Tolna Megyei Népújság, 1969. április (19. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-25 / 93. szám

i Vonatindulás előtt néhány perccel beszélgettünk Tóth Klárával, Lőkös Margit­tal a Garay Gimnázium nö­vendékeivel és dr. Bíró János szakfelügyelővel, akik csütör­tökön délelőtt indultak el Győrbe, a középiskolás diákok részére indított kiejtési ver­seny országos döntőjére. A szép magyar beszéd tudóinak alapított Kazinczy-díjért majd 10 évvel ezelőtt rendezték, meg először ezt az országos vetélke­dést. A díjat Péchy Blanka színművész alapította, így mi sem természetesebb annál, mint az, hogy a 11 tagú bí­ráló bizottságban az elsők kö­zött foglal, helyet. A kiejtési verseny ünnepi megnyitójára ma délelőtt ke­rül sor, majd mindjárt ezt kö­vetően megkezdődik a vetél­kedő. Az ország középiskolái­ból ötven diák, — fiúk és lá­nyok vegyesen — aspirál a nagyon előkelő Kazinczy-díj- ra. A megyénket képviselő két kislány elmondotta, hogy a verseny első napján a szaba­don választott szövegek el­mondása a program, szomba­ton a kötelező szövegek el­mondása lesz soron. Vasárnap délelőtt 10-kor eredményhir­detés, a Kazinczy-érmek át­adása, a verseny értékelése zárja a szép vetélkedőt. Reméljük, hogy útravdló jó­kívánságainkat a két mosoly­gó arcú leány valóra váltja Győrben! Villám csapott a dohánypajtába A csütörtök délutáni vihar alkalmával villámcsapás érte a Szekszárdi Állami Gazda­ság kajmádi üzemegységének egyik 50x10 méteres pajtáját, s tüzet okozott. Azonnal a helyszínre siettek a gazdaság önkéntesei, valamint a tolnai önkéntes és a szekszárdi ál­lami tűzoltók, s együttes erő­vel sikerült megfékezniük a tüzet. A kár így is körülbelül 25 000 forint. A vizsgálat még tart. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETKITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárdi, Mártírok tere 15—17 Telefon: 1—29—01, 1—23—61 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1 Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Telefon: 1—20—11. 1—20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46 Telefon: 1—29—21 Felelős vezető:. Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 Fi index-szám: 25JJ69 VáHteWotÉrWÁi-ecvesuíierÉr* ’ ~ __ N ÉPÚJSÁG | A MltSTftH SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLMA MEGYEI BIZOTTSÁG* tS M MEOTP TAHAC* LÄPj* 1 Megválasztotta új elnökségét a Vöröskereszt megyei szervezete április 25 Névnap: Márk, A Nap kél; 4.38, nyugszik 18.47 órakor. PÉNTEK A Hold kél: 10.50, nyugszik 2.03 órakor. Csütörtökön délelőtt a régi megyeháza nagytermében tar­totta vezetőség- és küldöttvá­lasztó konferenciáját a Vörös- kereszt megyei szervezete. A tanácskozáson a megye 220 vöröskeresztes alapszervezeté­nek 78 küldötte vett részt, je­len volt a vezetőség- és kül­döttválasztó közgyűlésen Ros­tás István, a Magyar Vörös- kereszt főtitkára, helyet fog­laltak a közgyűlés elnökségé­ben egészségügyünk, állami, párt.- és tömegszervezeti éle­tünk képviselői is. Dr. Horváth Jenő megyei főorvos, a Vöröskereszt elnö­ke megnyitója után, Dulai Károlyné titkár számolt be a II. kongresszus óta eltelt idő­szak vöröskeresztes munkájá­gül kifejezte azt a reményét, hogy a közgyűlésen elhangzott javaslatok, felajánlások reali­zálódni fognak ez elkövetke­ző évek munkája során. Ezután Rostás István főtit­kár kitüntetéseket nyújtott át. Hatan kapták a Vöröskereszt Kiváló Dolgozója címet, né­gyen a kiemelkedően jó mun­kát végzőket illető Vöröske­resztes Érdemérem arany-, ezüst-, illetve bronzfokozatát. Dulai Károlyné ajándékokat nyújtott át 14 aktívának, majd a régi vezetőség nevében kö­szönetét mondott azért a tá­mogatásért, amelyet a lekö­szönő elnökség munkája során kapott Ezt követően került sor a Vöröskereszt megyei szerveze­— Az idén elkészül és át­adják rendeltetésének a 11-es AKÖV dombóvári forgalmi telepét. A dombóvári főnök­ség az új telep elkészültével jobb körülmények között tud­ja munkáját végezni. A telep építési költsége közel 9 millió forint. — Kiváló vasúti csomópont lett a dombóvári csomópont. Az ünnepséget holnap este tartják. — Május elseje Moszkvában. Vasárnap 30 Tolna megyei fiatal utazik az Expressz szer­vezésében a Szovjetunióba. A csoport tagjai Moszkvában részt vesznek a Május 1-i ün­nepségeken. — Az első NDK gyártmá­nyú kombájn a megyében. A Paksi Állami Gazdaság vá­sárolt a megyében elsőként E—512-es kombájnt az NDK mezőgépiparának termékét. A nagy teljesítményű gépet ma adják át a gazdaságnak az AGROKER, a német keres­kedelem és a gyártó cég szak­emberei. —' Visszatérnek a határo­zatra, az intézkedési terv megvalósításának vizsgálatá­ra. Csütörtöki ülésén az egy évvel ezelőtt jóváhagyott in­tézkedési terv tükrében vizs­gálta meg az MSZMP Szek­szárdi Járási Végrehajtó Bi­zottsága a Báta községben folyó párt-, állami-gazdasági irányító munkát. — Kizöldült az évszázados gyulai park legszebb ékessége a 180 évesre becsült Erkel-fa. A nevezetes fa lombkoroná­jának egyharmadát két évvel ezelőtt letörte a vihar. A ker­tészek megkülönböztetett gon­dossággal ápolták a sérült fát, s ennek köszönhető, hogy csonka koronája most ismét kizöldült. —« A Balaton partját csak­nem 100 nagyobb park díszíti, s ezek területe meghaladja az egymillió négyzetmétert. — Bizalmi átvétel. A tejipar 72 Tolna megyei üzemtől úgy vásárolja a tejet, hogy az át­vétel során a gazdaságok ál­tal vizsgált mennyiségi és mi­nőségi adatokat fogadja el as fizetés alapjául. — Az új gazdasági mecha­nizmus lehetővé tette a kö­zös és a háztáji gazdaságok kapcsolatainak szorosabbra fűzése érdekében a tsz-ek közreműködésével értékesíthe­tik a háztáji árukat, termé­keket. E forma népszerűségét az mutatja, hogy tavaly a háztáji gazdaságok által el­adásra termelt vágósertés 59 százalékát, vágómarha 5,5 szá­zalékát. tej 71,8 százalékát a termelőszövetkezetek köremű- ködésével értékesítették. — Robbanás történt a fő­városi Fehérvári úti vasipari kutatóintézet kísérleti csarno­kában. Az öntvénykeverékek olvasztása közben egy elek­tromos kemence felrobbant és ennek következtében Belányi József 28 éves technikus, Gö­rög Márton 43 éves mérnök és Fogarasi Béla 40 éves fő­mérnök súlyosan megsérült. A felelősség megállapítására a rendőrség vizsgálatot indí­tott. — Bányaomlás történt ä mecseki szénbányák szászvári üzemében. A leomló kőzet maga alá temette Bőcz Fe­renc 28 éves vájárt, mázai lakost aki a helyszínen meg­halt. A rendőrség bányamű« szaki szakemberek bevonásá­val indított vizsgálatokat a baleset okának megállapító*- sára. VÁLTOZÉKONY H>0 Várható időjárás péntek esc tigi változó mennyiségű fel­hőzet, szórványosan kialakuló esőkkel, futó esőkkel. Újra megélénkülő déli-délnyugatira forduló széL Változékony ma­rad az idő. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet M—19 fok között. ról, majd ismertette azokat a Kiváló munkáért... Zsigmond József, számvizsgáló bizottsági tag veszi át a kitüntetését a főtitkártól. OLVASTUK feladatokat, amelyek a május végén megrendezendő kong­resszus után várnak megvaló­sításra. A titkári beszámolót követő vitában számosán kértek szót, igen sok kongresszusi felaján­lás hagzott el. Rostás István főtitkár az or­szágos vezetőség elismerését tolmácsolta a megye valahány vöröskeresztes aktívájának, vé­tó új, 15 tagú elnökségének és háromtagú számvizsgáló bi­zottságának megválasztására, valamint a III. kongresszuson részt vevő tíz küldött és három vendég megválasztására. A küldöttgyűlés dr. Horváth Je­nő zárszavával ért véget. A Vöröskereszt megyei szer­vezetének új, 15 tagú elnök­sége tegnap délután megtar­totta alakuló ülését. Weimárban, a klasszikus német irodalom központjában elevenen él Shakespeare kul­tusza is, akinek szép szob­rot állítottak a weimáriak, s minden évben megrendezik a Shakespeare-napokat is. Az idei ünnepségsorozat, amely négy napig tartott, most ért véget, s azon a két német ál­lammal együtt összesen tizen­két országból vettek részt. Ezúttal választották újjá az NDK Shakespeare társaságnak vezetőségéit Érdekes kísérletet végeztek angol orvosok, melynek során megállapították, hogy a szólás- mondásokban szereplő „meg­tört szív” nem frázis, hanem tény, amit komolyan kell ven­ni. A kísérlet során csaknem ötezer olyan 55 éves, vagy an­nál idősebb özvegy életét kí­sérték figyelemmel, aki 1955- ben vesztette el élettársát. A vizsgálat eredménye szerint a férfiak halálozási arányszáma feleségük elvesztése után 40 százalékkal magasabb, mint azoké, akik nem vesztették el élettársukat. A halál oka el­sősorban szívinfarktus. Azt is megállapították, hogy a nők könnyebben viselik el férjük elvesztését. * A nyugatnémet színpadokon az elmúlt évben a szerzői ranglistában Bertold Brecht a második helyen állt, Shakes­peare mögött. Brecht népsze­rűségben megelőzte Schillert, Shaw-t, Goethét és Sartre-t is * 3—4 millió dollár értékű csempészett heroint koboztak el az Egyesült Államokban a vámhivatalnokok egy 27 éves francia fiatalembertől. Emile Alonzo a nyakában vitt egy műanyag zacskót, s a vámtisz­tek csak mellékesen vizsgálták meg tartalmát. Nagy meglepe­tésükre heroin volt benne... Rendelet a szeszfőzésről Kormányrendelet jelent meg. -mely módosítja a szeszadóról s a szesz előállításáról szóló igyes, korábbi jogszabályokat. Szesz előállítására alkalmas készüléket ezentúl csak a pénz­ügyi szervek előzetes engedé- yével szerezhetnek be, vagy készíthetnek magánszemélyek, íorábban csupán bejelentési kötelezettséget írtak elő a jog- zabályok, szeszfőzésre azon­sán eddig nem használhatta nagánszemély a készüléket, ingedélyt magánszemélyeknek i jövőben is csak olyan lepár- ó készülékek üzemben tártá­éra adnak, amelyeket egyéb ólra, például desztillált víz lőállítására akarnak felhasz­nálni. Az új rendelet másik része t mezőgazdasági szövetkezetek fámára szabaddá teszi a bér- őzéses pálinkával való gaz- iálkodást. Ezentúl nemcsak a veszt előállító szövetkezet, ha- icm a szeszfőzésre társult öbbi szövetkezet tagjai között s szét lehet osztani a bérfő­zés pálinkát, s ilyen ben szeszadót akkor sem kell fizetni, ha a tagok a szeszt nem ingyen, hanem térítés ellenében kapják. IMPOSZTOR — Szóval ezért kell neked mindig új húr. (A Schweizer Illustrierte karikatúrái a}

Next

/
Thumbnails
Contents