Tolna Megyei Népújság, 1969. február (19. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-01 / 26. szám

Ez történt Sztálingrádnál 5. ÉS PAULUS KAPITULÁL Az időközben odavezényelt szovjet benzinszállító autókból feltöltötték a németek gépkocsi­jait. Mindegyik autóra két zász­lócska került: egy fehér és egy vörös. Mindegyikbe két külön ■kiválasztott tiszt ült — egy szov­jet és egy német és vitték a tűz- .szüneti parancs kópiáját. A gép­kocsik elindultak és ahogy a frontvonal mentén végighalad­tak, egyre messzebb távolodott a tüzérségi tűz. És egyszeriben furcsa csend támadt a fülünk­ben. Hónapok óta először érez­hettük ezt. a csendet. Csak időn­ként hallatszott tompa moraj észak felől. Nem maradt más hátra, mint .néhány protokoll jellegű kérdést eldönteni. A hitlerista tábornokok kijelentették, hogy vendégeik­nek tekintenek bennünket és ragaszkodnak hozzá, hogy az ő autójukban utazzunk Sumilov tábornok törzskarához. — Nem. uraim — hangzott Éaszkin tábornok ellenvetése. — Önök a vendégek, igaz. hogy hi- vatlan vendégek, ezért ha tetszik, ha nem. a mi járműveinken kell megtenniük az utat. — Az akkor 53 éves Paulus sápadtan, merev arccal, termé­szetellenesen egyenes testtartás­sal ielent mea. Biccentett egvet a felével és helvet foglalt az első autóban. A gépkocsioszlop nyom­ban elindult. Én azt a parancsot kaptam, hogy maradjak hátra és Adam ezredes r segítségével tisztázzak még néhány formaságot, majd Paulus könnyű, terepjáró kocsi­ján menjek a hadsereg törzskari épületébe. A munka kicsit hosz- szünak bizonyult. Hogy időt nyer­jek, elhatároztam, hogy nem az úton, hanem toronyiránt vágok át. A terepjáró kocsi időnként érintette a kacskaringózó utat, amelyen hosszú sorban haladtak a foglyok. Egyik kilométert a Irta: V. Sztyepánov tarta­lékos százados, a Sztálin­grádnál harcolt 7. gárda- hadsereg törzskarának tol­mácsa. másik után tettük meg és se vége, se hossza nem látszott a fog­lyok tömött sorainak. Beszédbe elegyedtem Adam ez­redessel. Különösen az érdekelt, hogyan jutott Paulus a kapitu­lációra vonatkozó döntésre. Az ezredes szavaiból kitűnt, hogy a 6. hadsereg parancsnoka azok­hoz a német hivatásos tisztekhez tartozott, akik nem osztották Hitler kalandor stratégiáját. Hit­ler inkább a „kiváltságosok" adottságaira, az ösztönökre és a jósok, az asztrológusok jövendö­léseire hallgatott, semmint hogy kikérte volna a régi Wehrmacht tapasztalatainak tanácsát. Még mielőtt beköszöntött volna az ősz. amikor világossá vált, hogy a ’gán való átkelés terve ku­ck c fulladt, Paulus rádöb­bent arra. milyen veszélyes hely­zetbe sodródott hadserege, amely hosszú ékként hatolt védelmünk­be. Nem egyszer javasolta Hitler­nek, hogy még a hideg beállta előtt vonják ki a csapatokat Sztálingrádból, elkerülve ezzel a fenyegető pusztulást. Hitler azonban hallani se akart erről. Ragaszkodott ahhoz, hogy bármi áron tartsák a Volga-par- ti hídfőállást s abban remény­kedett, hogy tavasszal újra kez­dődhetnek a hadműveletek. Az utolsó pillanatban, amikor az összeomlás elkerülhetetlen vol­ta teljesen nyilvánvaló lett, a Führer megengedte Paulusnak, hogy Berlinbe repüljön. Ez né­hány nappal a kapituláció előtt történt. Paulus azonban elhárí­totta a meghívást: katonáival maradt. Adam, ezredes szerint Paulus január 31-e előtt az utolsó na­pokban senkivel sem beszélt. Egész idő alatt le nem hunyta a szemét, bunker-irodájában éj­jel-nappal föl-alá járkált. Csak akkor jelent meg, amikor utolsó döntését akarta bejelenteni, majd újra bezárkózott. ... Két nappal később, február 2-án megszűnt létezni az északi hadseregcsoport is. Teljes ku­darccal végződött Hitlernek az a kalandor terve, hogy Sztálingrád elfoglalásával keletről bekeríti Moszkvát. * És íme néhány adat. erről a történelemben egyedülálló csatá­ról: Sztálingrád falainál az ellen­ség 182 ezer katonád és tisztje lelte halálát, több mint félmillió volt a sebesült. A szovjet hadse­reg 1450 ellenséges tankot, több mint ezer ágv-* 1337 repülőgépet semmisített meg. És még egy tény: abban az idő­pontban, amikor a bekerítés megtörtént. Paulus hadserege kö­rülbelül 300 ezer katonából és tisztből állt. Kiderült, hogy a be­kerítést végrehajtó szovjet, csa­patok létszáma ennél lényegesen kevesebb volt... így ért véget a nagy Volga- parti csata, amely hat és fél hó­napon át tartott. Kezdetét vette a fasiszta területrablók teljes ki­űzése a Szovjetunió földjéről. Fordította: Szász József Néptáncbemutató Budapesten is tapsoltak A közelmúltban Budapesten a Fővárosi Művelődési Ház bemu­tató színpadán szerepelt a Szek­szárdi Szövetkezeti Táncegyüttes. A budapesti fellépés mindenkép­pen elismerést jelent: azt bizo­nyítja, hogy az együttest számon tartják a megyehatáron túl is, felsorakozott a. néptáncmozgalom élvonalához. Szekszárdi Kórház pályá­zatot hirdet- beruházási és felújítási csoport- vesetői, valamint diszpécseri állásokra• A beruházási és felújítási csoportvezetői állásra oki. mérnöki oki. építészmérnöki, ill. oki. gépészmérnöki dip­lomával, valamint beruhá­zási és felújítási ügyintézői gyakorlattal rendelkezők pá­lyázhatnak. A diszpécseri állásra mérnök, mérnök-közgazdász, ill. köz gazdaságtudományi egyete­mi diplomával, esetleg fel­sőfokú technikumi végzett­séggel rendelkezők pályáz­hatnak. Az állások alapbértétel? 1600,— Ft és 2900— Ft kö­zött van. Pályázatokat a szekszárdi kóriláz igazgerő- jához kell benyújtani. (35) Szabadi Mihállyal, az együttes vezetőjével a fővárosi fellépés visszhangjáról, munkájukról, ter­veikről beszélgettünk. — Minek köszönhető a meghí­vás? — Budapesten azok az együt­tesek mutatkoztak be, ame­lyek az Országos Szövetkeze­ti Fesztiválon a legjobb eredményt érték el. Az elmúlt évben Balatonföldvár utá\i a ta­tai fesztiválon, majd Szekszárdon is nagyon szép sikerrel szerepel­tünk, előkelő helyezéseket értünk el, koreográfiái díjat kaptunk. Azt hiszem, ennek a sikersoro­zatnak köszönhető, hogy most al­kalmunk nyílt fővárosi bemutat­kozásra. Őszintén szólva megle­pett bennünket, hogy fiatal együttesünket ilyen megtisztelte­tés érte, mert ez azt is jelenti, hogy rövid idő alatt sokat fej­lődött a csoport. Kicsit meg is ijedtünk tőle, mert úgy éreztük, eddigi jó eredményeinket meg kell védeni a fővárosban, szak­mai közönség előtt, s nem sok idő jutott a felkészülésre. — Sikerült a bizonyítás? — Nehéz erről nekem, az együttes vezetőjének úgy beszél­ni, hogy szerénytelenségnek ne tűnjön az, amit mondok. — Tehát sikerült. — Igen. Annak ellenére, hogy az utazástól, a próbáktól eléggé fáradtak voltak a gyerekek, min­den a lehető legjobban ment. Tartottunk a szigorú kritikától, így az előadást követő szakmai értékelés meglepetést okozott: né­hány, szinte jelentéktelen hibá­tól eltekintve szakemberek csu­pa dicséretet mondtak. Jólesett az elismerés, önmagunkat is iga­zoltuk egy kicsit: nem volt vé­letlen a szekszárdi táncfesztivá­lon megszerzett első helyezés. A szekszárdi közönség előtt már ismert „Sapkás verbung” a fő­városban is osztatlan sikert ara­tott, különösen szerkezeti felépí­tését, a zene és a tánc egységét emelték ki a szakemberek. Vj kezdeményezés műsorunkban a színes népdalcsokor: négy kis­lány egy szólamban, zenekíséret nélkül adja elő a legszebb sár­közi népdalokat. Megint csak a szakmai értékelésre hivatkozók: igényes, színvonalas teljesítmény­nek tartották. — Hogy fogadták Budapesten a Tolnai szvitet? — Egyöntetű szakmai elisme­rést kapott. Igaz, nagyon szépen sikerült, a lelkűket is beleadták a gyerekek. Azt egyébként az értékelésnél is külön kiemelték, hogy az együttes minden tagja átéléssel, szenvedéllyel, érzelmi telítettséggel táncol. Igazságtalan lennék, ha azt állítanám, hogy eredményeink csak a táncosok­nak köszönhetők. A Thész László vezette zenekarnak pontosan olyan része van a sikerben, mint nekünk. Ezért külön is megdi­csértek bennünket: a kíséret ala­pos és gondos zenei előkészíté­séért, kidolgozásáért. — Most mire készülnek? — Soha nem lehet elég korán kezdeni, már alapozunk a U. szekszárdi táncfesztiválra. Az idén újból meghívtak bennünket a balatonföldvári folklórfesztivál­ra, részt veszünk a helikoni ün­nepségeken is. Áprilisra pedig elkészül az együttes önálló mű­sora, amelyet a megye több köz­ségében szeretnénk majd bemu­ÍQ/ijJl-Tf r © e (D. Kónva> Mivel felszólítás nélkül, önként felajánlotta a lakás át­kutatását, White tudta, hogy a házban nem talál semmi nyomravezetőt. Ezért csak futólag nézett be minden szobába, majd így szólt: — Szóval, nem hajlandó többet mondani? — Nincs mit mondanom. — Ahogy tetszik. De ha felesége holnap reggelig nem kerül elő, kénytelen leszek önt kihallgatni. Akkor már hi­vatalosan. Órájára pillantott. — Most nincs időm tovább foglalkozni az üggyel. A helikopter vár, még ma este vissza kell térnem Washing­tonba. De holnap újra itt leszek. — Remélem, akkor már nem fog azzal gyanúsítani, hogy meggyilkoltam a feleségemet. — Minden eshetőséget számításba kell vennem, bár­mennyire is képtelenségnek látszik. Tehát holnap délelőtt újra találkozunk, Mr. Katzer. Jó éjszakát. Még egyszer az órájára pillantott, és gyors léptekkel távozott. Azt a benyomást akarta kelteni, hogy sietős a dolga. — 166 — — De valamivel távolabb megállt, és egy fatörzs mögé húzódott. Onnan megfigyelhette Katzer házát anélkül, hogv Katzer őt megláthatta volna. Felkészült arra, hogy sokáig kell várakoznia. Nagy kedve lett volna rágyújtani, de óvakodott tőle. hogy a gyufa fellobbanó lángja ne árulja el. Elgondolkodott az eseten. Egyáltalán nem volt megelé­gedve magával. Semmit sem ért el azzal, hogy burkoltan gyilkossággal gyanúsította Katzert. Természetesen egy pillanatig sem hitte, hogy Katzer el­tette láb alól a feleségét, a gyanúsítással csak az volt a célja, hogy vallomásra bírja. És mi volt látogatásának eredménye? Felkeltette Katzer gyanúját, úgy, hogy valószínűleg az éjszaka folyamán nem hagyja el a házát. White-nak lúdbőrözött a háta, arra a gondolatra, hogv esetleg egész éjszaka lesben kell állnia. Olyan fáradt volt, hogy állva is majdnem elaludt. Jó erős kávéra vágyott ^Nem aludt azóta, hogy a fegyenckitörésről befutott az első jelentés. Annak pedig már hatvan órája. Hatvan óra alvás nélkül... Erősen küszködött a fáradtsággal és az álommal, de menten éber volt minden érzéke, amikor fél órával később Katzer kilépett háza kapuján. Látta, hogy Katzer óvatosan körülkémlel minden irány­ban, mielőtt kocsijába szállt. White még jobban a fa árnyékába húzódott, amíg Katzer elhajtott mellette. Azután a seriff kocsijához rohant. A motor rögtön gyúj­tott. Óvatosan követte Katzert. Nagyon kellett ügyelnie, hogy ne tévessze szem elől a meglehetősen gyorsan hajtó Katzer kocsijának stoplámpáit, mert ő nem kapcsolhatta be fényszóróit, hogy az üldözött ne vegye észre. — 167 — Katzer megkerülte a városkát, a Waynesboro felé vezető országúira tért, s azon robogott tovább. White itt már job­ban előreengedte, nem tévesztette el. mert lámpáit mesz- sziről is látta. Röviddel később Katzer csökkentette a sebességet, letért az útról, és kocsiját egy erdei tisztásra irányította. White is kiszállt, a fák között kémlelve, óvatosan'odament. A patikus kocsija elhagyatottan állt a tisztáson. Megállt a tisztás közelében, és hallgatózott, a mély hó azonban elnyomott minden hangot. Szerencsére a gyenge holdvilágban felfedezte Katzer lába nyomát, s azt követve, olyan közel került hozzá, hogy körvonalai kirajzolódtak előtte. . Csaknem egy óra hosszat követte a mély hóban. Az­után hirtelen füstszag ütötte meg az orrát, s hamarosan egy kis tisztáson volt. Cölöpökre épült erdei kunyhó volt előtte. A kunyhóba vezető létra lábánál Katzer megállt egy pillanatra, felszólt valamit, de a távolság miatt White nem érthette, hogy mit. Rejtekhelyéről lélegzetvisszafojtva figyelte az esemé­nyeket: nyílt a kunyhó ajtaja, egy férfi lépett ki az egész kunyhón körülfutó keskeny erkélyre, s a korláthoz hajolva mondott valamit, mire Katzer felkapaszkodott a létrán, és hamarosan becsukódott mögötte az ajtó. Sem fény, sem hang nem szűrődött ki, s lakatlannak vélte Volna a kunyhót, ha kéményén nem száll fel vékony füst­csík, s olykor-olykor egy-egy szikra. White még állt egy ideig, de mivel nem mozdult sem­mi, megfordult, hogy visszamenjen kocsijához, és vissza­hajtson Elktonba. Most már eleget tudott. A nyomokat követve, visszaigyekezett az országútra, de csak egy kilométerre lehetett a kunyhótól; amikor a fák mögül valaki rákiáltott. — Állj! Kezeket fel! — 168 —

Next

/
Thumbnails
Contents