Tolna Megyei Népújság, 1969. április (19. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-16 / 85. szám

Charles Chaplin: Sajtót oníe indán' Az United Artists reklám­szakemberei latolgatták, taná­csos-e találkoznom az ameri­kai sajtóval. Méltatlankodtam, mert a külföldi sajtónak már előző nap konferenciát tartot­tam, és meleg, lelkes fogad­tatásban volt részem. Meg az­tán engem nem is lehet egy­könnyen megfélemlíteni. Másnap délelőttre lefoglal­tuk az egyik nagy termet a szállodában, ott fogadtam az amerikai sajtót. Előbb kokté­lokat kínáltattam körbe, majd magam is megjelentem, de rögtön éreztem, hogy baj van. Emelvényről, egy kis asztal mögül beszéltem. A legbűbá­josabb modoromat vettem elő. — Üdvözlöm önöket, höl­gyeim és uraim. Azért vagyok itt, hogy mindenről beszámol­jak, ami a filmemmel vagy jövő terveimmel kapcsolatban érdekelheti a sajtót. Általános csönd. — Ne beszéljenek mind egy­szerre — mondtam mosolyog­va. Nagy sokára megszólalt egy női hang az első sorokból: — Kommunista maga? — Nem — feleltem határo­zottan. — Kérem a következő kérdést. Megszólalt egy motyogó hang. Azt hittem, a barátom a Daily Newstől, de ő távol­létivel tüntetett. Helyette mocskos külsejű, nagykabátos emberke volt a felszólaló. Fel sem nézett a papírlapról, ahonnan a mondókáját olvas­ta. — Bocsásson meg — mond­* Részlet Charles Chaplin „Életem-* című önéletrajzából.' Az írást a világhírű művész 80. születésnapja alkalmából közöl­jük. tam. — Még egyszer fel kell olvasnia, mert egy szót sem értek abból, amit beszél. Újból nekifogott: — A katolikus háborús ve­teránok nevében... Közbevágtam: — Nem azért jöttem, hogy a katolikus háborús veteránok kérdéseire feleljek; ez sajtó- konferencia. — Miért nem lett amerikai állampolgár? — kérdezte egy másik hang. — Semmi okot nem látok, amiért megváltoztassam ál­lampolgárságomat. Világpol­gárnak tekintem magam — válaszoltam. Szép kis felzúdulás támadt erre. Hárman is beszéltek egymás szavába vágva. Az egyik hang azonban túlhar­sogta a többit. — De a jövedelmét Ame­rikában szerzi! — Nos — mondtam moso­lyogva —, ha ilyen anyagias alapokra helyezkedünk, tiszta a számlám. ■ Foglalkozásom nemzetközi; jövedelmem het­ven százalékát külföldön ke­resem, viszont az Egyesült Államok száz százalékban megkapja utána az adót. Lát­hatja, hogy mint vendég egé­szen becsületesen fizetek. Megint a katolikus légió vette át a szót: — Akár itt keresi a pénzét, akár nem, mi, akik végrehaj­tottuk a partraszállást a fran­cia tengerparton, rossz néven vesszük, hogy nem állampol­gára ennek az országnak! — Nem maga szállt egyedül partra Franciaországban — mondottam, — A két fiam is ott volt az első vonalban. Patton hadseregében, de ma­gával ellentétben nem hány­iotgaiják fel est, és nem is akarnak előnyöket kovácsolni belőle. — Ismeri Hans Eislert? — kérdezte egy másik riporter. — Ismerem; kedves jó ba­rátom és nagy zenész. — Tudja-e, hogy Hans Eis­ler kommunista? — Nem törődöm vele, hogy mi a pártállása; a barátság­nak semmi köze a politikai meggyőződéshez. — Úgy látszik, kedveli a kommunistákat — szólt köz­be egy másik. — Senki sem Írhatja elő nekem, kit kedveljek és kit ne. Ott azért még nem tar­tunk Az ellenséges indulat forga­tagában megszólalt egy hang: — Milyen érzés egy művész­nek, aki annyi boldogságot szerzett a világnak és annyira megértette a kisember gond­iát-baját, ha most azt kell hallania, hogy az amerikai sajtó úgynevezett képviselői gúnyt űznek belőle és gyűlö­letük céltáblájává teszik? Annyira nem vártam sem­milyen együttérző megnyilat­kozást, hogy meglehetősen nyersen csak ennyit válaszol­tam: — Bocsánat, nem tudtam követni, kérem ismételje meg a kérdést. Reklámfőnök megbökött, és a fülembe súgta: — Ez a fickó mellettünk áll, nagyon rendes dolgot mondott. — Jim Agee volt a felszólaló, és abban az idő­ben mint kritikus és szemle­író a Time magazinnál dol­gozott. Sajnos, már ideges voltam, kibillentem az egyen­súlyomból. — Bocsánat — mondtam —, nem hallottam'jól, amit mon­dott, lenne szíves elismételni? — Nem vagyok biztos ben­ne, hogy sikerülni fog — mondta kissé elfogódottan, de aztán körülbelül ugyanazokat a szavakat ismételte. Megfelelő válasz nem tellett tőlem, csak a fejemet ráztam, és ennyit mondtam: — Nincs_ megjegyeznivalóm, ... de köszönöm önnek ... Barbárok „Barbár: latin eredetű szó; külföldi, idegen; szellemileg, erkölcsileg durva, műveletlen.” (A magyar nyelv történeti eti­mológiai szótára. A—GY kötet) A Budapestről Szekszárd- ra este negyed tízkor érkező gyorsvonattal utaztam már­cius 31-én. Cece tájékán vet­tem csak észre, hogy a fejem felett lévő csomagtartó fém­pálcáit ismeretlen, de kétség­telenül kemény kezek páro­sával egymás felé hajítgatíák. A munka még egy vasgyúró idejét is igénybe vehette és, ha csak legalább ketten utaz­tak a fülkében, megérdemelt feltűnést kelthetett. Április 6-án, vasárnap dél­előtt negyed tízkor a szek­szárdi megyei tanács előtt kit jól öltözött fiatalember közül az egyik, könnyed mozdulat­tal állványostól felborított eg\ piros-fehérre csíkozott desz­kát, melyet gondos kezűk azért helyeztek el. hogy a csa­tornaépítés földhányására fel­hívják a figyelmet. Pár lé­pésnyire mögöttük, egy gyer­mekkocsit tolva, két fiatal nő lépkedett. Egyikük meg­próbálta felállítani a jelző­deszkát. de mivel a rozsdás vaslábak is szétestek, nem so­kat bajlódott velük, hanem ment tovább. E sorok írója szemből jött, mindezt látta és — szégyenkezve ismeri be — se nem szólt, se nem segí­tett. Mindkét eset apróság, u társadalmat ért kár jelenték­telen, de bennük van. mint cscppben a tenger, a mindennapi barbárság valamennyi ismérve. A tetté éppúgy, mint a meglehető­sen elterjedt reagálásé. A barbárság fogalma mögött ugyanis jócskán több van, mint amennyit a bevezetőben említett szótár tömören ösz- szefoglal. A mindennapi bar­bársághoz hozzátartozik az önzés éppúgy, mint a maga­mutogatás primitív vágya, a mások munkájának, érdeké­nek semmibe vétele és a kö­zöny is. Nemcsak az a barbár, aki naponta veri a felesé­gét, az utcán beleköt békés járókelőkbe, egy telefonszám megszerzéséért kitépi a tele­fonkönyv teljes oldalát, ud­varlási célokra közterületi parkokból szerzi be virág­szükségletét. csak a legrit­kább esetben szellemes fel­iratokkal ékesíti nyilvános il- lemhelyek falát, vagy felírja ottjárta dátumát egy hősi emlékmű oszlopára. Minden nyelvújítási szándék nélkül, szeretném ehelyett felhívni a figyelmet a térsbarbárok létére, nem több. csak az em­lített két példa ürügyén, Több mint valószínű, hogy a gyors­vonaton utazó vasgyúró nem azért akarva felfrissíteni má­ét. mert útközben elfáradt Thomas Mann Varázfehegyé- nek olvasásától. Ha nem is bizonyítható, de jogos a gya­nú, hogy legalább esetlen társa volt, aki előtt, kérkedni ;-,ya-. - ■ h- i. Fogadást’' vagy szesz hatása alatt, es* egyre megy. Lehettek azon­ban a fülkében még hárman, négyen, hatan, vagy esetleg tízen is, akiknek minderre okvetlenül fel kellett figyel­niük, de ezt legfeljebb csak egy fejcsóválás erejéig tették. (Ha egyáltalán nem figyeltek fel, annál rosszabb.) így — noha távolról sem jogi, ha­nem erkölcsi értelemben — bűntársi szerepre vállalkoz­tak, az előbbi szóhasználat szerint társbarbárokká váltak. Sajnálatos tények tömege ta­núsítja, hogy a barbárság effajta megnyilvánulásaival (példák sorát bárki idézheti) még nagyon hosszú ideig szá­molnunk kell. Ezen az sem változtathatna, ha a rendőr­ség létszámát hússzorosára növelnénk és a közrend meg­óvását minden utcasarkon fegyveresek szolgálnák. Segít­hetne azonban a közöny felszámolása. Annak felisme­rése. hogy mi, akik a feljebb töredékesen felsorolt bar­barizmusok egyikét sem mű­veljük, többen vagyunk Mindez természetesen a má­sodik esetre is vonatkozik. E sorok írója önmagában érte tetten azt a közönyt, melyet most másokon is számon kér. Hangsúlyozza tehát, hogy szé­gyell i magát. De az a fekete szivacskabá­tos fiatalember, aki a Garay- íér 'felé haladtában, valami sajátos módszer szerint, hús­vét vasárnapjának megünnep­lését jelzőtábla-döntögetéssel kezdte, még jobban szegyei! - heti. (ordas) Molnár Károly: A látható légié König tábornok elolvasta az üzenetet és így szólt a parlamenterekhez: — Mondják meg. hogy le van sz..., de ezt vala­hogy más formában közöljék vele. — Értjük — válaszolták a parlamenterek és tisz­telegtek. Amikor -elhagyták a parancsnoki állást, az egyik olasz tiszt így szólt: — Nagy katonák Bir Hakeim védői. Autóba szálltak a parlamenterek, visszatértek Rom- melhez. Jelentették, hogy König visszautasította a fegyverletételt. BIR HAKEIM VÉDŐI Fokozott erővel folytatódott az intermezzo után a küzdelem. Rommel ugyanúgy, mint korábban Gott-el Qualeb melletti csatában, személyesen irányította a támadást. Nyitott kocsijában száguldozott a harc­— 55 — kocsioszlopok előtt és erélyesen bíztatta a katonáit, főleg az olaszokat: — Avanti! Avanti! Előre, gyorsan előre! Kombinált hadműveletet indítottak a tengelycsapa­tok Bir Hakeim ellen. Támadtak a repülők, a harc­kocsik és a tüzérség. A gyalogság is készenlétben ál­lott, hogy ha már előzőleg sikerült megpuhítani a vé­dőket, akkor, ha kell, rohammal foglalják el a tá­maszpontot. Nehéz órák következtek. A korábban is­meretlen arab falu nevét ekkor kezdte megismerni a világ. Bir Hakeim egyformán szerepelt a németek és a szövetségesek hadijelentéseiben. A csata egyes fázi­sairól Rommel pontos naplót vezetett. Június 6-án 11 órakor ezt jegyezte fel: — A kilencvenedik hadosztályunk új táma­dást indít König tábornok csapatai ellen. A támadás pontjától nyolcszáz métert haladunk előre. Itt azon­ban az ellenség megállít. A franciák ördögi módon harcolnak... Nem félemlíti meg őket a tüzérségi tűz és a Luftwaffe sorozatos támadása sem... A védőket állandóan tűz alatt tartjuk. Ellenállásuk regénybe illő. Június 8-án a védők továbbra is makacsul ellen­állnak. Rommel ekkor már beveti a gyalogságot. A védők vesztesége egyre nagyobb. Nincs most már szünet, nehéz megállapítani, hogy Rommel mindenféleképpen fontosnak tartotta a to­vábbi előrenyomulás szempontjából Bir Hakeim el­foglalását, vagy pedig tévedett és azt hitte, a tá­maszpont már csak órákig tarthatja magát. Elfogyott a védők vize, mert a legnagyobb tartályt a németek bombája elpusztította. Minden katonának csak néhány korty jutott. , Már tizedik napja tartott az ostrom, amikor König tábornok döntött. Úgy gondolta, hogy Bir Hakeim vé­— 56 — dói nem kockáztathatják a további ellenállást. El­érték az elsőrendű célt, hosszú ideig feltartották a németek előrenyomulását az Egyiptomi határ és Szuez felé. A tábornok az ostrom tizedik napjának éjszakáján kiadta a parancsot: — Csapataink az éj leple alatt elhagyják állásai­kat. így is történt. Éjszaka a gondosan előkészített ki­vonulás viszonylag gyorsan, de ami még ennél is lé­nyegesebb, észrevétlenül megtörtént. A légió történetének egyik legnagyszerűbb szaka­sza ezzel véget ért. A franciák a második világháború egyik legnagyobb fegyvertényének tartják Bir Ha­keim hősies védelmét. — Egyaránt elismerik az angolok és a németek, különösen Rommel — írják a francia katonai szak­írók —, hogy Bir Hakeim katonái kitűnően harcol­tak. Bátran szembeszálltak Rommel csapataival. Az angolok csapatai Gott-el Qualeb állásait mindössze két napig tartották. Ezzel szemben Bir Hakeim ti­zenegy napig védekezett. Ez stratégiai jelentőségű volt. A hetedik angol hadseregnek így ideje nyílott arra, hogy megszervezze az ellenállást a várható né­met támadással szemben és. hogy később megállítsa Rommelt El-Alamein-nél. Mindez a 13. félbrigád légiósainak köszönhető. Bir Hakeim után az alakulat később részt vett a Szabad Franciáország első hadosztályának többi ka­tonájával együtt a tuniszi hadműveletekben. Ez 1942 novemberében történt. — 57 —

Next

/
Thumbnails
Contents