Tolna Megyei Népújság, 1969. március (19. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-08 / 56. szám
HIE PUJ SAG I A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLMA MEGYEI BIZOTTSÁG* fcS A MEGYEI TAKÁCS LAPJA | 2500 méterre fúrnak Tamásiban XIX. évfolyam 56. szám ÁRA: 96 FILLER Szombat. 1969. március 8. KÖZLEMÉNY a Magyar Szocialista Munkáspárt Küzponti Bizottsága 0$ a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány 1969. március 5—6-i együttes ülásérül A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizotlsá- ga és a minisztertanács 1969. március 5—6-án, Kádár János elvtárs elnökletével együttes ülést tartott. Az ülésen a Központi Bizottság és a minisztertanács tagjain kívül részt vettek: a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke, a Központi Bizottság osztályvezetői, a megyei pártbizottságok első titkárai, a Budapesti Pártbizottság titkárai, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának f őtitkára, államtitkárok, központi szervek vezetői, valamint a sajtó képviselői. A Központi Bizottság és a minisztertanács együttes ülése: meghallgatta és jóváhagyólag tudomásul vette Komócsin Zoltán elvtársnak a Központi Bizottság titkárának tájékoztatóját időszerű nemzetközi kérdésekről; megvitatta és elfogadta Nyers Rezső elvtársnak, a Központi Bizottság titkárának jelentését a KGST-országok gazdasági együttműködése továbbfejlesztésének kérdéseiről; megvitatta és elfogadta Biszku Béla elvtársnak, a Központi Bizottság titkárának jelentését az államélet, a szocialista demokrácia fejlesztésének időszerű kérdéseiről. 1 A Központi Bizottság és a iTúnisztertanács együttes ülése megállapította: 1 Változatlanul a vietnami eseményeket tartja a nemzetközi élet legfontosabb problémájának. Úgy értékeli, hogy a vietnami nép politikai, diplomáciai, gazdasági és katonai vonalon folytatott összehangolt és következetes harca már eddig is nagy győzelmeket hozott. Ugyanakkor a Párizsban folyó négyes értekezlet eddigi eseményei azt mutatják, hogy az amerikai tárgyaló fél és a saigoni bábkormány képviselőinek magatartása miatt a tárgyalásokon még mindig nincs előrehaladás. Dél-Viet- namban változatlanul súlyos harcok folynak az amerikai expedíciós seregek és dél-vietnami zsoldosaik ellen. Mindez megköveteli, hogy a világ haladó közvéleménye még erőteljesebben nyilvánítsa szolidaritását a hős vietnami néppel, s fokozza a harcoló vietnami nép segítségét a függetlenségükért és a szabad életért folytatott küzdelmükben. 2 Továbbra is nagy figyelmet kíván a válságos közel-keleti helyzet. Izrael semmibe veszi az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1967. novemberi határozatát, és nap mint nap újabb agressziót követ el az arab országokkal szemben, amihez bátorítást kap imperialista támogatóitól. A Magyar Népköztársaság nagyra értékeli, üdvözli és támogatja a Szovjetunió kormányának javaslatait a közel- keleti helyzet rendezésére. A szovjet javaslatok e térségben élő minden nép érdekeit szem előtt tartják, megjelölik e konfliktus politikai rendezésének legcélszerűbb, az emberiség békéjét szolgáló útját. 3 A Magyar Népköztársaság, szövetségeseivel együtt következetesen harcol Európa népeinek békéjétestvérpártok képviselői eredményes munkát végeztek a közelmúlt napokban Budapesten. Pártunk továbbra is aktívan részt vesz az előkészítő munkában és minden erejével hozzájárul a testvérpártok nemzetközi tanácskozásának sikeréhez. ért és biztonságáért. Elítéli az agresszív katonai szervezet, a NATO által bátorított és támogatott nyugatnémet revansista erőfeszítéseket, ide értve a Nyugat- Berlin bekebelezésére irányuló törekvéseket Ezt fejezte ki a magyar országgyűlés külügyi bizottságának nyilatkozata is, amely elítélte a Német Szövetségi Köztársaság elnökének Nyugat-Berlinben történő megválasztását Támogatjuk a Német Demokratikus Köztársaság lépéseit, amelyek a helyzet normalizálását, a béke és a biztonság erősítését célozzák Európa szívében. 4 Az ülés részvevői jóváhagyták a közelmúltban történt külpolitikai lépéseket Ezek kapcsán: Megelégedéssel vették tudomásul a Kádár János elvtárs Szovjetunióban tett baráti látogatásáról, a szovjet párt- és állami vezetőkkel folytatott megbeszéléseiről szóló beszámolót Nagyra értékelik, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártját és a Magyar Szocialista Munkáspártot országainkat és népeinket őszinte, testvéri és az élet minden területén fejlődő kapcsolatok kötik össze. Helyeslik azt a kölcsönösen kifejezésre juttatott törekvést, hogy pártjaink, országaink közötti jó és szoros kapcsolatokat továbbfejlesszük és bővítsük. Hasznosnak értékelték Fock Jenőnek, a kormány elnökének megbeszéléseit a nem hivatalos látogatásra Magyarországra érkezett M. Spiljak jugoszláv miniszterelnökkel. Ebben is kifejezésre jut az a törekvésünk, hogy minden szocialista országgal és minden szomszédos országgal jóviszonyra, kapcsolataink és együttműködésünk fejlesztésére törekszünk. 5 A Magyar Szocialista Munkáspárt úgy ítéli meg, hogy a kommunista és munkáspártok májusra, Moszkvába összehívott nemzetközi tanácskozásának előkészítése megfelelően folyik. A tanácskozás fő dokumentumtervezetének elkészítésével foglalkozó A Központi Bizottság és a minisztertanács jóváhagyólag tudomásul vette a KGST-országok gazdasági együttműködésének továbbfejlesztéséről szóló jelentést, helyesli a párt nevében tett kezdeményezéseket, s a jövőre vonatkozó elgondolásokat, és azokat hasznos hozzájárulásnak tekinti e nagy jelentőségű kollektív munka elvégzéséhez. A Központi Bizottság és a minisztertanács VXtározatoi hozott a további munkára és megállapította: , 6 Nagyra értékeli a Köl■ csönös Gazdasági Segítség Tanácsa 20 éves tevékenységét, eredményeit. A KGST keretében megvalósult együttműködés jelentős mértékben hozzájárult a tagországok, közöttük a Magyar Nép- köztársaság lendületes fejlődéséhez. A kialakult együttműködést folytatva kívánatos a további előrehaladás feltételeinek sokoldalú áttekintése és a megfelelő megoldások kidolgozása. (Folytatás a 2. oldalon.) (Riport a 3. oldalon) A minisztertanács ülése A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a minisztertanács pénteken ülést tartott Tímár Mátyás, a miniszter- tanács elnökhelyettese tájékoztatást adott a magyar—NDK gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság munkájával kapcsolatos berlini megbeszéléseiről, továbbá a lipcsei tavaszi vásáron részt vett magyar kormányküldöttség tapasztalatairól. A kormány jóváhagyólag tudomásul vette Szurdi Istvánnak, a szocialista országok belkereskedelmi minisztereinek Budapesten folytatott tanácskozásáról, valamint Kiss Árpádnak, a KGST-be tömörült államokban működő műszaki fejlesztési bizottságok elnökeinek moszkvai értekezletéről szóló beszámolóját. Az igazságügy-miniszter az Országos Találmányi Hivatal elnökével együttesen a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló törvény, a művelődésügyi miniszterrel közösen pedig a szerzői jogról szóló törvénytervezetet terjesztette elő. A minisztertanács a javaslatokat megvitatta és úgy határozott, hogy azokat az országgyűlés elé kell terjeszteni. A kormány meghallgatta és elfogadta dr. Dimény Imre jelentését a tavaszi mezőgazdasági munkákra való felkészülésről, : majd egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) Kitüntetések a Parlamentben a nemzetközi nőnap alkalmából A nemzetközi nőnap alkalmából pénteken a Parlament Munkácsy-termében a nőmozgalomban kifejtett eredményes munkássága elismeréséül negyven nődolgozót tüntettek ki. Az ünnepségen megjelent Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Jakab Sándor, a KB osztály- vezetője, Erdei Lászlóné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke és Kiss Károly, a SZOT alelnöke. Ott voltak a nemzetközi nőnap alkalmából hazánkba látogatott külföldi nőküldöttségek tagjai: Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, az MSZMP Központi Bizottsága, az Elnöki Tanács és a forradalmi munkásparaszt kormány nevében köszöntötte a magyar nőmozgalom legjobbjait. Beszédében kiemelte: — A szocialista állam önmagát erősíti, amikor hathatósan és folyamatosan gondoskodik a nők gazdasági, politikai, jogi és közéleti felemelkedéséről. Ezáltal olyan kimeríthetetlen erőforráshoz jut a társadalomépítés történelmében, amely meggyorsítja közös munkánkat, közelebb hozza nagyszerű szocialista céljainkat. — Államunk, egész társadalmunk arra törekszik, hogy mindig, mindenütt és mindenki tisztelettel, megbecsüléssel és gyengédséggel vegye körül a nőt, a közösség egyenjogú tagját, nagyszerű társunkat a munkában, a közéletben és a családban. Hatékony munkát fejt ki ebben a szellemben a nők társadalmi szervezete, a nőtanács. Önök, akiket itt ma külön is ünnepiünk, kiemelkedő és elismerésre méltó tevékenységet fejtettek ki a nőmozgalomban, a nemes célkitűzések, eredmények megvalósításáért. Losonczi Pál ezután átnyújtotta a kitüntetéseket. A Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa a Munkaérdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta Szabó Piroskának, a Budapesti Nőtanács elnökének, Takács Mihálynén'ak, a Tolna megyei Nőtanács titkárának és Vág- völgyi Ilonának, az Orion Rádió- és Villamossági Vállalat gyártáselőkészítő csoportvezetőjének, a vállalati nőtanács tagjának. A Munkaérdemrend ezüst fokozata kitüntetést Lacza Istvánná, a paksi Ezüstkalász Tsz tagja, a Tolna megyei Nőtanács VB-tagja kapta, Rajna Józsefnét, a MÁV dombóvári vontatási főnökség belső ellenőrét, a vasutas-szakszervezet Tolna megyei területi bizottsága nőfelelősét pedig a Munkaérdemrend bronz fokozatával tüntették