Tolna Megyei Népújság, 1969. március (19. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-02 / 51. szám
f,’ gyszer égy nagyon jó barátom szigorúan négyszemközt ^ megkérdezte tőlem, hogy mit jelent ez tt mondat: „Láthassuk, elvtársak, mehessünk előre.. Én nem tudtam, a pontos jelentését. Erre ő azt mondta: — Semmi különöset. Éz a mondat csak, azt jelenti, hogy könnyebb az igét hirdetni, mint ragozni. Ez. régen volt. Akkor még az ige hirdetésén volt a hangsúly. Ha megértették az emberek, ha nem. Egy volt a lényeg, azt értsék, hogy a szocializmusról van szó. És ezt megértették. Ma már a ragozás is fontos. Sőt, a mondatszerkesztés is. Mc már az értekezleteken egyre kevesebb olyan mondat akad, amelybe bele lehet kötni. Ma már az ige ragozása kezd menm, de helyette más okoz zavarokat. Én az utóbbi időben részt vettem több értekezleten, kiállításon., beszélgettem. emberekkel, belelapoztam néhány jegyzőkönyvbe és megállapítottam: még ma is előfordul, hogy mást mondanak az emberek, mint amit gondolnak, pedig ma már mindenki nyugodtan megmondhat mindent.- íme néhány begyújtott mondat. — Ez a gép úgy néz ki, mint a güotin, ezzel szokták 7ci- fejczni- az embereket. Bár csak kifejeznék vele, de le is fejezik. Én egyszer láttam-ilyent. Csúnya látvány volt. — 'Ez: a néni, képzeld, fiatal korában Svájcban született Csodálom- az anyját. És csodálkozom azon, hogy ezt Ttom írták meg az újságok, mint szenzációt. j — jCsúfolódik, pedig én nem voltam kikarikázva a faliújság--':; mint ő.. ■Ezt a mondatot én bekarikáztam, hogy utána minden változtatás . nélkül egy karikatúra alá tegyem szövegnek. ; Engem mindig hamarabb kiszolgáltatnak, mert én régi kußatUs vagyok. - . • Most. én is kiszolgáltatom. A kedves újságolvasóknak, hogy lássák: yiilycn egy, Imftants. — A kakasom le van tartóztatva, a szomszédomnál. De •megkerül ö, ha jó ember. \,f ár a kakast is letartóztatják. A szomszédban. Úgy kell ■ neki) miért ment a szomszéd tyúkhoz. De azért a felesége reménykedik. Azt mondja., hogy megkerül, ha jó ember. Most. már csak egyet nem értek: kakas, vagy ember. Ha ember, akkor miért kakas? — Elkörözök holnap gyónni, mert megyünk as összes elvtársnők. Hát, ha így mondja el a bűnét, akkor nemhogy a pap, de az Isten sem. érti meg: miről is van szó. — Olyan érzélci vagyok, mindenért sírok, ha bántanák. Zárójelben jegyzem meg: én is érzékeny vagyok és én is sírok. ha. bántanák. Sőt akkor is, ha ilyeneket hallóit. És akkor is sírok, ha: — Akasztófahumort csinálták belőlem. Ezt. sem tudom elviselni sírás nélkül: — Láttam én is egy szép rózsát, de nem tudom, hogy szaporodjak tőle. Ezt én sem tudom. Pedig vüágjárt ember vagyok. — Nincs már olyan hideg, kicsit beborosodott. Ki borosodon be? Az, aki mondta? Lehet. Ha így van, akkor elhiszem, hogy neki már nincs hideg, de én azért fázhatom. hisz a bort ő itta meg. — Igen, mind meghalunk, senki sem marad közülünk a földszinten. Ezért mondtam én mindig: építsenek földszint nélküli lakásokat, mert lám, ő is azt mondja,’ senki sem márad a földszinten. — önnek azt üzenik, hogy tegye be a kutya biláncba a nyelvét. , Máig sem tudom., hogy hová kell tennem a nyelvemet. Mindenesetre, ha oda leéli tennem, ahpvá én gondatom-, akkor nagyon szépen fejezték ki magukat. Égy jegyzőkönyvből: — Mellettünk van a Vörös Mtartin utca, ott van a fiú magánylaleása. A fiú borbé. f mondatból előbukkan a jegyzőkönyvvezető egyénisége. ■ Látszik, hogy legalábbis szimpatizál velünk, wert a Martinról is azt gondolja, hogy vörös. De magányos is lehet, mert a fiúnak magánylakása vaja. Ha hozzásegítenék az illetékesek, hogy ne legyen magányofi, biztosan jó férj, vagy feleség lenne belőle, hisz spórolós a lelkem. Még a borbélytól is elspórolta az LY-t. Gondolom a borravalót is sajnálja tőle és ezért otthon magi vágja a. saját haját. — Én már nem közWlceident, a férfiakkal. Nem kellenek nekem. Már tapasztaltam ölet. Sokat közlekedett. Nem szabad. A KISZ is küzd az autóstop ellen. Nem véletlenül, Félti a fiatalokat a tapaszítdatoktól. — Üszköl az ember, üjszköl, és mivégre? j Valóban, miért is üstfkölünlc? ' - * * Állítom-, nem érdemes üszkölni, mert: — A fiam az öntvényben dolgozik, pedig Uradalmi munkát akartak adni neki. Nem adtak, vagy nem fogadta el. Pedi& jó író lett volna belőle, főleg, ha olyan *szép mondatokat tud, mint az édesanyja. — Kijelölöm a személyeket, akik meg motoszkálják a nőket. Ettől valami mtyoszkálni kezd az agijatmJbnn és arra gondolok.: — A fiam olyan szép vinilin kulcsot tud rími a zenetanárnak! Gondolom, hogy elbűvöli a srác a zertetanárt a vinilin kulccsal. Engemi is elbűvöltek, amikor valaki, azt mondta: — Ma. egy hosszúkás {gyűlés volt és kihozták ez amberből a sodronyt. Végre kihozták. Most-már tudom, miért nem volt sodrony a vasb'i’.tban. Valaki!: elrejtették az emberben és egy hosszúkás értekezlet k&lett ahhoz, Ipgy kihozzák beleik. Tisztelettel: Egyre lejjebb Asi exklusiv helyen Vendég: Hát kérem, hozzon nekünk egy üveg francia konyakot, Napóleont, ha lehet. A Courvoisier valahogy nem esetem. Utána természetesen pezsgőt. Persze, azt is franciát! És kérem az étlapot, nagy gusztusom van valami rákféleségre. Később, kevésbé exklusiv helyen Vendég: Igen, igen, lehet egy kis jó olasz vörös bort. Chienti, marsigli! De a hét- puttonyas Szamorodni talán még jobb lenne. És esetleg whisky. De skót legyen, a többit igyák meg az exportőrök. Esetleg másnap, még kevésbé, de még mindig exkluzív helyen Vendég: Kezdjük talán ginnel! S van valami jó badacsonyi, somlói boruk? Szürkebarát is jöhet! És kérem az étlapot! Egy jó sertéssült alighanem nem ártana. Ismét később, nem exkluzív, de nem is rossz helyen Vendég: Á — szóval kékfrankos van? De hiszen remek. Előtte azért innék egy kecskeméti cseresznyét. Utána meg elkelne egy kis porter sör. Ja, és egy pár virslit is szíveskedne. •. És egyre később, ami nem jelenti, azt, hogy nem reggel korán egy elég jó helyen Vendég: Khm, milyen palackos boruk van? Értem, badacsonyi! Azt nem szeretem! Aha, és kékfrankos. Nem, azt sem nagyon... Mi, pecsenye is van palackban? De hiszen ez remek! És hozhat egy dupla bablevest is. Még az előbbinél is később, egy helyen, amit hivatalosan étteremnek és vendéglőnek neveznek. Vendég: Szóval ajánlja a fo- lyóbort? Jól van, hozzon egy fröccsöt! De nem, inkább egy korsó sört. És vagy két pogácsát. És végül egy helyen, ahol — hát istenem — le lehet ülni Vendég: Értem, volt két kisfröccs, három pohár sör és egy sóskifli — értem! De... khm... izé... izé... főúr — kis türelmet kérek, egy telefon az egész. Nehogy azt higy- gye, hogy csavargóval van dolga! Csak egy telefon, és perceken belül kivált a feleségem. .. NAGY S. JÖZSEF Közlekedés a kertvárosban. Nyereségrészesedés után, Gyorsított ügyintézés. — Mi az, megkaptad a náthalázat? — Nem, csak a védőoltást. — Elég erős?