Tolna Megyei Népújság, 1969. március (19. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-09 / 57. szám

HEGEDŰS LÁSZLÓ:

A fák velem jöttek

Már gyerekfővel is szerettem őket, úgy éreztem, mindannyi jóbarát, — s hogy a nagyváros adott otthont végül, utánam jöttek s őriznek a fák.

Ha ablakunkon át olykor kinézek,

felém két nagyranőtt fenyő mered, zölden lombvesztő ősszel, komor télben. S körülöttük ott vár egész sereg.

A kedves akác. a kevély platán-sor. szil és tölgy. Ki tudja, hány féle még.

S kiket falum körül már alig látok,' ide vándoroltak a jegenyék.

Sorfalat állnak büszkén, daliásán nem messze is, a szomszéd ház mögött. Kilépve, csöndes ujjongással látom: az egész erdő ide költözött.

A régi, amely szűkebb lett azóta s mint maga a múlt, úgy távolodik. Most itt lélegzik utcán, kertes házak körül, s őriz talán már holtomig.

Pasarét, 1968. november.

GALAMBOSI LÁSZLÓ:

FINALY OLGA:

öledben

a mennyei lombok, fekete falak mögött caoniefc hegedülnek.

A farkasfejű táltos hiába ágaskodik ablakom alatt,

Poszeidon

hiába dobál keselyüt a Napra,

elérem a hullámok kö«t didergő szigetet.

öledben a holdfákról daloltam.

Az értelem ejtőernyőjén függve nem várhatom többé a csillagok királyát.

Munkáslány

lamos, akárcsak a sok fiatal munkásfiú, kikkel Együtt dolgozik ő, jöjjön a tél vagy a nyár. Szőke hajára bukik minden fény, s tétova szellő Játszik gondtalanul bőre sötét aranyán.

Hogyha nevet, menekül minden gond, oszlik a felhő, Kék szeme kékjétől kékül a nagy. magas ég. Hogyha dalol, nagy házak közt puszták szele vágtat, Amul a kő; fiatal fecske repülni tanul.

Nem fáradt sohasem, s mi a bánat, a baj s a betegség.

Hírből ismeri csak. Érzi, az élet övé.

S mégis néha piciny felhő szürkül szeme tükrén.

S szivében suta vágy bontja sziromlevelét.

Látja, a réti virág mily gyenge, parányi, törékeny, Mily gyámoltalan és védelemért remegő. Csókolgatja a Nap, széltől meg a barna hegyoldal Védi s a hajnali hűs harmat üdíti tövét.

S álmaiban nem erős ő sem, gyengébb a virágnál,

£s gyámoltalan és védelemért remegő.

jiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiitiiuiiiiuuuuinuummmnnnuiununHiuiuniiiiiyiiiiiiuHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii

Kapón Levente:

JOCO

B

l eérsz az öltözőbe, S máris röppennek feléd a köszönések, á kérdések.

.. .Szevasz, Jocókám, mi újság Jocó?

Mindenki kedves, udvarias. Még félnek tőled, ha szemben állsz velük. De ha elfordulsz, mosolyra rándulnak a sunyi pofák, s a hátad mögött azt suttogják, hogy kiöregedtél. Ledobod a cuccaidat a padra, átöltözöl, válladra teríted a köpenyt, s lassú léptekkel átballagsz a terembe. Kötelet veszel elő, ugrálsz, néha felnézel, kutatod az arcokat. Néhány fiatal srác leplezetlen érdeklődéssel méreget, a többiek igyekeznek közömbös arcot vágni.

Ugrálsz a kötélen, egy-kettő. Váltasz, egy- kettő, egy-kettő. Figyelnek, minden mozdulatod kritikusan méregetik. Leteszed a kötelet, kesztyűt húzol, most jön a nagy attrakció. Most már nézhettek, gondolod, most már láthattok valamit. Odaballagsz a homokzsákhoz, bal kezeddel megsimogatod, aztán hátralépsz, felsőtested villámgyorsan előrelendül, ütsz, elhajolsz, jobbegyenes, balegyenes, elhajlás...

Hozzád lép az edző, suttog valamit, hangja mint az olvasztott méz, nem figyeled, jobbegyenes, balegyenes, elhajlás.

Élvezed a mozgást, tompán puffannak az ütések, izmaid olajozottan, tökéletesen működnek. Minden rendben.

Be akarom tenni a srácot, duruzsolja az edző,

fiatal, hadd tanuljon, nehogy azt gondold, Jocókám, tudod, nem azért csinálom, te már eleget verekedtél, pihengetsz Jocókám, de azért számítunk rád, tudod, hogy van, Jocókám...

Vered a homokzsákot, jobbegyenes, balegyenes, unod már a süket sirámokat, hagyná a nyavalyába. Megállsz, homlokodról letörlőd az izzadtságot.

>1 van, Feri bácsi, mondod, tegye be a srácot. Az edző gesztikulálva elmegy, beszél, hat" méterről is hallod a hangát. Rohadt alakok, szűröd a szót fogaid között, s közben vigyorogsz, füledig húzod a szádat.

Jocókám, szól valaki, gyere egy kicsit. Ráléptek a szőnyegre, szemben megálltok, méregeted a fickót. N ehány tapogatózó ütés, fedezékbe vonulsz, hagyod, hogy püfölje a kesztyűdet. Aprókat ugrálsz, nem fárasztod magad nincs is miért. Közepes ütések, tenyereddel könnyedén lefogod őket, s arra is van időd hogy nézegesd a többieket. Figyelő, kidülledt szemek bámulják, hogy bírod-e még. Félrehúzod a szádat, vigyorogsz, hagyod a srácot ütögetni. Támad, kijön a fade :.b"l, gyorsítja az ütéseket. Hülye — gondolod magadban, s

3

beszúrsz neki egyet. Meginog, visszahúzódik, el- ment a kedve a támadástól. Elég, mondod, s lehúzod a kesztyűt. Azt hiszem mára elég volt.

Leülsz a padra, nézed a többieket Melléd ül az edző is.

Tudod, hogy mondani akar valamit, csak még nincs hozzá bátorsága. Ültök szótlanul, nézegettek.

Mit szólt a fiúkhoz, Jocókám?

Ügyesek, Feri bácsi.

Mit gondolsz, a Kristóf?...

Na végre, gondolod, kiböki, hogy mit akar. Ártatlanul megjegyzed: „ö is, Feri bácsi”.

Az edző morog, kínosan érzi magát. Félszemmel ránézel, látod, hogy izzad a szemöldöke.

„Tudod, Jocókám, azt gondoltuk...”

„Ne strapálja magát, Feri bácsi — mondod, — nem segítek a srácnak”.

„Te tudod, Jocókám, a szakosztály érdeke, nem az enyém...”

D

adog az edző. Felnézel, a szemek rád- szegezódnek. Kíváncsi pillantások, vállalod-e? Légy intesz, gúnyos mosolyra húzódnak a szájszögietek. Berezelt, nem mer kiállni, gondolják a hülyék. Vársz, aztán kifelé indulsz. Elhagyod a terem közepét, érzed.

£rdi Judit rajza

hogy hátad mögött nyílt vigvorra váltanak át. Hirtelen megfordulsz, lehervadnak a mosolyok.

„Ha úgy gondolja, Feri bácsi — szólsz az edző felé —, talán mégis megpróbálhatjuk”.

Kristóf, szól a fickónak az edző, álljatok be.

Ráléptek a szőnyegre. Mindenki abbahagyja, körbeállnak benneteket.

Jókötésű ipse, gondolod, rajzolni lehetne az izmait. Résre húzott szemmel bámuljátok egymást, a fickó nyugodt, magabiztos. Közelebb léptek, álltok szótlanul. Megmozdul, villámgyorsan üt. Kivéded, hátrálsz egy keveset. Újra üt, nyugodtan hátrálsz. Nyugodtan, apukám, bíztatod magad, csak nyugalom. Védekezel, fedezékbe vonulsz. Kapsz néhány ütést.

B

Röhögjetek, gondolod magadban, nyugodtan. A nagy Jocó, ma visszavonul, szépen kikap, éppen csak egy kicsit, úgy, hogy ne legyen feltűnő, s visszavonul.

Üti a srác a fejed, kicsit megszédülsz. Villanegyed, mormolod. Újabb ütés. Opel-Rekord, sziszeged befelé. Újabb ütés. Házi edzőterem. Újabb ütés.

M

icsoda barom, mondogatták rólad. Zabálja a téliszalámit, amit kap, s spórol, mint egy őrült. Túrák, külföldi holmik, pénz — ház lett belőle, autó, reprezentatív feleség, szőke, mint az angyal.

Feladod a fedezéket, hatalmas ütés csattan a bal szemed felett. Feíreped, vérzik, összekeveredik az izzadsággal.

„Hagyjátok, üvölti az edző, nincs semmi értelme”.

Fémes ízt érzel a szádban. A fejed bírja az ütéseket. Lila foszlányok lebegnek előtted, tűröd, hogy ütik a pofádat.

Kovács professzor. Széki mérnök, ők a szomszédaid a villanegyedben. Palota, ájuldoznak a házadtól.

A fickó üti, veri a fejedet, s nem bánod. Ha srácom lenne, eltörném a kezét, mielőtt kesztyűt húznának rá — gondolod magadban.

Vérzik a fogad is, elfordulsz, köpni akarsz A fickó teljes erővel tarkón vág, összecsuklik a térded.

„Hagyjátok, marhák”, üvölt torkaszakadtű- ból az edző, s erre összeszeded magad.

I al kezeddel megtámaszkodsz egy pillanatra a szőnyegen, s felkelsz. Fekete karikák vibrálnak a szemed előtt, zavaros összevisszaságban. Fedezékbe vonulsz, véded magad. Lefogod az ütéseket, s pihensz. A fickó támad, záporoznak az ütései, jobbról, balról, mindenfelől. Pihensz, érzed, lassan visszatér az erőd. A fickó üt, elhajolsz, védekezel. Teljes erővel támad. Jó ütései vannak, gondolod, van bennük erő és gyorsaság. Újabb ütés a szemeden, ismét megszédülsz. Hülyeség, gondolod, miért?

Mérlegeled az ipsét, az egész olyan, min* egy lassított filmfelvétel. Érzed a másodperce minden pillanatát, tudod, mikor fog ütni és hová. Hagyod és mindig pihensz. Felméred a lehetőséget, szabad hely az orrnyerge felett Vársz. Ismét szabad hely a homlokán. Ujr: kivársz. Aztán... kitámad, bal kezeddel lefogo é az ütését, de előrelendülsz vele. Felkapja a ke zét, szabad a gyomorszája. Ebben a másodpercben lesújt az öklöd. Tompán puffan az ütés. érzed, hogy a fickó szinte a levegőbe emelkedik, karja lehull, feje előrecsuklik, leesik a szőnyegre.

Letörlőd a homlokod, kifelé indulsz. Le tussolsz, felöltözöl, bemész a szemközti trafi' ba. öt éve nem dohányzol, most egymásutá szívod a cigarettákat. Ülsz a volán mellett, meggypiros Opelban, s fújod a füstöt. Bein tod a kocsit, elindulsz. Körbejárod a város hazaérsz. A villanegyedbe. Kiszállsz, nek támaszkodsz a kocsinak, nézed a házat.

Gyönyörű, sikongnak feleséged ismerősei, h látják a villát. Isteni, zokognak a gyönyöré ségtől.

Fújod a füstöt. Kovács professzor végigs' a sétányon, köszön, beül az autójába.

Nézed a házat, a cirádás erkéllyel.

Gyönyörű — hallod — s elfog a hányinger.

A háztól — a pompás kis edzőteremm 1 fürdőmedencével, az erkéllyel —, a három ezüstfenyőtől, amelyek pontosan egymás mellett állnak két méterre, öt cen tire, s negyvenkét milliméterre.

iiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiuiuiiiuitiíii)iiiúiiti)iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiimuiitii(iiiiiiiumiiiiiiiiiiiuiiimuiuiiiiiiiiiiiiiiiuimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiimiiiimuiii.n>....ii

t«.n n.lűílíi>.iliill|]i(|».]i1||ii1<iUilililIlílléOHIilUlllllllllllllllllllli;illlllllllllililll!!ll||||||||||||; ||||||||||||||||||||||I|||||llllllllllllllll|l||||IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII!lilllllllllllllllllllllllllllll!llllllll