Tolna Megyei Népújság, 1969. február (19. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-28 / 49. szám
A iegvesiélyesebb természeti csapós: ' O Rf Előkészületi mérkőzések Komló—Dombóvári VSE 4:0 (2:0) Dombóvárott. 150 néző előtt találko- ram vári, Barta. A mérkőzés előtti eső zott a két csapat. Dombóvári ismét sárossá tette a pálya talaját, NB III-as együttesünk így állt így jó játék nem alakulhatott ki. Az fel: Bancsi (Hilbert) — Bertók, Potó, eredmény megfelel az erőtfiszonyok- Scnkoly, Beke, Varga (Szendrődi), nak, bár a dombóváriak is szerezhet- Szccs (Vittmann), Szabó, László, Ga- tek volna gólt. MNK Simontornya- Tamási 2:0 (1:0) Simontornya, 100 néző, v.: Teierling. Simontornya: Nagy I. — Kara, Nagy II.. Király, Havel, Baka, Molnár. Szelei. Beidek, Geruszi, Rábócz- ki. Csere: I-Ialbax, Kurek, Bregovics. Tamási: Kurdi — Horváth, Mészáros, Szalai, Schneider, Háti. Sándor, Tóth I., Tóth II.. Kiss, Noé. Csere: Pét#. Az első félidőben mindkét csapat nagy lelkesedéssel játszott. A 15. A Bonyhádi Spartacus NB Il-es ökolvívócsapatá vasárnap Budapesten, az Előre ellen mérkőzik. A fővárosi csapat jelenleg a bajnoki táblázat élén áll, hiszen 18:0 arányban igazolták javára a Kaposvári Dózsa elleni mérkőzést, anji elmaradt. Jelenleg így fest a bajnoki táblázat: A Tolna megyei Tornaszövetség február 22-én és 23-án Szekszárdon, a szakközépiskolában rendezte a fiú és leány tornaseregszemlét. Ezen 38 leány és 37 fiú vett részt. Eredmények : Lányok: 1954- ben születettek: l. Miglinczi Márta (Szekszárdi KSE) 36,5 pont, 2. Heronyányi Mária (Szekszárdi KSE) 35.3, 3. Csillag Margit (Szekszárdi KSE) 33,6, 4. Stoll Margit (Bonyhádi Gimnázium) 33,4. 5. Várhegyi Ágnes (Bonyhádi Gimnázium) 32,1. 1955- ben születettek: 1. Bősze Anikó 39.2. 2. Kalmár Márta 34,1, 3. Pálfai Anna 32.2, 4. Galló Márta 32, 5. Csuka Klára 31,3 ponttal (valamennyien a Szekszárdi KSE-boí). 1956- $an születettek: 1. Búzás Margit (Szekszárdi KSE) 29,9, 2. Herr Ágnes (Szekszárdi KSE) 29,3, 3. Sziklai Anna Mária (Szekszárdi KSE) 27.8. 4. Szalai Edit (Paksi I. sz.) 25.2, 5. Link Klára (Tolnai Vörös Lobogó) 24,5. 1957- ben születettek: 1. Vecsési Klára (Szekszárdi KSE) 31, 2. Esküdt Zsuzsa (Szekszárdi KSE) 29,5, 3. Gan- czer Judit (Tolna) 20,7. 4. Böndör Zsuzsa (Tolna) 20.4. 5. Obrácsevics Anna (Tolna) 19.8. Február 23-án megkezdődött a megyei sakk-csapatbajnokság. Az első forduló eredményei. Felnőttek: Dombóvári VSE—Tolnai VL. 0,5:9,5, Harc —Máza-Szászvár 1:9, Medina—Szek- szárd 1:9. Ifjúságiak: Dombóvári VSE —Tolna 1:4 (egy függő), Harc—Máza- Szászvár 1,5:1.5. Szekszárd—Medina 1:2. Az első forduló után a bajnokság állása: 1. Tolna 9,5, 2—3. Szekszárd és Máza-Szászvár 9, 4—5. Harc és Medina 1. 6. Dombóvári VSE 0,5 ponttal. VARGA A VÁROSI BAJNOK Befejeződött Szekszárdon az egyéni sakkbajnokság. Az első hat hely a A Szekszárdi Vasas NB Il-es női kosáriabdacsapata vasárnap Budapesten a Városmajorban (a VTSK-csar- nokban) játszik előkészületi mérkőzést. A szekszárdiak két alkalommal lépnek pályára. Először a Budapesti VTSK ellen, majd a Budapesti Pedagógus ellen játszanak mérkőzést. * A teveli labdarúgók lelkesen készülnek a bajnokságra. Tefner József pedagógus — társadalmi edző — irányítása mellett heti három edzést tartanak. Erre a labdarúgópályán kerül sor, melyet a lelkes szurkolók közel 100 főnyi csoportja szabadított meg a hótól. A Magyar Kosárlabda Szövetség elnökségi ülésén Kardos Györgyöt, az MTS Tolna megyei Tanácsának dolpercben Molnár szerezte meg a hazaiaknak a vezetést. A második félidőben Tamási beszorult, de a lelkes védekezéssel szemben a hazaiak nem találták meg az ellenszert és csak befejezés előtt 2 perccel jutottak ismét gólhoz, amit Geruszi szerzett büntetőrúgásból. Jók: Nagy II., Halbax, Geruszi, Molnár, illetve Kurdi, Horváth, Mészáros és Szalai. 1. BKV Előre 1 1 — _ 18:0 2 2. Bonyh. Spart; 1 1 — — 18:4 2 8. Nagyk. VTE 1 1 — — 14:8 2 4. Bp, Építők 1 1 — — 13:9 2 5. Dorogi Bányász 1 — 1 9:13 — 6. Sz.-helyi Dózsa 1 — 1 8:14 — 7. Oroszlányi B. 1 — 1 4:18 — 8. Kaposvári Dózsa 1 — 1 0:18 — Fiúk: 1953- ban születettek: 1. Sólyomvári Nándor (Szekszárdi Vörös Meteor) 54.2, 2. Kovács Ferenc (Szekszárdi Vörös Meteor) 51,8, 3. Ferencz József (Bonyhádi Gimnázium) 50, 4. Szabó Ervin (Szekszárdi Vörös Meteor) 48,5, 5. Oszdi Ernő (Szekszárdi Közgazdasági Technikum) 48. 1954- ben születettek: 1. Sólyomvári Gábor 54,8. 2. Szente János 52,1, 3. Németh Gusztáv 51.6, 4. Sarlós László 49,4, 5. Rózsa István 48,2 (valamennyien a Szekszárdi VM versenyzői) . 1955- ben született versenyzők': 1. Bogos János (Bonyhádi I. sz.) 53, 2. Auth Gáspár (Szekszárdi VM) 48.6, 3. Ballabás István (Szekszárdi VM). 48, 4. Timár . János (Paksi II. sz.) 24.3, 5. Havasi Ernő (Bonyhádi I. sz.) 24,3. 1956- ban született versenyzők: 1. Fejős László (Szekszárdi VM) 51, 2. Vastag József (Szekszárdi VM) 34,5, 3. Szinger József (Paks II. sz.) 24,4, 4. Horváth György (Paks ,11. sz.) 23,8. 5. Bändel László (Bonyhádi I. sz.) 23,5. 1957- ben született versenyzők: 1. Stoll László (Bonyhádi I. sz.) 49,9. 2. Ganczer Csaba (Szekszárdi VM) 48.4, 3. Lipinka Lajos (Bonyhádi I. sz.) 24.1. 4. Szőnyi István (Bonyhádi I. sz.) 22.9 (fronttal. következőképpen alakult: 1. Varga János 9,5 pont, 2. Hölcz Attila 9, 3. ifjú Prantner János 8,5, 4. Majnay Antal 8, 5. Tamási Mihály 5,5, 6. idős Prantner János 5,5 ponttal. Az első három helyezett oklevelet és emlékplakettet, a 4—5—6. helyezettek oklevelet kaptak. HOLNAP KEZDŐDIK Holnap kezdődik Máza-Szászvárott a megyei egyéni sakkbajnokság. Ez a versenysorozat március 9-ig tart, melyen a megye legjobb sakkozói vesznek részt. • \ gozóját országos játékvezetőnek minősítette. ♦ A megyei röplabdaszövetség tervezete szerint március 23-án kezdődik a felnőtt férfi és női és a vele párhuzamos serdülő röplabdabajnokság. A sorsolást március 5-én készítik el Szekszárdon az MTS helyiségében. ♦ A Bonyhádi Járási Atlétikai Szövetség március 23-án rendezi — a bonyhádi gimnázium sporttelepén — a mezei futóbajnokságot. * A Szekszárdi Járási Kézilabda Szövetség az Országos Ifjúsági Kupa selejtezőjét április 4-én, 5-én és 6-án rendezi Tolnán. Itt említjük meg, •'.ogy a megyei selejtezőre június 29- n kerül sor Szekszárdon, az orszá- ?s elődöntőt július 12—13-ón Komlón, ez országos döntőt július 25—257-én Debrecenben tartják. t M Várakozáson felül Várakozáson felüli sikerrel zárult a „Mit tud a sportmozgalomról?” Szekszárd városi vetélkedőjének első szakasza. A helyi vetélkedők selejtezőjét 10 sportkörben és 15 KISZ- alapszervezetben rendezték meg, melyen összesen 720-an vettek részt. A vetélkedő rendező bizottsága az eredeti időpontot, a középdöntőre vonatkozóan módosította és nem február 28-án, hanem március l-én, szombaton délután 15 órakor kerül megrendezésre a városi középdöntő. A verseny rendező bizottsága értékelte a helyi vetélkedők eredményét, és örömmel állapította meg, hogy a több mint 700 résztvevő zömmel igen komoly sportismeretekről adott számot a 13+l-es totószelvény kitöltése során. Közöljük a helyi vetélkedőkön kitöltésre került 13+1-es sporttotószelvény helyes megfejtését: 2, x, 2, X a1’ középdöntő2’ után március 2-án, vasárnap délelőtt 9 órakor rendezik a városi döntőt a TIT-klubban. az ökölvívó kB II sorsolása Március 2: BKV Előre—Bonyhádi Spartacus, Szombathelyi Dózsa—Dorogi Bányász, Oroszlányi Bányász- Nagykanizsai MÁV, Kaposvári Dózsa—Bp. Építők SC. Március 9: Bonyhádi Spartacus— Kaposvári Dózsa, Nagykanizsai MÁV-BKV Előre, Dorogi Bányász- Oroszlányi Bányász, Bp. Építők SC— Szombathelyi Dózsa. Március 16: BKV Előre—Dorogi Bányász, Bonyhádi Spartacus—Nagy- kanizsai MÄV, Oroszlányi Bányász— Bp. Építők SC, Kaposvári Dózsa— Szombathelyi Dózsa. Március 23: Nagykanizsai MÁV— Kaposvári Dózsa, Dorogi Bányász— Bonyhádi Spartacus. Bp. Építők SC— BKV Előre, Szombathelyi Dózsa— Oroszlányi Bányász. Május 4: BKV Előre—Szombathelyi Dózsa. Bonyhádi Spartacus—Bp. Építők SC, Nagykanizsai MÁV—Dorogi Bányász, Kaposvári Dózsa—Oroszlányi Bányász. Május 11: Dorogi Bányász—Kaposvári Dózsa, Bp. Építők SC—Nagy- kanizsai MÁV, Szombathelyi Dózsa— Bonyhádi Spartacus, Oroszlányi Bányász—BKV Előre. Vasárnapi Nézd az S6TC Mint arról már hírt adtunk, a Si- montornyai BTC NB Il-es férfi kézilabdacsapata vasárnap kezdi meg szereplését a teremkézilabda-bajnok- ságban. Székesfehérvárott a következő hat csapat szerepel: Szondi SE I, Szondi SE II., Videoton ifjúsági. Székesfehérvári MÁV Előre, a Hídépítők és a Simontornyai BTC. A terembajnokságban a simontornyai lányok is részt vesznek, vasárnap már ők is mérkőznek. Délután 15 órakor a simontornyai lányok a Székesfehérvári Sportiskola ellen lépnek pályára, majd 15.40-kor a Simontornyai BTC férficsapata az NB I. B-s Székesfehérvári MÁV Előre ellen játszik. Protapopovék Colorado Springs-ben A jégvilág kedvencei: Ludmilla Be- louszova és férje, Oleg Protapopov fárasztó gyakorlataik közben időt szakítanak néhány perc pihenésre is az amerikai Colorado Springsben, a világbajnokság színheíyén. Képünkön: a házaspár hattyúkat etet a Broad- moor-stadion közelében lévő tavon. tTelefoto — AP—MTI—KS.) Nehéz mérkőzés lesz TORNA 75 indáié a megyei seregszemlén SAKK Megkezdődött a megyei CSB SPORTHÍREK Á jeges árvíz Minden tél végén felmerül a kérdés: vajon lesz-e jeges árvíz? A természeti csapások közül valóban az egyik legveszélyesebb a jeges árvíz, mely válogatás nélkül megsemmisíti a folyók partjai közelében az ember munkájának minden eredményét: házát, vetéseit, állatait, de sokszor emberáldozatokat is követel. y Ha a levegő hőmérséklete tartósan 0 C° alá süly- lyed. a folyókon megindul a jégképződés. és megkezdődik az elsődleges zajlás. A zajló jég ott áll meg, ahol a folyó irányában, vagv a meder méreteiben (éles kanyar, gázló) hirtelen változás áll be. Az ilyen helyeken jégmezőtámaszpontok alakulnak ki, melyek növekedésével vetésével — nem várva meg a a jég átboltozódik a folyó teljes természetes jégfeltörődést —, a szélességén és a folyó beáll. A vízfolyás szerint (alulról felfelé) tél végén, midőn az olvadás, eső- kell törni a beállt folyót, hogy zés árhulláma felszakítja a jeget, megindítsák a jégzajlást. Ha mégKüzdelem a jégtorlaszokkal. megindul a másodlagos zajlás. A jégtakaró ellenállása mint az is jég torlasz képződik, azt elő- nagyobb, szőr robbantással, a fellazított torlaszt további töréssel, a jégtörőknek kell eloszlatniuk. Torlaszok esetében a robbantás a legfontosabb védekezési mód. Újabban un. perforátorok- a jégtáblák egymásba csúszva, kai végzik ezt: a robbanás ereórhullám nyomóereje, torlódva, újra megállnak, és a folyó keresztszelvényét leszűkítve, duzzadást okoznak. Ez az a jégje így lefelé koncentrálódik. A 4—5 m-es torlaszban 2—3 m átmérőjű léket robbantanak, ametorlasz, amelynek következménye lyen át a jég alá ereszthetik a lehet a jeges árvíz. A torlasz nagy robbanótöltetet, amely 15— vastagsága elérheti a 3—4 m-t, és a folyó esésétől függően 10020 m-es körzetben szétveti a torlaszt. A perforátort helikopte150 kilométer hosszban megemel- rekről is elhelyezhetik a kívánt heti a víz szintjét. pontra. A bombázás kevésbé eredA legsúlyosabb hazai jeges ár- menyes módszer, mert kárt okoz- víz 1838-ban pusztított Pesten, hat a lakóépületekben, vagy vé- Nagyon sok épület összedőlt, 150 dőművekben. és a fel nem rob- ember veszítette életét. De súlyos bánt bombák további veszélye- csapást jelentett az 1940. 1941, két jelentenek. 1945-ös, ill. legutóbb az 1956-os Árvízvédelmünkben rendkívül jeges árvíz is. nagy jelentőségű a magyar—juFelmerül a kérdés, milyen vé- goszláv vízügyi egyezmény, amely dekezési lehetőségek állnak az szerint a jeges árvíz keletkezése ember rendelkezésére a jeges ár- szempontjából legveszélyesebb víz pusztításának a kivédésére. Dunaföldvár — országhatár — Vu- Módszerek vannak, ezek azonban kővár közötti szakaszt közös érde- mind rendkívül költségesek. Igaz kűnek minősítették. E szakaszon viszont, hogy a megvédett érték belül is legveszélyesebb az or- visszatéríti a védekezésre fordí- szághatár—Dráva közötti 50 kmtott költségeket. es rész. Évről évre magyar jégA legfontosabb védekezési el- törők dolgoznak itt, alulról meg- járás a folyószabályozás, amely bontva a hazánk területére átbiztosítja a víz, ill. a jég aka- terjedő állójeget. Ez történt az dálytalan lefolyását. Emellett idén is. amikor az országhatárszükséges a jég rombolása is tói csaknem Budapestig beállt jégtörőhajókkal, robbantással, Dunát a jégtörő hajók iu^oszlá esetleg bombázással. A jégtörőflotta területről kiindulva észak felé megtisztították a jégtől — már az elsődleges zailás idején. Az együttműködés reményekre az elsődleges jégzajláskor segíti jogosít bennünket, hogy az 1909- a jég elvonulását letöri a jégtá- ®s evben nem okoz ónasi káromaszpontokat, ezáltal késlelteti, * *al a ,,eges ar’ a ,Du"a v<?nal:fln- esetleg el is hárítja a jég beál- Hasonlóan az ország több. kis tolását. A késleltetéssel jelentős mente" ls fszer« a készülődés. mert ezek a kis folyók jégmennyiség úszik le, ennyivel kevesebb lesz a lavas* árhullám ^ién nagyjárokat^ okozhatnak alcadálya, kisebb a torlaszképződés veszélye. A jégtörő hajók be— már sok példa volt erre. H. J. Felvételre keresünk: MEZŐGAZDASÁGI GÉPSZERELŐ VASSZERKEZETI LAKATOS SZAKMUNKÁSOKA T ÉS SEGÉDMUNKÁSOKAT Fizetés megegyezés szerint. 1. sz Gépjavító Állomás Bonyhád (298)