Tolna Megyei Népújság, 1969. március (19. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-07 / 55. szám
Két űrhajós a lioldkompon Egy választás tanulságai Ideges hangulat k,öziepette, nagy rendőri segédlettel zajlott le a bonni állam elnökének megválasztása Nyugat- Berlinben. Ha nincs e provokációs színhely, amely a tiltakozások magas hullámait kavarta fel, akkor e bonni közjogi aktusnak nem túlságosan nagy jelentőséget tuljdoní- lőtt volna a világ. Hiszen a bonni állam elnökének tiszte inkább reprezentán's jellegű, mivel a politika tényleges irányítója a kancellár,. Bonn azzal tette világpolitikai kérdéssé az elnökválasztást, hogy az NSZK-11 kívül, az NDK területén fekvő Nyugat-Berlinbe hívta össze az elnökválasztó gyűlést. A Rajna-parti politikusok célja az volt, hogy ezzel is kifejezzék igényüket Nyugat-Berlinre, mint az NSZK részére. Ez a provokáció mindenesetre arra hívta fel a figyelmet, mennyire tarthatatlanok az NSZK állandó kísérletei a status quo megváltoztatására, s hogy mennyire időszerű lenne az európai békére és biztonságra megnyugtató módon rendezni a város helyzetét. A választás eredménye más tanulságokat is tartogat az NSZK vezetői számára. Gustav Heinemann személyében a háború utáni években először jutott szociáldemokrata politikus a bonni fehér háznak nevezett Villa Hammerschmidt- be. Heinemann a jelenlegi kormányban az igazságügyi tárca birtokosa. A 69 éves politikus háború utáni politikai karrierje a CDU-ban, a kereszténydemokrata pártban kezdődött. 1949-ben már tagja Adenauer kormányának. Egy évvel később azonban, tiltakozásul a nyugatnémet újra- felfegyverzés politikai irányvonala ellen lemond tárcájáról, majd szakít a kereszténydemokrata párttal is. 1957-ben belép a szociáldemokrata pártba. Amikor 1966-ban létrejön a bonni „nagykoalíció”, Heinemann-t a szociáldemokraták igazságügy-miniszterként küldik a kormányba. Minisztersége azonban ugyanolyan ellentmondásos, mint eddigi politikai karrierje. Fellépett a háborús bűnök elévülése ellen, helytelenítette a nyugatnémet rendőri gépezet brutális akcióit a diákok tüntetései ellen, de áldását adta a hírhedt bonni szükségállapot-törvényekre, amelyek A nyugatnémet militarizmus feltámasztását szolgálják. Az elnökválasztást Bonnban más szempontból is tanulságosnak tartják. Heinemann-t a Szabad Demokrata Párt szavazataival választották meg. Ez azért jelentős, mert a szabad demokraták és a szociáldemokraták együttes fellépése Heinemann bejuttatására a Villa Hammerschmidt-be bizonyos előzetes helyezkedéseket is tükrözhet a szeptemberi parlamenti választások előtt. Márpedig a keresztény- demokraták titkos terveiben pártjuk olyan elsöprő győzel- me szerepel, amely megszüntetné a szociáldemokratákkal közös kormányzás terheit, s az abszolút többség birtokában újra a „kiskoalíciót” élesztenék fel, — vagyis a szabad demokratákkal alakítanának kormányt. A szociáldemokraták ugyancsak jelentős előretörésre számítanak. Ha ez bekövetkezne, akkor viszont megnyílna az út, hogy ők alakítsanak a szabad demokratákkal kormányt, — a kereszténydemokraták kizárásával. Ezeket a reményeket csillantotta fel most erőteljesebben a szabad demokraták és a szociáldemokraták közös szavazása. A kommentátorok azonban sokkal ^ óvatosabbak. Sokan közülük inkább ügyes választási fogásnak ítélik meg a szabad demokrata párti honatyák szavazását. így kívánták volna bizonyítani a szeptemberi választás leendő szavazói előtt, hogy az FDP nem valamiféle fiókintézete a CDU-nak. Egyes sajtóhangok szerint viszont az FDP így kívánta felsrófolni árfolyamát a kereszténydemokrata vezetők előtt. Erről azonban egyelőre még korai beszélni, hiszen a szeptemberi választásig kétségkívül még sok kortesfogásnak és taktikázásnak lehetünk tanúi. a. L Szovjet hadihajók Lagosban Az Apollo—9 amerikai űrhajó legénysége csütörtökön, magyar idő szerint délben ébredt és megkezdte negyedik napját az űrbén. Schweickart, aki szerdán titokzatos űr- betegségben szenvedett, csütörtökre jobban lett. Magyar idő szerint 14 óra 22 perckor — az eredeti programhoz viszonyítva, mintegy ötven perces késéssel — a személyzet két tagja ismét átrepült a főkabinból a holdkompra. Elsőnek Schweickart haladt át a két kabint összekötő, keskeny folyosón, majd őt McDivitt ezredes követte. A csütörtökön megjelent szovjet lapok bő teret szentelnek a Nyugat-Berlinben elkövetett bonni provokációnak, amelynek során a rendőr- gumibotok védelmében megválasztották az NSZK új elnökét. A PRAVDA tudósítói ezzel kapcsolatban hangsúlyozzák: az NSZK vezető körei és a nyugat-berlini szenátus nem hallgattak a józan észre. Ellenkezőleg, a hatóságok a választások napján mindent megtettek, hogy elfojtsák a nyugat-berlini utcákon jelentkező tiltakozásokat. A KOM- SZOMOLSZKAJA PRAVDA arra hívja fel a figyelmet, hogy a háború utáni időszakban első ízben fordult elő, hogy az újnáci párt részt vett nyugatnémet államfő megválasztásában. Ez — húzza alá a Komszomol lapja — nyílt kihívása a világközvéleménynek. A KRASZNAJA ZVEZDA helyszíni tudósításában számol be a szovjet hadsereg és az NDK nemzeti hadserege alegységeinek az NDK területén folyó közös hadgyakorlatáról. A lap külön hangsúlyozza, hogy az NDK nemzeti néphadseregének katonáit akik a szovjet csapatokkal együtt oldják meg a feladatokat, hozzáértésről, határozottságról és kezdeményező képességről tettek tanúbizonyságot. A Kommunista IntemacioPeking (MTI) Kínai gyártmányú „Vörös zászló” luxusautók parkoltak csütörtökön délelőtt, a szovjetellenes megmozdulások negyedik napján a pekingi szovjet nagykövetséggel szomszédos utcában. A lefüggönyözött ablakok mögé húzódó ismeretien személyek a diplomáciai misszió épületétől néhány száz méternyire tartott katonai felvonulást szemlélték. A felvonulás „minőségi változás” a korábbi tömegdemonstrációhoz képest. A felvonuló hadseregegységek — a szárazföldi hadsereg, a légierő és a haditengerészet több ezer katonája — szovjetellenes feliratokat vittek és Mao- könyv.ecskéket lóbálva jelszavakat harsogtak. A katonák nem közelítették meg a főkaput. A felvonulás alatt néhány órán át még a kínai őrség áltpl eddig biztosított hátsó bejáraton sem lehetett az épületet megközelíteni. A forgalomirányító rendőrök még két kilométerrel a bejárattól erélyesen visszaparancsolták a külföldi autókat; közöttük az-t is, amelyben francia, magyar és lengyel tudósítók próbáltak a nagykövetségre hajtani. A környéken a tüntetéstől kifáScott ezredes a főkabinban maradt. Schweickart állapota csütörtökre már annyira javult, hogy az Apollo—9 parancsnoka, James McDivitt a földi irányító központtal folytatott rövid eszmecsere után úgy döntött: mégis engedélyezi az űrsétát az űrhajózás újonca számára. Magyar idő szerint 18 órakor Schweickart kinyitotta a holdkomp ajtaját, Scott pedig a főkabin ajtaját. Néhány pillanattal később Schweickart kilépett a világűrbe. nálé megalapításának félév- százados évfordulójához kapcsolódik Gus Hall-nak,. az Egyesült Államok Kommunista Pártja főtitkárának a PRAVDÁBAN megjelent cikke. ,,A Komintern létrehozása és tevékenysége” című cikk hangsúlyozza: a Kommunista Intemacionálé létrejötte és tevékenysége a munkásosztály forradalmi mozgalmának egyik legragyogóbb vívmánya. A PRAVDA külpolitikai kommentátora megjegyzést fűz ahhoz a tényhez, hogy az Egyesült jÁllamokban évente 300 millitó dollárt fordítanak vegyi és baktériumfegyverek kidolgozására. A lap rámutat: az amerikai imperialista köröknek a vegyi és baktériumháborúra való tervszerű felkészülése — jel, amelynek éberségre kell intenie a viliág népeit. Geraszimov, a Pravda budapesti tudósítója • „Mindig of- fenzívában” címmel beszámol arról, hogyan leplezik le Magyarországon az imperialista propagandát és diverziót, miképpen folyik a társadalom tájékoztatására irányuló munka. Ezzel kapcsolatban nyilatkozik a tudósítónak Benkei András belügyminiszter és Jakab Sándor, az MSZMP Központi Bizottsága agitációs és propagandaosztályának vezetője. radt iskolás gyerekek és civilek sütkéreztek. Peking más részeire is nagy tömegeket vezényeltek ki. A tüntetők száma alig csökkent a szerdaihoz képest, amelyet egymillióra tett a kínai sajtó. A fegyveres erők szerepe kétségkívül a legnagyobb. Az Uj Kína csütörtök esti jelentéséből kiderült, hogy a 29 tartományi székhelyen három nap alatt felvonult „százmilliókból” — „harmincmillió volt munkás-paraszt forradalmi káder és értelmiségi”, a többi pedig katona. A szervezők továbbra is ellenőrzik a helyzetet. Újabb incidenseket nem jelentettek, de ismeretessé vált, hogy a szovjet részről csütörtökön erélyes tiltakozást nyújtottak be a pekingi külügyminisztériumhoz egy diplomatájukat ért inzultus miatt. Valerij Gresnyis attasét és Majko Szoldatov gépkocsivezetőt, akik kedden a kínai légitársaság székházában levő Aeroflot irodában tárgyaltak, a kínai alkalmazottak tettleg bántalmazták és ötven percen át nem engedték útjukra őket. Charles Berry, az amerikai űrhajósok főorvosa elmondotta az újságíróknak, hogy a 33 éves „űrújonc” szerdán reggeli zés után két ízben hányt. Egyszer az űrkabinban, egyszer a holdkompon. Ebédet nem fogyasztott és este sem érezte magát — saját szavaival élve — a „helyzet magaslatán”. Berry doktor szerint az űrhajós rosszulléte nem tekinthető betegségnek, hanem olyan jelenségnek, amely az űrkabinok tiszta nitrogénből álló légkörében bárkinél felléphet. Az orvos emlékeztetett arra, hogy Schweickart az űrrepülés előtt tengeribetegség elleni tablettákat szedett, a repülés során pedig altatót. Madridba érkezett hírek szerint az egykori spanyol gyarmat, Egyenlítői Guinea külügyminisztere Atanasia Ndon- go államcsínyt kísérelt meg. Tájékozott madridi körök szerint a puccs elbukott, * Nixon amerikai elnök szerdán kétórás megbeszélést tartott a Fehér Házban a nemzetbiztonsági tanáccsal. Részletekbe menően áttekintették az amerikai rakétaelhárító rendszer kiépítésének programját, az úgynevezétt Sentinel-prog- ramot. Nixon legutóbbi sajtóértekezletén közölte, hogy a program sorsáról — folytatásáról vagy törléséről — a jövő hét elején döntenek. * Olaszországban szerdán folytatódtak a tüntetések és a munkásmegmozdulások. Háromnapos szrájkot kezdtek a benzinkutak dolgozói, nagyobb részesedést követelve a kőolaj- társaságoktól. Tarantóban a rendőrség megtámadta a helyi áruház több száz dolgozóját, akik bérköveteléseik miatt a bezárt áruházba akartak behatolni. Bolognába ugyancsak összecsapásra került sor egy vegyiüzem sztrájkoló munkásai és a rendőrség között. * A DPA hírügynökség gyorshírben jelentette, hogy csütörtökön pontosan déli 12 órakor az NDK hatóságai megnyitották a forgalom előtt a Helmstedt—Nyugat-Berlin fő közlekedési útvonalat. * Március 5-én a Szovjetunióban felbocsátották a Kozmosz—269 jelzés mesterséges holdat. Rendeltetése az, hogy a korábban bejelentett programnak megfelelően kutatásokat végezzen a kozmikus térségben. » Március 3-án és 4-én konzultatív találkozó folyt le Algírban az Olasz Kommunista Párt, a Proletáregység Olasz Szocialista Pártja, az Arab Szocialista Unió (EAK) az Algíri Nemzeti Felszabadí- tási Front, az Arab Újjászületés Szocialista Pártja (Szíria) képviselőinek és az A1 Fatah Palesztinái ellenállási szervezet megfigyelőinek részvételével. A találkozó részvevői teljes támogatásukról biztosították a Palesztinái partizánmozgalmat, a vietnami nép hősies harcát, a VDK és a DNFF jogos követeléseit. Szolidaritást vállaltak Mozambique, Angola, Portugál-Guinea népeivel és minden más néppel, amely nemzeti felszabadulásáért harcol. Lagos (TASZSZ) Nigéria fővárosának lakossága lelkes hangulatban fogadta a szerdán hivatalos látogatásra Lagosba érkezett szovjet hadihajókat és legénységüket. Sok ezer lakos ment ki a kikötőbe a szovjet haditengerészek üdvözlésére. A szovjet tengerészek tiszteletére Gowon tábornok, nigériai állam- és kormányfő szerdán fogadást adott. — Önök barátaikhoz jöttek és látogatásuk a nigériai— szovjet kapcsolatok toVábbi erősödését szolgálja — jelentette ki a fogadáson Gowon tábornok. Az országban folyó polgár- háborúról szólva Gowon kiCsütörtökön Szekszárdon a Hazafias Népfront megyei elnöksége tájékoztató előadást szervezett a megye római katolikus és protestáns papsága részére. Dörnyei István püspöki tanácsos megnyitója után a tanácskozás vitaindítóját dr. Kelemen Sándor, a megyei tanács ipari osztályának vezetője tartotta meg „A gazdaságirányítási rendszer eredményei és további tervei megyénkben” címmel. Az előadást nagy figyelemmel hallgatták a résztvevők, amelyet élénk vita követett. A vitát Bocsor Lajos református esperes felszólalása nyitotta meg. Az előadáshoz többen szóltak hozzá, akik a tájékoztatást igen hasznosnak tartották. Nagy elismeréssel beszéltek a már megépített és építés alatt álló létesítményekről, s jelentette, hogy csapatai uralják a helyzetet a fronton, a szövetségi kormány az ország 12 állama közül 11-ben gyakorolja a hatalmat. A szaka- dárok mindössze az észak-keleti állam egyötödét ellenőrzik. Gowon tábornok helytelenítette azoknak a nemzetközi tényezőknek az álláspontját, amelyek Ojukwu ezredes rendszerét támogatják. — Nem fog sikerülni az a tervük, hogy kettészakítsák Nigériát — fűzte hozzá. — Az ország népe jobban, mint valaha, felismerte az egység szükségességét és meggyőződésem, hogy Nigéria egységes lesz. arról, a nagyszerű gondoskodásról, ámiben kormányzatunk Tolna megye dolgozóit részesíti. A tanácskozáson részt vett és felszólalt Horváth István püspöki helynök is. Nagy elismeréssel szólt az együttes tanácskozás színvonaláról. Bejelentette. hogy a közeljövőben egy 40 fős papi tanulmányi csoportot szerveznek a Szovjetunióba a protestáns lelkészekkel együtt. Az Országos Béketanács katolikus bizottsága üdvözletét Sebestyén József veszprémi püspöki helynök tolmácsolt^ a tanácskozás résztvevőinek. Az Állami Egyházügyi Hivatal részéről Somos Ferenc köszöntötte a megye papságát. A tanácskozás Krähling Dániel evangélikus esperes zárszavával ért véget. (L - A) Miről írnak a szovjet lapok? Katonai felvonulás a pekingi szovjet nagykövetség előtt Tájékoztató a megye papsága részére