Tolna Megyei Népújság, 1969. április (19. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-27 / 95. szám

SZAKSZERVEZETI SZÜNET Valamennyien szeretjük a zenét. A jó zenekar hangu­latos, kellemes légkört tud teremteni. Ha a vendég jól érzi magát, ismét meghall­gatja egy pohár bor vagy sör mellett a zenészek játékát. Amilyen kellemesen szóra­kozik a vendég olyan helyen, ahol a ,zenekar a vendégek szórakoztatására törekszik, olyan bosszantó, amikor 30— 40 perces, vagy még ennél is hosszabb szüneteket tartanak. Végiglátogattunk megyénkben néhány zenés szórakozóhelyet, arra voltunk kíváncsiak, mennyi szünetet tartanak. Nézzük közelebbről, mit ta­pasztalt munkatársunk. Paks: Halászcsárda A Sárközi testvérek négy­tagú zenekara szórakoztatja a közönséget, a vendégeket. Ide mindig szívesen térnek vissza azok, akik szeretik a jó és kellemes zenét, akik sze­retnek táncolni, jó hangulat­ban eltölteni az estét. Sárközi Dezső hol zongorázik — és énekel, hol tangóharmoniká­val elégíti ki a vendégek igé­nyét. öt-öt perces szüneteket tartanak, egész este nem volt 30 percnél több állás. A ze­nekar valamennyi tagján lát­szott, hogy minden igyekeze­tükkel a közönség szórakozta­tására törekszenek — tegyük hozzá, teljes sikerrel. Bonyhád: Béke étterem Pénteken este 8 óra után öt perccel érkeztünk. Nem volt sok vendég, csak később telt meg — úgy ahogy — az ét­terem. A zenekar 8 óra tíz perckor hagyta abba a játé­kot és 9 órakor folytatta. „Mindössze” 50 perces szüne­tet tartott. A művészhajú zon­gorista két társával, a bőgős­sel és dobossal 9 órakor ismét elfoglalta helyét és ezúttal aránylag hosszú ideig, 40 per­cig játszottak. Úgy látszik, ezalatt nagyon elfáradtak, mert ismét 20 perces szünet következett. Tehát 2 órás ott­létünk alatt mindössze 45 per­cet játszottak és 70 perc szüs netet tartottak. Megkérdeztük az üzlet he­lyettes vezetőjét, Tancz Györ­gyöt, mi a véleménye a hosz- szú szünetről? — A bisztrót számoltattam le, és ezt az időt használták ki a zenészek. Sajnos, nem az első eset. Már sokszor figyel­meztettem őket, hogy előbb- utóbb baj lesz a hosszú szü­netekből. Nem léphetünk fel velük szemben , kellő eréllyel, mert akkor itthagynak ben­nünket. A fizetésük 1500 fo­rint körül van, de a zongoris­táé, mint zenekarvezetőé 1700. Hiába, nem válogathatunk a zenészekben. Különben az észrevétellel teljesen egyetér­tek, mert ennyire nem lenne szabad visszaélni a bizalom­mal. Hőgyész: Kisvendéglő Szombaton este arány’ag telt ház volt. A zenekar két tagból állt. Zongoristából és dobosból. Néhány erősen it­tas vendég magyar nótákat rendelt, és ők a kért dalokat játszották. Később áttértek táncdalra, majd az operett­dalokra. Kíváncsian vártuk, mikor hagyják abba a zenét. Közel egy órát kellett vár­ni, míg szünetet tartottak. Ek­kor sem sokat, mindössze 6—7 perc szünet következett, és ez így ment úgyszólván záróráig. Mint a felszolgáló elmondta, a zongorista esténként 50 fo­rintot kap, és nagyon szeret játszani. Nincs panaszuk a do­bosra sem, és a vendégek is elégedettek. Nagydorog: Napsugár vendéglő Kedden délután 7 óra előtt 20 perccel ültünk be az étte­rembe. Két erősen ittas fiatal­ember énekelt artikulátlan hangon, melyhez a hegedűs és a zongorista igyekezett a kí­séretet adni. Nem volt köny- nyű dolog. A két fiatalember kifáradt az éneklésben, és a zenekar abbahagyta a játékot. Ekkor 7 óra volt. Leültek sakkozni. Eltelt 20 perc. Nem zavarta őket az idő múlása, nem hagyták abba az izgal­mas partit. Félóra után egy nő ült le közéjük. Ettől kezd­ve a nő és egy másik férfi sakkozott, a két zenész kibi- celt. A szünet 50. percében a zongorista felállt, de a nő fel­háborodottan megkérdezte: — Hová mégy, csak nem akarsz elmenni? — És ezt úgy mondta, mintha a zenészek azért kapnák a fizetést, mert sakkoznak. Nyolc órakor ismét megszó­lalt a zene, „mindössze” 60 perces volt a szünet. A látottakról Szabó József üzletvezető-helyettes így nyi­latkozott: — Kérem, ne csodálkozza­nak azon, hogy kicsit hosz- szabb volt a szünet, egyik sem tud zongorán játszani, csak a zenekarvezető, ő meg még nincs itt. Majd most jön a 8 órai vonattal Sárbogárd felől. Iregszemcsei, hétfőn mindig otthon van, kedden es­te jön vissza. Szekszárd: Garay étterem Az idő kedd este 9 óra, A zongoránál Sárközi János, a dobogó előtt Szalai Ferenc prímás. Az étteremben alig találni üres asztalt. A látot­takból ítélve a zenekarnak sem „teher” a játék, mert 10 óra előtt néhány perccel tart­ják első szünetüket. Ez sem hosszabb 10—15 percnél. Az ismerősöket megkérdezik, mit játszhatnak, mivel kedvesked­hetnek. így az est során való­ságos „kívánsághangverseny” alakul ki, mert van aki a Csárdáskirálynőből kér részle­tet, van, aki a legújabb tánc- zeneszámot szeretné hallgatni, és van, aki a Pacsirtára kí­váncsi. Az utóbbi kérés sem marad teljesítetlen. Látogatásunkkor mindenki megelégedésére játszottak, azonban megtudtuk, nem min­den esetben van így. Hí az illetékesek véleménye ? Munkatársunk Vadas Pál­lal, a Szórakoztató Zenészek Tolna megyei Szakszervezeti Bizottságának titkárával foly­tatott beszélgetést és elmond­ta a tapasztalatokat: — A zenekar éppúgy az üz­lethez tartozik — személyzet szempontjából — mint a fel­szolgáló, vagy mondjuk a sza­kácsnő. Tehát az üzletvezető feladata, hogy figyelje: a szerződésben vállalt kötelezett­ségnek eleget tesznek-e a ze­nészek. Amennyiben ez nem így van, az üzletvezető fi­gyelmeztesse a zenekar veze­tőjét, hogy a szerződésben mit vállalt. Amennyiben a második és harmadik figyel­meztetés sem használ, jöjje­nek hozzánk, majd mi meg­tesszük a megfelelő intézke­dést. Eddig még nem érkezett ilyen jellegű panasz — nem azért, mintha nem lenne —, hanem azért, mert sok eset­ben a felszolgálók intik le a zenészeket: hagyják már abba, mert nem tudnak számolni, sőt olyan is van, ha keveseb­bet játszanak, a vendégek töb­bet fogyasztanak. Amellett, hogy az említett hibák létez­nek, meg kell jegyeznünk, hogy több helyen nem adják meg zenészeinknek azt a meg­becsülést, ami jár. Tudunk, eseteket, amikor a felszolgálók a zenésznek juttatott mellék- kereset felét maguknak tart­ják meg. Nem a szoros el­számolású üzletekben, hanem a gebineseknél fordul ez elő. Ilyen előzmények után termé­szetesen a felszolgálónak, vagy az üzletvezetőnek nincs er­kölcsi alapja arra, hogy a zenészt figyelmeztesse, mikor csak a pénzszerzést tartják szem előtt. Véghelyi Miklós, a zenészek Tolna mégyei közvetítő kiren­deltségének vezetője így véle­kedett: — Ne szóljon bele mindenki a zenészek munkájába. Ta­lálkoztunk olyan üzlettel, ahol a vezetőktől a felszolgálóig és a takarítóig bezárva mindenki dirigált. Adják meg a zené­szeknek a mégfelelő megbe­csülést, de ugyanakkor köve­teljék meg tőlük a szerző­désben vállalt munkát. Amennyiben a zenészek el­len panasz merül fel, fordul­janak hozzánk, megtaláljuk azokat a módszereket, mellyel jobb belátásra bírjuk őket. Sajnos, eddig még egy hely­ről sem jelelték, hogy ilyen problémák vannak. Ellenkező esetben mi már fegyelmit in­dítottunk volna. Mi örülünk, hogy a sajtó felfigyelt ezekre a problémákra, köszönjük a segítséget. — S — A Gyönki Gépjavító Ál­lomás felvételre keres yillany­hegesztőket. Jelentkezés írásban vagy személyesen az állomáson. Munkásszállást biztosí­tunk. (227) I * * ♦ f ♦ ♦ ♦ ♦ f ♦ ♦ ♦ ♦ ' ♦ ♦ ♦ — Éppen erről beszélek. Másképpen bele kel­lett volna lépnem a hóba. — Milyen volt az aktatáskája? — Szerintem nem is aktatáska volt. Inkább olyan kisebbfajta bőrönd. — Felismerné ezt az embert? Az asszony elgondolkozott, felsóhajtott: — Nem venném a lelkemre. Nagyon sötét volt. Börtönbe juttatni egy ártatlan embert... Tyihonov elmosolyodott: — Ettől ne tartson. De menjünk tovább. Tehát négyen voltak az ösvényen, maga és Jevsztyig- nyejeva, önök előtt az ismeretlen férfi, és még előbb az asszony, akit... — Igen. Amikor a barátnőmmel a telek köze­pére értünk, az asszony már az ösvény végén járt. A férfi utolérte. Aztán mindketten eltűn­tek. Néhány lépést tettünk, akkor láttuk, ott fek­szik szegény asszony a hóban. A férfi meg eltűnt. — Próbáljuk rekonstruálni még egyszer az utolsó előtti momentumot, amikor négyen voltak az ösvényen. Látta a férfit, amint utoléri az asszonyt? — Láttam. — Ezután mindketten eltűntek? — Nem. Még tettek néhány lépést, elől a férfi, mögötte az asszony. — Milyen távolságra lehettek önöktől? — Olyan ötven méternyire. — És a 16. számú háztól? — Talán 30—35 méternyire — mondta bizony­talanul Latina. — Meg tudná mutatni a helyszínen, hol le­hettek? — Azt hiszem... „ORVOSSZAKÉRTŐI JELENTÉS” A bűnügyi orvosszakértői vizsgálat megállapí­tása szerint T. Sz. Akszjonova (kora: 28 év) pol­gártársnő halálát a bal tüdő és a szív súlyos sé­rülése idézte elő. Az azonnali halált okozó sebet hosszú (legalább 17—18 centiméteres) Szerszám­mal (árral) ejthették, miután a seb semmiféle lőfegyvertől származó pörkölődés, vagy lerakódás nyomait nem őrzi. A szerszám a bal lapockán át hatolt a testbe, felülről lefelé, s a negyedik bal­oldali borda belső peremén akadt meg... Sarapov még egyszer figyelmesen áttanulmá­nyozta a jelentést. — Szerszámmal! Mi a véleményed, Sztasz? Tyihonov már felkészült a kérdésre. — A két szemtanú vallomása alapján feltér­képeztük a helyszínt. Az ösvény hossza: 118 mé­ter. Akszjonova holtteste 24 méternyire feküdt a 16.' számú háztól. Mindkét tahú azt állítja, hogy az ismeretlen férfi a háztól mintegy 10—12 mé­ternyire érte utol az asszonyt. Ez az, amit nem értek. Hogyan tehetett meg az asszony húsz lé­pést azután, hogy halálos sebet ejtettek rajta? S hogyan eshetett ezután össze, egyetlen kiáltás nélkül? Sarapov újra végigböngészte a jelentést, majd megfordította a papílapot. — Ez meg miféld mértan? — Kénytelen voltam felidézni, iskolai tanul­mányaimat. „A gyalogos „A” pontról indul el, „B" pontra érkezik...” Sarapov bólintott: — Értem. És mire jutottál? — Háromféle változatot készítettem. Különbö­ző gyorsasággal haladt a gyilkos, az áldozat és a két tanú. Itt a végeredmények átlaga. — Szóval? — Latina azt állítja, hogy amikor utoljára né­zett előre, már senkit sem látott az ösvényen. Számításaim szerint azonban még látnia kellett volna a gyilkost, azután, hogy az asszony össze­esett. A hóvihar csendesebb lett valamelyest. Az URH-kocsi fényszórója majdnem az egész ös­vényt bevilágította, a 16. számú háztól a Bajkál szállodáig. Sarapov a földre mutatott: — Itt esett össze. A férfinek csak tíz métert kellett mennie, aztán eltűnt a 16. számú ház ár­nyékában. Ezért nem látta meg Latina. — Lehet — válaszolta Tyihonov. — Nekem mégsem tetszik az ügy. Felemelte a karját, intésére a reflektort ki­kapcsolták. Végiglépkedtek az ösvényen, kiértek az útra. — A Petrovkára — mondta Sarapov a sofőr­nek. KEDD A kulcs megakadt a zárban, Tyihonov károm­kodva forgatta jobbra-balra, hogy ki tudja nyit­ni az ajtót. Végül is sikerült: a zár engedett. A szobában hideg volt. Az íróasztalhoz lépett, fel­kattintotta a lámpát. Levetette és a szék karfá­jára dobta télikabátját. Tagjaiban érezte az át­virrasztott éjszaka fáradságát. „Elmehetnék éj­jeliőrnek — gondolta. — Meleg vattakabátban üldögélhetnék a friss levegőn, és alhatnék! De szép is lenne. Reggel pedig lefekhetnék, és újra alhatnék. Álom!...” Tyihonov kihúzta magát, megroppantak a csontjai. Járkálni kezdett, fel-alá. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents