Tolna Megyei Népújság, 1969. április (19. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-27 / 95. szám

Csányi László: ÚTKÖZBEN Baranyi Ferenc Tolna megyében Egy tehetséges költő, akiről beszélnek. Immár negye­dik kötetét rendezi sajtó alá, de. még nem volt olyan, amelyik körül ne gyűrűztek volna a vita és az elismerés hullámai. Az ok egyszerű: Baranyi költeményeiben az or­szágot, elsősorban a fiatalságot legjobban foglalkoztató problémák kapnak hangot. Közéleti költő, amiként leg- nagyobbjaink is azok voltak. Az elmúlt héten, a költészet napja alkalmával, végigjárta megyénk több községét és a megyeszékhelyt t& Tetszéssel fogadott előadásokat tartott Tamásiban, Bonyhádon, kettőt Szekszárdon, majd Gyön­ge ön, Tolnán, Pakson és Dunaföldváron. Szerepléséről és a vele együtt bemutatkozott előadóművészekéről is, már hírt adtunk lapunkban. Most az olvasóinknak küldött jő-, kívánságait tolmácsoljuk. U/cvfi /pjeuJiStzJ LJtJBICÄNAK másfél évet Szarajevóban kellett töltenie. Úgy emlékszik erre az időre, mint számkivetésre, élete nagy próbájára. Amikor visszatért Dubrovnikba s először ment végig a Piacán, a boldogság­tól kicsordult szeméből a könny. Hűsége meghat. Tisztelettel tekintek Ljubicára, s elképze­lem, amint megáll a, Pile ka­pu előtt, s míg rója az utcá­kat, szeméből csorog a könny. De azt is tudom, hogy ez a hűség gyakorlati, egészen más, mint ahogy mi ragaszkodunk Szekszárdhoz, Pécshez, Vesz­prémhez. Mert Dubrovnik, — s lassan minden város, mely látványos történelme árnyé­kában él — az évszázadok vé­delmében azt számolja, meny­nyit tud keresni az idegenen, mennyit ér a dollár, a font, az arany. Az óváros körül, mindenfelé, új házak ezrei emelkednek s mindenki úgy építkezik, hogy minél több ki­adható szobája legyen, átme­neti otthonul az ide vetődő- nek. Minden történelem, szív­hez szóló szépség, évszázadok emléke, egyetlen és felejthe­tetlen, aminek az utódok szá­mára gyakorlati jelentősége van. S Ljubica — így képze­lem — miközben ott áll a Pi­le kapunál, könnyes szemmel a viszontlátás örömében, arra gondol, mennyit kérjen majd egy szobáért nyáron. A VÁROS IS ilyen kettős életet él. Elhiszem, hogy ne­mesi rangot jelent a dubrov- niki születés, s aki az óváros hajdani patriciusházában le­het foltozó suszter, gazdagabb örökséget kapott a múlttól, mint a rácegresi zsellériva­dék. Behozhatatlan előnv? — majdnem az, ha a zsellériva­dék elfelejti, hogy múltjából kitartást, jövőjéből reményt tanuljon. Itt csak a múltat tanulták meg, amely bőven kamatozik. A Piaca, az óváros főutcája, állandóan ünnepel, mintha örök farsang lenne az élet, hangos vidámsággal. S fnint- ha valami megrendezettség is lenne mindebben. Néha kinyílik egy zöld zsalugáteres ablak, s a szűk ke­retben megjelenik egy női fej. Talán annak a cipésznek a felesége, akinek kopácsolását az imént hallottam, de úgy kémleli az eget és a tengert, mintha kincses gályákkal várná férje jöttét. * Aztán egy apáca vág át a téren, utána egy dalmát nép­viseletbe öltözött nő. Meg- megállnak, mosol”-'-mák. Le­het, hogy az idegenforgalmi hivatal fizeti őket? Az ide­gen is megáll, nézi az apácát, a népviseletet, a dominikánu­sok tornyát, a tengert, Lok- rum szigetét. Az összhang tö­kéletes. * REGGEL VAN. hét őrá le­het, — ezeket a sorokat itt írom Dubrovnik alatt a La­pad félsziget egyik házának verandáján. A virágzó fák kö­zött idesejlik a tenger, a lépcső két szélén fügefák ága hajol fölém, a szomszédban egy hat almas pálmát lenget a szél. Ez is tökéletes összhang, a Dél szép harmóniája, ami mindig megdobogtatja az Északról érkezők szívét. Dél­től mi csak a sóvárgást kap­tuk, a többi valahol történel­münk és lelkünk mélyén szunnyad Ezerszer élsírt pa­naszunk: intin ihletésű közén- korunk-* -imosta az idő és - török, s utána m*r csak: * tocirr'^f0! +ii(^fnr»v lódni az európai áramkörbe. De ezt is Bécs diktálta, mint­ha a magyar szellem elvesz­tette volna tájékozódó képes­ségét, mert a török utáni idők magyarja úgy érezte, Bécs a világ fővárosa. Pedig csak a beamterek jellegtelenségét aranyozta be a császárváros talmi ragyogása. Itt ülök a lapadi ház veran­dáján, s 'arra gondolok, hogy Bessenyei számára is Bécs volt a nagyvilág. Kölcsey pe­dig még Bécsbe se jutott el. * A KÉRDÉS gyakran vissza­tér, s a válasz rendszerint a büszkeség és az önvád között lebeg: mi Is nekünk e föld? Bárdosi Német János szép versét idézem: mit mutatnék, ha kérdenék honod? De a má­sik kérdés is föltolakszik, hogy mit ért meg az, aki nem né­pi kuriózumokat, olcsó mu­latságot kertest? Voltaképp minden hozzánk vetődő ide­gennek a magyar történelmet kellene kézébe nyomnunk, akár a tízkötetes Szilágyit, s legjobb íróink vallomását, hogy maga találja meg a vá­laszt. Persze annak, aki ide jön, Dubrovnikba, vagy akár Rómába, riift.es szüksége ma­Pákolitz István új verses­kötetét a megjelenés után nyomban szétkapkodták, s ennek magyarázatát elsősor­ban a költői hang és maga­tartás tiszta egyszerűségében lelhetjük meg. A kötet el­olvasása után először egy nyugalmas, s mégis nyugta­lan őszi kép villan fel. Ez az ősz magába olvasztja a ta­vasz vibrálását, a nyár forró­ságát és előlegezi a tél szi­gorát. Az egész tükröződik te­hát a kiemelkedő részben. S mindenkor az ember. A böl- cselkedő, a bonyolult világot befogadó és magyarázó köl­tő. A magyarázat a kevés szóval sokat mondani igényé­vel történik. Nem könnyű vállalkozás ez. Örülünk, hogy Pákolitz Istvánnak ismét si­került. A nagyfokú műgond az új kötet mind a hetvenegy ver­sére jellemző. Egyetlen egyet nem találunk, amely nyelvi felületességről, stilisztikai bot­lásról árulkodnék. Pákolitz költői eszközei, hasonlatai, metaforái a lehető legegysze­rűbben, mégis sokféleségük­ben hangoznak fel. A versek ritmusát a gondolatiságnak rendeli alá. A gondolat ked­véért, ha úgy kívánkozik, el- liarapja a klasszikus lükte­tésű ütemeket, hogy a követ­kező sorban más ritmusban szólaljon meg újból. (Tristis, Balatonfenyves.) Másutt meg a színek egy­másba futtatása adja meg a költemény szépségét. Az Ezüst c. vers színpompája már-már az impresszioniz­must idézi. De szó sincs hol­mi öncélúságról. Hiszen a versben a költő és egy fiatal lány kapcsolatának emlék­élménye o lényeges motívum. Az „encián-kék” a fiatalság, a szürke köd a dérütött em­ber jelzője. A felismerés: „Már az is szép, ami nem az enyém”, vagy: „Ne nya­fogj, jól tudtad, te bolond, nem dajkál szőlőt a nyárfa­lomb!” — egyértelmű, tisz­ta csengése emberi gondot rögzít. Emberit, hiszen előbb, vagy utóbb mindenki szembe­néz a ténnyel: „Az a szép dömöVzi lány most az Tvénl cs»*ry*tőst várja. Es m az elmúlt nyárra gondol, hanem a következőre. Én gyarázatra, az utcák és a há­zak a történelmet sugározzák, s az utas az egymásnak fele­lő évszázadok hangját hallja, tisztán és félreérthetetlenül. Zúg a tenger, a szélben haj­ladoznak a pineák, az utcák fehéren csillognak az ég és a tenger kékségében. Hát ezt mutatja az idegen­nek, s hozzáteszem, voltaképp oktalan büszkeséggel. Mert századok szorgalma építette, kőből és az örökkévalóságba vetett hitből, s az ősök kitar­tásának bérét most ez a fes­tett szempillájú nő szedi be a pénzváltó irodában. Legyünk csak tárgyilagosak, dohogok a lapadi ház verandáján, köny- nyű annak a nőnek, hisz any- nyi a dolga, hogy ül az üveg­fal mögött, s számolja a pénzt, a, többit elvégezték he­lyette mások. Nem ő hordta a követ a rektorpalotához, vad janicsár, vasas német elől se bújkált egyik őse se. Minden évszázad hordta kincseit, mn csak a kamatokat kell beszed­ni, s a nő az üvegkalitkában meg is teszi mindenkinek ki­járó szabvány-mosolvával, mi pedig cserébe nemcsak a szép­séget kapjuk, hanem a tanul­ságot is. Pákolitz István: viszafelé nézek, kicsit szomo­rúan, kicsit mosolyogva”, íme a nyár-emlék a levél­pörgető őszben, a letűnt if­júság csendes ragyogása, a bölcs ember belenyugvása, a törvény elfogadása — mindez némi nosztalgiával. Szép gesz­tus az élet nyújtotta örömök illő megköszönése is. Igen, éz így természetes, emberi. fa) tj/c AMI LEHET Emberi törvény hitelesíti a Könny-ciklust is. Janus Pan- noniustól József Attiláig idéz­hetnénk az anya-versek hosz- szú sorát. Pákolitz anyasirató verseiben a szüntelenül küsz­ködő anya alakja magasodik elénk. Ez sem új téma te­hát. De téma marad, míg em­ber, s költő él a földön. Es törvény, örök törvény — s éppen ezért közhely is: „hogy a halál csak az élőnek fáj­jon”. Csakhogy az ilyenfajta közhelyek megverselésére csakis a jó költő vállalkoz­hat. Ugyanis a dilettáns produktuma mögött — han­gulatilag legyen bármilyen tökéletes is —, az olvasó nem érzi az élménymotivá­ciót. Pákolitz Könny a. ver­sének mindegyik sora az át­élt fájdalom mélységét tanú­sítja. S ez az őszinteség alap­vető feltétele a költészetnek De nézzünk kicsit élőre ist Az új Pákolitz-kötetben, az Összegezés mellett, a jelen közérdekűbb hullámainak gyűrűzése is megtalálható. As Ami lehet ciklus több darab­ja vall a költő ars poétiká­járól Érdekes és szép prog­ram ez: „S az igaz is iga- zabb lesz, ha szépen mon­dod. Se több, se kévéséből ennyi a dolgod” — írja a Se több, se kevesebb e. versében. A Rigó-ban még egyértel­műbben hirdeti: egyszerű­ség, szépség, közérthetőség. A „madárszivnyi öröm” meg­találása és eldalolása — eny- nyi, s csak ennyi az ars poé­tika. S ez nem is kevés. Hogy mennyire nem, azt Pákolitz a címadó versben fejti ki. (Ami lehet). A köl­temény rendkívül logikus fel­építésű, egyre szélesedő, tova- rezdülő hullámok képét idézi. A belső hullám: a február- végi napsütés. Ebből a vára­kozó ember öröme gyűrűzik tova. Aztán a beteljesedés­kép következik, de azonnal szélesedik ez is, hiszen „a minden is kevés”. S ismét egy villanás, most már szinte kozmikus távolban: „ami lehet csak az vigasz­talM. Azaz: a jelent váltó holnap. A maga ismeretlen, nagy feladataival, örömeivel és buktatóival. A kötet utolsó ciklusa vi­lágot féltő nyugtalansággal telitett. (Nyugtalan, Nokturno, Hát így). Éppen ezért széle­sebb körben mozog, s az előző ciklusok verseihez a tragikus hang kapcsolja. BÁBEL ERNŐ , PÁKOLITZ ISTVÁN: Se több, se kevesebb Belefáradsz a prédikálásba. Mit érsz vele? Nagyon makacs a gonoszság. S a szónak alig van hitele. De hallgathatsz, ha szólnod adatott? Bólinthatsz a csalattatásra? Ami látszatra fölösleges, mégse történik hiába. ■ S az igaz is igazabb lesz, ha szépen mondád. Se több, se kevesebb: ennyi a dolgod. Szigorlat Nem azért maradok itthon mer} máshova nem mehetnék —- Senki se csinálná meg helyettem a leckét Mesebeli Fedél ha jégeső fölöttem Parázs ha pipámat megtömtem Paprikás szalonna Pohár bor Kislány — persze elvarázsolt Hétfejfi behemőt sárkánygyík Éppenhogy érjek a válláig Naponként egy fejét levágva Ne töltsem az időt hiába Az olvasó naplója j

Next

/
Thumbnails
Contents