Tolna Megyei Népújság, 1969. március (19. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-02 / 51. szám
Brume! bízik Brumelben 'Á.i 1 Nem felejtette el Bátaszéket Az elmúlt hetekben az országos lapok több esetben elismerő hangon írtak Tihanyi Józsefről, a kiváló magasugróról. A Magyar Hírlap egy interjút közölt, melyben Tihanyi József elmondotta: Bátaszéken kezdte sportpályafutását, ahol Novák István testnevelő szerettette meg vele az atlétikát. Munkatársunk Novák Istvánt kereste fel, hogy megkérdezze, milyen emlékei maradtak volt tanítványáról, Tihanyi Józsefről. Novák István nem hiába sporttörténész, kapásból mondta az évszámokat és a fiúval kapcsolatos emlékeket: — Hat éven át -r a harmadik osztálytól a nyolcadik osztályig — tanítottam Jóskát. Még harmadik osztályos volt, amikor édesapja elkísérte a bátaszéki pályára és a következőket mondta nekem : — Tanár úr, szeretném, ha a fiamból is olyan atlétát nevelne, mint Garamvölgyi Laci, aki a közelmúltban versenyzett Romániában és a Szovjetunióban. — Az apa kérését nem volt nehéz teljesíteni, mert Jóska rendkívül ügyes és sokoldalú sportolónak bizonyult. Különösen a futó- és ugrószámokat szerette. Néhány egészen jó eredménnyel yonta magára a figyelmet, és szinte éreztük, hosszú évek múltán is találkozunk még nevével. — Mi bátaszékiek különösen annak örülünk, hogy nem felejtette el, honnan indult. Amit viszont valamennyien sajnálunk, hogy édesapja nem érhette meg fia sikereit — mondta Novák István. KOSÁRLABDA középiskolás bajnokság a Garay csapata az eiödontüben A Szekszárdi Garay János gimnázium női kosárlabdacsapata az országos középiskolás bajnokság visszavágó mérkőzését játszotta Székesfehérvárott az Útépítő Technikum csapata ellen. A szekszárdi lányok fölényes (64:26) győzelmet arattak. Mintegy 300 hazai szurkoló bíztatta az Útépítő Technikum csapatát, hogy hátrányukat a szekszárdiakkal szemben* behozzák/ A szekszárdiak zónavédekezést alkalmaztak, míg a hazaiak meglepetésre emberfogá- sos védekezést játszottak, ami Szekszárdnak kedvezett. Végig a szekszárdiak irányították a játékot és a vártnál nagyobb arányú győzelmet arattak. Különösen a II. félidőben nyújtott jó teljesítményt a csapat. Legjobb dobók: Geiszhauer 30, Harsányi 21. Binder 10. Ezzel a győzelemmel a szekszárdi lányok bejutottak az országos középiskolás bajnokság elődöntőjébe, melyet március 14— 15-én rendeznek Veszprémben. i fiatalok NÉGY ÉVE, hogy megalakult Szekszárdon a sportiskola, mely központi támogatás nélkül négy szakosztállyal kezdte meg munkáját. Később az MTS Országos Tanácsa is támogatta a sportiskola elgondolását, de mivel a város alacsony létszámú, nem lehetett megszervezni az évjáratonként! csoportok működését. Ezek után — mivel az MTS OT határozatának nem tudtak eleget tenni, megvonták a támogatást. A Szekszárdi Központi Sport- egyesület ennek ellenére sem hagyta abba a fiatalok tervszerű nevelését. Havi 10—15 forintos tagdíjjal, saját felszerelésben folytatták a munkát. Az első két évben több szervezeti változás történt, ami éreztette hatását a munkában. mégis eredményesnek értékelhető már ez az időszak is. Kialakult a sportiskola utódja, a Szekszárdi Központi SE. Ezen belül az utánpótlást nevelő munkádnak módszerei, szervezeti rendje. Az eredményeket igazolja, hogy néhány asztaliteniszező, atléta már elérte az országos középmezőny színvonalát. Az MTS Tolna megyei Tanácsának kezdeményezésére tavaly tovább növekedettt a társadalmi összefogás, javultak a szakmai munka feltételei és ennek következtében az eredmények is. Tavaly 150 fiatal nyolc edző irányítása meilett heti' három edzéssel készült a k.ij'inböző versenyekre. Joggal nevez.'k a Szekszárdi Köz- Ml 3E-< 8 Sa tatait wertROrfcAz utóbbi időben néhányszor tanúja voltam Valerij Brumel edzéseinek. Emlékszem, amikor betegsége után először, jelent meg a sportpályán, tréningruhát húzott, majd kicsit bicegve körbefutott a Moszkvai Úttörő Stadion könnyűatlétikai pályáját : övező gumiszőnyegen. Úgy tűnt (és erről ma. is meg. vagyok . győződve), hogy szemem előtt történt egy csoda. ... Még visszaemlékszünk': hajszál híján amputálni kéllett a magas- ugró világcsúcstartó lábát: Iván Kucserenko moszkvai sebésznek minden tudását és bátorságát össze kellett szednié, hogy sikerrel hajtsa végre az operációt. A műtét sikerült f . Brumel lába azonban Ismét eltört, és az új operáció után három centiméterrel rövidebb lett. Valerij Brumel számára gyakorlatilag semmi remény nem maradt arra, hogy valamikor ismét hallja az ugrópályát figyelő nézők tapsát. A világcsúcstartó lábáról két és fél évig nem került le a gipszkötés. Mankókkal vagy a jobb napokon bottal tudott csak járni. Több operációt végeztek rajta, de egyik sem járt sikerrel. Azután szerencséjére találkozott egy Kurgán városából való sebésszel, Gavriil Ilizarovval. A hatodik operáció után egy Ilizarov által szerkesztett készülék tartotta a lábát. Azután négyhónapi várakozás következett. Végül az orvos azt mondta: „Nem tudom lesznek-e újabb rekordjaid, nem vagyok szakértő ebben a kér-’ désben, de ha sportolni akarsz, hát rajta! A lábad normális hosz- szúságü, egészséges és kezeskedem érte, hogy nem törik el is-, mét a régi helyen”. Brumel természetesen nem fogott azonnal az edzésekhez. A megterhelések eleinte egészen kicsinyek voltak. A munkától elszokott láb (hiszen 38 hónapig pihent) nem engedelmeskedett, fu-1 tás közben fájt. Valerij leküzdöt-• te a fájdalmat — természetesen csigalassúsággal futott — majd megállt. A bordásfalnál néhány guggolást végzett jobblábán. Később fokozatosan hozzászokott a súlyemeléshez: két-három guggolást végzett 90 kilós terheléssel (sportpályafutásának csúcsán Valerij 175 kg-os súllyal is le tudott guggolni). Ezenkívül y2—1 órát az. uszodában edzett. Jelenleg hetente hatszor tart edzést. Az idő jó. orvosnak bizonyult. Brumel edzésén, melyet a napokban láttam, sok magasugróelemet lehetett fölfedezni, melyet a sportolók a téli alapozó időszakban végeznek. Brumel természetesen még nem fut időre, azonban naponta 2—3 kilométert fut rövid szünetek közbeiktatásával. Ez már hasonlít az igazi terepfutásra. A sportkoré nek, hiszen tagjai 9—14 év között vannak. Ami az érdekesség: ezeknél a versenyzőknél az ered- ’ mény — több esetben — már később más egyesületnél jelentkezik. Tavaly 144 versenyen vettek részt, és a megyebajnokság- ' ban a sok versenytapasztalat mellett szép számmal szereztek bajnoki elmet is. De nem ritka, hogy a területi bajnokságon Is eredményesen szerepeltek, sőt találtunk atlétát közülük az országos ranglistán is. Az asztali- teniszező lányoknak pedig közel egy éve már nincs komoly elleni ellik a megyében. A KOfcöNBözö sportszervek, a megyei tanács, valamint a városi tanács végrehajtó bizottsága értékelte a sportkör eddigi nevetőmunkáját, és anyagi, valamint erkölcsi támogatásával lehetővé tette a munka további javítását, bővítését, ta. idén már asztaliteniszben, atlétikában, kosárlabdában, labdarúgásban, valamint torna és röplabda sportágakban n edző irányítása mellett több mint 200 Hatat végzi rendszeres munkáját az éves, valamint a havi edzéstervek alapján, ahol a fiatalok állandó sportorvosi felügyelet atett állnak. A Szekszárdi Központi SE egyik biztosítéka annak, hogy a megyeszékhely sportja és ezen keresztül az egész megye sportja — az elkövetkező években az említett te«átob fejWöfefll», _ guggolásnál használt súlyzó súlya elérte a 130 kg-ot, ami Brumel számára teljesen elfogadható jefc fepleg, valamint az is. hogy legutóbb már 195 centit ugrott magasba. A tegnap még ■ teljesen reménytelennek tűnő láb normálisan működik. Futás közben már nem biceg, a futás üteme gyorsabbá , vált. Brumel minden edzésen egy kicsit előbbre jut. Edzés után megkértem a világcsúcstartót feleljen néhány kérdésemre : Újra az élvonalban? — Van-e reményed arra, hogy az élvonalba kerülsz ismét, ha egyáltalán a magasugrással akarsz foglalkozni? Talán több reményed lenne a sikerre a könnyűatlétika valamelyik más ágában, ahol egyszerűbb leküzdeni sérülésed következményeit? Hiszen annak idején reménytelje.r tízpróbás voltál, sőt hatpróbában még világcsúcsot is állítottál fel. . . — Betegségem egész ideje alatt arra az örömre gondoltam, amit a magasugrás jelentett számomra. Most, amikor olyan közel állok a kitűzött célhoz, nem tudok más sportágra gondolni. — Jelent-e számodra valamit az a tény, hogy jobblábad sérült meg, a lendítő láb, s nem az» amivel ugrás előtt dobbantasz? — Természetesen. Ha a dobbantó lábam szenvedett volna ilyen súlyos sérülést, akkor valószínűleg búcsút kellett volpa mondanom a sportnak. Ugrás közben azonban a lendítő láb is hatalmas munkát végez. Különösen nagy terhelés nehezedik rá közvetlenül a dob- bantás előtt. Tudom ezt, azonban mégis úgy vélem, hogy nem kell lényegesen változtatnom ugrótechnikámon. — Ismét a világcsúcsra gondolsz? — Nem. Nem rögtön. Előbb meg kell szokni a terhelést és hosszabb időn át meg ken győződnöm, hogyan működik-a lábam ugrás köz-, ben. Ha mégis a ma&asugrásrlál maradok, akkor természetesen nem azért teszem, hogy megelégedjek a harmadik hellyel. — Szerepelnek-e edzéstervedben különleges gyakorlatok a sérült láb számára? — Gyakorlatilag, nem. Minden, amit csinálok, jót tész neki. Otthon súlyzókkal edzem: Húsz-hu- szonötször guggolok le jobblábamon, 8 kiló terheléssel. Naponta átlag 4—5 órát foglalkozom fizikai gyakorlatokkal. — Nem kezdtél túl korán futni? — Egy kicsit igen. Ilizárov azt javasolta a gép levétele után. hogy többet gyalogoljak. . Azonban gépkocsival .közlékgd^tn, sok időt töltök a kormány mögött. A gyaloglás hiányát könnyű futással kompenzálom. Természetesen az Ilizárovval való megbeszélés alapján előzetes jóváhagyásával. — Hogy érzed magad jelenleg? — Kitűnő sportformában vagyok. Testsúlyom 82—83 kiló, ami egy kis súlyfelesleget jelent. Ezt le kell dolgoznom. Erőnlétem, tisztán fizikai értelepiben, napról napra javul. — Légy szíves, mutasd be olvasóinknak edződet! — Jurij Csisztyakov régi barátom. Annak idején azonos sportágban vetélkedtünk. Azt hiszem, hogy Jurij nem sértődik meg, ha elmondom, hogy mint ugró, erősebb voltam nála. 1961-ben hagyta abba a magasugrást, s ekkor biztos 2 méteres ugró volt. Én ugyanabban az évben állítottam fel első világrekordomat. Csisztyakov ezután az edzőm lett. Megemlítem, hogy ő nevelte a mexikói olimpia bronzérmes szovjet magasugróját, Valentyin Gavrilovot, aki komoly eredményt — 2,20 m-t ért el. Jurij néhány évvel ezelőtt megvédte disszertációját, és a pedagógiai tudományok kandidátusává vált. Nagyon kellemes vele edzeni. Igazi barátok vagyunk, és jól megértjük egymást. A közös . munka ideje alatt meggyőződtem arról, hogy Csisztyakov kitűnő szakember. — Mi a véleményed a mexikói magasugró olimpiai bajnokról, Dick Fossbury-ról? ' T- Csak televízió^ képernyőjén láttam. Az olimpián 2,24 m-t ugrott, amely csak 4 cm-rel maradt el a világcsúcsomtól. Igaz, tartán- pályán futott neki, amelyről az hírlik, hogy az ugró teljesítményét 3—5 cm-rel növeli. Ami Foss- bury szokatlan ugróstílusát illeti, véleményem szerint minden szépsége és eredetisége ellenére sem ésszerű. Szerintem azáltal, hogy háttal ugrik Fossbury 2—3 centit veszít. A magam részéről azt javasolnám a tehetséges ugrónak, hogy sajátítsa el a hagyományos ugróstílust. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez csak az. én egyéni véleményem. Alekszej Sztrelnyickij —1 APU SAKK, A XXIV. magyar bajnokságon mind a hat nemzetközi nagymester indult. A verseny azonban nem nekik, hanem Forintos Győző nemzetközi mesternek sikerült a legjobban. A következő játszmájában Forintos, az új bajnok. már a megnyitásban újít, gyalogot • áldoz, többlépéses vezérmanőverrel középen tartja ellenfele ' királyát és ' támadással győz. Szicíliai védelem Honfi K. Forintos Gy* Budapest, 1968. 4. Hd4g6, 5. c4 (Az un. Maróczy- felállás a sárkány-változat ellen.) 5. —, Hf6, 6. Hc3, Hd4: 7. Vd4:, d6, 8. b3, Fg7, 9. Fb2, 0—0, 10. Fc2 (Biztosabb 10. Vd2, elkerülve a Fg7 és Vd4 szembenállásából adódó taktikai lehetőségeket. Világos azonban mielőbb be akarja fejezni fejlődését.) io. —, b5!? (Újítás, a gyalogáldozat célja éppen az, hogy világos fejlődését megzavarja. A kirány végül is középen marad.) 11. Hb5: (11. ebire is Fb7 volt sötét terve.) 11. —, Fb7, 12. f3, a6, 13. Ha3 (13. Hc3- ra Hc4:! jöhet.) 13. —, Va5-M 14. Vc3, Vg5! (Újabb gyengítési kényszerít . ki, mert 15. 0—0 nem megy Hh5! 16. Vc2, Fb2: 17. Vb2:, Hf4, 18. g3 — 18. Bf2-re Hh3-r — 18. Hc2 :-rt 19. Vc2:, Vc5-f! miatt és elvés? az a3 huszár.) 15. —, Hh5, 16.VC2, Va5-f 17: Kdl, f5 ♦ 18/ cf BfS: 19. Bfl, Baf8! 20. b4 (Most, vagy az előző lépésben g4 lett volna sötét játékának próbaköve. Sötét Bf3 r- minőségáldozatot tervezte rá, jó támadási esélyekkel.) 20. —, Vb4: 21. Fg7:, Hg7: 22. Bbl, Va3: 23. Bb7:, Ba5, 24. Kel, Hf5! (A huszár bekapcsolódása a támadásba döntő.) 25. Vb2, Vc3! (Újabb finom vezérmanőver. Azonnali 25. —, Vc5?-re 26. g4, Hc3, 27. Bc7: után világos ellentámadáshoz jut.) 26. Bb3, Vc5, 27. B£2, Ba4, 28. Fd3, Hd4, 29. Bb8. Ba3, 30. Fc4 (Erre hatásos befejezés következik). 30. —, Be3-K 31. —, Hb3+! 32. ab: (31 Bb3-ra Bb3: nyer.) 32. —, Bb8: 33. Fd5-f, o6 világos feladta. FLORIAN TIBOK Nehezen érünk ki a télből. — Még maga is panaszkodik? Mit szóljanak a bonyhádi focisták. Az öltözőjük összedőlve, a pályájuk hó alatt. Mondjam tovább? — Még szerencse, hogy a szurkolókat az ökölvívók vigasztalják jó szereplésükkel. — Majd a mai mérkőzésen eldől, milyen jól szerepelnek, íriszen Kaposvárt 18tf-ra győzte le az Előre. / — Ez tévedés? Csak 18:0-ra igazolták javukra a mérkőzést, mivel Kaposvár nem állt ki — Ilyen is létezik? — Igen. Tudniillik Kaposvár abban reménykedett, hogy visszaveszik az NB I B-be, ahonnan finoman „kiejtették”. — Es ezért nem állt ki Kaposvár? — Igen. Még az utolsó percben is bíztak, hogy nem az NB II-ben, hanem magasabb osztályban indulnák. Ezért úszott el a 2 pcmt 18:0-as arányban. — Hót igén, vannak még furcsa dolgok. Például múltkor olyasmit hallottam, hogy sakk- mérkőzést is megóvtak, mert nem volt érvényes sportorvosi engedélye a versenyzőnek. — Ezt komolyan mondja? — Igen. Először én sem akartam elhinni, de papíron bebizonyították, hogy a rendelkezésnek nincs olyan kitétele, hogy a sportorvosi a sakko* zókra nem kötelező. — Nem haltak ki az agyafúrt emberek. — Még ez a szerencse, meri akkor miről beszélgetnénk hétről hétre? — Esetleg arról, hogy milyen legyen a labdarúgó-bajnokság, őszi—tavaszi, vagy tavaszi- őszi. Vtóvégre ez mostanában divatos témav — Es mi a véleménye? — Az, hogy lehet az NB I* esetleg az NB 11-nek jobb az őszi—tavaszi, csak azt nem értem, miért erőltetik, kényszerítik ezt rá például a megyei vagy a járási bajnokságban szereplő csapatokra? Merek fogadni, ha megkérdeznénk a csapatokat, 99 százalékban azt mondanák, hogy a naptári éven belül kezdjük és fejezzük be a bajnokságot. — Dehát miért nem mondja ezt valaki meg nyíltan az MLSZ-ben? — Több okból. Elsősorban nincsenek ott a vidék képviselői — értem alatta a megyei és a járási csapatok képviselőit, másodsorban az MLSZ-t nem nagyon izgatja az alacsony osztályú bajnokság. Nekik is az a véleményük, hogy ez nem az • ő asztaluk, nem tartozik hozzájuk. — Mindez lehet hogy igaz. csak arra leszek kíváncsi, ha nem változik az időjárás, két hét múlva hogy játszanak mérkőzést Kisdorogon, vagy Gyönkön, ahol olyan mély fekvésű a pálya? — Azt én sem tudom, pedig el kell kezdeni, mert 18 csapattal így is alig jut idő nyári szünetre. — Rég hallottam a faddiak- ról. — Pedig tudok két hírt is: van edzőjük Ádám Toncsi személyében. Úgy gondolom, az új edzőt nem kell bemutatni, hiszen az elmúlt években bebizonyította tudását, szakértelmét. A másik: a vezetőség ülésezett, ahol nagy viták után elfogadták a javaslatot; a havat le kell takarítani a pályáról. Csak éppen elfelejtetté'- letakarítani. Különben minden rendben lenne. A csapatnál: még nem volt edzőmérkőzése. Mondjam tovább? — Ebből ennyi is elég. — Pakson is ezt mondta a vizsgáztató az új játékvezetői: feleleteire.. — Annyira rosszul vizsgáztak? — Ellenkezőleg, annyira jól. Állítólag az új játékvezetők feleletei sokkal jobbak voltak, mint akik már évek óta működnek. — Már régóta figyelem és rájövök arra, hogy maga is olyan, mint az egyik járási TS-elnök, aki csak nagyoké* hallgat, ha arról a bizonyos sikkasztásról akarok <részleteket megtudni. — Ami a Szekszárdi környéki sportkörünknél történt? — Úgy bizonyt Úgy látom, egészen jól tudja. Most már csak az érdekel, milyen stádiumban van a vizsgálat? — Ezt a rendőrségtől kérdezze, ők intézik.