Tolna Megyei Népújság, 1969. március (19. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-06 / 54. szám

Levelezőink írják » Apróhirdetések..." A TÖMEGSZERVEZETEK ÉLETÉBŐL. Február 28-án tartotta ülé­sét a népfront tamási járási bizottsága. Csajbók Kálmán megyei titkár a népfrontkong­resszus határozataiból tartott tájékoztatót a járási bizott­ságnak. A vita után Szélig- mann Mátyás, a járási bizott­ság elnöke és • Andirkó Sándor járási titkár ismertette az 1969. évi munkaprogramot, melyet egyhangúlag elfogad­tak. ® Ä Magyar Vöröskereszt III. kongresszusának előkészítése jegyében a helyi szervezetek­ben vezetőségválasztásokra ke­rült sor január 1. és március 1. között. A tamási járásban 50 helyi szervezetben tör­téntek meg a választások. Erősödtek, új aktivistákkal egészültek ki a szervezetek: 50 helyi szervezetben 19 új titkárt és 7 új elnököt vá­lasztottak, összesen pedig 277 vezetőségi tag újjáválasztásá- ra került sor. A helyi szerve­zetek vezetőségeibe 45 új vö­röskeresztes tag került Délczeg József * A dunaföldvári községi nő­tanács és a könyvtár szerve­zésében nagy érdeklődés mel­lett tartotta meg „Dunaföld- vár múltja” címmel előadását február 21-én és 28-án Berze Nagy Ilona nyugdíjas tanító­nő. Ugyancsak a községi nő­tanács rendez 3 csoportban (egy csoportban 18—20 részt­vevővel) szabás-varrás tanfo­lyamot A három hónapig tar­tó heti 4 órás foglalkozás után kiállítás nyílik. A tan­folyam vezetője Szigeti Im- réné. a helyi szabó ktsz ve­zetője. • Március 9-én délután 3 órai kezdettel tartja nőnapi ün­nepségét a dunaföldvári nő­tanács a művelődési házban. Ez alkalommal adják át a köz­ség asszonyai a vietnamiak részére készített takarókat Ünnepségükre szovjet asszo­nyokat is vendégül látnak. Este az alkotmány és az aranykalász termelőszövetke­zetek férfi dolgozói vendégelik meg a nődolgozókat, a szov­jet és a magyar vendégeket, , írja Sógor Máriav TOLNÁRŐL. JELENTETTÉK Sikeres író—olvasó találko­zó volt február 28-án a mű­velődési központban, melyen közel 100 érdeklődő vett részt. A vendég Molnár Gábor Ázsia-kutató és népszerű író Volt Beszámolt izgalmakkal teli őserdei élményeiről, uta­zásairól, készülő újabb köny­veiről. Az előadás második ré­szében sok kérdés hangzott el, majd az „Ezt láttam Mon­góliában” című film vetítésére került sor. a A mezőgazdasági könyvhó­napban a községi könyvtár kiállításokat készített a ter­melőszövetkezetek utcájában lévő üzletek kirakatában. A könyvtárban szintén kiállítás és könyvvásár volt a mezőgaz­dasági könyvek fokozott pro­pagálására. Eredményeképpen ’p1' olvas: jegyeztette elő a bemutatott könyveket, 19 me­zőgazdasági fizikai dolgozóval pedig emelkedett a könyvtári tagok száma. * Péntek délelőtt a tolnai I. számú általános iskola III/A. osztályának tanulói a könyv­tárban tartották kisdobos­foglalkozásukat. Vetélkedőn adtak számot olvasottságuk­ról, majd megismerkedtek Ne­mes Nagy Ágnes gyermekver­seivel és Mándy Stefánia Af­rikai kaland című versét dra­matizálták. Az óra hátralévő részében az egyébként csen­des könyvtárat gyermekzsi­vaj verte fel, befejező játéku­kat tartották a kisdobosok. Az újszerű foglakozást Biber Lász- lóné osztályfőnöd segítette elő, aki észrevette a könyvtárban rejlő lehetőségeket, és osztá­lyát a könyvek, a könyvtár felé irányítja. KARNEVÁL Az Apáczai Csere János Gimnázium hagyományos „Karneválját” tartotta már­cius 1-én Dombóvárott. Lel­kes szervezője volt Mészáros József tanár, aki már 15 éve nagy türelemmel és hozzá­értéssel rendezi iaz intézet bál­jait Révész Katalin TÍZÉVES a kalaznói TSZ Bensőséges és meleg hangú tervtárgyaló közgyűlésen em­lékezett meg a kalaznói ter­melőszövetkezet tagsága szö­vetkezetük tízéves munkájáról. Az előterjesztett tervet nagy felelősségei vitatta meg é3 hagyta jóvá a tagság. A közgyűlés 4 új tagot vett fel sorai közé, s több asszony is bejelentette, tagként sze­retnének dolgozni a tsz-ben. Á közgyűlés a bejelentést öröm­mel fogadta s felhívta a ve­zetőséget, hogy az asszonyok belépési szándékát vizsgálja meg. Az ünnepi közgyűlés 17 ala­pító tag közül tizenhármat ju­talmazott meg jelvénnyel és 200 forint pénzjutalommal, köztük a 81 éves Balázs Gé­zát A jelenlévők tapsa kö­zepette vették át Góg Lajos elnöktől és Barabás Lajosné főkönyvelőtől a jelvényeket és a pénzt a jutalmazottak. Az alapító tagokat nagy szerettei köszöntötte Gáthi József a budapesti patronáló üzem igazgatója, valamint az ünnepségen megjelent párt- és tanácsi szervek kiküldöttei is. László Antal A DÉDÁSZ V. Üzletigazga­tósága felvesz: szekszárdi székhellyel a villamos há­lózat szerelésére: VILLANYSZERELŐ SZAKMUNKASOKAT, BETANÍTOTT ÉS SEGÉDMUNKÁSOKAT Heti 44 órás munkaidő, két­hetenként szabad szombat. Fizetés: megállapodás sze- ’ rint. Jelentkezés: Szekszárd, Bezerédj u. 9. sz. alatt. (80) Termelő­szövetkezetek, állami gazdaságok, vállalatok ügyelem! \ DT— 54 típusú, T—100, Sz —100 típusú traktorok motorcserés és motorcse­re nélküli főjavítását, rö­vid átfutási idővel, fix áron vállaljuk. Fix árak: DT—54-es trak­tor főjavítása 59 600,— Ft T—100, Sz—100-as trak­tor főjavítása 132 000,— Ft A megrendelő igénye sze­rint a DT—54-es gépeknél azonnali cserét biztosítunk. Termelőszövetkezeteknek 20% árkedvezményt nyój- tunk. A gép szállításáról gondoskodunk. Igénybejelentés telefonon is: Pécsvárad 16. Mezőgaz­dasági Gépjavító Vállalat, Cserkút 3. sz. Gépjavító Állomás, Pécsvárad (Ba­ranya megye) (99) Tíz forintért víkendház HOGYAN? Megtudja, ha megvásárolja a NÉPSZERŰ t 69 most megjelent I. számát. Kapható az újságárusoknál és a könyvesboltokban. (37) Népújság 9 » 1969. március 6. Azonnali belépéssel szekszárdi munkahellyel szakképzett boltve­zetőt és presszóhoz vendéglátóipa­ri nődolgozókat alkalmazunk. Cím: Szekszárd, fmsz Jókai u. 2. (81) A 11. sz. AKÖV 1 érettségizett adminisztratív, és 1 férfi raktári (műszaki) munkaerőt keres fel­vételbe. Jelentkezés a vállalat személyzeti és munkaügyi osztá- lyán Szekszárd Tarcsay V u. (95) A MÁV dombóvári vontatási főnöksége felvesz 18—36 év kö­zötti géplakatosokat és segédmun­kásokat. Továbbá értesíti az ér­dekelteket, hogy a főnökség KUF 250/500 palástcsiszoló géppel bér- munkát vállal. (32) A Budapesti Lakásépítő Válla­lat (Bp., X. Pongrác út 21.) fel­vesz : VIII. általánost végzett fiúkat — kollégiumi elhelyezéssel — kőműves, ács-állványozó, épü­letüvegező, épületburkoló, fa­padlózó — műanyagburkoló és lágyfedő —, szigetelő szakmákra. Teljes ellátást, ösztöndíjat, mun­karuhát biztosítunk. Jelentkezé­seket a fenti címre kérjük meg­küldeni. (2) Bonyhádon, József Attila u. 19. sz. ház eladó. (Üzlethelyiség és raktárhelyiség van.) ___________(42) M odern mély gyermekkocsi el­adó. ,.Újszerű állapotban” jeligére a szekszárdi hirdetőbe. (92) Kiváló rózsafajtákból bokor, ba­ba, futórózsa kapható. Díjtalan árjegyzéket küld, Palkó kertész, Budapest, . XV., Csillagfürt u. 8. (3) Ház eladó 2 szoba, kony ha, kamra és gazdasági épü­letekkel. Beköltözhető - azon­nal. Ára 55 000 forint. Neubau- erné Aparhant. (87) Szekszárd Palánki hegyen Sió­csárda fölött 1200 n-öl szőlő ta­nyával, teljes felszereléssel eladó. Cím: id. Virág József Mözs, Kossuth L. u. 38. (93) Alsónyék szőlőhegyen a 20. sz. alatti lakóház eladó, lebontásra is. Egy szoba, két konyha, mel­léképület, Érdeklődni a helyszí­nem^ __________ (104) A dler hímzőgép 9—20—6 mm lengőtűs, betanítással eladó. Fraknói. Budapest, Balaton u. 25. (103) 2 db kétéves kancaszamár el­adó. Birkákhoz is jó. Köss Fe- renc. Medina-Szőlőhegy. (94) Különbejáratú szoba-konyhás lakás üresen, vagy bútorozva há­zaspár részére albérletbe kiadó. Szekszárd, Zrínyi u. 104. (96) Uj, hordozható cserépkályha, hősugárzós eladó. Kadarka u. D/l panel. III. lépcsőház földszint. 2, Ä (105) Idejében gondoskodj ék a szállítási és raktározási feladatokhoz szükséges rakodólapokról! FÁBÓL KÉSZÜLT SÍK RAKODÓLAPJAINK (MSZ 9710, 80x120 cm) MÁV-hitelesítéssel kerülnek forgalomba, a vasút ezeket fo­gadja el csere rakodólapként KEDVEZŐ ARAINK: 5000 db felett darabonként 200 forint 500 db felett darabonként 207 forint Szíves megrendeléseieket kéri a MŰSZAKI ÁRUT ÉRTÉKESÍTŐ VÁLLALAT 7. sz. fiókja Budapest, VII. Jókai u. 38. Telefon: 118—491. (59) Villanyszerelőket, segédmunkásokat hálózati és belső szerelésre, valamint lakatosokat Tolna megyei munkahelyekre, külszolgálaton munkakörbe felveszünk. Teljesítménybéres elszámolást alkalmazunk. Fizetésen felül 610,— Ft kiküldetési átalányt fizetünk. Minden héten szabad szombat. Jelentkezés: Személyesen, vagy írásban Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat villamos részlege vezetőjénél Kecskemét, Külső-Szegedi út 136. illetve minden szerdán 9—14 óráig személyesen a Szekszárdi Állami Gazdaság Szekszárd és Várdomb között épülő sertéstelepén a villamos szerelés vezetőjénéL Felvétel esetén az útiköltséget megtérítjük.

Next

/
Thumbnails
Contents