Tolna Megyei Népújság, 1969. március (19. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-12 / 59. szám
V LAG PROLET/ NÉPÚJSÁG fc * MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA fcS a MEGYEI TAKÁCS LAP|A I XIX. évfolyam. 59. szám AITA: 8« FILLÉR Szerda, 1969. március 12. Lesz új áruháza Szekszárdnak Ülésezett a megyei tanács végrehajtó bizottsága Naponta 88,2 tonna kenyér A lakosság 6 millió forintos megtakarítása Eredményesen gazdálkodik a vendéglátóipar Teanav a délelőtti órákban ülést tartott a Tolna me- bi tíz évi Tegnap a délelőtti órákban ülést tartott a Tolna megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága, Szabópál Antal vb- elnök vezetésével. Az ülés első napirendjét. Somorjai Sándornak, a mezőgazdasági és élelmezésügyi osztály vezetőjének előterjesztése szerepelt. Az előterjesztés címe: „A tanácsi élelmiszeripari vállalatok helyzete, a lakosság élelmiszeripari termékekkel való ellátása és a sütőipar fejlesztésére vonatkozó kormányhatározat végrehajtása Tolna megyében'’. E napirend megvitatásán részt vett és hozzászólt Vokány Béla, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium osztályvezetője. Ezután a Tolna megyei Népbolt Vállalat és a Tolna megyei Vendéglátóipari Vállalat beszámolóit egy napirendi pontban tárgyalta a végrehajtó bizottság, A két beszámoló, amelyet Greif Antal igazgató és Váradi Sándor igazgató terjesztett elő, az 1968-as gazdasági év eredményeit és tapasztalatait taglalta. A napirend megvitatásában részt vett dr. Lukács Ottó, a Belkereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője, Korsós István, a megyei tanács kereskedelmi osztályának vezetője és Horváth János, a megyei tanács ipari, kereskedelmi állandó bizottságának• elnöke. Mindhárom előterjesztést élénk vita követte. A végrehajtó bizottság tagjai a lakosság érdekeit képviselve mondták el észrevételeiket, javaslataikat. Több olyan határozat született, amely a vásárlók, fogyasztók mennyiségileg és minőségileg is jobb ellátását szolgálja. A tanácsi élelmiszerpiari vállalatok helyzetét tárgyaló előterjesztésből kiderült, hogy a megye három sütőipari vállalatának — a bonyhádi, a szekszárdi és a tamási — 35 üzeme van. Ezekben naponta két műszak alatt 88,2 tonna pékáru készül. Az üzemek állapotára jellemző, hogy alig öt-hatról mondható el csupán, hogy megfelelnek » korszerű követelményeknek. A nem megfelelő technikai körülmények ellenére is elmondható, hogy a vállalat termelése évről évre fokozatosan emelkedik. Részletesen taglalja az előterjesztés a Tolna megyei Szesz- és Üdítőital- ipari Vállalat helyzetét is, amely ebben az évben önhibáján kívül nehéz gazdasági helyzetbe került, a lakosság által is jól ismert okok folytán bekövetkezett szénsavhiány miatt. A Tolna megyei Népbolt Vállalat igazgatója örömmel jelentette a vb-ülés résztvevőinek, hogy a tárgyalások végleges döntést hoztak: lesz új iparcikkáruház Szekszárdon. Az építkezést még ez évben megkezdik. A vállalati eredményekről szóló beszámolókból kiderült, hogy a Népbolt is eredményes évet fejezett be. Múlt évben , megkezdett tevékenységei közül kiemelkedik az a kezdeményezés, amelynek nyomán egészen újszerű üzleti kapcsolatokat sikerült kialakítania nagykereskedelmi vállalatokkal és üzemekkel. E kapcsolatok nyomán születtek a közös üzletek. Ezek a boltok feltűnően nagyobb forgalmat bonyolítanak le. mint a hasonló szakboltok — 4 hónap alatt 8,4 millió forintot! —, mert. áruellátásuk választékuk gazdagabb. A vállalat több alkalommal időleges árleszállítást végzett különböző árucikkeken. A lakosság ezekből eredő megtakarítása 6 millió forint volt. A Tolna megyei Vendéglátó- ipari Vállalat fennállása utóbbi tíz éve közül az 1968-ast zárta a legjobb eredménnyel Az 1969—70-es évben is jelentősek a vállalat fejlesztési kötelezettségei : Szekszárdon a Kispipa kerthelyiségét akarják kialakítani, Dunaföldváron halászcsárda, cukrászda és borozó átadása, illetve építése. Pakson presszó-falatozó, bisztró, borozó átépítése, illetve építése, s ezeken kívül egyéb beruházások Szekszárdon, Tolnán, Bonyhádon, Nagymányo- kon és Simontornyán. A vállalat jelentős előrelépést kíván tenni, ahol erre mód adódik, az üzemi étkeztetés területén. A végrehajtó bizottság a beszámolót elfogadta. elismerését fejezte ki a kereskedelmi és vendéglátó- ipari dolgozók munkájáért, azért, hogy az új gazdasági mechanizmus követelményeinek megfelelően sikerült áttérniük* a területükön megkívánt új munkastílusra, ambícióval láttak hozzá az új lehetőségek (Folytatás a 2. oldalon) Mai számunkbólt A cipők minőségéről 3. o. Gyerekek 4. o. Gyorslista az 5. és 6. békekölcsön sorsolásáról 5—8. •. Sztrájk Franciaországban Az első jelek szerint, igen nagy arányúnak ígérkezik a legnagyobb szakszervezeti központok által keddre meghirdetett 24 órás országos sztrájk. A sztrájk első jeleként már . hétfő este jelentősen csökkent a gáz nyomása és a főváros nag(y részében és vidéken Is sok helyütt megszakadt az áramszolgáltatás. Kedden reggel a létfontosságú intézmények kivételével, úgyszólván sehol sem volt már áram. Az áramszünét a . forgalmi jelzőlámpák ' kikapcsolása miatt még csak növelte a reggeli órákban amúgy is hatalmas forgalmi dugókat a fővárosban, amelyet a város könyéki vasúti, valamint az autóbusz-forgalom csaknem teljes és a II Szuezi-csatorna mentén továbbra Is feszült a helyzet A Sínai-félszigetet megszállva tartó izraeli csapatok és az egyiptomi fegyveres erők legutóbbi tüzérségi ütközetei után — Kairóból érkező távirati jelentések szerint — továbbra is rendkívül feszült a helyzet a Szuezi-csatorna mentén. Az egyiptomi fővárosban minden pillanatban az ellenségeskedések újabb kirobbanásával számolnak. Az A1 Ahram jelentése szerint a csatorna térségében észlelt izraeli csapatösszevonások miatt az Egyesült Arab köztársaság fegyveres erőit riadókészültségben tartják. Mahmud Riad egyiptomi külügyminiszter tudomására hozta Od Bull tábornoknak, az ENSZ tűzszü- neti megfigyelő csoportja vezetőjének, hogy az EAK újabb agressziós cselekménynek tekint bármiféle csapatösszevonást az Izrael által megszállva tartott területeken, s Egyiptom fenntartja magának a jogot az azonnali ellencsapásra. „Izrael a jelenlegi tűzszüneti vonalat frontvonallá kívánja változtatni, s ezt a helyzetet állandósítani akarja azzal, hogy nem hajlandó kivonni csapatait a világszervezet határozatainak értelmében’- — közölte Riad a norvég tábornokkal. Jigal Állón ideiglenes izraeli miniszterelnök „valahol a Szuezi-csatorna mentén” megszemlélt egy izraeli katonai támaszpontot. Űtjára elkísérte Mose Dajan hadügyminiszter, Hajim Dar Lev tábornok, az izraeli fegyveres erők vezérkari főnöke és Gavis vezérőrnagy, a déli front parancsnoka. Az izraeli vezetők az egész hétfői napot a Szuezi-csatorna mentén kiépített izraeli állások megszemlélésével töltötték. Az Egyesült Arab Köztársaságban előkészületek folynak az önvédelem hathatós megszervezésére. Az egyiptomi fegyveres erők utóvédjét alkotó népi védelmi szervezet megtesz minden szükséges intézkedést az egyre nagyobb számban jelentkező önkéntesek fogadására. Kairóban kiképző központokat létesítettek, ahol a passzív védelemre oktatják az újoncokat. A fővárosban — ugyancsak az A1 Ahram szerint — hétfőn egész nap riadógyakorlatokat tartottak. Az arab országok Izraellel szembeni elszántságának jegyében folytatja munkáját kedden az Arab Liga tagállamainak tanácskozása. A keddi ülésen — az UPI jelentése szerint — megvitatják a Palesztinái Felszabadítási Szervezetnek nyújtandó fokozott pénzügyi segítség problémakörét. metró nagyarányú leállása idézett elő. A sztrájk csaknem teljes az iparban és a közszolgáltatásokban, valamint a közlekedésben, ahol a vasúton és a metrón kívül a taxikat és a légi, valamint a hajóközlekedést is érinti. Délutánra a szakszervezetek Párizsban tüntetést hirdettek meg. Egyes szakszervezetek, főleg a CFDT szakszervezet „balos-’ csoportok nyomása alatt, a sztrájk folytatása meL lett nyilatkoztak. A zuhogó eső ellenére sok százezer párizsi és fővároskörnyéki dolgozó vett kedden délután részt abban a tüntető felvonulásban, amelyre a két legnagyobb francia szakszervezeti központ, a CGT és a CFDT szólította fel a dolgozókat a nagy autonóm pedagógus szakszervezettel, az FEN-nel együtt. A tüntetés incidens nélkül zajlott le, a szakszervezeti rendezőgárda megakadályozta, hogy a vörös-fekete zászló alatt gyülekező diákok csoportjai, a békés, szakszervezeti tüntetést politikai jellegűvé változtassák át. Újrakezdték Pekinyben a szovjeteiíenes tüntetéseket Peking (MTI) Kedden reggel nyolc órától Pekingben felújították a szovjetellenes tüntetéseket. Több százezer felvonuló indult tömött sorokban a szovjet nagykövetség felé. Déli tizenkettőre a tüntetők már benyomultak az épület főkapujának előterébe. A dupla vaskaputól csak pár méter választotta el az öklét rázó, hangszórókon át szovjetellenes jelszavakat kiáltozó tömeg első sorait. Az épület hátsó bejárata a déli órákig még szabad volt. Szovjet és magyar újságíróknak sikerült gépkocsin a nagykövetségre hajta- niok az ellenséges hangulatú csoportok között. A nagykövetségen és a misszióhoz tartozó lakóépületekben száztizenöten tartózkodnak, köztük asszonyok és gyerekek. A tüntetés ellenére az újságírók a követségen teljes nyugalmat tapasztaltak. A nagykövetség kapuőrizetét mindazonáltal megerősítették és a frontra néző ablakokat is deszka pajzsok védték, mert bár a múlt hét első felében is szakadatlanul tüntettek a nagykövetség környékén, most első ízben az épület főkapujáig engedték a felvonulókat a kínai katonák és rendőrök. A keleti városrészben fekvő nagykövetség környékén több száz katonai teherautó és autóbusz várakozott. Sűrűn megfordultak katonai és polgári rendszámú személygépkocsik is a tüntetők gyülekezőhelyein. A forgalomirányítást is katonai személyek végezték. Vonultak csoportok — közöttük iskolás gyerekek — a várps más részein is, és vezényszóra szidalmazták a Szovjetuniót. Egyes pontokon katonák tartanak eligazítást a kivezényelt fiataloknak.