Tolna Megyei Népújság, 1969. április (19. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-26 / 94. szám
Látogatás Szekszárd gyakori vendégénél — Családi kapcsolataim egészen régi keletűek Szekszárd- dal, ugyanis Garay János atyafiságához tartozom, — mondja beszélgetésünk elején dr. Cenner Mihály színház- türténész. Ezt egyébként igazolják a tulajdonában lévő családi iratok is. Ezen túlmenően, mintegy tárgyi bizonyítékként őrzi „Az obsitos” költőjének könyvszekrényét, karosszékét és egy díszes poharát, amelyet a költő felesége kapott Arany Jánostól. — Mindezek ellenére csak 1955 őszén jártam először Szekszárdon. Ezt követően azonban már egyre sűrűbbé váltak látogatásaim. Most is oda készülök. Ebben az évben először. Április 28-án, hétfőn este a faddi értelmiségi klubban tartok előadást „Színház és közönsége” címmel. A jelentőségéhez mérten túlzott szerénységgel meghúzódó Színháztudományi Intézetben kerestem fel dr .Cenner Mihályt, akinek értékes előadásai élményszámba mennek. Közel két évtizede járja az országot, mint a színházi kultúra munkása. Ez á faddi előadás lesz a 74Ó., amelyet a 'kiváló színháztörténész tart, de lehetne akár az ezredik is, hiszen számos meghívásnak idő hiányában nem tudott eleget tenni. Tolna megye azonban kivétel. Ide, hacsak egyetlen lehetőség nyílik leutazik. — Szekszárd derűs légköre, patinás műemlékei talán még a családi kapcsolatoknál is erősebben vonzanak a városhoz. Ha ott vagyok egyetlen alkalommal sem mulasztom el megtekinteni a Liszt Ferenc emlékét őrző Auguszt-házat, Pollack Mihály remek alkotását, a volt megyeházát. Szeretem a várost és szívesen keresem fel. Évente négy-öt élő- adást tartok a megyében. A leggyakrabban természetesen Szekszárdon, de Tolnán. Fáddon, Hőgyészem, Gyünkön, Kö- lesden, Bogyiszlón és Kétyen is tartottam már előadást. Dr. Cenner Mihály előadásainak sikerét túlzás nélkül mondhatom: minden esetben biztosítja az a hallatlanul gazdag személyes élményanyag, amelyet igen gyakran színesít eredeti hangfelvételekkel. Legnagyobb sikerű előadásai közé tartozik a .színészportrék sorozata, amelyben többek között Bajor Gizit, Uray Tivadart, Tímár Józsefet, Somlay Artúrt idézte. A másik ilyen nagysikerű sorozat a régi színházakról, például a Nemzeti Színházról, a Vígszínházról emlékezett. De nemcsak előadást tartani járt a megyében dr. Cenner Mihály. Több alkalommal ott volt a Hegedűs Gyula Színjátszó Napokon, kiállításokat nyitott meg a Béri Balogh Ádám múzeumban, ezen túlmenően pedig színháztörténeti vándorkiállításokat is rendezett. A TIT Babits Mihály Szabadegyetemén is tartott előadásokat A város mindenkor szeretettel várja és fogadja Garay János kései leszármazottját — Nagy megtiszteltetésnek vettem, amikor pontosan két évvel ezelőtt a megyei BM- klub fiataljai tiszteletbeli klubtagnak választottak meg és azóta is szeretettel őrzöm az erről szóló igazolványt. Nagyon szeretem ezeket a lányokat és fiúkat. Meglepő komolysággal és érettséggel foglalkoznak mindennapi életünk gazdasági és kulturális problémáival. Igaz ez a klub valóságos második otthonuk, s ezért dicséret illeti a BM-klub vezetőségét. Helyesen és jól foglalkoznak a fiatalokkal, akik közül minden bizonnyal a későbbi években és évtizedekben többen is elősegítik majd a nagy múltú város kulturális életiének fellendítését. 1970-ben lesz Hegedűs Gyula születésének 100. évfordulója. Ebből az alkolmból dr. Cenner Mihály színháztorté- nész könyvet ír, amelyben már helyet kap legújabb kutatásainak eredménye is. SZIGETVÁRI LÁSZLÓ A Budapest környéki Termelőszövetkezetek Területi Szövetségéhez tartozó 30 közös gazdaság mezőgazdasági laboratóriumot létesített a fővárosban. Az új laboratóriumban vetőmag, műtrágya vizsgálatokat és takarmányok biológiai értékének meghatározását végzik, majd az eredmények ismeretében szaktanáccsal látják el a gazdaságod vezető szakembereit. (MTI foto — Bereth Ferenc fedv.) Szögre került egy postás táskája ? TV ehéz volna kiszámí1 ” tani, hogy egy postás naponként, hetenként, és évenként hány kilométert tesz meg gyalog. S ha ehhez hozzávesszük, hogy e kilométereket a táska tartalma is nehezíti, előttünk áll a kép: nem könnyű a postásmunka. Különösen nem, ha a postás háta mögött 40 évi szól gálát van... Ezek a gondolatok jutnak eszembe, míg a szekszárdi posta nyugdíjba vonuló dolgozójával, Besztercei Györggyel beszélgetek. Ha csak napi öt kilométeres sétát veszek alapul — fűződik ^gondolatom tovább — akkor is legalább másfélszer körül ,sétálhatta” volna földünket az egyenlítőnél ez idő alatt. Hogy mennyi súlyt cipelhetett ez idő alatt azt hozzávetőlegesen sem merem meghatározni... És közben egy munkásélet története elevenedik meg előttem: modem mese, de á valóság talaján* Az ápátlan, anyátlan árva Besztercei György 19 éves korában — akkori időben nagy szerencse folytán — került a szekszárdi postához. Nemcsak ő mondja, de az idősebb korosztály még élénken emlékszik rá, milyen „karrier” volt az: nyugdíjas állást szerezni. — Távirat-kézbesítőként kezdtem — mondja —, de utána több poszton is végigjártam a postai munkát. Vontam csomagraktáros és járatkísérő. Azután kézbesítő. Különösen a pénzek kihordása volt kényes munka. Nos a népszerű Gyuri bácái ilyen bajba soha nem keveredett. Sőt! A szakmaszereteit, a többre törekvés példáját mutatta, amikor a felszabadulás után az egyszerű beosztottak számára is út nyílt a felemelkedéshez. S miből táplálkozott ez? — Nagyon szerettem a foglalkozásomat — így beszél róla, nagy szavak és minden fellengős sallang nélküj. Inkább a munkához és az előrehaladást biztosító tanuláshoz, önműveléshez fogott hozzá, bár nem éppen fiatal fejjel. A múlt rend hibájából volt bepótolni valója. Sikerrel befejezte az általános iskola 7—8. osztályát, s utána a többi szükséges szaktanfolyamokat, s végül a vezető főellenőrségig vitte a postánál. JT z az út sem volt könnyű. Mégis igen szerényen, kevés szóval vázolja ezt az időt. — A munkámat el kellett látni — sorolja — a tanulást sem hagyhattam abba, de otthon is helyt kellett állnia házimunkában, mert a feleségem beteges voit. S mindezek ellenére többszörös kiváló dolgozó. Budapesten vezérigazgatói dí- décsetet kapott s bensőséges ünnepségen búcsúztatta a hivatal vezetője Birtalan József, valamint a pártszervezet, a szakszervezet és a munkatársak. Képletesen szólva szögre került egy postástáska. De nem maradt gazdátlanul, hiszen Gyuri bácsi sok-sok fiatal postást tanított, nevelt maga helyett, s igény van rá, hogy a pihenés mellett továbbra is segítse a hivatal munkáját. Pihenéséhez és terveihez mi is minden jót kívánunk. SZALAI ENDRE »♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦« • ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ f ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ — Bármit is mondasz, ennél még a mahorka is jobb. Ezek a füstszűrös cigaretták besavanyítják a tüdőmet. — Sarapov lassan, kimérten szűri a szavakat, mintha a fogsorán mérlegelné őket. Tyihonov viszont türelmetlenül dobol a szék karfáján, s alig hallhatóan dünnyögi: — Érthetetlen... Sarapov nyugodt: — Megtaláljuk, ne félj semmitől. — És ha nem? — Különbeket is elcsíptünk már. — Akkor inkább erről beszéljünk, ne a mahorkáról! Sarapov teát tölt a magas kristálypohárba, akkurátusán kavargatja. Tyihonov behúnyja a szemét. Nem álmos. Inkább türelmetlen. Sarapov tapintatosan mormolja: — Ébresztő. Ébredj, fiacskám. Kezdjünk dologhoz. Tyihonov kinyitja a szemét és felüti a dossziét, amelynek borítóján ez áll: „A 2834. sz. bűnügy aktái. Tárgy: T. Sz. Akszjonova polgártársnő meggyilkolása. A nyomozás kezdete: 1966. február 14. Befejezése:...” HÉTFŐ A szél elállt, sűrűsödött a hóesés. Csodálatos csend volt, amelyet hirtelen átható kiáltás tört meg. — Mi ez? — kérdezte Tyihonov a sarkon posztoló rendőrtől. — Ezek az átkozott pávák... Itt á botanikus l : kertben ketrecben tartják őket. Az ember csak csodálkozik: milyen királyi madarak, a hangjuk meg egyenesen nevetséges... — Rendben. Kérem a lámpáját. A lámpaíény kihasított egv fényes kört a sötétből. A kör közepén feküdt a holttest. Tyihonov hirtelen arra gondolt, így világítják meg az artistáikat is. Térdre ereszkedett. Első megfigyelése az volt, hogy az asszony szempilláján már nem olvadtak meg a hópelyhek. Úgy tűnt, az asszony nyitott, nagy szeme megrebben az erős fénytől. Ez azonban csak optikai csalódás volt. Az asz. szony mozdulatlanul feküdt, és csodálkozó mosollyal nézte az erős fényen át a sötét eget... Tyihonov óvatosan, a szélénél fogva tartotta maga előtt az asszony táskáját. Az asztali lámpa melegétől olvadni kezdett a ráfagyott hó, a fekete bőrt belepte a pára. Tyihonov felkattintotta a zárat, és egy fehér papírlapra borította a táska tartalmát. Egy csomag „Jáva” cigaretta, jegyzetfüzet, töltőceruza, szempillafesték, egy tízrubeles bankjegy, némi aprópénz, púdertartó és egy fehér zsebkendő hullott a papírra. Tyihonovon kényelmetlen érzés vett erőt, mintha engedély nélkül lépett volna be egy idegen életbe... Egy idegen halálba... A táska oldalzsebében boríték lapult, mellette az asszony igazolványa. Barna könyvecske, aranybetűs felírással: „Akszjonova Tatjana Szer- gejevna, a „Sztrana Szovjetov” különtudósítója”. A fénykép>en: nagy. csodálkozó szemek, a száj szegletében mosoly bujkál. A portos borítékon látszott a moszkvai postahivatal bélyegzője. Egy kockás iskolafüzetből sietősen kiszakított papírlapot tartalmazott, rajta ez állt: „Maga aljas és gonosz! Ha nem hagyja békén, hamarosan póruljárhat. Rendkívül veszélyes helyzetbe hozza önmagát”. „Kezdetnek nem rossz” — gondolta Tyihonov. A címzés: Moszkva, Tvoplij utca 67. 12. sz. lakás. T. Sz. Akszjonovának. Tyihonov felemelte a telefonkagylót. — Nyilvántartó? Itt Tyihonov a bűnügyi rendőrségtől. Akszjonova Tatjána Szergejevna újságírónő adatait kérem. Igen. Köszönöm. A feladót nem tüntette fel a boríték. A levelet . két napja kézbesítették. A jegyzefüzet majdnem üres, csak első két oldalára írt a gazdája. Helyesebben nem is írt; rajzolt. Vonalakból rótt apró figurák, közöttük rövid mondatok, mondattöredékek: „Feni a fogát”, „A gyűlölettől fehér a szerne”, „Az öreg Oduvancsik”, „Szörnyű, hogy még mindig.. ", ..Lehet, hogy mégsem ő?”, „ö az.” — Jevsztyignyejeva polgártársnő, mondjon el mindent sorjában. — Az elejétől? — A legelejétől. — Szóval Nyura felkeresett a jégszekrény miatt., — Ki az a Nyura? Anna Latina? — Hát p>ersze. Ki lenne más? Neki ZIL jégszekrénye van, nekem meg... — Arra kérem, onnan kezdje, hogy kiértek az utcára. — Kérem! Szóval félkilenc tájban Nyura készülődni kezdett, én meg mondom neki: „Tudod mit? Elkísérlek a buszig”. A házurúi szemben van a Bajkál szállodával. Majdnem szemben, srévizavé. Mondom Nyurának: „Ne itt szállj fel. mindig szörnyű a tolongás. Menjünk át ezen a telken, ott van a 24-es végállomása. Ülőhelyed lesz, úgv utazol, mint a taxiban”. El is indultunk, szerencsére sokan jártak már előttünk, ösvényt tapostak a hóba... — Mondja kérem, az ösvény egyenesen a buszmegállóhoz vezet? — Nem, a megálló a Susokolova úton van. a 16. számú háznál. Szóvá] az a férfi már az ösvény elején utolért bennünket. Az asszony előttünk haladt. — Mennyire lehetett önöktől? — Pontosan nem tudnám megmondáni. Olyan ötven, hatvan lépésnyire lehetett. Ha előre tudtam volna... , f Tyihonov figyelmesen hallgatta az asszony tanúvallomását. Hiszen ő és barátnője, Anna La- x tina volt a gyilkosság szemtanúja. X — Hogy nézett ki az a férfi? T — Hát.. Olyan hétköznapiam Magas. Sapkát * és azt hiszem sötét télikabátot viselt. Aktatáska volt nála...' ^T — Latina polgártársnő, nem figyelte meg az * arcát? C ^ ■ X — Nagyon sötét volt. Az Ösvény szűk, hátfal * X fordultam felé, amikor megelőzött bennünket — Ketten elfértek az ösvényen? Vagy egyikül- X nek félre kellett fordulnia? ♦ (Folytatjuk) X ♦ ♦ ▼ ▼▼▼»▼▼▼▼▼ ▼ ▼▼▼▼▼ v▼ '♦♦♦♦♦♦♦►♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦A
