Tolna Megyei Népújság, 1969. március (19. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-30 / 74. szám
I Nádasdi Péter: Usloíálla” jfzzadt volt és nyűtt. s míg az utcai öltönyét fürdőruhára cserélte, előre örült — a hűvös víznek. A medence szélén, ahonnan gyors, erőteljes lendülettel a vízbe vetette magát, egy család — apa, anya és egy fiatal pár — ácsorgott. Az idősebbik nő — grimaszokat vágva — jujjgatott. Még akkor is a vízbe vezető lépcsőn dévánkozott, amikor már a későbben érkező Majtényi testén a szúró, didergető, az első pillanatokban elviselhetetlennek tűnő hideg szorítása hűvös simogatássá enyhült. Úszás közben könnyedén tud az ember gondolkodni, emlékezni, s jó figyelni az embereket is. Mint most itt, ezt a családot. Olyan ismerős volt Majtényinek az idősebbik — kerek arcú, már őszülő, de jóízűen formás nő. Palócosan ejtette a szót. — Anya, ne hisztizz. — A férfi derékon fogta a palóc asszonyt, s vitte magával a vízbe, s az érett, megszélesedett, ráncokkal befutott női arcon megjelent egy fiatalos sugárzás. „Jakabné, Szeles Zsuzsi. Az a férje? S a gyerekei?” A nevetésével, s palócos beszédével fogta meg őt, Máj fényit, egy húsz év elejti májusi napon. Ez a nő, igen ő volt az ... Most éppen szembetalálkoztak. Zsuzsi fejét kedves komikusán feltartva úszott. Kedve lett volna rászólni: feküdjön a vízre. Ne féltse a haját De nem tudta elkapni pillantását. Negyvenötben Debrecenben, az MKP Si- monyi úti pártiskoláján találkoztak. Ügy hozta a véletlen, hogy az első május elsejei nép- gyűlésre együtt mentek egy távoli faluba a golyóvert karosszériájú, minden eresztékében zörgő, köhögő teherkocsival. Végigénekelték az utat. Egymás mellett ültek és a tankoktól kivert gödrös, makadámúton csörömpölő, imbolygó kocsiban gyakran kellett az asszonynak kapaszkodnia. Eleinte csak karját fogta meg a fekete hajú, piros arcú — alig volt huszonkét éves — asszonykának. Később egy-egy kátyúnál a derekára is le- lecsúsztatta a karját. Forró, kemény, hívogató volt a — három éve nem tudott már semmit a fronton eltűnt férjéről — fiatal test. De tudott magának parancsolni... Ezzel nemcsak tiszteletet ébresztett Majtényi - ben, de később, gyűlés közben már azzal a rajongó alázattal hallgatta kedves, palócosan zengő szónoklatát, ami azonos a gyorsan lobbant érzelemmel. A május elsejei kirándulás után még jó néhányszor voltak együtt Zsuzsival népgyűlésen és különböző összejöveteleken. Egyszer — ez volt az utolsó autós útjuk — meg is csókolta a kedvesen, mindig csevegő szájacskát. Nem volt szükségük magyarázkodásra. Zsuzsi sem volt már közömbös. De megmondta: addig, amíg a férjéről valami biztosat nem tud, senkivel nem kezd... Mikor Zsuzsi hazautazott Nógrádba, megígérte: ír. Majtényi várta a levelét Egyszer meg is érkezett a megyei újság szerkesztőségébe — itt dolgozott — a fehér boríték, s benne pár sor: menjen azonnal. A feléledő remény feszültségével utazott akkor Majtényi Tarjánba. Könnyen megtalálta a verdett bányászházban Jakabék kis lakását, ahol Zsuzsi nyitott ajtót... Nézte a medence oldalának támaszkodva — pihenés ürügyén állt le az úszásban — a feléje közeledő asszonyt Megint nem szólíthatta meg, mert férje, s fia között, azok tanácsait hallgatva, megpróbálta a mellúszást.-— Zsuzsi, emlékszik rám? — végre alkalom nyílt a megszólításra: ott pihente ki az asszony az úszás fáradalmát, alig egy méterre tőle. — Oh — tágra nyíltak a szemek, s megjelent bennük a felismerés. — Hogy van Mihály? — Az asszony beszéddel leplezte zavarát, amelyben együtt volt valami a meghatott örömből, s a lelkidsmeret okozta íeszé- lyezettségből. — Jól, köszönöm, látom, maga fe. Es az édesanyja él? — Majtényi a medence közepén úszó férjre sandított, aki szintén feléjük nézett. — ®h Tudja-e, ha akkor nem jön el, nem kapja meg a nyugdíját? — Jakabné feszé- lyezettsége elmúlt. Erről az ügyről a férje is tud valamit. — Jöjjön, bemutatom az uramnak. — Arca elárulta: mindenre emlékszik... Úszott egy kört, fejét ritkán emelte ki a vízből. Jólesett az izgalom utáni hűvösség. Gyorsan végiggondolta, mit is mondjon a férjének arról a látogatásról. Csak az igazat, amit akkor ő tett a Zsuzsika anyjáért, abban már nem volt semmi része a reménykedő szerelemnek, mert belépése pillanatában megtudta: a férj él. Amikor felnézett, a Jakab család már a büfé mellett gyülekezett A feléje tekingető Zsuzsi szeméből kiolvasta: várják őt... — Ez itt a férjem — bordó fürdőnadrág, cingár alak, ősz hajú, borotvált, kerek arc. A soványságban életerő, a figyelmesen vizsgálódó szempár mögött értelmesség. — A fiam. — A nagyra nőtt, apjához nagyon hasonlító legény szemében a figyelemmel együtt ott volt egyfajta irónia is. — Ez meg a menyem. Megiszunk egy sört. Anya hozzál. — Valamikor gyűléseken együtt szónokoltunk a kedves feleségével. — Beszélnie kellett, mindnyájan őt vizsgálgatták. — Hallottam, az anyósom is emlegette már magát... — Túljutottak a zökkenőkön és most már felidézhette a jelenetet, amikor beállított Tarjánba, a kis házba, és a síró Zsuzsi bevezette őt a pár héttel előbb megözvegyült, s háborodottnak látszó édesanyjához. Majtényi ekkor már tudta, Zsuzsika ezt is elsuttogta belépéskor, hogy anyja két nap óta éhségsztrájkot kezdett, mert nem kapta meg az ura után járó baleseti segélyt és a nyugdíja is kérdéses. Levélben is bejelentette a bányavállalat igazgatóságának és a hatóságoknak az éhségsztrájkot. — Még ma sem tudom pontosan, miben halt meg az apósom. — Már nem a tűnődő, feszes, parányit gyanakvó figyelemmel hallgatta őt Jakab. — Pedig elmondtam néhányszor. — Zsuzsi már ott volt a sörökkel. Kedves háziassággal, pillanatok Matt nemcsak széttöltötte az italt, de a hazulról hozott rántott húst is ötfelé osztotta. — Nagymama és az éhségsztrájk! — a fiú nevetett... —■ Pedig így volt: a bányavállalat nem akart fizetni — mondta Majtényi. — Milyen baleset volt? A fiatal menyecske először mutatott némi érdeklődést. — Tulajdonképpen egyszerű fertőzés, mégis rémséges. A bányában sok volt a patkány... és a patkánynak van egy kullancsa, a bőrön élősködik. Ügy, mint a tyúkon a tetű, a kutyán a bolha. Persze el is szórják a kullancsot, s ez rámászhat az emberre is. Csípése abban az időben — mivel nem mindig mentek orvoshoz, gyakran halált» volt, — mondta Majtényi. — Egy szombat délután jött haza apám a bányából. Fára dt volt, hátradőlt a karosszékben, s akkor anyám meglátta a jobb lábán, a boka fölött a piros foltot. •— Nem tudom mi ez, nem fáj, nem viszket, — mondta anyámnak, szegény apám. Eltelt a vasárnap, hétfőn a délutáni műszak előtt még kapálni akart a határban. De már nem tudott kimenni Elindult az orvoshoz, és az úton összeesett. Úgy hoztuk haza... Az ízületeit fájlalta. Az orvos reumára gondolt és ízületi gyulladásra: hét napig feküdt, nem javult. A nyolcadik napon szinte megfeketedett. Most már az orvos is megijedt, májgyulladása van — mondta, és beutalta a kórházba... ott tudódott ki a baj. Zsuzsinak egy könny gurult ki a szeméből. — Fertőzést kapott, — mondta Majtényi... A fiú arcáról eltűnt már az ironikus kifejezés. Meg volt döbbenve, akárcsak a felesége. Mindnyájan egy meztelen felsőtesttel dolgozó, csákányos bányászt láttak. Szénporos, izzadt arcot, lámpafényt, s a sötétben ussanó, a széndarabokat zörgető patkányokat... — Újságnál dolgoztam és az egész históriát megírtam. A bánya akkor még kapitalista kézben volt, de a hatalom már a miénk... — Egyétek a húst... Maga is — Jakabné kedveskedni akart, s majdnem kimondta Majtényi keresztnevét. Oh, mindenre, de mindenre emlékezett már, nemcsak az esze, a szíve is. FÁK TÉLEN KÁLDI JUDIT RAJZA cserhat jözsef két verse: Szerep Reggel valaki telefonált. Tudom, te voltál, régi magam, hogy a pisze és pattanásos gyerekszerepre kényszeríts. Egyre dühösebb, eszeveszettebb szavakkal kezdted: ne legyek tovább a maradék tűz eltaposója — nemsokára bimbóznak az ágak. belerezdül az ablak, olyat kurjant a kürtvirág. A színek a fákat kikezdték. A téli csillagokkal fölém patentolt égkerekség azért kezd rongyosodni, idelent meg zajlani a jég, hogy a percek arcomat a vízhez többször is közelebb vigyék. Ideje lesz, hogy újra lássam. Mégcgyszer megszeressem. Március Ez a hónap lepkerajt ígér; zászlót, hogy lobogtassam, verset, hogy szavalhassam. Nekem elég. Nem sejthetem: másnak elég-e? Holnap már egy visszatért madár ereszkedik le szívem röpterére. IHÁSZ-KOVÁCS ÉV Aj Tűzpiramis Ringasson tűzpiramis. Koporsód lángból, vasból, ezüstből. Szemeid rámözönített sugarát fölibéd ötvözöm aranyos szarkofágnak. Pihenj Fejedelem tűzpiramis-szívemben. Láng a halotti ruhád is. Ékszer rajta a tegnapelőtti mosolygás, a szélként-tovaszaladó csók, amely egyszercsak magáramaradt, s fázó, kicsi gyerekként ott bukdácsol most is a téren — egyedül — járművek, emberek gyűrűjében, nem tudja, hogy te vagy az apja, Káprázat, magasságbeli Kotta a szerelemről, nem tudja, hogy most már mindörökre bennemmaradsz, belémtemetve, szívembe, ebbe a tűzpiramisba: ringatlak, tétova Királyka: Aludj! Töb ezer k önyv 1 [éláron! 1 Időleges kői lyvárleszállítás mái ÚS 31-1 f api ilis 19-ig az Állami Könyvterjesztő Vállalat boltjában (397)
