Tolna Megyei Népújság, 1969. február (19. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-07 / 31. szám
V Téli kiképzés az egyik klubban. Tigrisugrás. Ismerkedés az ernyővel. Kicsi bontja a nagyot. Ejtőernyős tanulók ugrásokat végez a tornaszereken, a végén már álmában is tud szaltózni. Közben megerősödik, ügyesedik, nő az állóképessége. A kiképzés után minden tantárgyból vizsgázik. Csak ha mindenből Manapság, amikor az ember a fizikailag alkalmas-e. Ha igen, ak- Holdat ostromolja, s minden bi- kor részt vehet a tantermi kiképzé- zonnyal sétát is tesz rajta a közel- sen, amely ősszel kezdődik, tavaszig jövőben, a repülés milliók fantáziá- tart. ját mozgatja meg. Az idősebbek be- A kiképzés elég bonyolult és ne- ietörődnek a válto2tathatatlanba: ők héz, de alkalmasság esetén akarat mér aligha repülhetnek más boly- i «óra. Viszont a fiatalokat szinte korlátlan távlatok hívogatják. Az űrhajósmesterség a jövőben nemcsak a szovjet és az amerikai fiatalok kiváltsága lesz minden bizonnyal. Persze ahhoz, hogy valaki feljusson a kozmoszba, előbb ' meg kell tanulnia elszakadni a földtől, és oda épségben visszatérnie. Hazánkban is számos lehetősége van a fiataloknak arra, hogy megismerkedjenek a repülő-, az ejtőernyős sporttal. Aki nem jut fel a kozmoszba, vagy nem lesz belőle világbajnok, az sem bánja meg: erős, edzett ember válik belőle. Az ejtőernyős sportot a bátor emberek sportjának is nevezik, nem véletlenül. Sénkf nem születik erősnek, izmosnak, de még bátornak sem. Az a 15—16 éves fiú, vagy lány, aki bekopogtat \ a lamely ik repülő- szorgaiom dolga az egész. Elmé- sikeresen szerepelt, akkor jöhet az klub ajtaján és ejtőernyősnek jelent- ietí és gyakorlati része van. Ismer- ugrás. Az őszi—téli tanulás után vár- kezik, többnyire éppen olyan vé- kedik az ernyővel, megtanulja a haj- ja a fiatalokat a repülőtér, a néhány konvka é<? bátortalan mint a tühhi lítgatást, csomagolást és egyéb ra- napos tábor. Először „csak" nyolcszáz * yK es oatortaian, mint a tODDi. vasz dolgokatt ha mlndezt nem tud- méterről ugranak, később hatszázMint minden más sportnál, úgy — ja> sok minden lehet felőle, de ejtő- ról, ha ez jól megy akkor már sza‘sőt alaposabban — itt is megvizsgálja “ ernyés aligha. A tornateremben meg- bad ugrás következik. Később, a legaz orvos — egészséges-e, szellemileg, tamilja a lábra esést, bátorságnevelő jobbak teljesítményugrással foglalkoznak, cei és stnugrast gyakorolnak. Vérbeli sportolókká válnak. Izgalmas, érdekes, bátorságot, erős, egészséges fiúkat, lányokat nevelő sportág. Aki megszereti közben a repülést, az előtt nyitva az út — repülőiskolára jelentkezhet. Hazánk számos kitűnő sport- és hadipilótája ejtőernyős korában választotta örök szerelméül a repülést. A. F. Á rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 8.20: Francia operamuzsika. 9.18: Josephine Baker hangversenye Berlinből. (Hangfelvétel ismétlése). 10.10: Sétálunk, sétálunk. .. Óvodások műsora. 10.30: Édes anyanyelvűnk. Lő- rincze Lajos műsora. (Ism). 10.35: Kentner Lajos Chopln-müveket zongorázik. 11.00: Iskolarádió. 11.35: Kodály : Concerto. (Budapesti Filharmóniai Társaság zkra, vez.: a szerző). 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: Vita a korszerű mezőgazdaságról. 13.21: Bach-müvek. 14.00: Magyar dalok a XIX. századból. Csajbók Terézia énekel. 14.14: Kóruspódium. A Vándor-kórus énekel, vez. Révész László. 14.30: Zsibongó. A Gyermekrádió műsora napköziseknek 15.15: üZKNEtek. A mikrofon előtt: Boros Anikó. 15.55: Falusi délután. Vadrózsaágak. Tamási Áron műveiből. Bevezeti: Féja Géza. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.15: Wilhelm Kempff zongorázik. Liszt: Vándorévek — részletek. 17.40: Nyitott stúdió. Petress István műsora. 18.00: UJ Zenei Újság. 18.40: Radnai György nótákat énekel, Bálint János cimbalmozik. 19.30: Frank Sinatra lemezeiből 19.42: Párbeszéd az éterben. — Zwiegespräch im Aether. A Magyar Rádió és a Berliner Rundfunk közös műsora. 21.03: Életem, találkozásaim. A mikrofon előtt: Szigeti József. IV. rész. 21.47: Csárdások. 22.20: Baba vásár. Részletek Nádor—Kulinyi operettjéből. 23.00: Reger: Változatok és fúga egy vidám HUler-témára. (Lipcsei Gewandhaus zkr). 23.45: Népdalok. PETŐFI RADIO 10.00: Egy éj Velencében. Johann Strauss operettjének rádióváltozata Rendező: Horváth Adám. 11.47; Népi zene. 12.02: Kamarazene. 12.45: Alkotóműhelyben. Németh József festőművésszel beszélget Ambrus Tibor. 13.00: Könnyűzene. 14.00: Kettőtől hatig. •. A Petőfi rádió zenés délutánja. 18.10: Népi zene. 18.40: Láttuk, hallottuk. Színház-, film- és képzőművészet-kritika. 19.00: Hangverseny a stúdióban. Házy Erzsébet énekel, MeizI Ferenc klarinétozik, Miskolczi Margit és Hepke Péter zongorázik. 19.40: Filmzene. 20.33: Schmitt: öt refrén leánykarra és zongorára. Claudo Kahn — zongora, vez.: Jacques Besson). 20.49: Tánczene. 21.43: A pápai tekintély válsága. Gellert Endre írása. 21.58; Wilhelm Kempff zongorázik. Mozart: B-dúr zongoraverseny. Beethoven: c-moll zongoraverseny. URH 18.10: Tánczenei koktél. (Ism). 18.55: URH zenei kalauz. 19.35: Zenekari muzsika. 20.20: Húsz nagy opera — húsz nagy karmester. VI. Wagner: Parsifal. Vezényel: Hans Knapperts- busch. n., ül. felvonás. MAGYAR TV 8.05—10.20: Iskola-tv. 13.10—15.20: Iskola-tv. 17.25: Pedagógus-továbbképzés. 18.00: Hírek. 18.05: Kuckó. 18.25: Minden százalék — tízezer ember. Filmösszeállítás. 18.40: Szibe- nik keskeny utcáin. Jugoszláv kis- film. 18.55: Esti mese. 19.05: Anna Moffo a stúdióban. 19.25: Vendég- asztal. Hol tart ma a magyar mező- gazdaság? 20.00: Tv-híradó. 20.2«: Negyven perc a Fővárosi Operettszínházban. Részletek új zenés játékokból. 21.00: Műkorcsolya Európa- bajnokság. Jégtánc (szabadon választott gyakorlatok). Kb. 22.00: Tv- híradó. 2. kiadás. JUGOSZLÁV TV 17.45: Gyerekeknek. 18.15: Hangverseny fiataloknak. 19.00: Tudomány — 69. 20.35: Műkorcsolya EB. 22.00: Maigret felügyelő. OSZTRÁK TV 18.00: MI. 18.20: Jó éjszakát, gyerekek! 18.50: Vadnyugati paródia. 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: Az áruló. (3. rész). Tv-Játék 3 részben. 21.20: Világeseményekről. 22.30: Tv-híradó. 22.40: Apropo. Film. Aktuális filmesemények. 23.25: Korcsolya Európa-bajnokság. Jégtánc. Kész a csomag, de a felcsatolást is tanulni kell. (MTI Foto — Pálfai Gábor felvételei) Harminc centiméteres hóban Máza-Szászvár—Kaposvári Vasas 4:0 (2:0) Mázán találkozott a két csapat. Az időjárás nem kedvezett, hiszen harminc centiméteres hóban került sor a mérkőzésre, ahol áz első' félidőben a hazaiak így * kezdtek: Süveges — Mucker. Kővári. Bocz, Bakó. Nagy I., Szőcs, Weber, Németh, Kerkai, Szabó. A hazaiak lényegesen jobb 'erőn- éte már az első félidő közepén észrevehető volt. Németh, majd Szabó góljával 2:0-ra vezetett a bányász- csapat. A vendégek még jobban tőin ürítették védelmüket, hogy a további gólokat elkerüljék. A második félidőben Képíró — Jónás, Kővári, Bocz, Bakó, Molnár, Oglizán, Wéber, Németh, Nagy II. és Szabó Összeállításban tovább nőtt a hazaiak fölénye, és Jónás, majd Wéber góljával alakult ki a 4:0-ás végeredmény. A mérkőzés nem felelt meg céljának, mért az ellenfél hamar kifulladt, a hazaiak döntő fölénybe kerültek. Csak erőnlétileg felelt meg a valálkozó a hazai csapat számára. Vasárnapra a Dombóvári Sparta- cust várják Mázára. A mérkőzés azonban — előreláthatólag — elmarad. mivel jelenleg már ötven centi- méteres hó borítja a mázai pályát. Hirdessen a Tolna megyei NÉPÚJSÁGBAN ! nélkül nincs élet! Nálunk vásárolja meg a szivattyút, házi vízellátó berendezéseket, kutakat. Nagy választékban kaphatók a FŐVÁK0SI VAS- ÉS EDÉNYBOLT VÁLLALAT szaküzleteiben. VII. Majakovszkij u. 49. Telefon: 221-847. Nyitva : hétköznap 8.30—16.30 szombat 8.30-15 Telefon: 424 936. Nyitva: hétköznap 8—17 azom hat 8—15 Telefon: 119 633. Nyitva: hétköznap 9—18 szombat 8-15 VII. Thököly u. 26. XIII. Véd u. 1. SZAKTANÁCSADÁS! (114) Vásároljon mindent egy helyen: a szövetkezeti áruházban! Áruházunkban mindenkor bő, választékos árukészlettel várjuk kedves vásárlóinkat. Az áruház árusítási köre: Férfi-, női és gyermek-készruhák, férfi-, női, gyermekcipők. Pamut, gyapjú és szintetikus méteráruk, lakástextil. Férfi, női és gyermek alsó és felső kötöttáru, fehérnemű, divatáru. Rádió, televízió és egyéb híradástechnikai gépek, elektromos háztartási gépek, kerékpár, motor- kerékpár és alkatrészek, edényáruk. háztartási eszközök, tüzelési cikkek, üveg és porcelánáruk. Élelmiszer és háztartási cikkek. Niagy értékű cikkek hitellevélre is vásárolhatók, hitellevél a helyszínen beszerezhető. Gyors, pontos, figyelmes kiszolgálás. 'ngyenes házhoz szállítás és szaktanácsadás. ■Szövetkezeti tagok részére vásárlási visszatérítést adunk. Megnyílt a Paksi Szövetkezeti Áruház Keresse fel áruházunkat! A nyitás napjától 30—40—50 százalékos árengedmény egyes árucikkekből — két héten keresztül! PAKS ÉS VIDÉKE Általános fogyasztási és értékesítő szövetkezet (98)