Tolna Megyei Népújság, 1969. március (19. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-14 / 61. szám

25 éve történt A szekszárdi városi képvi­selőtestületi jegyzőkönyvből: „61 rkkgy. vitéz Vendel Ist­ván polgármester bejelenti, hogy március 19-én német csapatok érkeztek városunk­ba. Erről hivatalos értesítést nem kaptunk, miért is a rá­dió bemondását vagyunk kénytelenek elfogadni hivata­los értesítésként. Az elhelye­zésükre vonatkozóan azonban a honvédelmi miniszter úr­tól rendelkezést kaptunk és annak alapján cselekedtük az elszállásolást. A kilengések megakadályozására az állo­másparancsnoksággal együtt mindent megtettünk. Kéri azonban. a képviselőtestület minden egyes tagját, hogy a város lakosságát nyugalomra és rendre intse, hogy az eset­leges súrlódások elkerülhetők legyenek. A képviselőtestület a be­jelentést tudomásul vette.” (1944. március 27-i jegyző­könyvből.) A május 16-án tartott kép­viselőtestületi ülés ismét fog­lalkozott a német megszállás­sal és a következő véghatá­rozatot hozta: „A képviselőtestület a város polgármesterének a pénzügyi bizottság véleményére alapí­tott előterjesztése alapján fel­hatalmazást ad a polgármes­ternek, hogy a szükséges mértékig a költségvetés be­szállásolás rovata terhére a város pénztárából a német ka­tonaság felmerülő nélkülözhe­tetlen szükségleteinek fizeté­sére utalványozhasson.” Az indoklás elmondja, hogy s,a német csapatok parancs­nokságai magyar pénzzel nem rendelkeznék, márkáért pedig nem vásárolhatnak... a csa­patok élelmiszerrel való ellá­tása pedig feltétlenül szüksé­ges. A közigazgatási hatóság a német csapatok ellátására vonatkozólag csak az elhelye­zést illetőleg kapott rendelke­zést, egyéb i-endelkezés nem érkezett.” Továbbiakban el­mondja az indoklás, hogy a megszállók ellátásáról a had­biztosi vonal fog intézkedni, ez azonban még nem épült ki, így az azonnali megoldást a városnak kellett magára vál­lalnia. (Szekszárd megyei város képviselőtestületi jegyzőköny­ve 1944. év.) Megjegyzés: A német meg­szállás első oka a harctéri vesz­teségek folytán a „végső győ­zelembe” vetett hit megrendü­lése, Olaszország átállása volt. A második — és egyáltalán nem kisebb jelentőségű — ok az volt, hogy a hitleri birodalom kép­telen volt a közélelmezési prob­lémákat megoldani, pihenésre szoruló csapatainak felfrissíté­sét a közvetlenül támadott Né. metországban biztosítani. Már­cius 19-e után tömegével érkez­tek Magyarországra a fronton kifáradt, részben felőrlődött csa­patok katonái, hogy itteni pi­henés után újra fxontra dob­hassák őket. E két célból itt levő csapatok ellátását — mint a jegyzőkönyvekből láthatjuk — a németek a magyar kormány­ra, a kormány pedig hallgató­lagos magatartásával az egyes városokra, községekre, hárította át, 50 éve történt A szálkai körjegyző 221/1919 jelentése a bonyhádi főszolga­bíróhoz: „A kiküldött nemzetőrség élelmezése ügyében kérek sür­gős intézkedést. A tegnapi nap tt volt hadnagy és főhadnagv irak a bíró előtt kijelentettél' ’’Ogy az élelmezés meg lesz éritve, ma itt volt a százados úr, és kijelentette, hogy a köz­ség köteles azt, viselni. Miután ez tetemes költségre rúg, melynek fizetését a község nem hajlandó teljesíteni és mert a kocsmárosnak a kész­lete elfogyott, a bírónak meg­hagytam, hogy a nemzetőröket a házakban szállásolja el és úgy legyenek élelmezve, a bí­ró ma harmadszor jelent meg nálam és kijelentette, hogy nem tudja őket elszállásolni, mert a nép ellenkezik. Ma es­te itt volt nálam a hadnagy úr és szemrehányást tett, hogy én nem törődöm velük, azért van mindez. Ez a szemrehá­nyás engem nem illethet meg, mert én az elöljárókat felvi­lágosítottam, hogy ml célból van itt a Nemzetőrség és hogy illő volna őket békés úton és szépszerével élelmezni és ha nem volnék torokgyulladásos lázas állapotban, kimentem volna ebben az esős időben a házakba intézkedni, amit azonban az elöljárók megtet­tek, de eredménytelenül. Ma megszűnt az az idő, hogy a jegyző a nép akaratával szem­behelyezkedhet, amit a kikül­dött tisztnek tudomására iE hoztam s minthogy mégis en­gem okoz, kérem főszolgabíró úrnak azonnali intézkedését, s a helyszínre való kiszállá­sát.” (9881 1919 völgységi főszol­gabírói szám.) / Megjegyzés: Az ötven év előtti tavaszi napok zavaros képét mutatja ez az irat. A főszolga­bíró nem vette tudomásul, hogy a népnek már nem lehet pa­rancsolni, két nap múlva meg­jelent Szálkán és a községet utasította a költségek fedezésé­re. Meg kell jegyezni, hogy 1918 őszén a lakosság nagy ál­dozatok árán maga sürgette és segítette a nemzetőrség felállí­tását. ez a karhatalom azonban fokozatosan a jobboldali tisztek vezetése alá került és egyálta­lán nem a forradalmi vívmá­nyok védelmét szolgálta. Külön figyelmet érdemel, hogy a jegy­ző arra hivatkozik: megszűnt önkényuralma a község lakos­sága fölött. Az is figyelmet ér­demel: a lakosság egyszerűen ellenszegül a szolgáltatások tel­jesítésének. Mindez igen mély­rehatóan mutatja, hogy a két­arcú állami vezetés a tömeg­bázisát régen elvesztette, el­vesztette a kiszolgáló hivatali apparátus vak engedelmességét is. 100 éve történt A dunaföldváriak száz év előtti panasza a Honvédelmi Minisztériumhoz: „A katonaságot állandó szál­lással ellátni a legsúlyosabb és nálunk a legi'gazságtalanabb teher. Súlyos, mert morális és vagyoni érdekünket egyaránt sújtja. Ezer és egy példa iga­zolja, hogy a munkától elszo­kott heverésző katona a csa­ládi körbe veszedelmet és er­kölcstelenséget hoz be. Aki a katonának gyertyát,. sót, fát, ágyat, ételébe főzeléket, zsírt és lisztet kénytelen adni s emellett naponkénti egy kraj- czárért keservesen tűrni tar­tozik azt, miként szorítja ki a katona a gazda saját mar­háját a szabad ég alá, — ezen teher és kellemetlenség mel­lett méltán jaj dúl fel ... és kérdezi azt, valyon az írott malaszt magyar országba már valaha életbe léptettetik-e? . .. Hogy Dunaföldvár mezőváro­sának lakóssai valami bünte­tésre méltó emberek volná­nak, azt mi nem érezzük és nem äs képzelhetjük, hacsak a katona tartással azért nem büntettetnénk, hogy az 1848/49 évi szabadság harczban a haza és a törvények védelmére más ’ ;özségeknél némileg erélyeseb­ben léptünk fel... kénytelenek vagyunk a főméltóságú mi­nisztériumhoz folyamodni az iránt, hogy ... a katonaságnak tőlünk leendő azonnali elhe­lyezését elrendelni ... méltóz- tassék.” (Alispáni iratok: 97/1969. szám.) Megjegyzés: A katonatartás elleni tiltakozás másik, az ötven évvel ezelőttitől lényegesen el­térő az itt említett irat. A cs. és kir. hadsereg a kiegyezés után vált az összmonarchia véd- erejévé. Szervezése, elhelyezése ennek érdekében történt. Duna­földvár kétségtelenül a szabad­ságharcban valo~ részvételével érdemelte ki, hogy helyőrséget kapott. Ekkor a katonák igen kis részét helyezték el lakta­nyákban, feladatuk ebben az időben még jó részben rendfenn­tartás, a napi politika karhatal­mi úton való biztosítása is volt. Jól írják a panaszosok; a heve­résző katonákat tartották el há­zukban. Még nehezebbé tette ezt a helyzetet, hogy legtöbb­ször nem magyar katonák ke­rültek a magyar falvakba, eze­ken a helyeken még jobban ki­élesedett a helyzet. A kérvényt aláíró 24 dunaföldvári olyan jo­gos sérelmeket hoz fel, melyek sok más hasonló panasszal együtt arra késztették a kor­mányt, hogy a katonákat, leg­alább is béke idején laktanyák­ban helyezze el. Régen történt Csányi László kir. biztos le­vele 1848. július 1-éről, Nagy­kanizsáról Augusz Antalhoz, Tolna megye első alispánjá­hoz: _ „ Vegye ön legforróbb haza­fiúi köszönetemet a nemzeti őrsereg előállításában kifej­tett buzgó igyekezetéért, jól­lehet dicsekedve említhetem biztosságom alatt levő minden megyéknek lelkes fáradozá­sát a nem csekély erő feszétést követelő nagy munka körül, mégis az igazság iránti köte­lességem érzetében — meg kell vallanom, hogy az ön kor­mányzása alatt levő megyét szív emelő példa képp tekin­tem, mert nemcsak a pontos kiállítás körüli eljárás, hanem azon pénzbeli segély, mellyel szegény magyar kincstárunkat, őrseregét egyelőre ellátván, megkémélé a fizetés tül tün­teti ki önöket mások felett.” (1848. július 3-án érkezett szám nélküli levél.) Megjegyzés: A fenti példákkal ellentétben ebből a levélből vi­szont azt lehet kiolvasni, hogy amikor valóban a szabadságról, a haza ügyéről, az önkény el­leni harcról vglt szó, ez a me­gye nemcsak katonát állított, hanem, tudva a kormány pénz­zavarát, a kiállított katonaság zsotdját önként magára vállal­ta. DR. PUSKÁS ATTILA A Szekszárdi Állami Gaz­daság felvesz: kőműveseket, ácsokat, vasbetonszerelőt, építőipari gépkezelőt, építőipari segédmunkásokat. Jelentkezés: Szekszárd, borkombinát, építési osz­tály. (166) Népújság 4 1969. március 14. — Érdekes, nem szeretem, de nem is gyűlölöm — válaszolta Christie eigonaoiKuüv«. -— i-innak idején bizonyára nem is vallhatott másként, életének kockáz­tatása nélkül. A szindikátus nem sokat teketóriázik... — És miért tételezed fel róla, hogy időközben más belátásra került, s hajlandó lesz visszavonni terhelő vallomását? — Nem tudom, hogy sikerülni fog-e, de beszélnem kell vele. Feltétlenül beszélnem kell vele. Annak ide­jén a tárgyalás előtt nem volt alkalmunk beszélni. — Ha kíváncsi vagy a véleményemre, csak annyit mondok, hagyd ezt az ügyet nyugodni, ne kavard fel újra. Inkább tarts velem. Van némi megtakarított pén­zem, abból elélünk egy ideig. Később, ha már feledés­be került a szökésed, valahol nyugaton munkát vál­lalsz, és nyugodtan élsz. Los Angelesben, vagy San Franciscóban. Akár akkor is együtt lakhatunk.,. — Előbb rendbe kell hoznom ezt a dolgot. Maggie megtartotta a szavát. Tíz perccel a beszél­getés után már szabad volt, megvált állásától. A la­kókocsi elé fogta Chryslerjét és hamarosan a városon — 271 — kívül jártak. Christie a hálókocsiban maradt; elrej­tőzött a szekrényben. Egy órával később, amikor már besötétedett és messze jártak Phoenixtől, előjött rejtekhelyéből. Az ágyra vetette magát és a kocsi robogásának egyen­letes ritmusa csakhamar mély álomba szenderítette. Nem tudta, hány óra hosszat aludt. Arra ébredt, hogy szörnyen fázik, s a kocsi áll. Felült az ágyon, és kinézett az ablakon. Sötét éj­szaka volt. Havas hegyoldal zárta el a kilátást, s a sötétben a hóborított fenyők vonalai rajzolódtak ki. Csak akkor vette észre Maggie-t az ágy melletti széken. Megragadta a kezét, — Becsapott, az orromnál fogva vezetett — mond­ta szemrehányóan. — Hol vagyunk? — A Grand Canyonban. — Miért hozott ide? Hiszen megígérte, hogy el­visz Las Vegasba. — Légy észnél fiacskám. Könnyen lehetséges, hogy ma éjszaka ellenőrzik a Las Vegas felé vezető utakat, Azt bizonyára nem tételezik fel rólad, hogy a hegyek közé mentél. Egyszerűen úgy fogunk itt viselkedni, mintha turisták lennénk. — Hajlandó-e rögtön indulni Las Vegasba, vagy nem? — Csak nem engedem meg, hogy a vesztedbe ro­hanj! Christie szó nélkül összeszedte a holmiját és az ajtó felé indult. — Állj meg Jim egy pillanatra — szólt Maggie és elállta az utat. — Van egy javaslatom: itt töltjük az éjszakát. És ha holnapig nem gondoltad meg magad, ha holnapig nem jutsz jobb belátásra, akkor elvisz­lek egyenesen Las Vegasba. — 272 — — Nagyon hideg van itt a hegyek között. Maggie az ajtó közeléből a lakókocsi belseje felé kényszerítette Christie-t. — Ha fázol, összebújhatunk. Vagy irtózol tőlem? Nyugtalanság kerítette hatalmába Christie-t. Tor­ka kitűzésedéit és kiszáradt. Elfelejtette Las Vegast, elfelejtette, hogy szökött fegyenc, csak a kínálkozó nőt látta. Ha egy egészséges, fiatal férfi két évet töltött Ivy Bluff-ben, nem nagyon válogatós. * Las Vegasban felkészültek Christie érkezésére. A bűnözők szindikátusa kezdetben nem nagy je­lentőséget tulajdonított annak a hírnek, hogy Christie tizennyolc társával együtt kitört a börtönből. Biztosra vették, hogy a többi szökevénnyel együtt hamarosan ő is kézrekerül. De amikor értesültek, hogy az egyik kitört fe- gyenccsoport New Mexicóban és Arizonában bukkant fel, számoltak azzal a lehetőséggel, hogy előbb-utóbb Las Vegasba érkezik. A szindikátus kémjei utasítást kaptak, tartsák szemmel a vasútállomást, a repülőteret, az ország­utakat, a szállodákat és a moteleket. Ez meglehetősen nagy feladat elé állította őket. mert szombat lévén, tízezrével tódultak az emberek a gyönyöröknek és a szerencsejátékoknak ebbe a paradicsomába, hogy játékautomatákkal, vagy kár­tyaasztaloknál szerencsét próbáljanak, vagy végignéz­zék és meghallgassák valamelyik világhíresség mű­sorát. Az autók rengetegében senki sem figyelt fel a lakókocsit vontató Chryslerre. A szindikátus tagjai közül senkinek eszébe sem jutott, hogy Christie la­kókocsin érkezett Las Vegasba. — 273 —

Next

/
Thumbnails
Contents