Tolna Megyei Népújság, 1969. április (19. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-30 / 97. szám

J Kézilabda NB II Vagy—vagy Vasárnap elmaradt a Decs— Cikó megyei B. labdarúgó­mérkőzés. A mérkőzés játék­vezetői elmondták, hogy négy óra után Pannónia motor- kerékpáron egy cikói fiatal­ember érkezett a decsi sport­pályára és méltatlankodott: — Nem értem, hol lehetnek, hiszen előttem indultak el, de én másik útvonalon jöttem. A cikóiakat hiába várták, nem érkeztek meg. Hétfőn reggel a cikói termelőszövet­kezettel beszéltünk telefonon és elmondták: A termelőszövet­kezet gépkocsija elromlott, de a gépkocsivezető nem nyúl­hatott hozzá, mert a gépkocsi még garanciális. Ezért nem tudott a tsz járművet adni a labdarúgóknak. Viszont már szombaton kértek Bonyhádon 50 százalékos vasúti kedvez­ményt, hogy el tudjanak utaz­ni. Hogy miért, nem mentek el? Ki tudja? A Bonyhádi Járási TS-elnök, Fátrai Jakab szerint szomba­ton vették át a kedvezmé­nyes vasúti jegy váltására szóló utalványt Bonyhádon a rikóiak. Az átvevő: Kiszler Jakab gazdaságfelelős. A labdarúgó-szövetség hét­főn a következő döntést hoz­ta: május 1-én kell lejátszani Decsen az elmaradt mérkő­zést. Az összes költség a ci­kóiakat terheli. Amennyiben Cikó nem jelenik meg a mér­kőzésen, csapatukat a bajnok­ságból kizárják. Simontornyai BTC—Győri Magasépítők 20:16 (12:10) Sportműsor Május l-én a következő mérkőzé­seket játsszák: Szekszárdi Vasas— Fomád 16.30. V.: Sipos, Tenge- lic—Tolna 16.30 V.: Gabi, Szedres —Alpári SE 16.30. V.: Váradi, B. Petőfi—Sz. Dózsa II. 16.30. V.: Pech. Bogyiszló—Máza-Szászvár n. 16.30: V.: Bencze, Tamási—Si- montomya 16.30. V.: Szabó I., Hőgyész—Paks 16.30. V.: Andorka. Fadd—Gyünk 16.30: V.: Szinger. Dunaföldvár—Kisdorog 16.30. - V.: Szalai. Az elmaradt Decs—Cikó mérkőzés kezdési ideje szintén 16.30, melyet Sudár vezet. A simontornyaiak a Győri Magasépítőket látták vendé­gül bajnoki mérkőzésen. A hazai csapatban ezúttal a kö­vetkező játékosok kaptak he­lyet: Nagy — Vincellér II., Szabó, Szili, Dégi, Temesvá­ri, Horváth, Hólik, Cserháti, Mészáros, Vincellér I. és Várni. Mindvégig jóiramú, változa­tos és izgalmas volt a mér­kőzés. Az első félidőben a hazaiak mindössze kétgólos előnyre tudtak szert tenni, de a második félidő elején a győriek erősítettek. A 10. perc­ben 13:13-as mérkőzésállás­nál Győr vette át a vezetést. Ezután ismét simontornyai gól következett és 16:14-re a hazaiak vezettek. Ekkor Vin­cellér I. végleges kiállításra került. A hazaiak jó takti­kájukkal, emberhátránnyal is nemcsak az eredményt tudták tartani, de további gólt is dobtak. Befeje~és előtt három perccel Győrből is kiállított a bíró egy játékost, így a mezőnyjátékosok száma egyen­lő lett. Végeredményben a si­montornyaiak négy gólkülönb­séggel megérdemelten nyer­ték a találkozót. Simontornya góljait Szabó, Cserháti, Horváth, Vincellér I. 4—4, Temesvári 3 és Szili szerezte. A hazai csapatból különösen a kapuvédő Nagy, valamint Horváth, Cserháti és Szabó játéka dicsérhető, bár a többi játékos is min­dent elkövetett az értékes győzelem megszerzése érdeké­ben. A simontornyai csapat má­jus 1-én — közös megegye­zéssel — játssza le a május 4-ére kisorsolt Lőrinci Fonó elleni mérkőzést Budapestem Kezdési idő: 14 óra. A palánk mellől J%z NB Il-es női kosár- labda-mérkőzés szüne­tében pattogott Szabó Ödön edző hangja, amikor játéko­sainak alaposan megmosta a fejét. Ez nem is ártott, mert az első félidő égyes szakaszai­ban bizony rá sem lehetett ismerni a játékosokra. Skoda és Harsányi — a két pont­erős játékos döntő helyzetben hibázott, nem tudtak a gyű­rűbe találni. Ulrich és Pet- termann pedig sokszor alap­vető hibákat vétett, de a töb­biek sem tündököltek. Szünet után megváltozott a játék képe. Mintha nem is ugyanazok a játékosok ját­szottak volna ebben a félidő­ben! Igaz, Csepreghy játéka döntő módon hatott minden játékosra, s ezen keresztül a csapat egészére is. A mérkőzésről, ha külön szedjük a pozitív és ne­gatív jelenségeket, érdekes képet kapunk. Nézzük elő­ször a pozitívumokat: 1. Legnagyobb erényük, hogy 10 pontos hátrányt le­dolgozva, 5 ponttal nyert a Vasas. Tehát a második fél­Bonyhádi járási bajnokság A bonyhádi járási labda­rúgó-bajnokság I. osztály eredményei: Tevel—Závod 4:2, Lengyel—Izmény 1:0. Nagymányok II—Kalaznó 4:1. Aparhant—Mucsfa 2:1, Bony- hádvarasd—Kismányok 6;1. A serdülőbajnokság ered­ményei: Tevel—Závod 4:2, Lengyel—Izmény 3:2, Apar­hant—Mucsfa 1:1, Bonyhád- varasd—Kismányok 0:0. A járási II. osztály ered­ményei: Tabód—Grábóc 1:0, Mórágy—Bonyhádbörzsöny 1:5 A bajnokság állása: I. osztály: 1. Aparhant 4 4---------14:14 8 2 . Nagym. II. 4 3 1 — 16:2 7 3. Tevel 4 3 — 1 11:7 4. Závod 4 2 1 1 9 :5 • 5. Lengyel 3 2 — 1 5:4 6. Kalaznó 4 1 — 3 4:8 7. Izmény 4 1 — 3 2:8 8. B.varasd 4 1 — 3 8:11 9. Mucsfa 4 1 — 3 5:14 10. Kismányok 3 — 3 1:12 Serdülőbajnokság: 1. Tevel 4 3 1 — 6:3 7 2. Aparhant 4 2 1 1 1:2 5 3. Závod 3 2 — 1 10:4 4 4. Mucsfa 3 1 2 — 4:2 4 5. Lengyel 3 2 — 1 3:2 4 6. Izmény 3 1 — 2 4:5 2 7. Kalaznó 3 1 — 2 4:6 2 8. Kismányok 3 1 — 2 1:9 2 9. B.varasd 4---------4 0:0 — J árási II. osztály: Tabód 2 1 1 — 3:2 3 B.börzsöny 1 1------5:1 2 K isvejke 1 1----2:1 2 M órágy 2 — 1 1 3:7 1 Grábóc Tóth (.Alpári SE) (Sz. •. ';) Gáncs U. Koreszi eg •.Tengelic) ak.s) Tartalékcsapa' : ;in' Mészáros (Tar T r' rabás (B. Petőül.», rés), Rivnyák (Pun laföid var). ß liéf 11-e Balaské (Hőgyész) Vi'mányt Simon I Jaká> (Tengelic) Hegvj I. Jilling (Tengelic) Kiss (Fadd) Cser (Szedres) Kovács II. (Fomád (Szedres), Barabás II. (B. (Petőfi). (Fomád), Hadobás (Fomád), Pa­-ik (Dunaíöldvár), Horváth H, (Szed- !vávj, Csorna (Paks), Czlczinger tDu­idöben 15 pontot vert rá Kecskemétre. Ez azt mutat­ja, hogy állóképesség, erőn­lét tekintetében nem állnak rosszul. 2. Csepreghy igazi vezér- egyénisége a fiatal csapat­nak. A cserepadon, amikor a második félidőben kiegyenlí­tettek a hazaiak, a társaikat bíztató és nekik szurkoló játékosok köréből halottuk a következő véleményt: „Mióta Ági a pályán van, egészen másképpen muzsikálunk”. Az­óta nincs elveszett labda és Skodáék is másként „húz­nak”. Valóban, a végtelenül szimpatikus játékos a kecske­métiek elleni találkozón is, küzdeni tudásból, akaraterőből jelesre vizsgázott! Kettős büntetés A játékvezetők hétfői ülésén Majoros Ferenc játékvezető a Paks—Simontornya felnőttmérkő­zésről a következőket mondta: — A paksiak nagy lelkesedés­sel küzdöttek. A játék első ré­szében két gyors góllal 2:0-ás vezetést szerzett a hazai csapat. Szünet után a simontornyaiak csatára, Kara László lábsérülése kiújult, így lecserélését kérte. A he­lyette beállt Gáli csere mezőnyjáté­kossal a simontornyaiak kihasz­nálták a további cserelehetőséget. Néhány perccel később, egy ár­tatlan összecsapásnál egy másik simontornyai játékos volt kény­telen elhagyni a pályát, helyette azonban már nem volt cserére lehetőség. A vendégcsapat így 10 játékossal szerepelt ezután és en­nek következménye lett a nagy­arányú vereségük. A mérkőzés befejezése előtt két perccel szán­dékos durvaságért a simontor­nyai Király kiállításra került. Cselekedete kettős büntetéssel járt, mert a kiállításán kívül 11-est ítéltem. 2---------2 1:3 — F elvételre keresünk GÉPKOCSIVEZETŐKET, GÉPKOCSISZERELÖT, LAKATOS TMK-SZERE- LÖT, hegesztői vizsgával. 18 éven felüli FÉRFI ÉS NŐI MUNKA­ERŐT BETANÍTOTT MUNKÄRA. Szekszárdi lakosok előny­ben. Jelentkezés: Szek- szárd, Rákóczi u. 10. (397) 3. A szombaton pályára kül­dött 12 játékos korátlaga 16 és fél év volt. A legidősebb 22, a legfiatalabb 13 éves. A mérkőzésen szereplő nyolc játékos átlagos életkora 18 év volt. Es a negatívumok: l.Nem “ engedheti meg magá­nak az együttes, hogy hazai pályán olyan játékot nyújt­son, mint az első félidőben, és 10 ponttal elhúzzon az ellen­fél! Ez olyan luxus, ami könnyen megbosszulhatja ma­gát! 2. Egyes játékosok hajla­mosak a könny elműsködésre. Sőt, akad a gárda között olyan, aki — néha — akarat­erő dolgában, ha osztályoz­nánk, még az elégségest sem érné el. 3. A közönség régen mér­kőzéseket nyert meg a já­tékosokkal. Szinte belehaj­szolták a szurkolók a játé­kosokat a győzelembe. Most a szurkolók csak nézővé vál­tak. Nem bíztatják a játéko­sokat, még akkor sem, ami­kor talán a legnagyobb szük­ség lenne rá. Sőt, amikor a csapatnak esetleg megy, ak­kor sem tud lázba jönni a csendesen szemlélődő néző. Úgy gondoljuk, ez általános tünet Szekszárdon. Szurkolók, nemlehetne ezen változtatni?! fisztaSitenlsz KI Hl Vasárnap Pécsett szerepelt a Szekszárdi Vasas NB III-as asztalitenisz-csapata a Pécsi BTC ellen. A szekszárdi csa­pat Link, id. Jánosi, ifj. Já­nosi és Holcz összeállításban játszott. A Pécsi BTC együt­tesében két volt NB I-es já­tékos is szerepelt. A találkozót a pécsi csapat 11:5 arányban nyerte. Az Sz. Vasas győzel­meit Link 3, id. Jánosi és Holcz szerezte. Mint az eddigi NB III-as mérkőzéseken, úgy ezúttal is éreztette hatását, hogy a Vasas csapatának negyedik játékosa még serdülő korú versenyző. A lelkesedés és küzdeniakarás kevésnek bizonyult a rutinos és hosszú évek versenyzési ta­pasztalataival rendelkező el­lenféllel szemben. A nagykónyiak otthonukban játszottak, a Dunaújvárosi Vö­rös Meteor csapatával mér­kőztek. A vendégek lényege­sen jobbak voltak, mint a ha­zaiak és győzelmük (14:2) megérdemelt. Nagykónyi csa­patából csak Papp és Barsai szerzett egy-egy pontot. • II. osztály (Nyugati csoport) A megyei II. osztályú lab­darúgó-bajnokság vasárnapi fordulójában a következő eredmények születtek: Kocso- la— Dombóvári Vasút II. 3:1, ifi: 1:1, Pincehely—Medgyes 5:2, ifi: 11:0, Iregszemcse— Dombóvári Szövetkezet II. 2:0, ifi: 4:4, Felsőnána—Győ­ré 2:1, ifi: 4:0, Szakály—Nak 3:4, ifi: 4:1, Tolnanémedi— Kurd 3:0, ifi: 3:0, Mucsi—Uj- ireg 2:1, ifi: 0:2. A bajnokság állása: Felnőttek: 1. Győré 4 3 — 1 16:3 6 2. Kocsola 4 2 i l 14:1 5 3. Tolnanémedi 4 2 — 2 7:4 4 4. Felsőnána 4 2 — 2 4:3 4 5—6. Kurd 4 1 2 1 7:7 4 5—6. Pincehely 4 2 rn 2 8:8 4 7. Nak 4 1 1 '2 6:10 3 8. Mucsi 4 1 1 2 5:14 3 9—10. Iregsz. 4 1 1 2 4:4 3 9—10. Szakály 4 1 — 3 5:5 2 11. Medgyes 4 1 — 3 5:10 2 12. Ujireg 4 — 1 3 3:18 1 D. Vasút II. 4 1 3 — 11:4 5 D. Szöv. II. 4 2 1 1 12:14 5 Ifjúságiak 1. Felsőnána 4 3 _ 1 10:2 6 2. Kocsola 4 3 — 1 10:3 G 3. Tolnanémedi 4 2 — 2 9:1 4 4. Szakály 4 2 — 2 6:1 4 5. Kurd 4 2 — 2 14:9 4 6. Győré 4 2 — 2 5:6 4 7. Ujireg 4 2 — 2 7:9 4 8. Pincehely 4 1 — 3 16 :7 2 9. Iregszemcse 4 1 — 3 5:8 2 10. Medgyes 4 1 — 3 6:17 2 11. Nak 4 1 — 3 3:13 2 12. Mucsi 4 — — 4 0:15 — D. Vasút II. 4 2 2 — 5:2 6 D. Szöv. II. 4 2 1 1 16:11 5 Lampert ismét szorítóban Népújság 6 1969. április 30. Lampert Gábort, a kiváló ökölvívót ismét a szorítóban le­het látni. Most már azonban nem mint aktív versenyző, hanem, mint edző. Mint arról a közelmúltban hír: adtunk, a Simontornyai BTC ökölvívó-csapatának eilvfi V. é - adja át a sok év alatt szerzett tudását, tapasztalatát a fiatalok­nak.

Next

/
Thumbnails
Contents