. Végül a vitatkozók úgy látszik megúnták a dolgot, mert másfél nap múlva a vitát bezárták. És még a bírálat elfojtása címén sem- indítottak ellenük eljárást. Fő az, hogy végül mégiscsak felkutatták: kinek kell elzárni a csapot. A kutatásról jut eszembe. Láttam, egynéhány villanyoszlopon nem világítanak az égők. Ez is kutatás eredménye. A fiatalok ugyanis felkutat­ták annak a módját, hogyan lehet a fény ellen véde­kezni. Kővel. Ha az érdekük úgy kívánja, hogy ne legyen világos a helyzet, akkor felkutatnak egy kő­darabot, és kioltják vele a villanyégőt. Pedig össze lehetne egyeztetni a fiatalok és az idősebbek érdekeit. Az egyik angol városkában — a nevét sajnos elfelej­tettem felírni, pedig milyen jó lett volna! — a bölcs városatyák úgy határoztak, hogy minden olyan vil­lanypóznára, amelyen égő van, kapcsolót szereltetnek fel. Ezzel a pofonegyszerű, bölcs határozattal elérték, hogy ki-ki érdekeinek megfelelően szabályozza az ut­cák, vagy annak a kis területnek a világítását, amely­hez érdeke fűződik. Hát nálunk is. ilyesmit kellene bevezetni. Ezzel ki­küszöbölnénk a fiatalok és az idősebbek közötti ellent­mondást, amit így fogalmaznék meg, ha filozófus lennék: a fiatalok nem szeretik a világos helyzeteket, az idősebbek pedig világosban jobban hazatalálnak. A fiatalok viszont az ellentmondást kővel oldják meg. Persze, előfordulhat, hogy az ötletet nem tudják megvalósítani, mert a minap is láttam, hogy kapcsoló­hiányban szenvedünk. Fényes nappal égtek a villa­nyok. És ennek az oka szerintem abban volt, hogy nincs még egy nyomorult főkapcsoló sem, vagy ha van, akkor azon vitatkoztak, hogy ki csavarjon rajta. Végezetül, de nem utolsó sorban,1 én is hozzá sze­retnék szólni a szénsavhiányhoz. Ennek oka ismeretes. Az egyik ok az volt, hogy felrobbant a szénsavat elő­állító üzem egy része, a másik az, hogy nem volt dió­bél, helyesebben, amikor még volt dióbél, akkor még volt szénsav is, és akkor nehezen tudtak tiíladni az egyik fmsz dolgozói a dióbélen. Amikor aztán túladtak a készleten, akkor kiderült, hogy kár volt túladni, mert az értéke most megnőtt, most lehetne érte szén­savat kapni Jugoszláviáitól. Most aztán azon törhetik a fejüket, honnan szerezzenek dióbelet, mert azért kapnának szénsavat. Tehát bonyolult ez az új mecha- ilzmus, főleg, ha nem ismerjük a külföldi piac igé­nyeit. Nem bonyolítom tovább a levelem. Zárom soraimat. isztelettel: Mozaikok — A feleségem imádja az ál­latokat! — Az enyém is! — És milyen állatot? Ku­tyát, macskát? — Sajnos, nőm a rókáért, a nercért és a perzsa bárányért rajong. * A bíró: És miért követte el ezeket a bűncselekményeket álnéven? Vádlott: Nem akartam a be­csületemet bemocskolni. * — Mi újság? Hogy van a fe­leséged? — Ne is kérdezd. A felesé­gem minden éjjel azt álmod­ja, hogy milliomoshoz ment férjhez. — Ez még nem olyan nagy baj. Az én feleségem ugyanezt nappal álmodja! * — Anyukám, engedd meg, hogy ússzam egy kicsit! — Nem lehet fiacskám, a víz nagyon mély. — Apukának szabad? Nézd milyen messzire úszott! — Apukával más a helyzet. Ö biztosítva van. Már akkor is? Christian Barnard profesz- szor, a szívátültetés úttörője mondta: „Érdekes, hogy a bib­lia szerint az Űr elaltatta Ádámot. Tehát ez azt jelenti, hogy a bordaátültetés idején Ádám narkotizált állapotban feküdt.” 0 modern család „Furcsa dolog egy ilyen mo­dern család — jegyezte meg Michel Vaux belga komikus — az anya úgy néz ki, mint a lá­nya, a lánya úgy néz ki, mint a fia, a fia úgy néz ki, ahogy a lánya régebben kinézett —, s így nem is csoda, hogy az apa oly ritkán tartózkodik otthon. Eredeti kiüli Egy újonnan alakult londoni klubnak csak az lehet tagja, aki „különös érdemeket” szer­zett. Mikor Wollmann profesz- szor, a plasztikus sebészet szakértője, felvételét kérte a klubba, kérelmét így indokol­ta: „Űj fogyasztókúrát találtam ki. Havonta legalább 200 nő v^ti magát alá. Minden pá­ciens havonta átlag nyolc kilót veszít a súlyából, ez 200 asz- szonynái havonta 1600, évente 19 200 kiló. Ha a kúrát hat év­re számítjuk, azt hiszem nagy érdem, hogy az emberiséget 115 200 kiló felesleges zsiradék­tól megmentettem.” Népújság . ^ 1969. április 1.

Next

/
Thumbnails
Contents